2026. május 21., csütörtök

Kicsit tényleg egzisztenciális krízisben voltam

az utóbbi hónapban, ami rányomta a bélyegét az amúgy bizalommal teli várakozásaimra. Most kezdek már lenyugodni, de szerintem csak az idő teszi, nem a kollégák megjegyzései, mint a "Jaj, te úgyis hamar találnál munkát", mert amúgy ez totál nem reális kijelentés szerintem. Vagyis, persze, valószínűleg találnék munkát. Valamilyen munkát. De olyat, amit szeretek, meg végzettségemnek megfelelő stb, azért az nem egyszerű. Vagy kevés vagyok, vagy sok. 

Mindegy, most ez a kérdéskör jegelve van nyárig. 

Más: el sem hiszem, de máris itt az ovis évzáró! Lujza elbúcsúzik a nagylányoktól (van a csoportjában négy nagycsoportos), akikkel nagyon összebarátkozott, sőt, az első pár hónapban csak velük barátkozott. Szerencsére azóta lett kis barátja a korosztályából is, mert egy kislány később csatlakozott és valahogy egymásra kattantak Lujzával. Jó ízlése van amúgy a gyeröknek, mert a bölcsis barátnőjét is csíptem (mármint a szülőket is - írtam már róluk, hogy időnként összejárunk), és most ennek a kislánynak is szimpatikusak a szülei. Ja, és mindkét apuka Gulyás Gergelyre hajaz, ez mondjuk nem kifejezetten pozitívum, inkább egy vicces tény. 

Megyünk nyaralni, többször kis időre és természetesen határon belül, sőt hazánk keleti részén maradva. (Visegrádot tiszteletbeli keleti városnak nevezem ki ezúttal). Ezen döntések eredői egyébként a macskákok, mind a hárman külön-külön és egyben is. Kórásznak volt már időzítős etetője, de Zebu rendelt Ciceróéknak is. Kórász egyedül fog szomorkodni idebent, Ciceróék meg kettesben a teraszon. Pierrék fognak rájuk nézni napi egyszer. Tervben volt (minden évben felvetődik), hogy milyen menő lenne ötösben menni valahova, de mindig arra jutunk, hogy a jószágok miatt nem lehet, mert egymás szőrgyerekeiről gondoskodunk, míg a másik tova nyaral. (Ugyebár nekik is van cicájuk és kutyájuk is.) Majd egyszer azért tényleg jó lenne, Lujza odáig lenne és vissza, valami érthetetlen okból számára Pierre a legszebb férfiember a földön, még az apját is lekörözi, BenEflekt meg imád nagybácsiskodni, állandóan kitalál új játékokat, meg mikor átmegyünk hozzájuk, külön készül Lujzának valami kis aprósággal (pl. a kerti kőre rajzol neki "akadálypályát, meg ilyenek.)

Mi van még? Olvastam sokat, végül elsőként lenyúltam szabadpolcról a Nádasdy könyvet (nyilván remek volt), aztán a kezembe került Kollár-Klemecz Anyám tenyerén című regénye, amit azért választottam ki, mert mekkora poén, hogy "elviszem magammal Kollár-Klemencz Lászlót", és tényleg kuncogtam, miközben elszambáztam vele a kölcsönzőpult felé. A regény is jó volt, mondjuk a mágikus irodalomtól alapból falra mászok, de kell ilyen is néha. Ez után jött Ocean Voung életrajzi regénye, amiről egyszer azt olvastam, hogy nyomorpornó, szóval igazán passzol a lelkivilágomhoz, gondoltam én, és tényleg jó könyv, amennyiben jónak lehet nevezni egy olyan fiú élettörténetét, akit a vietnámi háborúban és bántalmazó kapcsolatokban megnyomorodott nőrokonai nevelnek egy idegen országban (USA), aminek a nyelvét a fiú megtanulja, mert már hatévesen szinkrontolmáccsá kényszerül válni. Ja, persze csórók, mint a föld, és a fiú "egyértelmű", hogy meleg, mert minden eddig felsorolt teher nem elég. Legalább a szerelem rátalál. (Vicceltem.) Amúgy rohadt gáz volt villamoson olvasni, mert átlag kétmondatonként fakadtam sírva.  

Ám, hejhó! Elolvastam ám Zalka Csenge Virág A néma istennő kötetét is, tele szépséges görög (és egy bónusz római) mítoszokkal. No, attól legalább nem fordultam be, nem mintha mind móka kacagás és happy end lett volna, de azért mégis több optimizmussal töltekezett a kis lelkem. (Bírom, hogy a görögök mítoszokban milyen természetesen jelenik meg,  ha egy férfi istenség egy férfira vetett szemet, vagy egy királyfi beleszeretett a pásztorfiúba.)

Hogy ne legyek túl vidám, belekezdtem egy Baldwin kötetbe, amiből a Ha a néger Beale utca beszélni tudna című kisregényt elolvastam, és nyomasztó története ellenére nagyon szép gondolatok voltak benne (elsősorban a családról, családi összetartásról), a Giovanni szobájába még csak belekezdtem, és nem kapott el egyelőre az ékszíj. Majd idővel talán.     


2026. május 20., szerda

Küldött egy csomó ajándékot,

nagy dobozban voltak, egyesével gondosan színes papírba csomagolva, a színről lehetett sejteni, inkább fiúnak vagy lánynak szánta-e a meglepetést. A gyerekek körülöttem hangosan nevetgéltek, izgatottan tépték a szalagot, bontották a celofánt, dobálták a selyempapírt. Mindenki úgy örült a saját kis kincsének, mintha a személyre szabott, titkos kívánságukat küldte volna el nekik. Mintha pontosan tudná, mire vágyik egy-egy "intézetis". Küldött pakkot külön nekem is, meg Lujzának, bár a kettőnk ajándékát összecserélhette, mert az utóbbi valami számítógépes játék volt. Aztán megjelentek énekesek, akik pont ennek a játéknak a betétdalát adták elő, és még tovább emelték a vidám hangulatot, ami által egy szürreális musical-jelenetbe torkollott az egész gyereknapi (?) ünnepség. 


Álom vége. 


Sok hírt olvastam mostanában (is) a nevelőszülői hálózatról, szóval az meg se lep, hogy nevelőanyaként egy rakás gyerek sürgött körülöttem és örvendeztek az ismeretlen bácsitól kapott játékoknak. 


Az meg már természetes - vagyis illene hozzászoknom ennyi év után - hogy a feladó ki volt. 



2026. május 12., kedd

Én máris unom

az AI generált meghívókat és plakátokat, mind ugyanolyan (igen, szép, igényes, átlátható, de sablonos), pedig kutatási megbeszélésen most mutattak meg nekünk egy spéci programot, ami szövegből ábrát generál. Tényleg jó, de már látom előre, hogy mindneki ezekkel a “nagyon menő” egyen ppt-kkel fog érkezni a konferenciákra. 

2026. április 29., szerda

Az élet szerencsére megy tovább,

mindenki kurva nyugodt a középvezetőktől felfelé (gondolom az esélytelek nyugalma miatt), mi "lentebb" azért nem vagyunk ilyen kiegyensúlyozottak, egyik kolléga írt is egy nagyon furcsa számonkérős körlevelet, nem kis szereptévesztéssel tette mindezt, de a főfőfőnök meglehetősen moderáltan "lereagálta"*. 

Otthon minden remek, egyre többet tudunk odakünn lenni, ami a lépésszámomban is meglátszik. Zebu hirtelen felindulásból benevezett minket egy jótékonysági futásra, szóval időnként elmegyünk egy körre a környéken, ami annyit tesz, hogy Lujza biciklin teker (oldalkerekek még fent vannak, ideje lenne lassan megválni tőlük), Zebu rollerezik (hagyományos organikus-mechanikus), én meg, ahogyan a vajdaságban mondják,  szaladok. Eskü érzem magamon a változást, de ez azért van, mert a semmihez képest ez az két-háromnaponta lekocogott 2 kilométer is rengeteget javít. 

Ezen kívül olvasok sokat, mármint ezt is a semmihez kell viszonyítani persze, de április vége van, és a 11. könyvemet falom, ami azt jelenti, hogy sokat járok be a Toronyba, meg kivételesen nem féltéglányi hősi eposzokat választottam. (Szegény Auster 4.3.2.1-e még mindig a polcon várakozik.) A könyvtári dolgozók lassan tüntetést szerveznek, annyi könyvet kérek ki a raktárból (ezek egy jó része szakkönyv és gyermekkönyv, amiket nem számolok bele az olvasmánylistámba). 





*tudom, elvileg nincs ilyen szó, de lám-lám, mégis van, és ebben a helyzetben sokkal kifejezőbb, mint a sima reagál.  

2026. április 15., szerda

Kicsit magam ellen

is szavaztam vasárnap, nem szoktam erről itt írni, de eléggé szügyig vagyok a narancsvidékben Cégileg és Toronyilag is, jó eséllyel a munkahelyem is megszűnik majd idővel, de tuti átalakul, aztán vagy lesz igény egy ilyen vidéki suttyóra, mint én (meg a Toronybéli társaim) vagy nem, hamarosan kiderül.

Ám ami eddig volt, az nem maradhatott, és számomra megdöbbentő, hogy a körülöttem lévő értelmiségi és valóban értelmes emberek ezt hogyan nem látják. Helyi főnököm a választások előtt mondta, hogy aki logikusan gondolkozik, az narancsra szavaz. Választások után meg azt mondta, hogy ő ezt nem érti. Én erre azt válaszoltam neki, hogy én bizony értem, de mivel telefonon beszéltünk, nem fejtettem ki (bár ígértem neki, hogy megteszem).

Körülöttem a reakciókból ítélve mindenki meg van róla győződve, hogy én is elkötelezett narancs vagyok, amúgy nem tudom, mire fel, vagy ezt így alapvetőnek veszik, vagy nem tudom. Fura. Jó, nem kampányoltam soha a folyó mellett, meg alapvetően árad rólam (nem a Tisza, hanem), hogy konzervatív polgári-keresztény neveltetést kaptam, meg én is azt vallom, hogy az értékrendem alapja pontosan ez egy leheletnyi (na jó, egy öblös tüsszentésnyi) csillámporos liberalizmussal megfűszerezve. 

Mindegy, ha eljutunk egyszer oda, én felvállalom, hogy elsorolom helyi főnökömnek (vagy másnak), hogy miért nem lepett meg a folyó győzelme (a kétharmad igen). És ez hosszú felsorolás lesz. Számomra inkább az az értelmezhetetlen, és ezen két napja elmélkedek, hogy ez a sok értelmes, diplomás ember TÉNYLEG nem érti, mi az emberek baja? Tényleg nincs bennük semmi kritika? Az előző banda mindent jól csinált? Gyermekvédelem - ez OK? Uszítás kb. bárki (migránsok, melegek, ukránok)  ellen - ez OK? Ha minimális ellenvéleményed van, hazaáruló vagy és nyilvánosan lejáratnak, megfélemlítenek - ez OK? Látványkampányokra elköltött temérdek pénzek (a lenyúlt milliárdokról ne is beszéljünk) - ez OK? Magas lóról beszélő, a választópolgárokat kisgyerekként kezelő, bunkó, pökhendi, agresszív és lekezelő politikusok (és hasonló, vagy még rosszabb stílusú megmondóembereik) - ez OK? Mo. eleurópanítlanítása - ez OK? Tényleg nem értik? Mindennel egyetértenek? Minden rendben van? 

Persze izgulok is, hogy most mi lesz, hogy visszaáll-e egy olyan rendszer, ami demokratikus, ahol szakértelmem is van, nem csak politikai akarat, ahol lehet több vélemény és ezekre értékként, nem fenyegetésként tekintenek. Ésatöbbiésatöbbi. 

Meg nyilván magam miatt is izgulok, hogyan tovább - egyelőre kivárok. 

2026. március 30., hétfő

Kicsit csalódott leszek,

ha valaki megelőz a Hordtam az irhámat kikölcsönzésével. Szabadpolcon van, azaz szabad préda, én pedig csak holnap délelőtt jutok el a könyvtárig. 


De lehet kicsit örülni is fogok. Előbb-utóbb úgyis olvasni fogom, hadd olvassa más is - állítólag így élnek örökké a költők és az írók. 

2026. március 25., szerda

A másik meg, hogy a fiúcskák

a szemináriumi csoportomban kényszeresen "Csókolom, tanárnő"-vel köszönnek, mintha 80 éves lennék, kivéve egy fickót, aki az orra alatt elnyummog egy sziát, mivel egyidős velem. 


Múltkor meg buszoztunk Lujzával, mire egy középiskolás-forma lány kérdezte meg tőlem, hogy leteccek-e ülni, de nemteccettem, mert úgyis ülök egész nap. 


Az Elefántcsonttorony liftjében viszont teljes a káosz, mert a hallgatók (és a kollégák) sokszor nem tudnak hova tenni, szóval random kapom a sziákat és jónapotkívánokokat, egyszer még le is hölgyikéztek (sarokba hányok ettől a szótól). 

Amúgy megfigyeltem, hogy három típusú liftező van:

1) köszön be- és kiszálláskor is

2) csak kiszálláskor köszön el

3) kussol simán




2026. március 19., csütörtök

Esküszöm, tök jól indul a nap,

 ha egy vidám, ám határozott Boungiorno!-val köszöntenek. 

 

2026. március 10., kedd

"Hívjuk mostantól Kórászt úgy, hogy

>Kórász, jó cica< és akkor hátha megjóvul! (sic!)"



Lujza vérbeli pedagógus, nagyon éli a Pygmalion effektust. Kérdés, hogy Kórászra (aki ha nem is  a legkezesebb macska a világon - erre utal a megjóvulás iránti vágy is -, de kétség kívül nagyon okos) mennyire fog hatni a jócicázás. Tudván azt, hogy gyűlöli, ha szólítgatjuk. 

2026. március 8., vasárnap

Anya, te jó okos vagy!

Miből gondolod ezt, Kincsem?

Mert jó sokáig el tudsz számolni! 




Bárcsak ezen múlna az emberi értelem. 

2026. február 20., péntek

Cicahíradó,

mert vannak fejlemények. 

Ciceró elkezdte kikaparni a nyakát, előbb egy húszas érme nagyságú folt lett, de az csúnyán nőtt. Először bolhára gyanakodtunk (mi Zebuval és az állatorvos is), de valószínűbb, hogy a kinti kuckókban levő szalma volt a ludas. Kap gyógyszert, minden vackát kimostuk, szalmaház megszűnt (úgyis csak a nagy fagy időszakára készítette Zebu). Most már nem kaparja, de elég nagy a folt. Kicsit félünk, hogy ha nem szedi tovább a gyógyszert, újra kezdni a kaparászást, de hátha nem. Kivárunk. 

Ciceró “kis húga” (nem száz, hogy egy alom, de nagy a valószínűsége) is teljesen hozzánk szokott, kitúrta a kinti kosárból a bátyját, meg beköltözött a szalmátlanított kuckókba is. Nyilván etetjük. És mivel közeleg a tavasz, és nem szeretnénk kiscicahadat (akkor sem, ha iszonyat édesek), ezért elvitte Zebu Világost is ivartalanításra (meg persze oltás stb., több körös művelet lesz ez is, meg jó sok pénz...). 

A műtét közben derült ki, hogy lettek volna kiscicák... Az orvos mondta, hogy nagyon meglepődött, mert még korainak tartja így február első felében. mi is pont a műtét napján láttunk bagzó macskákat, hát ők már nagyban érzik a tavaszt. 

Sajnálom Világost, meg a kiscicákat is, ha tudjuk, valószínűleg nem visszük el, de igazából mindenkinek jobb lesz így. Mivel elég nagy vágást kellett ejteni Világos pocakján, ezért most két hétig pizsamába öltöztetve él a hálószobába zárva. Kórászunk tehát onnan is kiszorult, viszont én kiköltöztem aludni a nappaliba, hogy ne sírjon egész éjszaka Kórász (rajtam szokott aludni), és ha Lujza áthív magához (kb. minden este), akkor nem zárom be  a gyerekszoba ajtaját se, hadd jöjjön Kórász, ha akar (akar, ugrik egyből a lábamra). 

Ciceró meg esténként bejön egyrészt hogy velünk legyen, meg melegszik-szárad, meg lekezeljük a bundáját, megkapja a gyógyszerét. Szóval van, hogy három macska van három különböző helyiségben. Ciceró és Világos ugye jól kijönnek, de Kórászt mindkettő megkergette már, mikor nem figyeltünk egy pillanatra, szóval nagyon résen kell lenni. Illetve emiatt nem lehetnek benti macskák, muszáj kitenni őket, amire van is igényük. Eddig Világos a fájdalmai miatt jól megvolt a hálóban, de egyre többet kolbászol az ajtó felé, szeretne már kijönni. 

További fejlemény, hogy kiderült, hogy Szürke és Fekete a szomszéd Boszorkány macskái, egy ismerősétől kapta őket. Fekete sajnos elpusztult (Boszi szerint megmérgezték), Szürke viszont él és virul, néha átjön hozzánk kaját kuncsorogni, de most, hogy tisztázott a gazdája, Zebu már nem akarja etetni. Ami jó hír, hogy Boszorkány ivartalaníttatta Szürkét, így azon már nem kell agyalnunk. (Meglepődtünk rajta, nem gondoltuk, hogy Boszorkány ilyen felelős állattartó.)

2026. február 8., vasárnap

Attól, hogy nem írok róla,

még szoktam gondolni rá. 

Nem csak a fordulókon, amiket annyira gyűlölt (bár a dalok szerint ez boldog, születésnapi fordulás). 

2026. január 20., kedd

Naszóval, Lujza hajlamos nekimenni dolgoknak,

amivel sokáig úgy voltam, hogy jajjj, hát két éves... jajj, hát három éves.... jajj, hát négy éves. De azért mégis bosszantott mindig is. Csak ugye referencia híján nem tudtam eldönteni, mennyire életkori dolog vagy mennyire baj. Bölcsibe-oviba senki se jelezte, hogy ezzel gond lenne.

Aztán szembejött egy rövid gyereknevelős videó valamely'k platformon, hogy a hasonló helyzetek jelenthetnek akár ADHD tünetet is. 

No, mondom, király, mi a franc az az ADHD?! Körülöttem a kollégák gyakran puffogtatnak ilyen szavakat, hogy SNI, meg auti, meg BTMN, meg hasonlók, de az én területeimtől annyira, de annyira távol állnak ezek a témák, hogy az alapdolgoknak is utána kellett néznem. 

Szóval, irány a Google, néhány szakmai oldalt találtam, köztük kis tájékoztatófüzeteket (ingyenesen letölthető pdf-ek), gondoltam, ez elég is lesz indulásnak. Mappába rendeztem későbbi olvasgatás céljából. Annyin már megakadt a szemem ekkor is, hogy idegrendszeri fejlődési zavar, meg genetikai öröklődés. Juppp. 

Aztán persze az algoritmus tette a dolgát és a U2b elkezdte tolni nekem a "12 dolog, ami jelzi, hogy ADHD-s vagy"-típusú videókat, amiket *nyilván* figyelmen kívül hagytam, mert ne akarja már nekem megmondani "a gép", hogy engem mi érdekel. Aztán egyik unalmas pillanatomban megláttam egy videót: "10 jele annak, hogy NEM vagy adhd-s." Na jó, mondtam magamban magamnak, legyen, röhögök majd egy jót biztos. 


Hát, nem röhögtem. Csúsztam egyre lentebb a székben. 


Namármost, röviden-tömören, ezermegegy podcast meghallgatása és 2-3 (szak)könyv olvasása után SEM okés az öndiagnosztizálás. De olyan 95%-ban biztos vagyok benne, hogy adhd-s vagyok. 


Naggggyon durván összeállt sok dolog, leesett pár tantusz, volt buszon sírás, miközben a fülemben a szakértő bácsi beszélt, voltam már elkeseredett, meg dühös, meg most épp egész optimista. 

Napok óta (hetek óta? időérzékelés, mi az?) azon lamentálok, hogy van-e értelme felnőtt diagnosztikának, meg amúgy mire kell az nekem. Éves várólista van és sok pénzbe kerül (állítólag, mindenhol ezt olvasom-hallom), és aztán kapok egy papírt. Minek? Lobogtassam? 

De persze a motiváció mögötte az, mint az adhd-s felnőttek jelentős részének: Lujza. Mármint másoknak persze nem az én gyerekem a motiváció, de nekem nyilván ő. Éppen az örökölhetőség miatt. Ha én az vagyok, és ő is az (ez persze nyilván külön diagnosztikai kör, most még kicsi hozzá), akkor tudjam minél jobban támogatni. 

A másik, ami birizgálja az agyam és a furán működő idegrendszeremet, az, hogy *mi van még*. Mert az adhd szinte sosem jár egyedül, igen barátkozós fajta. És ha van még valami, akkor azt tudjam, pláne ha azt is kezelni kell. Auti szerintem nem vagyok, depresszió hullámokban szokott lenni, nem lepődnék meg rajta, szorongáson szintén nem,  bipolár nem hiszem, de ha igen, akkor derüljön ki időben stb. Amúgy az adhd miatt olyan szempontból nem aggódom, hogy az összes létező életmódbeli technikát alkalmazom, amit segítségül ajánlanak. Az külön mókás volt, mikor kivettem az adhd coach könyvet - sasszeműek kiszúrhatták az éves listámban - és MINDEN egyes dolgot csinálok, amit javasol. Nyilván nem véletlenül vagyok ott ahol, meg végzek olyan munkát, amit, maszkolásban díjnyertes lehetnék, meg van tudattalanul is támogató közegem stb. 

Ja, támogató környezet: amúgy tutitutituti, hogy anyum ÉS könnyen lehet, hogy apum IS adhd-s, nővéremet azóta is figyelgetem. Na, és ez a harmadik oka annak, hogy diagnosztikában gondolkodom, hogy ne csak sejtés legyen, hanem akkor tényként tudjam. 

No, nem is lett olyan hosszú, most így sikerült leírni. Pedig ugye ennek a bejegyzésnek a megírását is hetek óta ha-lo-ga-tom. De már legalább értem, miért. 


Ez volt az egyik első videó, amit meghallgattam, ha érdekel titeket a téma, nagyon jó kis összefoglaló. Igen, ezen bőgtem a buszon.  



2026. január 7., szerda

Antonio Bundaras,

ennyi a mondanivalóm mára. Antonio Bundaras. 



Egyem a kis szőrös mellkasát! 

2026. január 6., kedd

2025-ös tervezett olvasmányaim voltak

az alábbiak, zölddel jelöltem, ha teljesítettem, gondolatjel után pár szavas kommentár.  

    1. Musso: Az éjszaka és a lányka (karácsonyra kértem nővéremtől, annyira ajnározzák, kíváncsi vagyok) - elment egynek, a hypot nem értem. 

    2. Ali Smith: Tavasz (szintén nővéremtől kaptam, előző évi lista maradéka) - ennek hatására talán elolvasom a Nyarat. Az Ősz teteszett, a Tél köpedelem volt. 

    3. Popper: Lélekrágcsálók (igen, még mindig nem fogtam bele) - belekezdtem

    4. Lukács Liza: Hogyan szeretsz? (Anyum adta kölcsön) - belekezdtem, kb felénél tartok

    5. Galvada: Együtt lehetnénk (tavalyi maradvány) - mehhh. 

    6. Dragomány Györgytől bármi regény - kimaradt, de be fogom pótolni. 

    7. Kiss Tibor Noé: Beláthatatlan táj (évek óta szemezek vele, könyvesboltban már nem kaptam, könyvtárban megvan) - nagyon teteszett

    8.  Knausgard: Halál (kb ugyanyaz, mint Musso, csapból is ez folyik, kíváncsi vagyok, mit tud) - Más könyvébe belekezdtem, nem kizárt, hogy valaha elolvasom, 2025-be nem fért bele

    9. Nádasdy: Milyen nyelv a magyar? (Nádasdy-fan vagyok, na) - vittem tovább a 2026-os listára

    10. Murakami: A színtelen Tazaki Cukurama vándorévei (egy kis Murakami sosem árt) - nem árt, de kimaradt. Majd máskor. 

    11. Keegan: Ilyen kis apróságok (bár tudom, ki fogok rajta akadni) - kiakadtam, de nem azért, amire a téma miatt gondoltam, hanem hogy hogyan lehet ebből filmet forgatni... Számomra csalódás volt. 

    12. Silvera: Mindketten meghalnak a végén (a műfaji nyitás végett) - rendben volt


Tehát hatot teljesítettem belőle, plusz a Popperbe és Lukács Lizába belekezdtem. De hogy látszódjon, hogy simán teljesítettem saját elvárásomat az évi 12 könyvvel kapcsolatban, íme a 2025-ös olvasmánylistám:


Ebbben nyilván benne van a zölddel jelölt hat betervezett könyv, illetve valamiért a Beszélj úgy... könyvet kétszer szerepelteti, biztos elnyomtam valamit. Mindegy, ez akkor is húsz könyv. Igen, van benne kettő mesekönyv, de egyrészt én olvastam fel, másrészt nagyon tetszettek. Van közte továbbá négy szakkönyv (nyilván gyermeknevelést érintve), ilyenek a 2026-os listámon is lesznek. A szépirodalmon belül talán a Beláthatatlan táj tetszett a legjobban, de jó volt a Hiányod maga a sötétség, a Sűrű erdő szélén és az Ember a sötétben is. 


2026 tervei pedig a következők (nem sorrend!):


1. James Nestor: Lélegzet (kölcsönbe kaptam, már elkezdtem)

2. Steigervald Krisztián: Szülői generációk harca (karácsonyra kaptam)

3. Nádasdy Ádám: Milyen nyelv a magyar? (2025-ről átmentve)

4. Farkas Lívia: Ennél zöldebb nem lesz! (önsegítőnek)

5. Dragomán György: Máglya (hátha konkrét célt könnyebb teljesíteni)

6. Ocean Vuong: Röpke pillanat csak földi ragyogásunk (hogy az előző után tovább szomorkodjak)

7. James Baldwin: Ha a néger utca beszélni tudna/Giovanni szobája (In memoriam)

8. Stefan Zweig: A tegnap világa (Zweiget imádom, viszont rettenet régen olvastam, szóval ideje lenne...)

9. J. M. Coetzee: A barbárokra várva (újabb szomorkodás várható)

10. Roxanne Gay. A rossz femnista (itt várok némi kacarászást is)

11. Zalka Csenge Virág: A néma istennő (Pitykegomba ajánlotta)

12. Max Porter: A bánat egy tollas állat (tetszik a címe, szomorkodós lesz ez is)


Meglássuk aztat, de a 12 könyvet szeretném elérni. 

 

2026. január 5., hétfő

Fáziskésés szokásos módon,

úgyhogy áldott karácsonyt már nem kívánok,  de azért remélem, mindenkinek jó volt a karácsonyi szünete, és sikeres lesz az új éve. 


A fenti képen a gömbben szépen tükröződök, van két kis pötty, azok a szaladó Lujza és az előle menekülő Zebulon. Legjobb családi fotó evör. 


Ha már reflektálás, néhány 2025-ös címszó az emlékek raktározása végett:

- Lujza rengetegett festett és rajzolt, ez főleg ősztől indult be látványosan az ovis nagylányok pozitív hatásásra

- A mágneses építő, amit év közben kapott, szintén nagy sikert aratott, sokat alkotott vele

- Lujza megszerezte az első kis barátait, akiket el is veszett a bölcsis ballagáskor, vagyis szerencsére nem teljesen, mert

- barátságot kötöttünk az egyik bölcsis csoporttárs és legjobb barátnő szüleivel, ami egymásnál való vendégeskedésekben és közös programokban nyilvánult meg. Részünkről Zebuval ez nagy dolog, amúgy is nehéz felnőttként barátkozni, de szerencsére ez a család annnnnyira *normális*, ráadásul három lányuk van, Lujza a legkisebb és a középső között van életkorban, így mindkét lánnyal jól tud játszani (a legnagyobb meg igazi nagytesós módon alkalmazkodik). 

- Lujza kapott biciklit, amit előbb futóbicikliként használt, aztán pótkerékkel tekerni is megtanult. Kicsit bárom a pótkereket, mivel szépen egyensúlyozott, így szerintem ment volna anélkül is, de ez már így alakult. 

- Márciustól elkezdtem a fogszabáyozást, szépen halad. 

- Zebulonnak tavasszal mandulaműtéte volt az állandó torokfájások és mandulakövek miatt. 

- voltunk kirándulni is Muskotályhegyen meg Tirpákfalván, és Julán, utóbbi volt az első családi nyaralásunk, és bár kicsit féltünk tőle, nagyon jól sikerült

- nyáron lett egy kis medencénk, amiben a hőségben sokat hűsöltünk, az egyik délután négy bugyis lány is ugra-bugrált benne egy spontán strandolás erejéig. 

- hozzánk szegődött Ciceró cica és hozta a családját is, így most van a háztartásunkban egy benti cica, egy kinti-benti cica és három kinti cica. 

- Lujza elballagott a bölcsiből és elkezdte az ovit. A transzfer egész békésen zajlott, Lujza megszerette az ovit. 

- nyáron elromlott a karos kávéfőzőnk, s a javítás heteire vettünk egy kapszulás kávéfőzőt olyan felkiáltással, hogy majd később beviszem az irodába. (Nem vittem be még azóta se)

- 20. éves osztálytalálkozóm volt a nyáron, mert rohadt öreg vagyok már. Nem volt rossz, de nem szerettem gimibe járni, szóval elég is volt ennyi. Aki akkor jófej volt, most is az, aki akkor is bunkó votl, most is az. 

- Lujza mégjobban rákapott a táncra, táncosnő lesz, ha felnő, és elkezdett néptáncra járni az oviban. (Remélem, kinövi, de most jó, hogy csinálja.)

- Elborították a lakást és az elmémet a dínók és az unikornikos. Felkészülnek a sellők. 

- Októberben ellátogatott hozzánk Zebu egyik kollégája, aki már a messzi Szabadságföldjén él. Lujza és Kórász is kedvesen fogadták, jó volt látni őt, én is csípem nagyon. Értelmes, kedves pasi. 

- Ősszel új szemüvegem lett, nem is annyira a dioptria miatt, hanem már karcos volt, ferde volt, untam. A mostani szeritnem már kezd kimenni a divatból, de nem áll rosszul, meg talán fiatalít is. 

- Egész jókat és sokat olvastam, majd erről tervezek külön írni. 

- Tartottam kurzusokat az évben, köztük újakat is, ami mindig kihívás (és rengeteg időt elvesz). Az egyik új kurzussal nem is vagyok elégedett, de általában le kell tanítani 2-3 félévet, mire beérik. 

- Jelent meg pár publikációm, sosem értem amúgy, hogyan, meg mikor bírom ezeket írni. Jó a Céges részét értem, azok munkaidőben készülnek, de a Tornyos publik jó részét illegalitásban írom (munkaidőben ehhh), vagy esténként... Minden esetre már megint van egy lista, csak januárra hat tanulmányban vagyok társszerző és emellett a saját magányos projektemmel is szeretnék haladni.

- Tartottam szakmai előaadásokat is, köztük angolul is.

 - Jártam Céges angol nyelvkurzusra, ami nagyon jó volt, mert muszáj votl beszélni, amit nem igazán tudok kontrollált körülmények között gyakorolni (csak élesben, az meg hát ....). Jófej a tanár és merek előtte beszélni és hibázni, jól magyaráz, jól haladunk. Félek, hogy nem lesz folytatása 2026-ban.