Szilveszteri bulika lesz

minálunk, átjön Pierre és BenEflekt, lesz evészet (sonka, kukoricasali, sós rúd, ) meg ivászat (még kóla is!), aztán gondolom hétkor hazahúznak a párhuzamos utcába öregemberkedni, mi meg lecsutakoljuk Lujzát, akinek az új heppje, hogy nem hajlandó leülni a kádba. És eszembe jutott, hogy így lassan 2 (?) év után kisminkelem magam, ami nálam spirál + szemceruza + nude szemhéjpúdert jelent, de aztán rájöttem, hogy 1) azt le is kell mosni 2) fogalmam sincs, a költözéskor hova pakoltam ki a sminkcuccom 3) már biztos mind megromlott. 

Nem baj, megyek amerikai palacsintát enni, mielőtt a fiúkák ideérnek (Zebulon most mondja, hogy csak beugranak, mert mennek haza pihenni, és csak remélni merem, hogy a pihenni szexet jelent, mert rémes, mennyire nyugdíjas tempóban nyomják az életet.)

Vidám újévet és sikerekben, boldogságban, egészségben, örömökben, kalandokban (igény szerint folytatható a felsorolás) gazdag új évet kívánok! 

Nővérem Lujzával játszik,

Zebulon mosogat, nem hajlandó átadni a szivacsot.

Medea: És akkor én mit csináljak?!

Zebulon: Élvezed az életet! 

Ezzel a magvas gondolattal (mármint javaslattal… utasítással?) kívánok mindnekinek áldott karácsonyt! 

Peti, téged külön is ölellek így virtuálisan, remélem, jól vagy! 

Pierre mesélte,

hogy Pumbának gyereke lesz. Persze nem a pasijától, hanem egy lánybarátjával (van ilyen szó?) fogtak bele. Zebu dohogott egy sort, hogy milyen nő akar buziknak szülni, így felvilágosítottam, hogy olyan, akinek ketyeg a biológiai órája. 

Amúgy ez a megoldás felmerült Pierrék esetében is, főleg, hogy Ben Eflekt exe, akivel nagyon jó barátok maradtak, leszbikus (tehát nőnemű). Adná magát a dolog, de hát nem minden nő szeretne gyereket. Ben attól is fél, hogy így is túlságosan össze van nőve az exével, mi lenne akkor úgy. Meg persze az se könnyű, hogy nem csak kettő, hanem három-négy ember nevelési elveit kellene összecsiszolni, a logisztikáról nem is beszélve. Pierre félelme meg az, hogy az anya (bárki lenne is), lelép a gyerekkel (pl külföldi munka stb). 

No, ez csak eszembe jutott. 

Karácsonyi kérdéssor

Kami (akit én fejben mindig Grapefruitként hivatkozok le) feltett egy kérdéssort a blogjára, gondoltam, míg Lujza alszik, én is megválaszolgatom. 

Mi az a tevékenység, amitől instant karácsonyi hangulatba kerülsz?Ajándékcsomagolás, karácsonyi dekoráció, különösen a világító díszek kihelyezése, kedvenc karácsonyi dalaim hallgatása.

Karácsonyfa- minimalista dekoráció 1-2 színben, vagy minél több/színesebb/csillogóbb, annál jobb? (És műfenyő, vagy igazi?)

Arany-piros kollekciónk van, de ez kiegészül néhány bolondos dísszel, amiket az évek alatt kaptunk/vettünk. Eddig egy meleg fényű led adta meg a plusz csillogást, idén viszont vettünk egy színes égősort is, majd meglátjuk, mennyit (melyiket) raktunk rá végül. Amúgy a minimalistább, klasszikusabb vonal az én családomból jön, a kaotikus-színes meg Zebulonékéból.

“Ó szép fenyő, ó műfenyő!” Mai fejjel már nem vennénk meg, de akkor jó ötletnek tűnt. Praktikusnak praktikus, a mindennapi mikroműanyag-betevőnk meg nem ezen fog múlni. Ha már megvan, használjuk, amíg lehet, afféle vezeklésként. Ha Lujza nagyobb lesz, biztosan fogunk vágott fenyőt is venni. 

Szeretsz ajándékokat venni/ csomagolni?

Kitalálni nem, nagyon béna vagyok benne, Zebulon az ötletgazda a családban. Ezt szó szerint kell érteni, voltak évek, amikor mindenkinek (önmagának is) ő találta ki és szerezte be a meglepiket. Vásárolni szeretnék, ha nem lenne tömeg. Csomagolni viszont imádok. Egy ajándékot már be is csomagoltam, kipróbáltam, mennyire lehet Lujzával dolgozni. Háááát… tekintettel arra, hogy imád papírt tépkedni, vagy az elcsent ollóval rohangálni, az idei év segítő manója még nem ő lesz. 

Kinek tudsz a legnehezebben karácsonyi ajándékot adni?

Apumnak, Zebulon apujának.

Mi az a klasszikus karácsonyi étel, amit messziről elkerülsz?

Nincs ilyen. Régen a mákos bejgli volt, de békét kötöttem a mákkal, megbocsájtottam neki, hogy oviban egyszer meghánytatott. 

Volt már olyan céges karácsonyi bulid, ami emlékezetes volt valamiért?

Nem volt pénz tanszéki karácsonyra, úgyhogy ki volt adva, mindneki hozzon valami sütit. Mindneki pogácsát sütött, kivéve engem. Az én sütim fogyott a legjobban, pedig szimpla bacon csavar volt és a pogik is jók voltak, csak ugye kitűnt a tömegből. 

Melyik a kedvenc karácsonyi vásárod?

Eddigi életemben kettő város karácsonyi vásárában fordultam meg és a büdipestitől nem voltam elájulva. Szóval, gondolom a helyi nyakasfalvi.

Melyik a kedvenc szaloncukrod?

Régen a zselés volt. Most már nem szeretem a szalon cukrot. Akarom mondani, a jó minőségű kókuszos.

Ha bármelyik országban tölthetnéd a karácsonyt, hova utaznál? 

Család nélkül nehéz elképzelni a karácsonyt, szóval vagy sehova, vagy vinnék mindenkit (alsó hangon 10 fő + Lujza + Zebu + én) valahova *kicsit* északra. Németország, Lengyelország, Észtország. 

Bónusz kérdés: melyik a kedvenc karácsonyi dalod?

Ezt emelném most ki a sok közül:

És hogy terjedjen a karácsonyi hangulat, felkérek másokat is a kitöltésére!

Missneurotics

Rion

SPF (hogy legyen új bejegyzés a blogodon :P)

Lujza humora

Zebulon: Mondd, hogy apa!

Lujza [erősen koncentrál]: Papa!

Zebulon: Oké, elfogadjuk. Most mondd, hogy anya!

Lujza: [szélesen elvigyorodik, huncut szemekkel rám néz, majd határozottan]: Cici! 

Ez meg a másik, vidámabb jóval,

és legalább a klippben karácsonyi pulcsikat viselnek az énekesek, ha már nem karácsnyi dal. Amúgy fogalmam sincs, ki ez a nő, vagy kik a többiek, azon túl, hogy elég tehetségesek, viszont a vokalista srác (Scott Hoying) miatt képes vagyok átmenni lelkesen visítozó tinilányba. Itt nem annyira jön ki a hangja, de a bugyit is le tudná énekelni rólam.*

*hogy aztán Zebulon jól ellássa a bajomat. Mert hűséges feleség vagyok. És mert Scott a világ másik felén él. És mert nyííííííílván csőbu[CENSORED]. 

Újabb dallamtapadásom van,

de az a vicc, hogy egyszerre két tejesen különböző dallal. Mindkettő a karácsonyi lejátszani listámra került, pedig egyik sem ünnepi nóta. 

Ez az egyik: 

 

Afféle nem értem, de érzem dal, s valahogy nem bír kimenni a fejemből. Biztosan hallottam már korábban, mert nem volt teljesen ismeretlen a dallam, de normálisan biztosan sosem figyeltem tudatosan végig. 

Édesem, csak lélegezz,

Mint a túlvilág.

Táncba csalt s most így szuszog,

Szép, de fáj a tánc.

Gyorsul úgyis mindenem,

Mint az ölelés,

Épp a vége egy rövid

Görcsberepülés.

És persze megint olyasvalakire asszociálok erről a dalról, akiről nem tudom elképzelni, hogy szerette volna ezt a számot, s azt sem tudom elképzelni, hogy létezik egyetlen olyan párhuzamos valóság, amiben igen. 

Azt nem is meséltem,

hogy Pierre és Ben Eflekt jelentkeztek nevelőszülőknek. Mivel hiába van mindkettőnek érvényes engedélye örökbefogadáshoz, tudják, esélytelen a dolog. Úgyhogy vállalták, megint végigcsinálják ugyanazokat a köröket, akár többször is (minden nevelőszülői hálózat saját ügymenetet indít). Aztán a másodiknál feladták, mert tudatosult bennük, hogy nem ezt akarják, nem erre vágynak, nem átmeneti szállás szeretnének lenni, hanem örök szülői otthont teremteni. 

Nehéz döntés volt, de szeritnem így a jó. 

Vagyis dehogy jó! Baromi klassz apák lennének, szóval rohadtul szar, hogy itthon nem lehetnek. És persze örülök Pál Marciék második gyerekének, meg nagy dolog, hogy kiharcolták (és dühítő, hogy szimbolikus 9 hónapot kellett küzdeniük egy kislányért, akit konkrétan nekik szánt a szülőanya), és persze vállalni az egész család az család kampányt nem leányálom, de frusztráló is, hogy nekik “bezzeg” kettő gyermekük is van. Persze legyen, Pierrék nem ezért nem gondolkodhatnak egy árván maradt gyerekről. Szar ez az egész.

Rövid

lett a hajam, én kértem ilyenre. A rövid vállig nyakszirtig érőset jelent, s hogy szakszavakat használjak, lett volumene. Az új fodrászom öt percnyire lakik, a ránk merőleges utcában, ott van a garázsban kialakított kis szalon, teljesen korrekt, pláne arra, amire nekem szükségem van (=félévente vágás). Cuki volt, mert bepróbálkozott mindennel, Karen-frizura, kétféle frufru, meg hogy hátrafonja az elejét, hogy ne kelljen összefognom azonnal (Lujza miatt), vasalja, lakkozza. De szerencsére nagyon jó fej, és egyből vágta (hehehehehhehehehe), hogy nálam ezzel nem tud bevágódni (azta, formában vagyok!), szóval csak simán vágott, formázott azért valamennyit, tényleg jó lett. Jobb, mint az előző fodrászom, bár én vele is tökéletesen meg voltam elégedve, ez is jelzi, mennyire érdekel a hajam, meg az egész szépségipar. Kár, hogy az idő 80%-ban össze van fogva a hajam, mert Lujza így is állandóan abba kapaszkodna, sokszor még este is összefogott hajjal alszok, mert örülök, hogy le tudom tenni magam mellé úgy, hogy nem ébredt fel, mozdulni sem merek olyankor, épp csak a takarót magamra húzom, a szemüvegem is tíz percnyi egyenletes szuszogás után teszem le. Na még annyit, hogy összegben sem volt borzalmas, sőőőőt. És nem volt hajlandó jattot elfogadni. Erre anyum mondta, hogy inkább törzsvendéget akar. Hát, engem ugyan megvett kilóra, csak belőlem nem fog megélni, szóval remélem van hajára igényesebb vendégköre. Ja, és még egy dolog: gyorsan (nagyon gyorsan!) dolgozik és annyi small talk zajlott le, ami kezelhető számomra. 

Már csak egy kozmetikust kellene leakasztanom a közelben, aki havonta-kéthavonta lewaxolja a dzsungelt a combomról. 

Lujza-híradó:

- Annyira cuki, hogy már a saját lábán lépdel ki utánunk. Múltkor fogmosás közben lepett meg azzal, hogy egyedül besétált a fürdőszobába. És persze próbálgatja a határait: jár labdával a kezében, próbál fellépni a dobozaira, leül-feláll-elindul, belelép a magas peremű dobozokba, próbál felmászni a kanapéra és az etetőszékébe. Rettenetesen büszke magára, ám ha valami nem sikerül, rettenetes hisztit tud csapni, tiszta drama queen. 

- Jött hozzá a Mikulás, nyilván nem értett meg semmit abból, amit a cipőről meg a szarvasszánról hadeváltam, de örült a könyvnek és a játékoknak. Csokit nem kap, a narancsért nincs odáig, a pomelót meg még nem volt merszem felbontani. (Előbb úgyis U2b oktatóvideót kell néznem róla.)

- Stabilan nyolc kiló. 13 hónaposan. Próbálok laza lenni. Próbálok laza lenni. Próbálok laza lenni. 

Az előző hét elég kemény volt amúgy,

Lujza minden nap felébredt éjfél és egy között, meg három és négy között, s az egyik alkalom ezek közül minimum 1-1,5 órás altatással telt. Szóval szombat reggelre annyira kinyúltam, hogy odaadtam az apjának, hogy intézze, én alszok. Intézte. Játszottak, reggeliztek, nekem meg nagyon jót tett az a plusz egy óra. 

Lujza egyre magabiztosabban botorkál, és ma elkezdett focizni. Van egy kis gumilabdája, odamegy (fogni kell azért még az egyik kezét, bár önállóan is megtesz 7-8 lépést), és rúg. Tök cuki, de nem bírunk rájönni, honnan jött ez neki. Zebu párszor rugdosta a labdát, de annyiszor nem, hogy ennyire megmaradjon neki. Vagy ezek szerint mégis. Biztosan a játszin látottak és az épp zajló foci VB sem "tesz jót". Plusz nővérem fiatalon (és bokasérülés előtt) elég jól focizott, szóval genetikusan is kódolva lehet benne. 

A dumálás is elég jól megy neki, rengeteg állathangot tud: kutya, macska, tehén, varjú, kacsa, hal, ló, madár, kígyó, méhecske, béka. Az apa valamiféle aba, az anya meg nyonyo, de próbálgatja azokat is. De-de, ha szeretne valamit, és persze a kedvenc szava továbbra is a nem. Sőt, a  nemmmmm! Ma el is neveztem kis főnemesnek.

A Mi történt Kristóffal könyvet elolvastam, szerintem jó, ha helyén kezeli az ember. Ifjúsági irodalom, annak minden előnyével-hátrányával. Nem didaktikus, nem is ad mindenre választ, de azért érzünk a végén valami kellemetlen keserűséget. Sajnáltam is a címszereplőt, meg nem is. Kicsit olyan A Nagy Gatsby-szerű az alaphelyzet, hogy az elmesélő szürke egér karakter szemén keresztül látunk egy tragikus sorsú és ellentmondásos alakot, én Fitzgerald regényében is inkább az egérrel (Nick Carraway) szimpatizáltam. Persze ki nem. Más: ami nagyon ráférne a regényre - s ez az ifúsági regények egyik hátránya - az egy újrafordítás. Én is elég kringé vagyok, amiért számomra a kringé az a cikivel egyenlő, s ezt a saját regényem (hahahahhahahahahahahha) írása (hahahahahahahhahaha) közben is problémásnak tartom, mivel vannak fiatal szereplőim, akiknek csak nem kellene úgy beszélniük, mint egy harmincas, elefántcsonttoronyból szabadult kismamának. No, szóval olyan kifejezések voltak benne, ami anno biztos adekvát volt, de ma már nevetséges, hiteltelen. (Lásd ugyanitt Zabhegyező. Akarom mondani, Elkapó a rozsban.)    

 

Bocsika, bocsika, elnézést,

 utat kérek, utat kérek, itt jön őtipegősége önállóan, saját lábakon, saját cipőben. 

Vajon a munkaköri leírásuk része

a szemétszállítóknak, hogy (vissza)integessenek a gyerekeknek vagy szimplán jó fejek? 

A futárok egy része szinten jó arc, az utcán előttünk járdát javító munkások közül az egyik srác meg mindig hatalmas boldog vigyort küldött az ablakban integető Lujzának.

Ugyanis a napirend része a “szomszédolás”. Legalább kétszer, ha nem háromszor. Ül a radiátor előtt, mutat felfelé és követeli, hogy tegyem a párkányra.  Cuki.

Más: végül nem vártuk ki a decembert, bekapcsoltuk a padlófűtést. Imádom. 

Szívtiprás

SPOILERES vélemény

Róka ajánlására elkezdetem nézni a Szívtipró gimi reboot sorozatot. Az eredetihez kb. annyi köze van, hogy ugyanaz a suli neve, és az egyik kölyök apja Peter Rivers, az egykori kicsit szexista, kicsit rasszista, lázadó, hosszú hajú gimis, aki anno szerelembe esett az irodalomtanárnőjével, aztán - mint az új részekből kiderül - mégis egy nigériai nőtől születik fia. Mármint, izé... gyereke, merthogy egy nonbináris szereplőről van szó, aki a legújabb évad egyik (sajnos csak) mellékszereplője.

A sztoriról nem írok, mindenki megtalálja IMDb-n vagy Mafab-on. 

Pozitívum:

- Ausztrál sorozat. Amerikai sorozatokon nevelkedett elmém számára felfrissülés minden, ami nem amerikai (ld. Skins, Skam, Sex Education). 

- Az eredeti gárda is nagyon diverz volt kulturális háttér és bőrszín alapján, a mostani is az. Néha ki is mondták, hogy kinek mi a származása, néha nem derült ki, számomra a főszereplő csaj pl. egy nagy kérdőjel, minden esetre furcsa, hogy mintha kissé vak lenne az őslakos hátterű srác problémái iránt, miközben ő sem hófehérke.   

- Szintén diverzitás: az L, az M, a B, a T és a Q összes árnyalata megjelent. Mondjuk az szerintem csak egy álom, hogy a tanárok és a fiú osztálytársak olyan lazán kezeljék a nonbináris srácot, mint itt. Aztán van aszexuális szereplő, ami szintén érdekes volt számomra. Férfi biszexualitás is volt, többször előkerült, szintén “kellő” lazasággal kezelve. Meg ugyan ez nem szexuális kisebbség, de ha már diverzitás és reprezentáció: az egyik legcukibb mellékszereplő egy autista karakter, akit autista színésznő alakított. 

- Ez kicsit szarkazmus lesz most, de én is reprezentálva éreztem magam. Történt ugyanis, hogy a főszereplő lány (Amerie) megfogadta, hogy nem foglalkozik annyit a szexszel és a pasikkal, de a hormonok persze dolgoztak, s a kosarazó fiúkat nézve simán nyomott egy jó kis slash fantáziát két srácról, mi nézők meg persze láthattuk, hogy a labdaszerző cselek hogyan váltanak szépen lassan valami egészen másba. Mondjuk ott is a labdaszerzés a cél... No, szóval jó volt megtapasztalni, hogy más nők fejében is megfordulnak ilyen "csúnya", piszkos" gondolatok. 

- A fő karakter nem színtiszta pozitív szereplő, sőt, néha kifejezetten idegesítő kis p*csa, de csak annyira, hogy azért képesek legyünk vele szimpatizálni. 

- Ehhez kapcsolódik, hogy az egyik iskolatársról, aki meg elég seggfejnek volt beállítva, az utolsó részekben azért kiderül valami, ami árnyalja a képet, pont a főszereplő "kárára". Miért beszélek rébuszokban? Adott egy srác, annyit látunk belőle, hogy kissé bunkózik a főszereplő csajjal, meg mindig húzza a száját rá. Aztán kiderül, hogy Amerie elég ocsmány módon bánt vele egyszer, mikor majdnem lefeküdtek: a srácnak nem állt fel, aminek egy (szűz?) kamasz esetében ezer oka lehet, Amerie meg a lehető legbunkóbb módon reagált. Plusz éreztette a sráccal, hogy amúgy is ciki lenne, ha kiderülne, hogy vele van. Pedig addigra a nézők számára az is kiderül, hogy a srác szerelmes (vagy legalábbis bele van esve Armerie-be). Persze ettől nem válik a srác szentté, nyilvánvalóan alapvetően kissé seggfej. De látszik, hogy ember. Ahogy a főszereplő csaj is. 

- Vannak szülők. A kapcsolatok itt is elég tragikusan gyatrák, de főszereplőnk pl nem titokban szervez házibulit, hanem megbeszéli az anyjával. A nonbináris srác és az apja közti kapcsolat szépen fejlődik az évad végére. 

Negatívum:

- Mint a legtöbb (tini) sorozatban: a konfliktusok 95%-a megoldható lenne kommunikációval. A bonyodalmat csupán az okozza, hogy nem képesek beszélgetni. [A Heart Stopperben pont az bírtam annyira, hogy ott a főszereplő srác egy konfliktust úgy oldott meg, hogy (kapaszkodjatok!) megbeszélte, tisztázta, korrekt módon elrendezte. Lehetett volna belőle nagy drááááááma, de a szerző inkább példát akart mutatni az olvasóinak konfliktuskezelésből.]

- Az egész történet alapproblémáját okozó történetszál, azaz a "rejtély". Jól volt megírva, forgatókönyv szempontjából okés volt. De szerintem nem életszerű. Nem vagyok otthon az ausztrál szociális hálóban és gyermekvédelmi rendszerben, de ha van egy agresszív, szerfüggő és mentálisan beteg apa, akkor nem kellene szigorúbban ellenőrizni? Meg az iskolaigazgatót beavatni? 

- Nem szeretem, ha egy történet szájbarágós. De kicsit magyarázhattak volna valamit arról, mikor a két aboriginal srác lelépett sátrazni. Számomra egy hajszálnyit kilógott az a történetszál. Ugyanakkor, és ez ez pozitívum: ez is egyfajta útmutató volt traumafeldolgozáshoz. 

Furcsaságok: 

- Magyar felirattal néztem, s ilyenkor néha kikapcsol az agyam, vissza meg nem kerestem, de mintha az őslakos srácra feketeként (black) hivatkoztak volna. És értem én, meg persze, nem fehér, de black? Vagy az aboriginal már nem PC kifejezés? Vagy nem is használják? A srác amúgy felülről a színes inges-tornacipős.   

kép forrása

Új skill

lépegetés közbeni pulóverfeladás

Címke próba,

címke próba 

1

2

3

LUJZA!

Szomszédunk a fafejűbb,

meg nyilván a gazdagabb is, így végül Zebu "engedett", így szomszéd is engedett - az önrészt. (előzmény1; előzmény2) 

Az autónk csillivilli, bele se merek ülni (de). Azért jó, hogy három hét után visszakaptuk, s az új gyerekülést is be tudtuk tenni, mert az előzőt kinőtte L, akinek kellene valami jobb blognevet találnom. 

Életminőség-javulást

hozott magával a szárítógép, amit csak azért vettünk meg, mert (fostunk) féltünk, hogy bepenészedik a fal az óriás IKEA-szekrény mögött. Nem gondoltuk, hogy ennyire jó dolog, pedig Pierre évek óta áradozik róla.  

A mosogatógépnek egyelőre ellenállunk. 

Eszembe jutott egy könyv kamaszkoromból,

homályosan emlékeztem a cselekményre, meg hogy mennyire szerettem, és hogy de jó lenne újraolvasni felnőtt fejjel, de sajnos könyvtárból vettem ki, se a szerzőre, se a pontos címre nem emlékeztem. Erre rögtön másnap leemeltem anyumék könyvespolcáról. (Márai vallomásait nem fejeztem még be, de mivel az nem egy izgalmas, cselekményes regény, hanem random sztorizgatások, így elég lassan haladok, félretettem kicsit.)  Úgyhogy most ezt olvasom:

 Mi történt Kristóffal?

Cselekményleírás molyról - kommentár nélkül: 

A tizenhét éves Kristóf biciklijén egy teherautó elé hajt, amely halálra gázolja. Baleset? Öngyilkosság? Martin, Kristóf barátja, rajongója, árnyéka szemtanúja azt próbálja kideríteni, hogy miért nem akart Kristóf élni. Visszapergeti a barátjával együtt töltött másfél év minden apró mozzanatát, s úgy állítja elénk Kristófot, ahogyan ő látta. Felidézi fölényes viselkedését, elutasító magatartását, autonóm erkölcsi ítéleteit: szüleihez, osztálytársaihoz, tanáraihoz való viszonyát. 

Ratkó József  Anyám

Anyám a föld alatt van; vigyázok, rá ne lépjek. Nem tudom mily alakban költi föl őt az élet. Könnyű, soványka teste nem tudom hogy mivé lett - bogárka, búza lett-e -; vigyázok, rá ne lépjek

Bevallom, én nem szeretem a zenélős játékokat,

majdnem mindnek borzalmas műhangja van, olyan igazi horror-filmbe illő. Ezt még meg is fejeli az, ha a gyermekünk ész nélkül nyomkodja, s egymásba folyik két-három gyermekdal. Aztán mikor Zebu uncsitesójáék lepasszolták nekünk a már nem használt "Mein erstes Liederbuch"-jukat, mégis csak rávettük magunkat, hogy tegyünk bele elemet - szerencsére ez nem volt elég a működéshez. L számára így is érdekes, hogy nem zenél, nézegeti a képeket, én meg mesélek róla - plusz énekelem azt, amit ismerek. A Bruder Jacobot (János bácsi), meg az Old McDonald-ot. Utóbbit szintén magyarosítva, biztosan van "hivatalos" fordítás, én a sajátomat énekelgetem neki. 

Most már oda jutottunk, hogy L rábök a képre, és néz rám, várja, hogy rázendítsek az adott dalra. Ki kéne próbálni, hogy "rosszat" kezdek el, hogyan reagál. Biztos rájönne. Hah! Ma ki is próbálom. 

Addig meg elfogadom, hogy énekeskönyvvé változtam. 

Mindig a névnapja körül kezdődik az őszi kattanás nálam (is), nyilván nem véletlenül jut eszembe ilyenkor többször, a szemem akaratlanul is megakad a 8-i névnapon is, s közeleg 28-a. 

Néha a fejemet verném a falba, amiért nem adtam meg neki a telefonszámom, mikor elkérte. Néha meg azt gondolom, jobb, hogy nem, így is túlságosan kötődöm egy vadidegenhez. Aki már nem él. Akihez annyi közöm van, hogy pár évig olvastam a blogját, meg ő is az enyémet. MNS-eztem vele vagy háromszor. Váltottunk pár e-mailt. 

Nem ismertem, de azért érdekelt a véleménye, kicsit mindig neki is írtam a kis hülye bejegyzéseimet, ő meg olvasta, kommentelt is, komolyan nem értem néha, miért, mármint azokhoz képest, akiket olvasott, akik komoly és értelmes webnaplókat vezettek, azokhoz képest én mi voltam (és vagyok még mindig, csak már ő nincs). Mégis mindig ott állt a blogom a jobb vagy bal oldalon felsorolva a többi között, és ez sokat jelentett nekem. Sokat jelent nekem. Ahogyan ő is. Egy halott, akit nem is ismertem. 

Meg lettünk népszámlálva

általam. Én voltam a kérdezőbiztos, Zebulon a bólogatóbiztos, L meg átaludta az egészet, így nem tudott tiltakozni, mikor bejelöltem, hogy beszél magyarul, pedig egy szót tud csak: "NEM!"

Na jó, tudja még, hogy:

- baba(babababbaba), 

- te [és közben mutat rám, haláli, pedig biztosan nem *úgy* gondolja]

- de(dedede)

- cici [ejtve: chichí]

- vau

- miau [ami néha egybefolyik a nem-mel]

És tud még lovacskalépteket utánozni (csettint a nyelvével), meg prüszkölni, a nyerítést még nekem kell szolgáltatni, ja, meg tud halacska hangot kiadni (tátog a szájával).  

 

Nagy nehezen elkészültem a munkával,

véééégre, elküldtem, leadtam, túl vagyok rajta. Juppppp-iiiii!

L. egyszerre három fogat növeszt, mert rájött, hogy le van maradva kicsit a kortársaihoz képest. De szerencsére ezt onnan tudom, hogy kentem az ínyét olyan zsibbasztó géllel, s éreztem, hogy szituáció van, kéremszépen, s nem onnan, hogy különösebben nyűgös lenne.

A házban 22 fok van, üzemel a fűtés, de csak akkor kapcsol be, ha 21 fok alá csökkenne a hőmérséklet - ezek szerint a szigetelés tényleg egész jó. 

A szomszéd, aki ha valamihez ért, akkor az ez, átvette az autót, most nála lesz legalább 2 hétig. Külvárosi lét autó nélkül. Kár, hogy nincs lovunk. Vissza a szomszédra: mondta Zebunak, hogy elengedi az önrészt, mire Zebu mondta, hogy szó sem lehet róla, mire szomszéd mondta, hogy márdehogynem, Zebu meg hogy szó sem lehet róla, és így tovább, szóval most nem tudom, melyikük lesz a konokabb. 

Előkert megszépült, kapott három növényt, rettenetesen kulturált lett, hála Zebu kemény munkájának. Már csak a kerítés az, ami gecironda, talán jövőre meg tudjuk csináltatni.

A kertben kész a kisház betonalapja, egy pesti banda jött, ámultak is rajta, hogy hogy az égbe talált rájuk Zebu (neten), én meg így utólag azon bámulok, hogy a fővárosból eljöttek Nyakasfalvára egy ilyen "kis" munkáért. Nagyon korrektek voltak, szépen dolgoztak, visszaadták a reményem az emberiségbe.  

Hívtunk villanyszerelőt, mert nem működött az egyik lámpa kint,

úgyhogy most egyik se működik. 

.

.

.

.

.

Na jó, csak 2,5 óra volt megcsinálnia, s végül sikerült. Nem véletlen, hogy előző tulaj nem szereltette fel azt a bizonyos lámpát, és az is tuti, hogy valami kókányolás volt (már megint). De most kis barátunk, aki már a V. ker'-ben is szépen villanyszerelt nekünk, megoldotta a problémát. A három beltéri lámpa felhelyezése már a jutalomjáték volt. Jattot bőven kapott, mert szépen dolgozik, megbízható (időben jön, szól ha mégse ér rá stb. - a mai világban ez is szempont), ráadásul még jófej is. 

Más: írnom kellene a tankönyfejezetet, a fele nagyjából megvan, de bakker, minden altatási "szünet" ezzel megy el, már nagyon unom. Arról nem is beszélve, hogy L nap közben fél órákat alszik csak, tehát olyan 2-3 x 20 percem van írni. Este meg már nincs hozzá agyam. Vasárnap kellett volna leadni, de szerencsére a "főni" is kétgyerekes anya, így megértő. Persze most is azzal kellene foglalkoznom, úgyhogy váltok is ablakot...  

Ezt most csak így itthagyom

 Az év: 2007. Nyuszifül=Liftes. 

"Ki akartam törölni az életemből, mintha sosem lett volna. Tényleg gyűlöltem, mert az könnyebb. Ösztönös öngyógyítás. Babot szedtem, s szőnyeget poroltam. Agresszív munkaterápia. Bevált. Mikor hazaértem, hidegvérrel töröltem iwiw-ről és msn-ről. Később jutott eszembe, hogy utóbbin nem tiltottam. Persze rám köszönt. Nincs veszve semmi: legjobb védekezés a támadás = bunkó voltam, veszekedést provokáltam, hisztiztem. De ő többre értékelte a barátságunkat annál, hogy így legyen vége, s megint legyőzött. Hát jó, legyen a Te akaratod szerint, s viselkedjünk felnőttek módjára: beszéljük meg.

M: Nyuszifül... egyszerűen nem normális, h sírógörcsöt kapok, ha látlak...

Nyuszifül: És akkor mit szeretnél? 

M: Nem tudom... Mert ha meg nem látlak, iszonyatosan hiányzol, akkor meg az a bajom. 

Ny: Értelek...  De nem felelhetek meg mindkettőnek...  Neked kell eldönteni… Én nagyon szeretlek, és tiszteletben fogom tartani. 

M: Szerintem most nekem kellene egy kis szünet...hogy ne lássalak. Nem tudom, mi lesz belőle, meddig bírom, de ez így nagyon nem jó. 

Ny: Rendben, ahogy gondolod. Ha ez a jó neked...akkor oké. 

M: Kincsem...szerinted nekem ez jó??? 

Ny: Gondolom ez sem, de ha ez ami célravezetőbb most...

M: Aham...És majd a buliban tegyek úgy, mintha nem vennélek észre? Úgyis megyek (nem (csak) miattad) 

Ny: Értem... hát a mostaniban nem leszek ott. 

M: Oks, ez így könnyít.

Ny:  :D 

M: Ne vigyorogj, te buzi :) … Jajj, annnyira szeretlek...:'( 

Ny: Én is. Te lotyó 

(...) 

M: Figyi... 

Ny: Egen? 

M: Most letiltalak, és töröllek... de ugye tudod, h szeretlek? 

Ny: Egen... 

M: Jó.

Ny: És meddig leszek így? 

M: Nem tudom... Amíg Mimóza fel nem lép, h megadja az msn címed :D Jajj, nem tudom...Annyiszor próbáltam már… 

Ny:  De fejből is tod sztem:) 

M:  Nem. Na jó, de. De addig gyorsan elfelejtem. 

Ny: :D Számom, megy fejből??:)

M:  Nem tudom, amúgy azt is töröltem. 

Ny:  :)  Jah tök jó:) 

M: Iwiw-ről és baráti körről is, ezeken se sértődj meg:)  Még vár rám, h töröljem a képgyűjteményem :'( 

Ny:  :)   Az egen... Te tod.

M: A pénteki után...:S Mikor 3 ember sem tudott lenyugtatni, és tesóm reggel azzal ébresztett, h mondjam meg, h ki bántott és megveri...:S 

Ny: Jön akkor ide? 

M: Nem, nem mondtam semmit, nyugi :D Nem uszítom rád, azért megölni nem akarlak :D 

Ny: Kedves...   :P 

M: Túl édes vagy ahhoz 

Ny:  :D   Bitter sweet. 

M: Meg szerény is :D 

Ny: Ühüm 

M:  Nah...Bazd már fel vmivel az agyam, úgy könnyebben tudnálak tiltani :) 

Ny: Amúgy át akartalak hívni, de innentől ez sem áll:)   :D 

M: Ok, ez egész jól kezdődik...mondj még ilyeneket. 

(...) 

M: Nah, szia 

Ny: Szia! … Meddig ?:) 

M: Nem tudom. Ameddig bírom. 

Ny: Oké:) Jó éjt! 

M: Szeretlek. 

Ny: Én is:) 

M: Szép álmokat. 

Ny: Neked is." 

Megj: amúgy nem vált be. 

Négy elültetett fa,

három apró fogacska. 

Ha már számok: Belekezdtem (újra) Máraitól az Egy polgár vallomásaiba, most talán tovább jutok, mint pár éve. Persze 3 oldal/nap tempóban sokáig fog tartani, de ezt inkább nem számolom ki. 

Van négy fánk,

ebből kettőt (díszcseresznye) már elültetett Zebu nővérem közreműködésével, s ma várható a másik kettő (gömbkőris) földbe helyezése. Kedden - ha az időjárás kegyes lesz - elkészül a betonalap a fészernek. Októberben talán fészer is lesz. 

Edit: íme a kis kawaii jappppán fűz:

Minden okés a házunk táján,

 a föld talán alakulgat, minden esetre az élet megjelent (gilik, katicák, gyomok), szóval természetanya teszi a dolgát. Meg a kalapács, amivel Zebu az agyagrögöket széttöri. Ami szerintem majdnemhogy felesleges munka, de amúgy tényleg nem bírná el a fűnyíró, plusz jó kis terápia Zebunak is. Már ha szomszéd I néni nem megy ki dumálni. Ha Zebu kimegy, persze I néni is kimegy, mert magányos és egyedül nincs óriási kerítéssel elkerítve (még). Az ember beszélget valamennyit, de azért minden egyes alkalommal nehéz, meg mi tényleg nagyon socially awkwardok vagyunk. 

L szépen üldögél, mászni tud, ha nagyon akar, de kúszni gyorsabb. Az álldogálásról nem bírom leszoktatni, mindenhova csimpaszkodik. Ügyesen eszeget, csipegeti a falatkákat és kanállal is próbálkozik. Oké, több kerül a földre, a ruhájára és a hajára, mint a szájába, de próbálkozik. Szépen lassan hízik, már 7400 gramm, de azért kikértem az újabb adag hízlaló tápot. 

Ja, és hogy kevésbé érezzem magam szaranyának, végre sikerült főznöm neki párszor. (Magunknak továbbra is menzás kaját rendelek, annyira pro még nem vagyok, és egyelőre anyagilag is jobban jövünk ki így. Nem vicc, mert a teljes adag kaját kétszerre esszük meg, így egyrészt van meleg vacsi, másrészt egy étkezés 600-700 Ft/főre jön ki.) 

Hogy azért ne érezzem magam jóanyának se, azért is teszek. Pl. mikor türelmetlen vagyok, meg nem szépen beszélek a gyerekekkel. Kórászt is csúnyán kitessékeltem egyik nap a gyerekszobából, mikor a nagy nehezen visszaaltatott L-hez odaugrott a kiságyba és felébresztette. Sose csinál amúgy ilyet, nem is értem, hogy találta ki. Azért nem kellett volna azt mondanom neki, hogy takarodjon, főleg nem indulattal. Persze azért jobban haragszom magamra, mikor L-lel vagyok türelmetlen/indulatos, mert nyilvánvaló, hogy mindig neki van "igaza", mármint jogosan sír/nyűgös valami miatt, nem hisztiből. Csak az a nyilvánvaló számomra nem mindig nyilvánvaló, és mire rájövök, hogy mi van, addigra az idegeim végére érek. (Hogyan lehet az idegek végére érni? Mindegy, már így marad, ha leírtam). 

Nővérem rendszeresen jár, persze most, hogy vége a nyárnak, már "csak" heti egyszer, ahogy anyum is. Pierrék viszont nem, mert bumburnyákok. Múltkor értetlenkedett Pierre, hogy a nagynénje miért nem megy hozzájuk soha, mikor itt vannak látogatóban Nyakasfalván. Hiszen egyértelmű, hogy szívesen látják őket, mutatnák meg nekik a kertet, házat stb. Erre kiderül, hogy azért nem szoktak átjönni Ben Eflekttel hozzánk, mert nem hívjuk őket külön. Anyám tyúkja! Azóta megbeszéltük velük, hogy ne kelljen már kérvényt benyújtani, hanem jöjjenek unokahúgozni, ha szeretnének. Főleg mivel egy utcával arrébb laknak...

Peti, neked meg egy nagy ölelést küldök így online. 

Huh,

hétvégétől szerdáig Zebu beteg volt, először covidra gyanakodtunk, mert felmenőben van a járvány mááá megint. (Pl. Ben Eflekt is covidos, de velük nem találkoztunk.) Azóta úgy néz ki, nem korona volt, minden esetre eléggé földhöz vágta Zebut, utál beteg lenni. Volt köhögés, hasmenés, derékfájás, fejfájás, gyengeség, hőemelkedés. Bármi is volt, szerencsére mi nem kaptuk el L-lel. Vagy bika erős immunrendszerünk van, vagy még ezut fog kijönni.) Szerencsére Zebu jól van már. 

Én nagyon unom ezt a hőséget, elsősorban azt, hogy nem lehet nap közben értelmes dolgokat csinálni kint, hanem bent kell kuksolni a szobában, mert ha kiviszem L-t, egyből megég(ne) a napon. Így is, a héten egyszer felpakoltam, s én, a belvárosi lány fejemmel gondolkodva fogtam, és L-lel nekivágtunk a 25 percnyire lévő posta felkutatásának. Megtaláltuk, a levelet feladtam, L végig nézelődött, ügyes volt, de azért se a Telep, se a H. ker' nem gyalogos közlekedésre van kitalálva, pláne nem babakocsival. Egy csávó nézett is erősen ki az autójából, hogy mi az eget csinálok én babakocsival errefele. Vagy nem tudom, mit nézett. 

A játszit viszont meghódítottuk, megyünk minden nap, van, hogy többször is. (Éljen a naptej!) L csúszdázni is szokott, persze én húzom le a csúszdán, de azért nagyon élvezi. Én meg a hintázást. A babahinta mellett van egy "normál" hinta, abba szoktam beleülni és szinkronba palintázunk. Cuki, mennyire örül neki. 

Az új játékoknak is örül. Mivel 10 hónapos lett, megint kapott új játékokat, Zebu nem bír leállni, és állandóan rendel neki mindenféle bigyuszt. A játékai felét el is pakoltam, ne legyen annyi elől, majd lesz öröm, ha újra előkerülnek. 

   

Utolsó simítások

házon belül, ami egyrészt a függönyöket jelenti, másrészt a könyvespolcokat. 

Sajnos sikerült gyűrődős függönyt venni, sebaj, jó az úgy is. Egyet anyum kivasalt (egy függönyt egy órán keresztül…), a többit elfogadjuk gyűrötten. 

A könyvespolcból kettőt rendeltünk, ma nővérem és Zebu összerakták, míg én L-t távol tartottam (egyik alkalommal egy kosárnyi csipesszel - tök sokáig eljátszott vele). A kettő könyvespolc persze nem lesz elég, így kell majd venni egy harmadikat. Cserébe jól néz ki. 

Most már egészen belaktuk a lakot, az első hét olyan volt, mintha csak nyaralni lennénk valahol, most már egyre több dolgot tudok, hol van, bár még keresni kell a kapcsolókat, meg simán kimegyek a kerítéshez kulcs nélkül, benti papucsban. No, hát ezeket meg kell szokni. 

L-híradó:

Üldögél egyre ügyesebben, s egyre kevesebbet támaszkodik közben. Ennek örömére elmentünk a helyi játszira (egy darab játszótér van. A V. ker'-ben 5 perces körzetben volt négy vagy öt...), és betettük a babahintába. Egyem meg, első alkalommal olyan komoly arcot vágott, mint aki felvételi vizsgán van. Viszont már akkor is szépen kapaszkodott és ügyesen ült. Második alkalomtól fogva meg már vigyorog, mikor lökjük, ma még sírdogált is, mikor hazaindultunk, még maradni akart volna. 

Az evéssel kínlódunk, de azért itt is van fejlemény, mert úgy tűnik, hogy a tojást szeretni fogja. Talán kicsit hízott is, reggelente sikerül 1 dl hízlaló tápot megitatni vele, nap közben kb kétszeri étkezést sikerült már kiváltani, a többit szopival oldjuk meg, mondjuk azt nagyon szereti még mindig. Valahogy ki akarom logisztikázni, hogy képes legyek én főzni neki az üveges kaják helyett (vészhelyzetre jók persze), s közben L se ölje meg magát. Ja, mert persze elkezdett felkapaszkodni mindenhol, nagyon pacek módon álldogál, van, hogy csak egy kézzel kapaszkodva, csak ugye azért hajlamos elesni. Az esetek többségében ügyesen lejön négykézlábra, de nyilván 10 hónapos, meg most tanulgatja ezt a két lábon állós dolgot, szóval ott kell lenni a seggébe egész nap. Össze kellene raknunk a bababörit, s valahogy megszerettetni vele. {Hisztérikusan nevető hangok a háttérben}

No, megyek túrórudit zabálni. 

Ha van valami, amihez értek, az ez!

Jelentette ki a szomszéd.

Jelenleg mínusz négyszázezernél járunk, de bízunk benne, hogy tényleg jót akar és állja a szavát. 

A hirtelen visszalépés miatti stressz (meg a fent említett anyagi veszteség) persze nem hiányzott. Azzal biztatjuk magunkat, hogy egyébként sem tetszett nekünk a másik megoldás, és hosszú távon jobb lesz így. 

Csak szomszéd tartsa be a szavát.

A biztosító meg fizessen. (Kértünk - újabb - haladékot.)

Volt egy romantikus bája annak,

hogy az udvar végében állt egy kukoricagóré, de azért nem fog hiányozni. 

(Anyám tyúkja! Vannak még normális “jómunkás” emberek is a világon!)

Kommentbe nem akartam leírni, mert

ez leginkább rólam szól, nem terhelem vele másnak a blogját. Aztán meg hosszú is az egész, szóval:

Tök érdekes, hogy nekem valamiféle "felmentés" érzést adott, hogy annak idején (kb. ezer éve) egy pasi miatt hagytak el. Számomra maga a szakítás volt rosszabb, az, hogy mindez ki miatt történt, meg pont segített elengedni a dolgot. Az a tény szintén, hogy az exem inkább volt (van, lesz) meleg, mint bi. Velem csak azért jött össze, mert nőkben van egy esete és én pont a gyengéje voltam. 

Egy melegbuliban (khm, jah) jöttünk össze. Mikor megcsókolt, azt hittem, csak a "szokásos" cuki-csaj szindróma miatt teszi, mint korábban más pasik, aztán csak nem volt hajlandó elengedni a kezem... 

Korrekt volt, mert az elején elmondta, hogy ő nővel még sosem, viszont pasikkal van bőven tapasztalata, szexuális és párkapcsolati egyaránt. Azt is elmondta, hogy érzelmi analfabéta (ezt később a gyakorlatban is bizonyította). Végig traszparens volt, "panaszkodott", hogy velem nehezebb, mint egy pasival, mert nem tudja, hogyan kell csinálni dolgokat (elsősorban nem az ágybeli eseményekre utalt, bár arra is), de azt is elmondta, hogy milyen jó/más dolgokat él meg így mellettem. 

Aztán később, szintén egy meleg buliban, ahová együtt mentünk, megpillantott egy srácot. Szintén korrekt volt, mert egy hétre rá bevallotta, hogy bármennyire is kezd érezni valami komolyat irántam két röpke hónap elteltével, a srácba (vagyis a srác külsejébe) totál belezúgott, állandóan rá gondol, nem tudja garantálni a hűséget, és inkább szakítsunk. 

Rosszul esett, persze, de mint írtam, úgy voltam vele, hogy a srác olyan dolgot tud megadni az exnek, amit én nem, s nem az én hiányosságom miatt. Plusz csak két hónapja voltunk együtt, kötődtem már hozzá, de nem voltam szerelmes, nem volt múltunk, sem közös barátok (vagyis... nekem barátaim, neki ismerősei, volt is ebből kellemetlensége neki utólag). 

Ha ennyi lett volna, szépen elválnak útjaink, akkor nem tettem volna az érzelmi analfabétás megjegyzést, de persze nem ennyi volt. A buliból a sráccal megejtette a kalandját (zárójel megnyit: tényleg elképesztően gyönyörű fiút kell elképzelni ám, igazi izraeli import, már akinek bejön az ilyesmi, nekem bejön, nos, exnek is bejött), persze a nagy szerelem addig tartott, míg a srác le nem koppintotta egy éjszaka után (újabb zárójel: nem is voltak egy liga), s ex ki nem találta, hogy akkor velem folytatná. Mert én vagyok az élete szerelme, meg egymásnak vagyunk teremtve. Ja, persze. Szerencsére olyan 2-3 hét alatt felfogta, hogy hiába hívogat, meg küld sms-eket, meg próbálja megfektetni az akkori egyik legjobb barátomat (amivel az irántam érzett szerelmét akarta kifejezni - ne kérdezzétek, akkor se értettem, most se értem), de addig vastagon bizonyította, hogy az EQ-ja nem túl magas. 

Egy idő után már csak azért írt, hogy ugyan szóljak már rá a barátaimra, akik a szakítás óta szívatják őt, hogy álljanak le. (Amúgy mai napig nem tudom, hogy kik és mivel tettek keresztbe neki. Timonra tippelek, pedig akkor már nem voltunk jóban.) 

Ennyi a nagy sztori, egyébként mindez a tapasztalat sem tántorított el attól, hogy serényen védelmezzem biszex embertársaim. Róla annyit hallottam, hogy utánam volt még barátnője, de nem hiszem, hogy túl sokáig bírta/bírná kizárólag nő mellett. 

Aztaaaaa, de régen volt ez! Egy totál másik élet. Azért a mostani fényévekkel jobb. 

(Ez az egész nyilván nem véletlenül jutott eszembe, de véletlenül sem összehasonlítás, akkor sem, ha abból indultam ki, hogy én mennyire másként reagáltam egy ici-picit hasonló alaphelyzetben, hiszen ez egy teljesen más kapcsolat és szituáció volt, nem lehet az almát a körtéhez hasonlítani, az almát a zsiráfhoz meg pláne nem. 

Egyik este teljesen beforgattam

magam azon, hogy szaranya vagyok, mert rettenetesen bénán megy a hozzátáplálás (üveges kajákat adok neki, nem főzök, mint más normális anyák és le vagyunk maradva pl. a májjal és a tojással való ismerkedéssel), miközben pedig L ugyan átlagos hosszúságú, de nagyon vékony (statisztika szerint százból csak három baba vékonyabb nála), nem is eszik rendesen, a tejem miatt is szorongok, van-e elég, bla, bla, bla.

Ki kellene váltani a hízlaló tápot neki, amit a gasztrós doki javasolt, csak eddig húztam a dolgot, mert az meg olyan durván hangzik. (Kemón átesettek szokták azzal visszahízlalni magukat). Meg persze Zebulon és én is vékony kölkök voltunk, Zebu pláne, szóval annyira nem kellene kétségbe esnem, meg beforognom. Biztos a fáradtság teszi. 

Amúgy is mit vagyok úgy oda: L elég önállóan feltalálja magát, hogy felpörgesse a hozzátáplálást, így ma kipipálhattuk a listán a fenyőtobozt. 

Beköltöztünk,

éljenhurrá. 

Mi most fogunk először itt aludni, L már aludt egyet a szobájában, egyet meg a kertben (délelőtt meg Pierrék szőnyegén).

L rettenetesen élvezte a napot, persze neki az kell, hogy én a közelben legyek. A napokban még anyásabb lett, eddig Zebulon is tudta altatni, mostanában nála üvölt. Éljen a szeparációs szorongás.

Tud integetni, tapsolni, felkapaszkodni. 

És ma szopi közben (helyett) azt mondta, hogy cici. Kétszer is. Egyemmeg! Az első szava. :)

Azt mondtam már, hogy az új ház utcájával párhuzamos utcában laknak Ben Eflekték? Picit sem lesz majd nagybácsis a kölök… De nővérem pasijáék is közel laknak. Ma sokat segített nővérem és anyum is, előző napokban anyósom, meg Pierrék végig. Holnap apum is megnézi a házat (mivel hazaengedik a pszichiatriarol)

Kórász most így estére már mert enni, pisilni. Kezdi felfedezni az egész lakást. Lassan én is felfedeztem. :)

A helyzet jelenti, hogy

a fűtéscső rendben. Holnap jön extulaj falazni nekünk. IKEA is szerdára ígérte magát, de előtte meg hétfőre, azelőtt meg péntekre, szóval hiszem, ha látom. 

De már össze van rakva a leges-leges-legfontosabb bútor, tudjátok, amit elsőnek rendeltünk meg (előszoba szett) plusz a kanapé. Utóbbi nagyon fontos, mert ez azt jelenti, hogy lesz hol aludnunk akkor is, ha IKEA továbbra is bénázik. 

Ám, ami ezeknél sokkal fontosabb: kétfogúsága ma megtette az első mászó “lépését”. Utána persze egyből visszacsúszott kisbéka alakzatba, de nővéremmel láttuk, alaposan meg is tapsikoltuk a teljesítményt, L

meg értetlenül vigyorgott, közben folyt a nyála. Tanítjuk amúgy tapsolni őt is, mert imádja, ha tapsolunk neki. A hintáját is imádja végre. Elkezdett talán hízni is, a mérleg legalábbis átlépte a bűvös 7000 grammot. (Tudom, ne hasonlítsam más babához, de más babák 4-5 hónaposan nyomnak ennyit…). Rengeteget mozog, mást sem csinál, de komolyan, mint egy kis sajtkukac. 

Nővérem most rengeteget van itt, L-lel mindig nagyon jókat játszanak. Nagy segítség, mert le tudja kötni, amíg pakolok. Anyum is rengeteget segít. Azt nem is írtam, hogy apum meg pszichiátrián van, most a második hét, de küldik is haza a fokozódó covid helyzet miatt, pedig jobb lenne, ha még maradna vagy két hetet… Nyilván nem lesz absztinens, de azért mégis… Anyumnak volt két nyugodtabb hete - persze mindig van min idegeskedni, de legalább üvöltő tévé nem zavarta az alvásban és nem kellett aput összeszednie valamelyik kocsmából. 

Azért vettünk olyan házat, amit nem kell felújítani,

mert nincsen jó szakember-hálózatunk. Az, hogy az előző tulaj festő és kifestette az házat, hatalmas mázli volt. 

Egyik szobában viszont muszáj volt cserélni a padlót. Zebulonnak nincs eszköze, hát kerestünk egy asztalost. 

Találtunk is, korrekt áron vállalta, időben is pont jó. 

Lebetegedett (szalmonella).

SOS kellett valaki, mivel már úton volt az összes bútor, költöztető lefoglalva stb.

Találtunk valakit a neten. Szívtuk a fogunk az árra, de gyorsan kellett, jó lesz, szép referenciamunkák voltak feltöltve, profi eszközökkel a háttérben. Sikerült leszervezni.

Neki meg sikerült átfúrni a fűtéscsövet. 

Fasza.

Most egy apró, fél napos munkából csinált nekünk egy baromi nagy kárt, csúszást, problémahalmot.

Zebu szorongásának nagyon hiányzott ez az egész… Plusz én se tudok segíteni, mert ugye L-lel vagyok egész nap. 

Ja, este Pierre és Ben Eflekt még átment csökkenteni a káoszt, felszedték a szegőlécet, mondjuk nem volt nehéz mert magától jött le, plusz beszabták rendesen a küszöbnél a padlót.

Egész fűtésrendszer leengedve, kazán kikapcsolva. Falat majd vésni kell, padlót felszedni, jó esetben sérülésmentesen. 

Kár bejelentve, előző tulaj ajánlott szakembert (plusz jofej és felajánlotta, hogy rendbe teszi majd a falat). 

Ja, persze Zebulon rászámolt a padlóra, direkt úgy vette, maradjon egy dobozzal, ami végül “elfogyott”. No comment. 

Így állunk most…

Őegyfogúsága

mostantól neveztessék őkétfogúságának.

Éljen a majdnemmászó! Éljen! Éljen! Éljen!

Jó, hogy az etetőszék pont a hűtő előtt fér csak el,

mert mire elrángatom onnan, addigra lebeszélem magam a csokievésről. 

Olyan vagány lányom van,

aki tegnap gördeszkázott. Igen, jól olvastátok. Gördeszkázott. Jó, hát hason feküdt rajta, és én tologattam, de akkor is. Ez, meg a nagy gyógytornás labdán pattogás volt, amikor nem sírt, amúgy továbbra sem bírja  a tornáztatást (főleg, mert most a szakember csinálta neki - ha már mentünk, ő vegye kezelésbe, otthon én is tudom nyúzni szegénykét). De a gördeszka tetszett neki. 

Azóta meg is rendelem a baseball sapkát, a lógós ülepű nadrágot és a két számmal nagyobb, rapper bandás tag-elt pólót és a fuxot. 

Nincs mit tenni, nem L választotta a stílust, a stílus választotta L-t.

A "nagy csönd"

oka egyrészt a hőség, másrészt munkám is van, mert az Elefántcsonttornyot nem érdekli, ha gyereked van. Persze ez az én döntésem, le is kakilhatnám, de nem teszem, és szintén kisgyerekes kolléganővel kutatunk. Most nálam pattog a labda, adatbázist tisztítok, ami amúgy szeretemmunka, mert félaggyal is lehet csinálni. Meg >persze< bizottsági tag is leszek komplex vizsgán és egy tankönyvfejezet megírására is felkértek. (Én hülye meg igent mondtam rá.) Plusz szembejött egy lehetőség a könyvemet promózni, csak az a kérdés, hogy bele merjek-e vágni. A felhívás szerint nem buksisimogatás, hanem komoly szakmai vita a cél, ami nyilván tök jó, csak kell-e ez most nekem. (Kellene is, meg nem is...)

Két hét múlva költözés. Elsőként a leges-leges-leges-leges-stb legfontosabb bútort vettük meg: az előszobaszettet. {kényszeredett nevetés hangjai a háttérből} Igazából pont azért jó, hogy azt vettük meg, mert annak azért nincs akkora tétje, mint a többi *tényleg* fontos bútornak, viszont végre belevágtunk ebbe a típusú költekezésbe is. Na jó, már a kanapé is ki van fizetve, mivel túl sokáig lamentáltunk (meg nem találtunk nekünk tetszőt), így olyat kellett választani, ami a boltban volt (azaz nem tudjuk megvárni azt a 10 hetet, míg legyártanák a mi ízlésünk szerinti huzattal). De azért találtunk egy egész pofásat, ami minden szempontból megfelelt az igényeinknek.

Hálószoba és étkező a svédektől lesz, már kinéztük őket az internek a netjén keresztül. Jelenlegi lakunk is full ikejás, így tudjuk, mit kell venni. Azt sajnálom, hogy normális színek (fa) helyett most a nagyon divatos fekete és/vagy fehér a választék. Eredetileg nem akartam fehér bútort, de ez van. A falhoz menni fog. 

Ugyanis kiválasztottuk a falszíneket is (konyha-étkező-kisnappali, folyosó, mellékhelyiségek: bézs, nagynappali: szürke, L szobája és háló: zöld), meg a hálóba cserélni kell a laminált padlót, az is meg van már rendelve. 

Anyumnak megmutattam útvonaltervezővel, hogy ugyanúgy 20 perc alatt odaér majd a Telepre is, mint a V. ker'-be, nem akarta elhinni, hogy a buszút 6-10 perc csak. Pedig de. Annyira kiesik az a városrész nekünk, olyan, mintha a világ vége lenne, gyerekkoromban számomra "a hídon túli" rész olyan volt, mintha már nem is Nyakasfalva lenne. Nem is ismerem, úgyhogy a nyár végi és őszi L sétáltatások azzal fognak telni, hogy felfedezzük a környéket. Jó móka lesz, hangolom rá magam, persze azért továbbra is gyászolom a V. ker'-t (és a belvárt). 

Elolvastam Moesko Péter Őszi hó

című regényét, mint arra már utaltam, ráadásul 2 nap alatt, mert olvastatta magát és hát nem is hosszú. 

cselekményleírás a Molyon

Továbbiakban szokásos módon nem ügyelek spoilerekre, szóval:

Ami legjobban tetszett a történetben, az az volt, hogy a saját fiatalkoromra ismertem rá, a szerző négy évvel fiatalabb nálam, a karakterei (Márton, Norbert, Kata) úgyszint, legalábbis az alapján, hogy sms-eznek, feltöltőkártyát használnak, DVD-t néznek (és milyen filmet), Discmanről, meg később Mp3 lejátszóról hallgatnak zenét (és milyen zenét). No, meg MSN-eznek, ami számomra is meghatározó kommunikációs eszköz volt 17-24 éves korom között. Mennyi este ültem a gép előtt és beszélgettem barátokkal és ismeretlenekkel és a kettő között lévőkkel (bloggerekkel,  chat-en megismert emberekkel). 

Olvasás közben persze a szakmát nem bírtam kikapcsolni, s lamentáltam is egy sort magamban, hogy háromból kettő lemorzsolódott a felsőoktatásból, és hogy ez milyen szomorú már. (Nem kell mindenkinek diploma, nem erről van szó, csak ideális esetben mindenki oda jelentkezne, amit szeretne tanulni, s el is tudná végezni az adott szakot elégedetten, örömmel. Nem ideális világban élünk.)

Érdekes volt továbbá a kollégiumi létbe való belepillantás, nekem ez teljesen kimaradt, meg is látszik rajtam. 

Tetszett a három karakter kapcsolathálója.Sajnálom, hogy Norbiból nem láttunk eleget, vagyis nagyjából csak Marci "szűrőjén" keresztül. Igazából Marci a főszereplő, neki van E/1 fejezete is, Katának az életébe jobban belelátunk, Norbiról pedig nagyon sok fontos információ csak a regény végén derül ki, nyilván ez a lényeg, de az ő személye egy kicsit kétdimenziós maradt így, ennek tényleg csak az az oka, hogy mindig mások szemén keresztül láttatta Moesko. 

Bírtam, hogy nem volt a két férfi (fiú) szereplő között konfliktus a melegség, s hogy annyira természetesen kezelték (kezeltette a szerző). Persze, felsejlik a klasszikus meleg srác beleszeret a legjobb hetero (?) barátjába témakör, de nem sztereotip módon és nem ez a történet középpontja (pedig kicsit azért mégis). 

Negatívum nekem a regény közepe volt, akkor kicsit le is tettem, s nagyon reméltem, hogy a folytatás nem ez az irány lesz. Oké, én sosem voltam huszonpár éves meleg férfi, de azért a szüzesség elvesztése után egyből a pornóiparba fejest ugrani, hááááát, nekem ez meredek és életszerűtlen volt. Biztos van ilyen. De az átlag biztos nem ilyen. És erre én magyarázatot sem kaptam, hogy ez hogyan jött. 

Olvasás közben nekem két regény jutott eszembe (na, vajon miért pont ez a kettő...). Az egyik a zseniális Akik már nem leszünk sosem (Krusovszky), a másik pedig a Bádogember (Winman, erről meg itt írtam részletesen is). Nyilván nem véletlen, hogy ez a kettő könyv ugrott be, szerkezetileg is hasonlók, Winman történetében is két férfi és egy nő kesze-kusza kapcsolata van a középpontban, Krusovszky is váltogatta az E/3 és E/1 elbeszélő módot. Mindkettő (mindhárom) történetben érett felnőttként tekintenek vissza a fiatalkori barátságokra, szerelmekre. Az az igazság, hogy nekem mindkettő regény jobban tetszett az Őszi hónál, Krusovszky egyszerűen jobban ír (hangsúlyozom: Moesko se rossz, sőt, igényes, izgalmas szöveg!), Winman végén meg úgy bőgtem, mint egy hülyegyerek, érzelmileg számomra az volt a legszívfacsaróbb.

Örülök, hogy megvettem és elolvastam, anyum már kölcsönkérte (hát nem neki való, de nem kezdtem el lebeszélni), Ben Eflektnek meg majd a kezébe nyomom, hátha a Macskám, Jugoszlávia után ez majd visszahozza az életkedvét. (Hahahaha, nem fogja.) 

Még annyira nem értem,

mit olvastam, de a nagy része tetszett. 

Őszi havat szeretnék, de

tegnap az 1. számú könyvesboltban nem volt, mondták, hogy a 2. számúban van még. Ma anyum megkérdezte ott, tegnap (!) valaki megvette azt az egy (!) példányt, ami volt. Nyehhh. Pedig már készültem, hogy a hétvégi 1 órás szünetemben azt olvasom majd a loggián. Még van egy péntek, s van 3. számú könyvesbolt. Meg 4., 5., 6. - Nyakasfalva nagy falu. 

Végső soron nem volt vészes a hétfői nap,

összesen 4,5 óra volt az összes ügyintézés, ennyit kellett L-nek nélkülünk kibírnia. Vagy anyumnak ennyit kellett kibírnia L-lel úgy, hogy nem vagyok a közelben. Nem is tudom, melyik a jobb megközelítés, de a lényeg, hogy kibírták, sőt, kifejezetten jó kedvvel (bőséggel). Egy órás séta, alvás, 190 ml-es üveges kaja benyomása, játék, móka kacagás mind belefért ebbe az időbe. Apum is jött, nem ivott (!), amúgy kész vicc, hogy 70+osan az ő alkohol- és cigarettafogyasztásával (vagyis annak ellenére) mennyire fiatalos tud lenni, s úgy ül le törökülésbe L mellé a földre, olyan könnyedén, hogy ihaj-csuhaj.

Amúgy mi meg izgultunk, hogy jaaaaaj, L-t több mint négy órát a nagyszülőkre bízzuk, mi lesz vele, miközben ismerőseink a 6 hónapos lányukat egy barátjuk lagzija miatt bízzák a nagyszülőkre. Négy NAPRA! (Merthogy a lagzi Spanyolhonban lesz.) 

Én nem tudnék négy napra nyugodtan elmenni, még akkor sem, ha maximálisan megbízom anyumban, ilyen pici baba esetében szerintem ez túlzás - de hát különbözők vagyunk. 

Szeptemberben voltam utoljára fodrásznál,

ideje volt levágatni a hajam. Ha már lúd, legyen kövér alapon válligérősre. Most (megint) úgy nézek ki, mint egy általános iskolás, pedig már egyetemistának tűntem. Sebaj. 

Mindeközben: 

L-nek elkezdett kibújni az első fogacskája. Még nem látszik, csak érződik. Tűéles. 

Pierrék megpróbálkoznak nevelőszülőnek jelentkezni, hátha. Szerintem esélytelen, de véletlenül se mondom nekik, és amúgy se legyen igazam. 

Anyum a napokban több kiránduláson is volt, örülök neki. 

Megkaptuk a hitelt, már csak aláírogatni kell. Durva nap lesz a hétfő.  

A Toffifee azért tök jó édesség,

mert egy darab elfogyasztása után fél órával is találsz még a fogadba ragadt részeket. 

Még el se költöztünk, de

máris erőteljes nosztalgia van bennem a V. ker' iránt, akárhányszor L-lel sétálunk, búcsúzkodok a bokroktól, fáktól, ismerős kutyáktól, kedvenc boltosoktól. (Magamban, még mielőtt...)  

Meg persze félek is a Teleptől. Meg a kertes háztól. Napközben nézegetem az ingatlaniroda honlapjáról lementett képeket, tervezgetek. Zebu nagyon jó abban, hogy kitalálja, milyen bútorok legyenek, de az apró dolgokat, ami otthonná teszi a lakást, nem mindig vágja. A függönyhosszon már ment egy vita, aztán Google barátunk képkeresője segítségével meggyőztem, hogy de, a földig érő függöny a szép. Ő meg meggyőzött, hogy macska-gyerek-porszívórobot kombóval akkor sem praktikus. Igaza is van. De azért lesz pár dolog, amiben - remélem - én fogom tudni meggyőzni. 

Nagyon furcsa lesz a Telepen, mert én világ életemben belvárosi lány voltam, és a V. ker' széle is annak számít, kényelmesen elértem mindent gyalog, L-lel is könnyű volt menni mindenhová: orvos és védőnő 5 percre, rehab (válla kicsit gyenge, havonta egyszer ránéznek) 5 perc, fagyi a főtéren 15 perc, DM, Tesco, Spar, Aldi 15 perc... Persze sok babakocsibarát járda és bolt. Túlzás nélkül vagy tíz kiváló játszótér van 10 perces körön belül. A Telepen meg nem lesz ilyen. Nyilván ez a kertesházi övezet ára. 

Ja, amúgy egy köpésre van egy templom, felekezetileg megfelelő, még eskü meg is örültem neki, hogy nah, majd most visszatalálok a nyájhoz, erre az a vezető lelkész, akinek elég erős köze van ahhoz, hogy kiábrándultam az egész templombajárósdiból. Azért lehet adok egy esélyt az életérzésnek, de ha cigányozás, zsidózás, buzizás, ukránozás, valamint mindbűnösökvagytok lesznek a szószékről, akkor agyő, nekem ez nem hiányzik. (Normális istentisztelet hiányozna, de olyanon évek óta nem voltam. Igaz, nem is próbálkoztam.)

No, de a tényleges költözésig is van még vagy 1,5-2 hónap, szóval marad idő búcsúzkodni, van idő megbarátkozni.

Zebulon elmélyülten nézi L szemét,

aztán az enyémet, aztán az övét, aztán megint az enyémet, aztán megállapítja:

- L-nek szép mélykék szemei vannak, neked inkább olyan, mint a Másoknak.

Tud udvarolni… 

Illusztrálom:

forrás

Mondjuk amennyi epret ettem a napokban (a fülemen is eper folyik ki), végül is, valóban hasonlítok. 

Akkor igazi az eper,

ha alapos mosás után is serceg a fogad alatt a föld. 

Másrészt persze nem meglepő, hogy homokos az eper - pride hónap van. 

(Elipszilonos Lyézus ereje legyen a gyermekemmel ilyen béna “humorérzékű” anya mellett)

Majd szeretnék kutyát is, ha már kertes ház. Nem foxit, de nem is vizslát. Még megálmodom addig.

(...) 

"W. Máté" aladár

"Medea" a kutya

"W. Máté" hogy jutott eszedbe ez a név? :D

"Medea" nem tudom...

"W. Máté" de akkor is :D

"Medea" Patronnak nem akartam. az majd az enyém lesz

"W. Máté" pedig az jobb :D

"W. Máté" nekem a patronról más jut eszembe, de azt nem mondom, mert lány vagy :P

"Medea" ilyen kutya Aladár

"W. Máté" foxi. klassz.

"Medea" látod, ezért Aladár.

"W. Máté" szeretem a foxikat. látnád az én két majmomat. megennék a te aladárodat :D

"Medea" ők vizskák, nem?

"W. Máté" ja, azok a kutyák. a többi csak kutyautánzat :P voltál már buzibárban?

"Medea" huh, témaváltás....

(...)

Szomszédok, de

nem a sorozat, szóval mielőtt elindulna mindeki fejeben a végefőcím hetyke kis zongoradallama, szólok, hogy egészen konkrétan az én szomszédaimra gondolok. 

Nagyjából tíz éve élünk Nyakasfalva egyik festői paneldzsungelében, név szerint a legrégebbiben, valódi építési évet tekintve nem tudom, talán hetvenes évek. No, de annak is egy szélső épületében lakunk, rálátással a belvárra. Az épületben 59 lakás van, az alsó hangon 120 ember, hiszen a lakóközösség elég vegyes, egyedül élő nyugdíjasoktól, albérlő egyetemistákon át a családokig. Egy pofás 1800-as évekbeli falu lennénk. Olyan összetartó fajta. 

Mert bár horrortörténeteket lehet hallani a panelek lakóiról, meg a török átokról, de nekünk baromi nagy mázlink van, mert a szomszédság igenis jó. (Talán egy alkoholista bácsika van, nem sok vizet zavar, ezzel együtt ő a "legproblémásabb" lakó.) Az, hogy köszönünk egymásnak, az mondjuk alap, de a liftben sokszor belefér egy-egy kedves mondat. Jó, persze, az időjárásról, de akkor is. Nyilván nem kezdünk bele hosszas filozófiai értekezésekbe. Mondjuk amúgy se kezdek bele hosszas filozófiai értekezésekbe, lévén, hogy nem értek hozzá. 

Filozófia nélkül is lehet kedélyes szomszédi viszonyokat kialakítani, lett is néhány kedvenc liftes haverom: a tizediken lakó "kicsi pár", a magas, fáradt arcú vörös nő, a világítóan kék szemű bácsi (aki szerintem hetven már elmúlt, de basszus, mint a jó bor!), Morc úr és neje (szembeszomszédok), a felsőszomszéd néni, az alsószomszéd néni, a falszomszéd bácsi, a félvak bácsi, a sportos csaj, a cigányok (igen, tudom, fúj, rasszistás vagyok, de azok, és >amúgy< tök normálisak), a nagydarab néni, a testépítő srác (akinek a kigyúródását szépen végigkövettük), a baromi csinos egyedülálló anyuka (azóta bepasizott) a copypaste kislányával, a srác, akinek a csaja ott lakik, ahol anyumék. Meg az összes többi néni-bácsi. Ja, meg Postásbácsi exneje. Jó, vele a liftezés kicsit inkább kínos.   

Mióta van L, azóta persze van új téma is, minden szomszéd áhítozza a legújabb update-et arról, hogy épp mit eszik, fáj-e még a hasa, szeret-e már sétálni, van-e még tejem, alszik-e rendesen, bújik-e már a foga, hogyishívjákjajjaznagyonszépnév. Meg persze kapjuk a kommenteket, hogy mekkorát nőtt már, milyen cuki, de szép a szeme, lassan lehet vinni fodrászhoz. És persze az információcunamit is, hogy aktuális beszélgetőpartnerünknek épp hány éves a gyereke/unokája, egyáltalán hány gyereke/unokája van, melyik mikor kezdett kúszni, mászni, menni, beszélni... egyetemre járni.     

És amúgy ez az egész azért jutott eszembe, mert mi Zebulonnal rettenetes kis penészvirágok vagyunk, a zárkózott jellemzés azért nem illik ránk, mert mi magunk vagyunk a zárkózottság. Én nehezen nyitok, nehezen nyílok mások felé (bakker, még az anonim online térben is napok kellenek, hogy felbátorítsam magam egy-egy komment megírásához), szóval ja, baromi nagy dolog, hogy leállok csitcseteli kvázi idegenekkel. Pláne, hogy meg is kedveltem őket.

Hiányozni fognak.

Szóval az van, hogy eléggé félek,

mikor tér vissza az endometriózis, s mit tudnék tenni ellene. Legalább minimálisan. Olvasgattam a diétáról és háááát...  

Mióta L létezik, három különböző diétán vagyok túl és egyre gyatrábbak voltak. 

Az első a vércukor eredmény miatt kellett, mikor L még odabent volt. Határérték alatti lett a cukorterheléses vizsgálat, így szurkálni nem kellett magam, a nődoki le is rendezte annyival, hogy ne egyek csokit, a védőnő azért adott egy konkrét leírást a 180 grammos szénhidrát diétáról, s igazság szerint egészen tartható dolog volt, az eddigi étrendek közül a legértelmesebb, mert nagyon konkrét, követhető szabályrendszere van. Plusz, mivel nekem azért nem kellett >annyira< komolyan venni, ezért én csak nagyjából számolgattam a szénhidrátot, a kalóriát meg pl egyáltalán nem. 

Aztán jött a terhességi epepangás, emiatt epekímélő diéta, kombózva az előzővel. Nos. Az egy dolog, hogy a kettő néha egymásnak ellentmond (gyümölcsöt héjával vagy hámozva együk stb.), de itt már kevesebb az egyértelmű szabály, mert nagy az egyéni szórás abban, hogy kinek mi triggereli az epéjét. No, de ezt is valahogy elmenedzselgettem, L világra jött, gondoltam ennyit a diétákról, pláne, hogy fogytam terhesség alatt, így a szülés utáni hetek arról szóltak, hogy vissza kellene szednem magamra - kedvemre zabálhattam, és zabáltam is. Atya-ég, de milyen jóízűen és mekkora adagokat!

Csakhogy előjött L-nél a hasfájás, magyarázat meg ugye nem volt rá, és a védőnő egyből mondta, hogy jó, akkor teljes tejmentesség, mivel lehet, hogy L tejfehérje érzékeny. Ez nem ugyanaz, mint a tejcukor, szóval nem lehet laktózmentes cuccokkal megúszni, nem. Totál vegán/paleo menüváltás. Húsok közül csirke, pulyka, némi sertés. Semmi tejtermék, semmi, amiben tej, tejpor van. A keresztallergia miatt semmi marha, kecske, szója. Asszed nem nagy dolog. De, az. A legszigorúbb változatban azt is kerülni kell, amiben ugyan nincsenek a felsorolt dolgok, ám olyan üzemben készült, ahol amúgy használnak tejterméket/szóját. (Idáig szerencsére nem jutottam el.) Ja, és négy-hat hét, mire kiürül a tejfehérje, onnan lehet próbálgatni, hogy ez okozza-e a bajt. Közben szoptass. Ezzel a diétával szenvedtem a legtöbbet - s anyum is, aki főzött volna nekem örömmel, de nincs ehhez hozzászokva, nincsenek ilyen receptjei, a sült csirke - rizs - saláta egy ideig nem rossz, de azért elég uncsi tud lenni. Érdekes, hogy a 180 grammos szénhidrát diéta alatt megvoltam csoki nélkül, ekkor viszont majd' megvesztem.

A legjobb az volt, hogy tartottam négy hétig, aztán L nem lett jobban, akkor azt mondtam, nem kínzom magam, lassan visszavezettem a tejet, de L még mindig hasfájt, erre meg állandóan lelkiismeret-furdalásom volt, hogy biztos miattam. Aztán mikor a gyermekorvos, a szoptatós tanácsadó és a gasztro orvos is mondta, hogy amúgy mi a francnak kínzom magam, akkor elengedtem ezt a tejfehérje dolgot. 

A továbbiakban inkább arra figyeltem, hogy egyek mindenfélét, persze kerülve azt, ami a szoptatás miatt rossz (pl. koffein). Ekkor meg jött ugye az alacsony vérnyomás... Most iszok délutánonként egy fél (Zebu szerint negyed) kávét, meg persze sok vizet. (A sok víz az egyetlen közös pont minden diétában.)

No, és eljutottam oda, hogy mivel újra megjött, előtérbe került az endometriózis és az ő diétája. Ahány leírás, annyi különböző vélemény, mit szabad, mit nem. Ettől vagyok totál készen. Értem én, hogy különbözők vagyunk, meg mindenki másra érzékenyebb, de akkor is baromira idegesítő. Beletesz egy csomó bizonytalanságot, amit nem szeretek. De muszáj lesz elkezdeni kísérletezni az étrenddel. És mozogni is.  

Az is igaz, hogy amíg szoptatok, addig mindez nem érdekel, az első most L, hogy ő megkapja a tápanyagokat, és hogy legyen energiám etetni.       

Holdfény

 

Ha elég tökös lennék,

mindig lenne nálam egy csomó kártya, amit az autók ablaktörlője alá tudnék csíptetni, olyan feliratokkal, mintpéldául:

A bunkóság nem fogyatékosság.

Egy óvodás is érti, hogy “vonalon belül”.

Ha valaki képtelen alkalmazkodni a civilizált nagyvárosi léthez, akkor költözzön a pusztába. 

Így marad az megvető tekintet, mikor a csilivili autó beáll a fenntartott parkolóhelyre és kiszáll belőle apuci-anyuci, előbbi mackóban, utóbbi tigrismintás ruhában. A gyerekeket csak sajnálom ilyenkor, számukra természetes lesz a seggfejség, ha ebben szocializálódnak. 

Jó kis hét volt ez

eddig, maradhat is ilyen a jövő hét (hónap, év, évtized, évszázad) is. 

Pedig keményen indult, hétfőn a gyermekorvos meglátogatása után a sürgősségin kötöttünk ki, s töltöttünk el ott egy laza 4 órát, mert ugye pénteken volt egy kis vér L kakijában, s a gyermekorvos inkább komolyan vette. Nagyon helyesen. De szerencsére nincs nagy baj, megvizsgálta ott is egy doki, volt hasi UH is. Mindenki el volt ájulva L cukiságán, mivel nagy komolysággal, de sírás nélkül tűrte a procedúrákat. Egy kisebb hámsérülés lehet a ludas. Reméljük tényleg csak ennyi, egyelőre nem volt újabb vér, s idő közben a kakilelet is azt erősítette meg, hogy nincs vér a székletben. 

A hét csúcspontja a másodunokatesók látogatása volt, 5 és 3 éves fiúcskák, kölcsönösen el voltak bűvölve L-lel egymástól. Ők tapasztalt babalátogatók, nagyon profin bántak L-lel, L meg élvezte, hogy hirtelen nagy élet lett körülötte. Zebulon is láthatta, hogy két gyerekkel nem sokkal nehezebb. Mondjuk ettől nem akar hirtelen újból gyerekeket vállalni. Viszont azt megbeszéltük, hogy jó lenne minél hamarabb bölcsibe adni L-t. Jó, annyira nem kapkodunk, két éves koráig maradhat nyugodtan velem otthon, de aztán érdemes lenne, nem is annyira a pénz miatt, nem is a karrierista anyja miatt, hanem hogy kortársak között legyen, s szokja meg, hogy nem körülötte forog a világ.

Ma meg Pierre és Ben Eflekt látogatták meg L-t, L bemutatót tartott nekik kúszás, forgás, vigyorgás témakörökben. Persze körülötte forgott a világ (legalábbis a nagybácsik), de valamilyen szinten meg ez a természetes. Holnap szerintem nővérem is benéz majd L körül forogni.

Ja, Pierrék mesélték, hogy azok közül, akikkel együtt jártak az örökbefogadási felkészítőre, már a második házaspár kapott gyerekeket (vagyis inkább két gyerek kapott közülük örökbefogadó szülőket). És nyilván örülnek az örömüknek, de eléggé fáj nekik, hogy őket a jelenlegi eljárásrend szerint egy gyermek se fogja megkapni. Ezzel együtt mindig fel is lelkesülnek, hogy hátha mégis, hátha ők is sorra kerülnek. Zebulon meg egyik nap tejesen beforgott ezen, mármint hogy az öccsének nem lesz gyereke. 

És hogy valami pozitívat írjak a végére: én is voltam házidokinál, aki megerősítette, hogy az alacsony vérnyomással sajnos nincs mit tenni, sok vizet kell inni, viszont a kávéval a szoptatás miatt csínján kell bánni. Majd ha már nem szoptatok, valószínűleg helyre fog állni minden. Így legyen.