éljenhurrá.
Mi most fogunk először itt aludni, L már aludt egyet a szobájában, egyet meg a kertben (délelőtt meg Pierrék szőnyegén).
L rettenetesen élvezte a napot, persze neki az kell, hogy én a közelben legyek. A napokban még anyásabb lett, eddig Zebulon is tudta altatni, mostanában nála üvölt. Éljen a szeparációs szorongás.
Tud integetni, tapsolni, felkapaszkodni.
És ma szopi közben (helyett) azt mondta, hogy cici. Kétszer is. Egyemmeg! Az első szava. :)
Azt mondtam már, hogy az új ház utcájával párhuzamos utcában laknak Ben Eflekték? Picit sem lesz majd nagybácsis a kölök… De nővérem pasijáék is közel laknak. Ma sokat segített nővérem és anyum is, előző napokban anyósom, meg Pierrék végig. Holnap apum is megnézi a házat (mivel hazaengedik a pszichiatriarol)
Kórász most így estére már mert enni, pisilni. Kezdi felfedezni az egész lakást. Lassan én is felfedeztem. :)
Legyetek nagyon boldogok az új otthonotokban.
VálaszTörlésSok boldogságot az új házhoz!
VálaszTörlésKöszönöm szépen! (Medea)
VálaszTörlés