Reggel óta azon agyalok,

mitől fáj ennyire a karom, mi az eget csináltam én vasárnap, amitől izomlázam van... 

Nos, játszóházba mentünk Lujzával. Attól fáj a karom. Nevetséges vagyok, és *tényleg* el kell kezdenem edzeni, mert ez így nem mehet ám tovább. 

Ugyanitt: Lujzának nyilván rettenetesen tetszett a játszóház, ebben konkrétan most voltunk először, idén nyílt meg talán. Lujza persze el is kezdte faggatni az ötletgazdát (Zebulont), hogy honnan szerzett tudomást erről a helyről, mire az apja elmondta, hogy látta a hírekben (face-en, nem az M1-en, de részletkérdés), meg utánaolvasott. Erre Lujza kissé felháborodottan felém fordult és felette a számon kérő kérdését: "Anya, nem te vagy a kutató?!"

Eredetileg korábban mentünk volna,

de Lujza betegsége megtorpedózta a hétvégi kirándulást, viszont ugye Zebu közbenjárására áttették a foglalásunkat, így végül nemrégiben el tudtunk utazni Hernádvécsére. Voltunk már itt korábban is, egészen pontosan mi harmadjára, Lujza másodjára, csak első alkalommal még nem látott ki a pocakomból. 

A hotel továbbra is sajátos hangulatot áraszt, én amúgy tökre bírom a humorát, mert van benne egy kis historizálós nagyonmagyar nemescsaládos hagyományőrző irányvonal, de a mindenhol előbukkanó baglyok ennek elveszik az élét. A hotelben több száz (!!!), ha nem ezer bagolyfigura van. Néhol már a jó ízlés határát súrolja szerintem a berendezés és az eklektikus dizájn, de épp azért tudom szeretni, mert nem veszi magát komolyan. A szobaszámhoz képest rettenet kicsike a wellness rész, ami egy apró kinti úszómedencéből, egy benti, még kisebb hideg vizes medencéből és egy meleg vizes jakuzziból áll ( plusz szauna, gőzkabin). Viszont a kert hatalmas, sportpálya, játszótér, kerti tó, állatsimogató is található a területén. A kecskepopuláció most öt főből áll, van őzike, két tehén, három liba és egy puliszerűség. Ja, meg négy ló és Botond, a bánatos póni. Ezen jószágokat napjában kétszer legalább megetettük fűvel (a pulit kivéve), levezetésül a mi etetésünket követően. 

A hotel amúgy három fő épületből áll, ezek össze vannak kötve, de három különböző stílust képviselnek. A zöld és vörös részben már voltunk, most a Citybe foglaltunk szállást. Ez olyan "falu a szállodában" megoldás (a honlapon úgy írják, a kastélyba zárt város): úgy van kialakítva, mintha egy kis település utcáján sétálnánk, még főtér is van, a házak pedig a szobák. A minénk emeletes volt, annak minden hátrányával, bár Lujza imádott lépcsőzni. A korábbi szobák nekem jobban bejöttek, de ez is teljesen rendben volt. Ja, kiemelem, mielőtt elfelejteném: a személyzet nagyon profi. 

A kaja (mármint az embereknek szánt) továbbra is nagyon korrekt, volt választék, pedig nem volt sok szállóvendég. Ami részben jó, mert Lujza tudott zavartalanul medencézni, viszont inkább rossz, mert nagyon nem szeretném, ha a hely csődbe menne. Ottlétünk során számtalanszor elgondolkoztam azon, hogy mennyi pénz kellett a kastély renoválásához, mindent kialakítani, berendezni, felépíteni.... Felfogni sem tudom, hogy lehet valakinek ekkora vagyona, hogy "hobbiból" megvesz egy lepukkant kastély, beleönti "a világ összes pénzét", és persze, vállalkozás lesz belőle, értem, meg biztos kerestek is vele, de komolyan nem tudom, volt-e valaha igazán nyereséges ez a hely, vagy visszahozza-e valaha a befektetett összegeket. Azon is elgondolkoztam (már korábban is), hogy ha végtelen pénzem lenne, mely nyakasfalvi ingatlanokat vásárolnám meg és újítanám fel. Pontos listám van. 

Node. Ha valaki szeretné körbejárni valamikor hazánk északi várait (füzéri vár, füzérradványi kastély, Boldogkőváralja, Sárospatak, Szerencs, Regéc, edelényi kastély), vagy átkukkantani szlovák testvéreinkhez, akkor tiszta szívből (és önös érdekből - hogy maradjon meg sokáig ez a hotel) ajánlom nektek a hernádvécsei VécseCity hotelt. 

A foglalt nyaralást átrakták nekünk,

mivel 1) jófejek 2) Zebulon íratott a GPT-vel egy szívhez szóló levelet a visszatérő vendég pozíciónkról és még a gyerekkártyát is bedobta.

Szóval elvileg megyünk majd, de előrelátóan kellő távra tette Zebu az új időpontot, hogy biztosan meggyógyuljon Lujza. Erre most én vagyok beteg (még van idő felépülni), de komolyan mi ez már, gethelek, mint egy kiskutya. 

Ma amúgy szabin vagyok, mert (főleg) a gethelés miatt nem mentem székes fővárosunkig el egy 20 perces happeningre, így viszont kötelező volt szabit kivenni. Ha utazok, akkor pontosan nulla percet töltök munkával, míg ha nem megyek, egész nap tudtam volna produktív lenni cégileg, de haggggggyuk is! Egyébként a Cég még áll, bár a bomlás jelei mutatkoznak, az is érdekes lesz, mikor közlik velem, hogy agyő. 

Viszont mivel ma nem kell dolgoznom (bár még van munkahelyem), ezért végre van időm dolgozni. Nemsoká az Elefántcsonttoronyban lesz hivatalos jelenésem, rettenetesen izgulok, hogy sikerül-e védeni vagy sem. Már nagyon elegem van szegénykéből, meg az egész helyzetből, eleve le lett passzolva nekem, meg egy szintén zöldfülű oktatótársamnak, hogy vezessük, biztos a főni látta, hogy nehéz eset lesz. Hát az lett. Ráadásul opponens nr2 egy szociálisan érzéketlen alak, akinek a szakmai standardjai egy másik tudományág szintjén is magasak, de a mi esetünkben lehetne elnézőbb (nem volt az). Így pénteken megy a fingers crossed meg a cidrizés. A többi kavarásról már nem is írok (De, mégis: védés előtt négy nappal pörögni azon, hogy van-e elég publikáció. Két éve volt ellenőrizve, nem most kellene megkérdőjelezni, bakker.) No, de hogy felkészült legyek, opponensi véleményeket olvasgatok, összevetem szegényke válaszaival, végig gondolom, milyen védbeszédet mondjak (mindig felszólítják a tvezetőt is, hurrrrrááááá...). 

Meg olyan hasznos dolgokat csinálok, mint Lujza pizsamájába gumit fűzök, mert a gyermek még mindig igen sudár alkatú (és így is testesebb, mint apja volt ennyi idősen), és az átlagos testalkatú gyermekeknek szánt ruhák lötyögnek rajta (imádom, hogy a biciklis nadrág és a leggings is bő neki combban - legalább kényelmes), de a magassága miatt meg muszáj ezeket venni, mert mindenből kilóg a bokája meg a "pocakja". 107 cm most, ez teljesen a korosztályi átlag. Tömege meg mindig is a percentilis görbe aljáról vigyorgott ránk, aggódó szülőkre, szóval nem is várunk mást Zebuval, meg hát elég megnézni a gyerekkori képeket rólunk (főleg Zebulonról!). 

Mi van még? (Giga-mega bejegyzés lesz ez, ha már ennyi a szabadidőm, hehehehe)

Jah, elolvastam Baldwintól a Giovanni szobáját, és ha már egyben volt, akkor mellé elécsaptam az 1980-as magyarországi megjelenési évvel magyarázható nem túl PC Ha a néger utca* beszélni tudna című kisregényt is. Utóbbi jobban tetszett, valahogy a Giovanni szobája nem tudott megérinteni, lehet a seggfej elbeszélő főszereplő miatt, pedig azt hittem, az első történet lesz a "na jó, elolvasom már, ha kivettem a könyvet" sztori, de pont Giovannival (vagyis inkább Daviddel) küszködtem, és kissé az elveim ellen menve, kötelességtudatból átrágtam magam rajta. 

Következő olvasmányom a Hyperion lesz, ami meg sci-fi, amivel meglepő módon sokszor meggyűlik a bajom, ha olvasom, míg imádom, ha nézem. De valami könnyű nyári olvasmányra vágyom a sok szakszöveg mellé. Aztán majd kiderül. 

*újabban már eredetihez ragaszkodva, Ha a Bale utca beszélni tudna címmel jelenik meg.  

Kicsit tényleg egzisztenciális krízisben voltam

az utóbbi hónapban, ami rányomta a bélyegét az amúgy bizalommal teli várakozásaimra. Most kezdek már lenyugodni, de szerintem csak az idő teszi, nem a kollégák megjegyzései, mint a "Jaj, te úgyis hamar találnál munkát", mert amúgy ez totál nem reális kijelentés szerintem. Vagyis, persze, valószínűleg találnék munkát. Valamilyen munkát. De olyat, amit szeretek, meg végzettségemnek megfelelő stb, azért az nem egyszerű. Vagy kevés vagyok, vagy sok. 

Mindegy, most ez a kérdéskör jegelve van nyárig. 

Más: el sem hiszem, de máris itt az ovis évzáró! Lujza elbúcsúzik a nagylányoktól (van a csoportjában négy nagycsoportos), akikkel nagyon összebarátkozott, sőt, az első pár hónapban csak velük barátkozott. Szerencsére azóta lett kis barátja a korosztályából is, mert egy kislány később csatlakozott és valahogy egymásra kattantak Lujzával. Jó ízlése van amúgy a gyeröknek, mert a bölcsis barátnőjét is csíptem (mármint a szülőket is - írtam már róluk, hogy időnként összejárunk), és most ennek a kislánynak is szimpatikusak a szülei. Ja, és mindkét apuka Gulyás Gergelyre hajaz, ez mondjuk nem kifejezetten pozitívum, inkább egy vicces tény. 

Megyünk nyaralni, többször kis időre és természetesen határon belül, sőt hazánk keleti részén maradva. (Visegrádot tiszteletbeli keleti városnak nevezem ki ezúttal). Ezen döntések eredői egyébként a macskákok, mind a hárman külön-külön és egyben is. Kórásznak volt már időzítős etetője, de Zebu rendelt Ciceróéknak is. Kórász egyedül fog szomorkodni idebent, Ciceróék meg kettesben a teraszon. Pierrék fognak rájuk nézni napi egyszer. Tervben volt (minden évben felvetődik), hogy milyen menő lenne ötösben menni valahova, de mindig arra jutunk, hogy a jószágok miatt nem lehet, mert egymás szőrgyerekeiről gondoskodunk, míg a másik tova nyaral. (Ugyebár nekik is van cicájuk és kutyájuk is.) Majd egyszer azért tényleg jó lenne, Lujza odáig lenne és vissza, valami érthetetlen okból számára Pierre a legszebb férfiember a földön, még az apját is lekörözi, BenEflekt meg imád nagybácsiskodni, állandóan kitalál új játékokat, meg mikor átmegyünk hozzájuk, külön készül Lujzának valami kis aprósággal (pl. a kerti kőre rajzol neki "akadálypályát, meg ilyenek.)

Mi van még? Olvastam sokat, végül elsőként lenyúltam szabadpolcról a Nádasdy könyvet (nyilván remek volt), aztán a kezembe került Kollár-Klemecz Anyám tenyerén című regénye, amit azért választottam ki, mert mekkora poén, hogy "elviszem magammal Kollár-Klemencz Lászlót", és tényleg kuncogtam, miközben elszambáztam vele a kölcsönzőpult felé. A regény is jó volt, mondjuk a mágikus irodalomtól alapból falra mászok, de kell ilyen is néha. Ez után jött Ocean Voung életrajzi regénye, amiről egyszer azt olvastam, hogy nyomorpornó, szóval igazán passzol a lelkivilágomhoz, gondoltam én, és tényleg jó könyv, amennyiben jónak lehet nevezni egy olyan fiú élettörténetét, akit a vietnámi háborúban és bántalmazó kapcsolatokban megnyomorodott nőrokonai nevelnek egy idegen országban (USA), aminek a nyelvét a fiú megtanulja, mert már hatévesen szinkrontolmáccsá kényszerül válni. Ja, persze csórók, mint a föld, és a fiú "egyértelmű", hogy meleg, mert minden eddig felsorolt teher nem elég. Legalább a szerelem rátalál. (Vicceltem.) Amúgy rohadt gáz volt villamoson olvasni, mert átlag kétmondatonként fakadtam sírva.  

Ám, hejhó! Elolvastam ám Zalka Csenge Virág A néma istennő kötetét is, tele szépséges görög (és egy bónusz római) mítoszokkal. No, attól legalább nem fordultam be, nem mintha mind móka kacagás és happy end lett volna, de azért mégis több optimizmussal töltekezett a kis lelkem. (Bírom, hogy a görögök mítoszokban milyen természetesen jelenik meg,  ha egy férfi istenség egy férfira vetett szemet, vagy egy királyfi beleszeretett a pásztorfiúba.)

Hogy ne legyek túl vidám, belekezdtem egy Baldwin kötetbe, amiből a Ha a néger Beale utca beszélni tudna című kisregényt elolvastam, és nyomasztó története ellenére nagyon szép gondolatok voltak benne (elsősorban a családról, családi összetartásról), a Giovanni szobájába még csak belekezdtem, és nem kapott el egyelőre az ékszíj. Majd idővel talán.     

Az élet szerencsére megy tovább,

mindenki kurva nyugodt a középvezetőktől felfelé (gondolom az esélytelek nyugalma miatt), mi "lentebb" azért nem vagyunk ilyen kiegyensúlyozottak, egyik kolléga írt is egy nagyon furcsa számonkérős körlevelet, nem kis szereptévesztéssel tette mindezt, de a főfőfőnök meglehetősen moderáltan "lereagálta"*. 

Otthon minden remek, egyre többet tudunk odakünn lenni, ami a lépésszámomban is meglátszik. Zebu hirtelen felindulásból benevezett minket egy jótékonysági futásra, szóval időnként elmegyünk egy körre a környéken, ami annyit tesz, hogy Lujza biciklin teker (oldalkerekek még fent vannak, ideje lenne lassan megválni tőlük), Zebu rollerezik (hagyományos organikus-mechanikus), én meg, ahogyan a vajdaságban mondják,  szaladok. Eskü érzem magamon a változást, de ez azért van, mert a semmihez képest ez az két-háromnaponta lekocogott 2 kilométer is rengeteget javít. 

Ezen kívül olvasok sokat, mármint ezt is a semmihez kell viszonyítani persze, de április vége van, és a 11. könyvemet falom, ami azt jelenti, hogy sokat járok be a Toronyba, meg kivételesen nem féltéglányi hősi eposzokat választottam. (Szegény Auster 4.3.2.1-e még mindig a polcon várakozik.) A könyvtári dolgozók lassan tüntetést szerveznek, annyi könyvet kérek ki a raktárból (ezek egy jó része szakkönyv és gyermekkönyv, amiket nem számolok bele az olvasmánylistámba). 

*tudom, elvileg nincs ilyen szó, de lám-lám, mégis van, és ebben a helyzetben sokkal kifejezőbb, mint a sima reagál.  

Kicsit magam ellen

is szavaztam vasárnap, nem szoktam erről itt írni, de eléggé szügyig vagyok a narancsvidékben Cégileg és Toronyilag is, jó eséllyel a munkahelyem is megszűnik majd idővel, de tuti átalakul, aztán vagy lesz igény egy ilyen vidéki suttyóra, mint én (meg a Toronybéli társaim) vagy nem, hamarosan kiderül.

Ám ami eddig volt, az nem maradhatott, és számomra megdöbbentő, hogy a körülöttem lévő értelmiségi és valóban értelmes emberek ezt hogyan nem látják. Helyi főnököm a választások előtt mondta, hogy aki logikusan gondolkozik, az narancsra szavaz. Választások után meg azt mondta, hogy ő ezt nem érti. Én erre azt válaszoltam neki, hogy én bizony értem, de mivel telefonon beszéltünk, nem fejtettem ki (bár ígértem neki, hogy megteszem).

Körülöttem a reakciókból ítélve mindenki meg van róla győződve, hogy én is elkötelezett narancs vagyok, amúgy nem tudom, mire fel, vagy ezt így alapvetőnek veszik, vagy nem tudom. Fura. Jó, nem kampányoltam soha a folyó mellett, meg alapvetően árad rólam (nem a Tisza, hanem), hogy konzervatív polgári-keresztény neveltetést kaptam, meg én is azt vallom, hogy az értékrendem alapja pontosan ez egy leheletnyi (na jó, egy öblös tüsszentésnyi) csillámporos liberalizmussal megfűszerezve. 

Mindegy, ha eljutunk egyszer oda, én felvállalom, hogy elsorolom helyi főnökömnek (vagy másnak), hogy miért nem lepett meg a folyó győzelme (a kétharmad igen). És ez hosszú felsorolás lesz. Számomra inkább az az értelmezhetetlen, és ezen két napja elmélkedek, hogy ez a sok értelmes, diplomás ember TÉNYLEG nem érti, mi az emberek baja? Tényleg nincs bennük semmi kritika? Az előző banda mindent jól csinált? Gyermekvédelem - ez OK? Uszítás kb. bárki (migránsok, melegek, ukránok)  ellen - ez OK? Ha minimális ellenvéleményed van, hazaáruló vagy és nyilvánosan lejáratnak, megfélemlítenek - ez OK? Látványkampányokra elköltött temérdek pénzek (a lenyúlt milliárdokról ne is beszéljünk) - ez OK? Magas lóról beszélő, a választópolgárokat kisgyerekként kezelő, bunkó, pökhendi, agresszív és lekezelő politikusok (és hasonló, vagy még rosszabb stílusú megmondóembereik) - ez OK? Mo. eleurópanítlanítása - ez OK? Tényleg nem értik? Mindennel egyetértenek? Minden rendben van? 

Persze izgulok is, hogy most mi lesz, hogy visszaáll-e egy olyan rendszer, ami demokratikus, ahol szakértelmem is van, nem csak politikai akarat, ahol lehet több vélemény és ezekre értékként, nem fenyegetésként tekintenek. Ésatöbbiésatöbbi. 

Meg nyilván magam miatt is izgulok, hogyan tovább - egyelőre kivárok. 

A másik meg, hogy a fiúcskák

a szemináriumi csoportomban kényszeresen "Csókolom, tanárnő"-vel köszönnek, mintha 80 éves lennék, kivéve egy fickót, aki az orra alatt elnyummog egy sziát, mivel egyidős velem. 

Múltkor meg buszoztunk Lujzával, mire egy középiskolás-forma lány kérdezte meg tőlem, hogy leteccek-e ülni, de nemteccettem, mert úgyis ülök egész nap. 

Az Elefántcsonttorony liftjében viszont teljes a káosz, mert a hallgatók (és a kollégák) sokszor nem tudnak hova tenni, szóval random kapom a sziákat és jónapotkívánokokat, egyszer még le is hölgyikéztek (sarokba hányok ettől a szótól). 

Amúgy megfigyeltem, hogy három típusú liftező van:

1) köszön be- és kiszálláskor is

2) csak kiszálláskor köszön el

3) kussol simán

"Hívjuk mostantól Kórászt úgy, hogy

>Kórász, jó cica< és akkor hátha megjóvul! (sic!)"

Lujza vérbeli pedagógus, nagyon éli a Pygmalion effektust. Kérdés, hogy Kórászra (aki ha nem is  a legkezesebb macska a világon - erre utal a megjóvulás iránti vágy is -, de kétség kívül nagyon okos) mennyire fog hatni a jócicázás. Tudván azt, hogy gyűlöli, ha szólítgatjuk. 

Cicahíradó,

mert vannak fejlemények. 

Ciceró elkezdte kikaparni a nyakát, előbb egy húszas érme nagyságú folt lett, de az csúnyán nőtt. Először bolhára gyanakodtunk (mi Zebuval és az állatorvos is), de valószínűbb, hogy a kinti kuckókban levő szalma volt a ludas. Kap gyógyszert, minden vackát kimostuk, szalmaház megszűnt (úgyis csak a nagy fagy időszakára készítette Zebu). Most már nem kaparja, de elég nagy a folt. Kicsit félünk, hogy ha nem szedi tovább a gyógyszert, újra kezdni a kaparászást, de hátha nem. Kivárunk. 

Ciceró “kis húga” (nem száz, hogy egy alom, de nagy a valószínűsége) is teljesen hozzánk szokott, kitúrta a kinti kosárból a bátyját, meg beköltözött a szalmátlanított kuckókba is. Nyilván etetjük. És mivel közeleg a tavasz, és nem szeretnénk kiscicahadat (akkor sem, ha iszonyat édesek), ezért elvitte Zebu Világost is ivartalanításra (meg persze oltás stb., több körös művelet lesz ez is, meg jó sok pénz...). 

A műtét közben derült ki, hogy lettek volna kiscicák... Az orvos mondta, hogy nagyon meglepődött, mert még korainak tartja így február első felében. mi is pont a műtét napján láttunk bagzó macskákat, hát ők már nagyban érzik a tavaszt. 

Sajnálom Világost, meg a kiscicákat is, ha tudjuk, valószínűleg nem visszük el, de igazából mindenkinek jobb lesz így. Mivel elég nagy vágást kellett ejteni Világos pocakján, ezért most két hétig pizsamába öltöztetve él a hálószobába zárva. Kórászunk tehát onnan is kiszorult, viszont én kiköltöztem aludni a nappaliba, hogy ne sírjon egész éjszaka Kórász (rajtam szokott aludni), és ha Lujza áthív magához (kb. minden este), akkor nem zárom be  a gyerekszoba ajtaját se, hadd jöjjön Kórász, ha akar (akar, ugrik egyből a lábamra). 

Ciceró meg esténként bejön egyrészt hogy velünk legyen, meg melegszik-szárad, meg lekezeljük a bundáját, megkapja a gyógyszerét. Szóval van, hogy három macska van három különböző helyiségben. Ciceró és Világos ugye jól kijönnek, de Kórászt mindkettő megkergette már, mikor nem figyeltünk egy pillanatra, szóval nagyon résen kell lenni. Illetve emiatt nem lehetnek benti macskák, muszáj kitenni őket, amire van is igényük. Eddig Világos a fájdalmai miatt jól megvolt a hálóban, de egyre többet kolbászol az ajtó felé, szeretne már kijönni. 

További fejlemény, hogy kiderült, hogy Szürke és Fekete a szomszéd Boszorkány macskái, egy ismerősétől kapta őket. Fekete sajnos elpusztult (Boszi szerint megmérgezték), Szürke viszont él és virul, néha átjön hozzánk kaját kuncsorogni, de most, hogy tisztázott a gazdája, Zebu már nem akarja etetni. Ami jó hír, hogy Boszorkány ivartalaníttatta Szürkét, így azon már nem kell agyalnunk. (Meglepődtünk rajta, nem gondoltuk, hogy Boszorkány ilyen felelős állattartó.)

Naszóval, Lujza hajlamos nekimenni dolgoknak,

amivel sokáig úgy voltam, hogy jajjj, hát két éves... jajj, hát három éves.... jajj, hát négy éves. De azért mégis bosszantott mindig is. Csak ugye referencia híján nem tudtam eldönteni, mennyire életkori dolog vagy mennyire baj. Bölcsibe-oviba senki se jelezte, hogy ezzel gond lenne.

Aztán szembejött egy rövid gyereknevelős videó valamely'k platformon, hogy a hasonló helyzetek jelenthetnek akár ADHD tünetet is. 

No, mondom, király, mi a franc az az ADHD?! Körülöttem a kollégák gyakran puffogtatnak ilyen szavakat, hogy SNI, meg auti, meg BTMN, meg hasonlók, de az én területeimtől annyira, de annyira távol állnak ezek a témák, hogy az alapdolgoknak is utána kellett néznem. 

Szóval, irány a Google, néhány szakmai oldalt találtam, köztük kis tájékoztatófüzeteket (ingyenesen letölthető pdf-ek), gondoltam, ez elég is lesz indulásnak. Mappába rendeztem későbbi olvasgatás céljából. Annyin már megakadt a szemem ekkor is, hogy idegrendszeri fejlődési zavar, meg genetikai öröklődés. Juppp. 

Aztán persze az algoritmus tette a dolgát és a U2b elkezdte tolni nekem a "12 dolog, ami jelzi, hogy ADHD-s vagy"-típusú videókat, amiket *nyilván* figyelmen kívül hagytam, mert ne akarja már nekem megmondani "a gép", hogy engem mi érdekel. Aztán egyik unalmas pillanatomban megláttam egy videót: "10 jele annak, hogy NEM vagy adhd-s." Na jó, mondtam magamban magamnak, legyen, röhögök majd egy jót biztos. 

Hát, nem röhögtem. Csúsztam egyre lentebb a székben. 

Namármost, röviden-tömören, ezermegegy podcast meghallgatása és 2-3 (szak)könyv olvasása után SEM okés az öndiagnosztizálás. De olyan 95%-ban biztos vagyok benne, hogy adhd-s vagyok. 

Naggggyon durván összeállt sok dolog, leesett pár tantusz, volt buszon sírás, miközben a fülemben a szakértő bácsi beszélt, voltam már elkeseredett, meg dühös, meg most épp egész optimista. 

Napok óta (hetek óta? időérzékelés, mi az?) azon lamentálok, hogy van-e értelme felnőtt diagnosztikának, meg amúgy mire kell az nekem. Éves várólista van és sok pénzbe kerül (állítólag, mindenhol ezt olvasom-hallom), és aztán kapok egy papírt. Minek? Lobogtassam? 

De persze a motiváció mögötte az, mint az adhd-s felnőttek jelentős részének: Lujza. Mármint másoknak persze nem az én gyerekem a motiváció, de nekem nyilván ő. Éppen az örökölhetőség miatt. Ha én az vagyok, és ő is az (ez persze nyilván külön diagnosztikai kör, most még kicsi hozzá), akkor tudjam minél jobban támogatni. 

A másik, ami birizgálja az agyam és a furán működő idegrendszeremet, az, hogy *mi van még*. Mert az adhd szinte sosem jár egyedül, igen barátkozós fajta. És ha van még valami, akkor azt tudjam, pláne ha azt is kezelni kell. Auti szerintem nem vagyok, depresszió hullámokban szokott lenni, nem lepődnék meg rajta, szorongáson szintén nem,  bipolár nem hiszem, de ha igen, akkor derüljön ki időben stb. Amúgy az adhd miatt olyan szempontból nem aggódom, hogy az összes létező életmódbeli technikát alkalmazom, amit segítségül ajánlanak. Az külön mókás volt, mikor kivettem az adhd coach könyvet - sasszeműek kiszúrhatták az éves listámban - és MINDEN egyes dolgot csinálok, amit javasol. Nyilván nem véletlenül vagyok ott ahol, meg végzek olyan munkát, amit, maszkolásban díjnyertes lehetnék, meg van tudattalanul is támogató közegem stb. 

Ja, támogató környezet: amúgy tutitutituti, hogy anyum ÉS könnyen lehet, hogy apum IS adhd-s, nővéremet azóta is figyelgetem. Na, és ez a harmadik oka annak, hogy diagnosztikában gondolkodom, hogy ne csak sejtés legyen, hanem akkor tényként tudjam. 

No, nem is lett olyan hosszú, most így sikerült leírni. Pedig ugye ennek a bejegyzésnek a megírását is hetek óta ha-lo-ga-tom. De már legalább értem, miért. 

Ez volt az egyik első videó, amit meghallgattam, ha érdekel titeket a téma, nagyon jó kis összefoglaló. Igen, ezen bőgtem a buszon.  

Fáziskésés szokásos módon,

úgyhogy áldott karácsonyt már nem kívánok,  de azért remélem, mindenkinek jó volt a karácsonyi szünete, és sikeres lesz az új éve. 

A fenti képen a gömbben szépen tükröződök, van két kis pötty, azok a szaladó Lujza és az előle menekülő Zebulon. Legjobb családi fotó evör. 

Ha már reflektálás, néhány 2025-ös címszó az emlékek raktározása végett:

- Lujza rengetegett festett és rajzolt, ez főleg ősztől indult be látványosan az ovis nagylányok pozitív hatásásra

- A mágneses építő, amit év közben kapott, szintén nagy sikert aratott, sokat alkotott vele

- Lujza megszerezte az első kis barátait, akiket el is veszett a bölcsis ballagáskor, vagyis szerencsére nem teljesen, mert

- barátságot kötöttünk az egyik bölcsis csoporttárs és legjobb barátnő szüleivel, ami egymásnál való vendégeskedésekben és közös programokban nyilvánult meg. Részünkről Zebuval ez nagy dolog, amúgy is nehéz felnőttként barátkozni, de szerencsére ez a család annnnnyira *normális*, ráadásul három lányuk van, Lujza a legkisebb és a középső között van életkorban, így mindkét lánnyal jól tud játszani (a legnagyobb meg igazi nagytesós módon alkalmazkodik). 

- Lujza kapott biciklit, amit előbb futóbicikliként használt, aztán pótkerékkel tekerni is megtanult. Kicsit bárom a pótkereket, mivel szépen egyensúlyozott, így szerintem ment volna anélkül is, de ez már így alakult. 

- Márciustól elkezdtem a fogszabáyozást, szépen halad. 

- Zebulonnak tavasszal mandulaműtéte volt az állandó torokfájások és mandulakövek miatt. 

- voltunk kirándulni is Muskotályhegyen meg Tirpákfalván, és Julán, utóbbi volt az első családi nyaralásunk, és bár kicsit féltünk tőle, nagyon jól sikerült

- nyáron lett egy kis medencénk, amiben a hőségben sokat hűsöltünk, az egyik délután négy bugyis lány is ugra-bugrált benne egy spontán strandolás erejéig. 

- hozzánk szegődött Ciceró cica és hozta a családját is, így most van a háztartásunkban egy benti cica, egy kinti-benti cica és három kinti cica. 

- Lujza elballagott a bölcsiből és elkezdte az ovit. A transzfer egész békésen zajlott, Lujza megszerette az ovit. 

- nyáron elromlott a karos kávéfőzőnk, s a javítás heteire vettünk egy kapszulás kávéfőzőt olyan felkiáltással, hogy majd később beviszem az irodába. (Nem vittem be még azóta se)

- 20. éves osztálytalálkozóm volt a nyáron, mert rohadt öreg vagyok már. Nem volt rossz, de nem szerettem gimibe járni, szóval elég is volt ennyi. Aki akkor jófej volt, most is az, aki akkor is bunkó votl, most is az. 

- Lujza mégjobban rákapott a táncra, táncosnő lesz, ha felnő, és elkezdett néptáncra járni az oviban. (Remélem, kinövi, de most jó, hogy csinálja.)

- Elborították a lakást és az elmémet a dínók és az unikornikos. Felkészülnek a sellők. 

- Októberben ellátogatott hozzánk Zebu egyik kollégája, aki már a messzi Szabadságföldjén él. Lujza és Kórász is kedvesen fogadták, jó volt látni őt, én is csípem nagyon. Értelmes, kedves pasi. 

- Ősszel új szemüvegem lett, nem is annyira a dioptria miatt, hanem már karcos volt, ferde volt, untam. A mostani szeritnem már kezd kimenni a divatból, de nem áll rosszul, meg talán fiatalít is. 

- Egész jókat és sokat olvastam, majd erről tervezek külön írni. 

- Tartottam kurzusokat az évben, köztük újakat is, ami mindig kihívás (és rengeteg időt elvesz). Az egyik új kurzussal nem is vagyok elégedett, de általában le kell tanítani 2-3 félévet, mire beérik. 

- Jelent meg pár publikációm, sosem értem amúgy, hogyan, meg mikor bírom ezeket írni. Jó a Céges részét értem, azok munkaidőben készülnek, de a Tornyos publik jó részét illegalitásban írom (munkaidőben ehhh), vagy esténként... Minden esetre már megint van egy lista, csak januárra hat tanulmányban vagyok társszerző és emellett a saját magányos projektemmel is szeretnék haladni.

- Tartottam szakmai előaadásokat is, köztük angolul is.

 - Jártam Céges angol nyelvkurzusra, ami nagyon jó volt, mert muszáj votl beszélni, amit nem igazán tudok kontrollált körülmények között gyakorolni (csak élesben, az meg hát ....). Jófej a tanár és merek előtte beszélni és hibázni, jól magyaráz, jól haladunk. Félek, hogy nem lesz folytatása 2026-ban. 

Cica-update:

Zebulon már csak Cicerót eteti az előszobában, Vilma és *a többi* kint kap enni. Tehát a többi is kap enni. Egy napig se tartott a "most akkor kergessem el seprűvel?!" kezdetű elmélkedés. Mondjuk mindet nem fogjuk oltani-ivartalanítani (pedig kellene...). 

Naszóval, csak hogy ne peregjen el teljesen az idő,

múlt héten Napfényvárosban jártam a konferenciás tengeren is túl. Amúgy Nyakasfalváról megközelíteni kábé tényleg olyan érzés, mert hihetetlen módon kishazánk két nagyvárosa között nincs közvetlen vasúti összeköttetés, se autópálya. Ezért is van, hogy sok konf főváros-központú lesz, mert könnyű megközelíteni mindenkinek. De akkor meg a vidéki tudásközpontok satnyulnak el. A mi tudterületünk nem is hagyja magát, és vándorkonferenciáink vannak (sok, de kettő nagy országos, ebből egy tavasszal, meg az *igazán* nagy ősszel). 

No, Napfényváros: gyönyörű. Vagy 10-15 éve jártam ott utoljára Z-vel nyaralni, még pelyhes-ropogós párocskaként. 2016-ban meg ugyanezen konferencián pelyhes-ropogós kutatóként PhD-hallgatóként adtam elő. Most meg már doktorált kutatóként álltam ki, még szekcióvezetést is kaptam (szegény mentor-főnököm bedobta a törölközőt*, és valamiért azt vette a fejébe, hogy engem képez ki helyettesének), összesen három előadást tartottam, egyet angolul.

A konf szervezettsége nagyon profi volt, simán rávertek a tavalyi nyakasfalvi eseményre, de persze roppant sűrű volt, reggel nyolckor már mentek az előadások, és nem véletlen az, hogy az esti állófogadások kezdési időpontja is nyolc óra volt. Ezért aztán sajnos Micivel sem jött össze a találkozó - majd legközelebb! 

Amit szintén sajnáltam, hogy ködös-nyálas idő volt, de Dóri kolléganőmmel így is járkáltunk egyet a tematikus előadások hallgatása helyett. Ejjjnye, de hát részben átbeszéltük a közös előadásainkat, meg ajándékot kellett szerezni lánykáinknak, hiszen csak nem állíthattunk haza üres kézzel! Be is szereztem pár apróságot a helyi közértből, Lujza nyilván örült neki nagyon.  

Mondjuk azon meglepődtem, milyen sütiárak vannak. Oké, helyben sem nagyon járok sütizni, csak a Torony büféjébe, de 1800 forint egy szeletke süteményért kicsit azért sok... Végül Dórival kínunkban a Lipótiba ültünk be az éhenhalást elkerülendő étkezésre. 

Jó helyen volt a (jó) szállás, minden konf helyszín 5-15 percnyi gyaloglásra volt. Amúgy tök vicces, hogy valaki ajánlotta a villamost, Dóri meg egyszer taxizott, nekem meg eszembe se jutott, hogy ne gyalog közlekedjek. 

Karikó Katalin volt az egyik plenáris előadó, anno a konf-szervező bepróbálkozott, hogy felkéri, mert há' miért ne, aztán egyből igent mondott. Nagyon inspiráló előadást tartott, ez a nő amúgy olyan, mint egy manó (magas, de a mozgása, beszéde mind manó-szerű), nagyon jó a humora, engem a végén meg is hatott mert egy gyenge lelkű kis kakikupac vagyok, de csak azért könnyeztem be, mert mellettem valaki hagymát vágott. 

Szakmailag nekem amúgy mindig az a bajom, hogy a Toronybéli csapattal hajlamosak vagyunk kutatócsoportként kizárólag szekcióban indulni, ami azt jelenti, hogy összefűzünk 4-5 előadást és együtt "nevezünk", és általában el is fogadják a szervezők, de ezzel az a baj hogy mindig egymást hallgatjuk meg. Ezért Napfényvárosig elmenni igazán szükségetelen. Jobban szeretem, ha önállóan indulunk, vállalva, hogy idegenekkel rakjanak össze: hát nem az lenne a lényeg, hogy új emberek előtt terjesszük a saját eredményeinket? Mondjuk pont ezért került be az angol előadásunk, ami kulturális megközelítést alkalmazott, egy full nyelvészeri összeállításba... De hát ez meg benne van a pakliban, meg így is lehet azért szakmai kapcsolatokat kötni. 

Itthon minden frottul ment, mondjuk gondoltam, hogy így lesz, Zebulon kompetens apa, Lujza meg kompetens óvodás. :D  

Na, ennyi fért ma bele, elírásokért bocsi, nem fogom javítani.

*ami azt jelenti, hogy végre a saját egészségét a munka elé helyezte. 

Az a fő baj a blogvemberrel,

hogy nehezen tudok rövid bejegyzéseket írni, a piszkozatban és a fejemben meg hiába  figyelnek ott a hosszúak, azok tördekékek még. 

A lényeg, hogy eleve sosem gondoltam, hogy minden egyes nap valóban írni fogok, másrészt más bloggerekről sem gondolom, hogy "elbuknák" a blogvembert csak azért, mert egy-egy nap kimarad. A blog van értünk, nem mi a blogért. 

Na, magyarázkodás off, írok, amikor tudok. Hét második felében biztos nem, mert a napfény városának elefántcsonttornyában fogok okoskodni. (Amihez szintén készülnöm kellene, így hét elején is elfoglalt leszek.)  

A magyar nemzeti identitás megnyilvánulása,

ha Lujza sírva fakad, mikor megtudja, hogy nincs leves, csak második…. 

Az ovis beszokás végül sokkal

gördülékenyebben ment, mint gondoltam, Mármint reméltem, hogy a 2 év bölcsis tapasztalat megkönnyíti majd a dolgokat, de azt nem hittem, hogy már az első hét harmadik napján Lujza azt fogja megállapítani, hogy "rájöttem, hogy az ovi jobb, mint a bölcsi". Tényleg jobban neki való: Lujza négy éves lesz ősszel, tehát már nagyban ovis korú, nem véletlen, hogy a csoportban is a "visszamaradt", nagycsoportosnak számító lányokkal barátkozik (egyébként is mindig a tőle pár évvel idősebb lányok társaságát preferálja)., őket utánozza. 

Kicsit ez "aggaszt" is minket Zebuval olyan szempontból, hogy a nagylányok jövőre iskolába mennek, nehogy Lujza kimaradjon a kortárs barátkozásból, nehogy középső csoportban magára maradjon. Tudom, hülyeség ilyenen görcsölni az ovi második hetében (ma kezdte a harmadik hetet), de azért szoktuk biztatni Lujzát, hogy a "kicsik" felé is nyisson.  

Az óvónő meglepett minket amúgy azzal, hogy szerinte Lujza kifejezetten könnyen barátkozik, nyitott, mert játszin nem ezt tapasztalom tőle, de hát ez a klasszikus "anyáékkal teljesen más személyiség a gyerek" jelenség. (Meg nyilván tudat alatti jelekkel én is visszafogom, vagy nem tudom. Mindegy, nem analizálom magam). Szóval ez optimizmusra ad okot a jövőbeli barátkozásokkal kapcsolatban is.

Az kevésbé lepett meg minket, hogy érett, önálló, ügyes: eleve van életkori előnye, van két év intézményi tapasztalata, és - mit szerénykedjek - okos is. Azt is tudjuk, hogy szereti a mesét, szóval nem csoda, hogy szájtátva hallgatja az óvónő ebéd utáni altatós meséit - aludni viszont a legritkább esetben szokott. Érdekli minden, kíváncsi, bekapcsolódik a foglalkozásokba, odafigyel - és nagyon remélem, hogy ez a tulajdonsága élethosszig kitart majd. Teljesítménykényszere persze neki is van, egyelőre ennek a pozitívuma mutatkozik meg (szófogadó, szabálykövető), cserébe mindig figyelek, hogy a próbálkozásait, törekvéseit is megdicsérjem, biztassam, akkor is, ha valami nem megy (elsőre), meg ne avatkozzak közbe, ha valami  nem megy (pl. öltözködés, építés). 

Ezen a héten lesz szülői, ha lesz energiám arról is beszámolok, biztos érdekes lesz, én készítem magam a cunamira (beszerzendő dolgok listája, szmk*-s anyuka választás, csoportpénzen való marakodás és így tovább.) Akkor derül majd ki, ki milyen foglalkozásra szeretne majd jönni. Van ingyenes hittan, meg a fizetősök: angol, néptánc, állat-asszisztált foglalkozás. Remélem, hogy lesznek józan szülők, és nem mindenki angolra akarja a háromévesét járatni, ahol heti egyszer harminc perc alatt egy nem angol anyanyelvű tanár megtanítja nekik, hogy csáklit. (Igen, rettenetesen lenézem az óvodai nyelvoktatást, feleslegesnek tartom, és ezt nyíltan vállalom). Mi a népitáncra hajunk, de ha az nem lesz, a kutyás foglalkozásnak is több értelmét látom. Csütörtökön kiderül. 

* szülői munkaközösség vezető - általában valamilyen túlbuzgó és/vagy megfelelési kényszeres és/vagy csillió szabadidővel anyuka, aki beszedi a csoportpénzt, meg megveszi az óvónőknek az ajándékot év végén, meg minden, amit kell, megrendeli a Mikulást, ugrálóvárat és így tovább. 

Lujza oviban,

én itthon. Szabadságon, hogy ha kell ugrani, tudjak. 

De        nem         lesz        baj.

Lujza tapasztalt bölcsis, így kezdő ovisként van miből meríteni, csak minden rohadt új. Új gyerekek, új nénik, új csoportszoba, új wc, új udvar. Új az, hogy kell ovis zsák. Remélem, ki tudja belőle venni Malvint az alváshoz. 

A tízóraiig maradtam vele, picit nézelődtünk, játszottunk, dicsérgettem neki az óvónéniket (tényleg szimpatikusak). Vicces, hogy ugyanaz a csoportjele és a két néni neve, mint bölcsiben. 17 új gyerek van (plusz 5 nagycsoportos "maradék"). Egy asztalnál fog ülni a két kisfiúval, akik bölcsis csoporttársai voltak. 

Néha eltévesztem és az ovira bölcsiként hivatkozom. Nekem is át kell állnom. Csak nehogy a bölcsibe menjek érte ovi helyett.     

Nagyon megölelt, mikor elköszöntem tőle (már az asztalnál ült, előtte a szelet lekváros kenyér), és az autóban majdnem sírtam, de aztán nem. Hallgatóztam az utcán, hogy hallom-e a sírását, de nem hallottam, szóval remélem, tömte a fejét. 

Az óvónéni szerint a bölcsisek is szoktak sírni és ez így normális, és lesz, hogy egyszerre tizenöt gyerek fog sírni, de ők ezt tudják kezelni. 

Sok ez a 22 gyerek is, bakker, még jó, hogy Lujza már egész önálló. Remélem, lesznek majd kis barátai idővel. 

A többi gyerek nevét is próbáltam megjegyezni, de itthon jöttem rá, hogy nem jó ruha alapján beazonosítani őket (nézd, Zsófinak cuki katicás a pólója), mert holnap másikat fognak viselni. Mindegy, lesz rá három évem. 

Na, megyek dolgozni, ha már szabin vagyok. 

“Remélem,

majd nekem is olyan szófogadó gyerekem lesz, mint én vagyok. Meg remélem, szőke lesz.”

Zebulóniai Lujza, a szófogadó

(Mondjuk, mi, a szülei tudnánk vitatkozni a szófogadós résszel…)

Zebulon: Szóval elutazunk 2-3 napra nyaralni, és arra kérnénk titeket....

BenEffleckt: Hurrrá, miénk lesz Lujza három napra!

Zebulon: Lujza velünk jön, nektek a növényeket kéne meglocsolni és Kórászt megetetni. 

Pierre [kevésbé lelkesen]: Jó, akkor majd bedobálunk a résnyire kinyitott ajtón neki kaját.  

Háttérinfó: Kórász már többször "megverte" Pierre-t és Bent is, és már-már azt gondolnám, hogy homofób, de anyumat és anyósomat se bírja. A családból Nővéremet tűri meg csak. 

Meg kellene tervezni a nyarat,

miközben a hetet is kemény feladat beosztani. Nincs is foglalásunk, de jobb is, mert sorba érkeznek a felkérések vizsgákra, szigorlatokra, és tuti hozzám fognak vágni pár disszertációt is. Közben jelenleg négy totálisan különböző témájú tanulmányban vagyok társszerző (plusz három nemsoká megjelenik, pont ma lesz meeting az egyikről, mert megkaptuk a második lektori véleményt, javítani kell, aztán megy a nyomdába), nyilvános védése lesz lassan a témavezetettemnek (akivel kapcsolatban nem kicsi lelkiismeretfurdalásosom van, nem voltam a legjobb tutor evör, örülni fogok, ha ritével átcsorog...) Vlah. És ezek mind a napi rendes munka mellett (mármint után) vannak. Folyamatosan hajszoltnak érzem magam úgy, hogy az a benyomásom, hogy csak tűzoltásra telik tőlem, nem alapos munkára.  

Azt nem írtam, de rendesen rá vagyok kattanva az elmagányosodás témájára, de azzal is úgy állok, hogy letöltöttem vagy ezer tanulmányt (na jó, csak 604-et, most néztem meg), elkezdtem témakörök szerint csoportosítani, aztán majd valamikor elkezdem olvasni-jegyzetelni is. Még erre ki akarok találni valami jó módszert, mert füzetbe szeretek jegyzetelni, de ilyen mennyiség mellett nem praktikus: keresni egyszerűbb online, úgyhogy vagy megtanulok használni egy szakirodalom-jegyzetelésre kifejlesztett appot, vagy marad a jó régi excel. Mondjuk előbb szabadidő kellene, amikor ezzel foglalkozok.    

Amúgy ünneplésre is van ok, na jó, az én szintemen (értsétek jól) nem nagy dolog már egy konferencia-előadás, de nemzetközi konferencia volt, és kicsit networkolni is sikerült, amiben tök béna vagyok. Szerencsére a hölgy, akit kinéztem kollaborálni, egy tök szimpatikus, nyitott (és értelmes) spanyol kutató. De előttem is áll még egy tavaszi konferencia, az már magyarul, szóval az tényleg rutinból megy, viszont három témából (megint totál különbözők). Ppt még sehol. Meg egy őszi konferenciára is folyamatosan jelentkezünk a kollégákkal, oda már csak egy absztraktot kell megírni, kettő készen van. 

No, lépek is dolgozni. Most amúgy kicsit látom a fényt az alagút végén. Lehet a pénteki szabadság és családi tokaji kirándulás is kellett hozzá, de erről majd máskor.