eddig, maradhat is ilyen a jövő hét (hónap, év, évtized, évszázad) is.
Pedig keményen indult, hétfőn a gyermekorvos meglátogatása után a sürgősségin kötöttünk ki, s töltöttünk el ott egy laza 4 órát, mert ugye pénteken volt egy kis vér L kakijában, s a gyermekorvos inkább komolyan vette. Nagyon helyesen. De szerencsére nincs nagy baj, megvizsgálta ott is egy doki, volt hasi UH is. Mindenki el volt ájulva L cukiságán, mivel nagy komolysággal, de sírás nélkül tűrte a procedúrákat. Egy kisebb hámsérülés lehet a ludas. Reméljük tényleg csak ennyi, egyelőre nem volt újabb vér, s idő közben a kakilelet is azt erősítette meg, hogy nincs vér a székletben.
A hét csúcspontja a másodunokatesók látogatása volt, 5 és 3 éves fiúcskák, kölcsönösen el voltak bűvölve L-lel egymástól. Ők tapasztalt babalátogatók, nagyon profin bántak L-lel, L meg élvezte, hogy hirtelen nagy élet lett körülötte. Zebulon is láthatta, hogy két gyerekkel nem sokkal nehezebb. Mondjuk ettől nem akar hirtelen újból gyerekeket vállalni. Viszont azt megbeszéltük, hogy jó lenne minél hamarabb bölcsibe adni L-t. Jó, annyira nem kapkodunk, két éves koráig maradhat nyugodtan velem otthon, de aztán érdemes lenne, nem is annyira a pénz miatt, nem is a karrierista anyja miatt, hanem hogy kortársak között legyen, s szokja meg, hogy nem körülötte forog a világ.
Ma meg Pierre és Ben Eflekt látogatták meg L-t, L bemutatót tartott nekik kúszás, forgás, vigyorgás témakörökben. Persze körülötte forgott a világ (legalábbis a nagybácsik), de valamilyen szinten meg ez a természetes. Holnap szerintem nővérem is benéz majd L körül forogni.
Ja, Pierrék mesélték, hogy azok közül, akikkel együtt jártak az örökbefogadási felkészítőre, már a második házaspár kapott gyerekeket (vagyis inkább két gyerek kapott közülük örökbefogadó szülőket). És nyilván örülnek az örömüknek, de eléggé fáj nekik, hogy őket a jelenlegi eljárásrend szerint egy gyermek se fogja megkapni. Ezzel együtt mindig fel is lelkesülnek, hogy hátha mégis, hátha ők is sorra kerülnek. Zebulon meg egyik nap tejesen beforgott ezen, mármint hogy az öccsének nem lesz gyereke.
És hogy valami pozitívat írjak a végére: én is voltam házidokinál, aki megerősítette, hogy az alacsony vérnyomással sajnos nincs mit tenni, sok vizet kell inni, viszont a kávéval a szoptatás miatt csínján kell bánni. Majd ha már nem szoptatok, valószínűleg helyre fog állni minden. Így legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése