És akkor vannak azok a momentumok,

mint mikor 

- L teli szájjal vigyorog, miközben néz

- szépen szopizik és látszik, hogy folyamatosan gyarapodik

- érzem az illatát

- egyre cukibban gőgicsél

- utóbbi részeként rikkant egy hangosabbat és megijed a saját hangjától (über cuki)

- a fürdéseket egyre hosszabban jókedvűen viseli el, sőt, talán már élvezi is

- ellazultan alszik

- ügyesen tornázik (védőnő által küldött babatorna videó alapján)

- megnyugtat, hogy mennyire jól és “profin” bánik vele mindenki

- egyből másnapra ad időpontot a fejőasszony

- együtt szundizik az ágyban mind a négyen és Kórász csak óvatosan megszagolja L feje búbját és nagyon kedves vele 

Worst Christmas ever,

mondanám, ha angol lennék. 

Már 24-én hajnalban kezdődött azzal, hogy “összevesztem” L-lel, aki nem volt hajlandó szopizni a jobb cicimből, pedig ugye onnan is muszáj lenne, aztán átraktam a balra és ott is csak dühöngött, meg sírt (én is sírtam), végül Zebulon rakott rendet és nyugtatta meg L-t (meg engem). De a nap többi része már ilyen hisztis hangulatban telt: én fáradt voltam, fájt a fejem, fáztam (de persze nem gyanakodtam), L. meg nyűgös volt, sírdogált, nem lehetett megnyugtatni. Délután anyumék hoztak kaját (anyu jobban van!), de most az ő látogatásunk is inkább leszívott. A napot az mentette meg, hogy este L. hajlandó volt megenni a “papsajtot”*

, ami azért nagy dolog, mert az előző gyógyszerekhez képest ez nem csepp, azaz nem lehet kiskanál anyatejbe csepegtetni, hanem pép. L. meg továbbra is 10 hetes. Az is csoda, hogy kiskanálból a többi szirszar gyógyszert megeszi már mióta. De ez túl sűrű, korábban kiköpködte, Szenteste viszont szépen rábukott és befalt egy kanállal. 

Karácsony első napja egész jól telt, jött nővérem segédkezni, nagyon jól bánik ő is L-lel, volt séta, fürdetés, mókázás, kacagás. Nálam továbbra is fejfájás és megmagyarázhatatlan fáradság.

Karácsony második napján aztán megint fejfájással ébredtem, fáradt voltam és remegtem, annyira fáztam a 23 fokos lakásban. Ekkor jutott eszünkbe, hogy van nekünk 5 db lázmérőnk, használni kellene őket - legalábbis egyet. És hát 38,8. Remek.

Mellgyulladás lehet, a tünetek mind stimmelnek. Az ügyeletes Pierre és nővérem voltak (egymást váltva - nővérem most is itt alszik mellettem, miután az egész hajnalt L. rajta durmolta végig), így nekem csak szoptatni kellett, amúgy elkülönítve aludhattam. Az egész helyzet nyertese Kórász volt, aki mind a három 1,5 órás alvási ciklusomban a lábamra telepedett, és lelkesen dorombolt, mint régen. 

Ma hajnalra lement a lázam (köszi Panadol), most még nem mértem, de talán jobban vagyok és az újabb családi összefogásnak köszönhetően L újból nem sínylette meg, hogy most a másik szülője dobta be a törölközőt. Zebulon is állta a sarat, ami jó hír, hiszen eg ilyen krízishelyzet padlóra is küldhette volna. De úgy tűnik nála tényleg a gyereksírás a trigger, nem a feleség láza. :D 

Most pedig próbálok újra optimista lenni es mellet masszírozni. 

* mi hívjuk így, igazából tejsűrítő Szent János kenyér mag vagy mi az ég. Most ezzel próbálkozunk a gyermekdoki javaslatára.

Ajjj már,

hogy nem tudok kommentelni valamiért se SPF-hez, se a saját blogomba….

SPF-nek írtam egy hossssszú kommentet a Netflixről, ami szerintem elveszett az éterben (a komment, nem a Netflix), de nincs kedvem újraírni, csak a legvégét ismétlem meg itt: jó volt kicsit személyesebb hangvételű bejegyzést olvasni, írj több ilyet! 

Petinek meg itt próbáltam válaszolni, annak meg az volt a lényege, hogy köszönjük a bíztatást és kitartást a baba-projekthez! 

És erről jutott eszembe, hogy nem tudom, írtam-e, hogy  Pierre és Ben Eflekt elvégezte a tanfolyamot, és hogy csupa pozitív visszajelzést kaptak a többi pártól és a tanfolyam vezetőitől is.  Aztán persze később megint ráerősítették arra nekik telefonon, hogy nem fognak kiajánlani gyereket nekik. Hiába tartják alkalmasnak őket. Remek. 

Most persze elbabáznak L-lel, de ebből is látszik, hogy jó apák lennének… Na, nem dühöngök ezen…

Pár éve Pierre

sem gondolta volna, hogy a férje helyett egy csaj mellett tölti az éjszakákat. Mindezt önként és lelkesen. Na jó, így a negyedik éjszakán egyhuzamban már lehet nem olyan lelkes. De itt van és ringat és pelenkáz és jutúb videókat nézeget nyugtatási technikákról. 

Zebulon gyógyszeradagját megint módosította a doki, mert a lórugásnyira emelt mennyiség nem jött be, most a kombináción változtatott. Talán most jó a helyzet, de nem akarjuk elkiabálni egy nap után. A tegnapi esti fürdetés után minden esetre Zebu karja között nyugodott meg L. 

Holnap jön szoptatási tanácsadó, igen, ilyen foglalkozás is létezik. A kéthónapos védőnői státusz (szerda) is megnyugtatott, mármint én lazább lettem, de pl. Pierre is elengedett néhány dolgot, amin feleslegesen pörgött. Hátha ez is segít, a hölgytől konkrét állásfoglalást és tanácsokat várok egy-két ügyben. 

Anyumat kedden műtötték, remélem, jól sikerült. Nagyon akar már jönni (és én nagyon akarom, hogy jöjjön), csak félek, korai még. L-t emelgetnie nagyon nem kellene… Apunak rendeltem kaját holnapra, annyival is legyen kevesebb, legalább azon ne kelljen aggódni, hogy tud-e enni. (Azon mondjuk lehet, hogy ne csavarogjon el otthonról és átvegye a kifizetett kaját)

Igaz, otthonról ki se kell mozdulni, hogy éhen maradjon az ember: tegnap balesetezett az ételkiszállító. Kaja helyett SMS jött… Még jó, hogy Ben Eflekt kiváló időzítéssel hozott előző nap egy adag Uncle Ben’s-t, az mentett meg… (Uncle Ben’s from Uncle Ben Eflekt, ez mekkora!)

A lényeg: L. gyarapodik, ahogy a tankönyv szerint kell, én is megvagyok, ennyi segítséggel bírom a tempót, sőt, néha kicsit már túl is van szervezve. 

( továbbra is bocsi az elírásokért, általában egy kézzel pötyögök és az autocorrrect nem mindig a barátom

Végül a hétvége

egész jól sikerült, L. sokat aludt, egész jól, sírdogált, de annyit és úgy, ahogyan egy baba sír (nem ordított, nem verte magát). 

A sikerrel kapcsolatban van fenntartásom is, mert gyógyszerrel sikerült elérni a nyugalmat. Mármint igazi gyógyszerrel, mert amiket addig kapott, azok probiotikum és hasonló cuccok voltak. Persze azokat is szedi még, és remèlem, hatni fognak, de igazából ez a cucc szedálja le, vagyis nyugtatja meg úgy, hogy tudjon aludni. És azzal nyugtatom magam, hogy ez a cél: hogy végre ne vergődjön, hanem képes legyen pihenni, fejlődni a kis idegrendszere. Meg persze ott van az is, hogy a sírás bestresszeli Zebulont, kezdődik nála a szorongás, kiborul, azt meg nem akarom. De L. “bedrogozása” sem túl jó irány. Oké, csak két hét, addig kell szednie, addig szedheti. Bízom benne, hogy addigra “kinövi” a hasfájást. És remélem, a bélflórája most már megerősödik - még mindig megy a hasa és időnként zöld színűt termel. Pedig nem eszek tejterméket, marhahúst, csokit, kávét, szóját, magvakat, és tojást is csak minimálisan. 

Próbálok laza anyuka lenni - a stressz árt a tejtermelésnek, szóval lehet azon stresszelni, hogy ne stesszeljek. De azt se akarom, hogy nem járunk utána időben és alaposan. 

A családom továbbra is csodálatos, teljes az összefogás: anyum, anyósom, Pierre és Ben Eflekt jönnek besegíteni, így ma pl 3x tudtam szaporitó fejni, elmentem oltakozni és aludtam is! 

(Az elírásokért bocsi, továbbra is telóról bloggolok, géphez nem nagyon jutok el, átolvasni meg annyira sincs időm.)

Szavak, amiktől falra mászok - 1. rész

Tejci.

Igen, így: tejci. 

A tejcsi is elég gáz, mert ugye rövidíteni pont nem rövidít ez a “becézés”. De bevallom, tejcsizni én is szoktam. Szégyellem is. Na de tejci?! Blöá. 

[Igen, meglehetősen sok - a kelleténél több - babás fórumot olvasok. Igen, L. továbbra is hasfájós. Igen, úgy üvölt, mint akit ölnek. Igen, Zebulon visszaköltözik Ben Eflektékhez, Pierre ma itt alszik, hogy legyen segítségem.]

A 6 hetes vizsgálat

letudva, L. csípője rendben van, hiába riogatott a védőnő. (Rend szerint befosat minket minden vizsgálat előtt). L. nagyon önazonos módon viselkedett az orvosnál - azaz végig arénázott, tőle zengett a váróterem. A doki rendes volt (napjainkban ez már a magánrendelés esetében is meglepő), alapos volt, kedves, és a szeme se rebbent, mikor vizsgálat közben hasra fordította L-t, s az a háta közepéig szaros volt. Jó, gondolom napjában tíz ilyet lát, és csak nekem volt ciki, de azért egy halk “Jézusom!” kiszaladt a számon. :D 

Én is voltam nőgyógy kontrollon, jól meggingyoltak, de ezen is túl vagyok, mondták, hogy majd ha már nem szoptatok, menjek vissza rákszűrésre, bólogattam, majd jobbra el. Megy a fene - mármint nem oda fogok menni, az tuti. Viszont kérdés, hogy a régi (jól bevált és normális, de idős) magándokimhoz menjek majd vagy keressek egy új (fiatalabb) orvost, pl. aki műtött és akinél szültem is.

Zebulon idő közben hazaköltözött, de még anyum is nálunk alszik, hogy segítsen nekem. Azert, hogy Zebulon bírja a kiképzést, nap közben Pierrékhez fog átmenni dolgozni (kötelező home office van a cégüknél, így a bejárás nem opció), ott csendben és Pierre gondoskodása közepette kényelmesen tud meetingelni is, munka után meg még szusszanni is tud (azaz pl. “tekerni” egyet az elliptikus tréneren, kutyázni, kapni egy talpmasszázst*). A pszichiáter is ezt javasolta, mármint hogy mozogjon valamit munka után és úgy jöjjön haza. A pszichiáternél amúgy túl sokminden nem történt, feszültségoldó technikákat tanított neki, megemelte a gyógyszeradagját, de nem mentek (még) utána a szorongás okának. 

Pierre és Ben Eflekt felvették a harmadik oltást a kedvünkért, mivel a védőnő és a kontrollon a nőgyógyász is javasolta, így én is regisztrálok. Lassan L. is megkapja a kötelező oltásokat, hihetetlen, hogy mindjárt két hónapos. Ahogy az is, hogy a mai naptól fogva nem újszülött, hanem csecsemő a hivatalos hivatkozás rá. :) 

*erre egyszer volt példa, meg is lepődtem, Zebulon nem igazán szereti, hogy hozzányúlnak, ez alól Pierre sem kivétel. Én bezzeg hiába jelentkeztem be talpmasszázsra, egyelőre nem került rá sor. Talán majd most hétvégén. {vágyakozó sóhaj}

Tehermentesítés megy ezerrel,

ami azt jelenti, hogy azóta anyum minden este itt alszik, míg Zebulon Pierréknél regenerálódik, de nap közben is sokáig marad, vagy anyósom ugrik be jó pár órára. Kell is, mert a szoptatás mellett néha meg mindig muszáj fejni és L. sajnos még mindig elég “hisztis”, ami azért lehet, mert fáj a hasa (?). Minden esetre nehéz elaltatni, ha ébren van, akkor is inkább sírdogál (kisebb sikerek vannak, amikor nézeget, gügyörészik), nagyon nehéz lerakni, mert ha végre elaszik büfiztetés közben, akkor inkább hagyjuk a mellkasunkon egy órán keresztül, de akkor az altató ember nyilván nem tud semmi mást csinálni. És papíron nagyon jól hangzik, mikor minden baba-mama könyv/blog/weboldal azt írja, hogy ne foglalkozz a házimunkával, de a valóságban muszáj mosni-teregetni, elmosogatni, a fejőgépet és társait sterilizálni, minimálisan takarítani - és hozzáteszem, hogy nem kell vásárolnom (Zebulon megoldja), nem főzök (anyum, anyósom hoz kaját vagy rendelünk), valamint nincs itt még egy (kettő, három) nagyobb tesó, akiről gondoskodni kellene… De így is pont elég feladat marad arra az 1-1,5 órára, ami szabadon marad. Mínusz evés, fürdés, fejés, alvás. Na, ez mind csúszik, vagy kimarad, ha én altatok. A lényeg: nagyon nagy szükség van a segítségre és nagyon hálás is vagyok anyumnak, anyósomnak, hogy jönnek. 

Ma ráadásul Pierre is csatasorba állt, jöttek Zebuval együtt, addig legalább anyum is haza tudott menni, s Pierre nyakig belevetette magát az annyira vágyott nagybácsiságba. Ügyesen, jó érzékkel. 

Zebulon egyelőre még nincs sokkal jobban, persze egy héttel a gyógyszeradag emelése után nem is vártunk csodát. Minden esetre tervezi, hogy visszajön, én már nagyon várom, de sürgetni se akarom. Nem egy mentálisan összeomlott Zebu a cél, hanem hogy jöjjön rendbe. Aztán a pszichiátertől sokat várok, mert a gyógyszer egy dolog, de jó lenne rájönni a szorongás mélyebb okaira is… 

Zebulonnak arany élete van

Pierréknél, mert az öccse minden napra kitalál valami programot neki, plusz etetik, tud nyugodtan aludni és így jó eséllyel mentálisan is regenerálódni. Kapott már talpmasszázst, csalták el kutyát sétáltatni, amiből egy jó másfél órás bóklászás lett, rávették, hogy szaunázzon, minden nap sportol, ma amúgy még dolgozott is délelőtt  annak ellenére, hogy betegszabin van. Tud aludni, egyre többet bír enni. Bizakodóak vagyunk. Pierréknek meg hálásak. Tényleg egy jó testvér a legjobb ajándék, amit a szülő adni tud a gyerekének.

Ma meg jött kora délelőtt Zebu, én is tudtam aludni egy órát, most büfiztet, amíg én szarok*, aztán fürdetünk. Anyu is érkezik nemsokára átvenni Zebutól az esti műszakot. 

*tudom, tudom, too much. De nyilván ilyenkor tudok blogot írni. :)

Zebulonnal szoktunk hülyéskedni,

hogy nekünk felesleges beszélgetnünk, mert mindenről ugyanazt gondoljuk. Szóval mikor ma reggel felhozta, hogy lehet átmenne Pierrékhez, nem lepődtem meg. Sőt, én arra jutottam, hogy ott is kellene aludnia, persze nyilván Zebulon is így tervezte, csak nem akart egyből ezzel nyitni. 

Úgyhogy most anyum jött át, itt alszik. A délelőtt jó volt, L. egész jókat evett és aludt, de most délután már megint sokat sírt. Vagyis ilyenkor artikulálatlanul üvölt, mint akit ölnek és vergődik hozzá, feszíti a kis hátát, kapálózik, rugdos, nem lehet megnyugtatni.

A jó hír, hogy Zebu tudott Pierréknél aludni egy jót és evett végre (!). És írt újra a pszichiáternek, hogy SOS lenne szükség a segítségre. 

Másik jó hír, hogy anyum sikeresen elringatta L-t, úgyhogy rohanok enni valamit, lehet aludni is tudok.

Szoptatós garbót

szeretnék venni, de egy webshopban sem találok. Mást nem karmol szét a gyermeke? 

Más: Zebulon kért időpontot a pszichiáterétől, mert szerencsére olyan férfi, aki belátja, ha segítségre van szüksége. Konkrétan nem bír enni, előjöttek a durva szorongós tünetei, nem bír dolgozni, lassan már boltba menni se, de ha L. üvölt - márpedig üvölt, mert fáj a hasa - akkor totál kiborul. Hiába tudja, hogy ez 1) normális 2) nem segít … Nagyon nem jó így, szükségem van Zebulonra. Persze így is mindent megtesz, s rengetegszer átveszi L-t, különben nem tudnék enni, fejni stb. Remélem, a pszichiáter tud valami értelmeset mondani. Örülnék, ha nem csak gyógyszerrel kezelné, hanem beszélnének is.  

Nem vírus,

viszont a bélflórája gyenge, arra kapott cseppet. Jó lenne, ha ez végre beválna. Zebulon egyre nehezebben viseli a stresszt, mentálisan kicsit le van robbanva, s ez kihat fizikailag is (fejfájás, étvágytalanság stb.). Kicsit aggódók miatta. Sejtettem, hogy egy ekkora változàst nehezen fog tudni kezelni, - atya ég, de jó, hogy anno javasoltam neki, hogy ne most tegye le a gyógyszert! - de kicsit rosszabbul viseli ezt a “gyerekünk lett, akinek rettenetes hasgörcsei vannak és vigasztalhatatlanul üvölt, mi meg nem tudunk rajta segíteni” szituációt. Persze tartja magát, amennyire csak bírja, rengeteget tehermentesít, és nyilván imádja L-t. 

Például ma reggel büfiztetésnél az általam korábban gondosan kinyomtatott fekete-fehér kontrasztos képet nézegették, mikor L. elkezdett sírni, mire Zebulon nyugodt hangon megnyugtatta: “Igen, tudom, ez ilyen béna absztrakt kép, nincs semmi baj, apa nyomtat majd neked rendes mátrixot.”

Most is alszanak (L. Zebu mellkasán), szóval imádás-rajongás van, csak nehéz. No, én is szundizok gyorsan egyet a következő étkezésig… 

Ezeröccázé’

élőben is közvetíthettük volna a műveletet, ahogy a három hetes L-től kakamintát próbálunk begyűjteni a régóta fennálló hasmenése okán. Mert elég mókás volt és háromemberes. Anyum fogta L-t az ölében, én tartottam az edénykét L. seggéhez, akarom mondani popsijához, Zebulon fel-le rohangált melegített cumisüvegekkel és összepisilt pelenkákkal. 

Előtte próbáltunk más módszereket is (pelenkába folpack, pelus helyett zacskó, én fekve szoptatom, miközben anyum a kakagyüjtő küblit tartja a segglyukához stb.), de végül az edénybe szaratós megoldás vált be. 
Aztán anyum a gyerkekkel együtt rázkódott a röhögéstől, mikor L. gondolatait közvetítve elvékonyított hangon közöltem, hogy: “Mostantól csak metszettüveg bonbonierbe vagyok hajlandó kakilni!”, merthogy Zebulonnak valahogy a konyhai poharak, kávés bögrék és tányérok közül pont az esett kezére. Mondjuk tényleg bevált.

Kismamák, kispapák! Bővítsétek a kelengyelistát, s mielőbb szerezzetek be egy megfelelő méretű metszettüveg bonboniert! Alapfelszerelés. 

Kedden lesz eredmény.

Az előzőhöz

még az is jöhet(ne), hogy megfogadtam, nem fogok káromkodni a gyerek füle hallatára (már most sem, pláne nem később), ami nehéz, mert elég mocskos a szám, általában meg is lepem vele azokat, akik csak felületesen ismernek. 

De ezt is kezdjük engedni (pedig nem kellene!). Kórászt viccből mindig úgy csibészeljük - igen, a macskának dobálunk labdát és hasonló kis bizbazokat - hogy aszongya: “A rohadt életbe, Kórász, mi a szar ez?!” És dobjuk, ő meg rohan utána és aztán pofozgatja. Nem csodálnám, ha valami ilyesmi lenne L. első mondata is, csörgődobálással egybekötve. 

Amúgy írtam már, hogy Kórász milyen remek macsek? Eskü  é r t i, hogy L. kicsoda-micsoda. Nagyon kedves vele, persze távolságtartó is, de pl. mikor hasfájás miatt ordít, akkor Kórász aggódik, jön és nézi, hogy mi a baj, és a legcukibb, hogy hozza és a lábunk elé teszi a rózsaszín nyugi-labdáját, amit mindig rágcsál, ha ideges (pl. ha egyedül marad otthon). Ezzel segít. Übercuki. És megérti, hogy most rá alig jut idő. Zebulon azért mindig játszik vele kicsit, egyfajta stressz-oldás is ez neki. Nah, erről is írok majd legközelebb, de most vége a szoptatásnak, rohanok fürödni, fejni, enni, pisilni, aludni, meg ami belefér a következő 2 órába… 

Tervek vs valóság

Mi nem leszünk olyan szülők, akik minden szoptatás után lemérik a gyerek tömegét.

Mi nem leszünk olyan szülők, akik lábujjhegyen járnak, ha alszik a gyerek.

Mi nem leszünk olyan szülők, akik baba-mama fórumokat bújnak (szakkönyvek helyett).

A f*szt nem. 

Még a kórházban a terhességi epepangásom

volt a téma a vizit során, mikor a nevemet látva a következő párbeszéd alakult ki a doki és köztem:

Doki: Ön is orvos?

Médea: Nem.

Doki: Akkor gyógyszerész!

Médea: Öhm… Nem.

Doki: Oh, akkor jogász.

Médea: Nem. Tudományos cím.

Doki: {érthetetlenül mormog}

Hogy milyen tudományág, azt már meg se kérdezte. Lehet jobb is, mert ha elkezdi azt is megtippelni, azóta is ott lennénk. 

Azért is jutott eszembe ma ez a kis jelenet, mert 

1) itt van ez az új identitás, az anyaság, amit szépen lassan elsajátítok. Nem egyértemű amúgy. Mikor a csecsemős nővér egy mondaton belül háromszor anyukázott le, akkor persze leesett, hogy jaj, az én vagyok. De múltkor időpontot foglaltam vizsgálatra (intermezzo: nyilván magán rendelésre, mert nem azért fizetjük a TB-t, hogy állami ellátásban elő tudjon jegyeztetni az ember), és akkor is anyának szólítottak, és komolyan, ilyenkor észbe kell kapnom, hogy az én vagyok. Mondjuk simán magázhatnának is, azt jobban érteném, de biztos majd ezt a sok anyázást is megszokom majd. 

2) ezzel párhuzamosan arra is rájöttem, mennyire nehéz elengedni az előző identitásomat (ami a foglalkozásomat jelenti). Vagyis nem elengedni, de ideiglenesen háttérbe szorítani. Pl. elkészítettem egy disszertáció opponensi véleményét, kiírtam témahirdetést (miközben nem is akarok új PhD hallgatót), ajánlottam valakit, aki majd bemutathatná a könyvem (szerintem én részt se fogok tudni venni a könyvbemutatón, hiába lesz online), és nem bírtam megállni, hogy egy mailben ne reagáljak egy kérdőívvel kapcsolatban. Pedig nem kellene ezekkel a dolgokkal foglalkoznom most, de néha kifejezetten jól esik. 

És biztonságot nyújt, mert az elefántcsont torony az a helyszín, amiben elég otthonosan mozgok, aminek egész jól ismerem a működését, míg ez a szülői lét elég új és ijesztő. Meg annyira az identitásom alapja volt (ha már éveket töltöttem azzal, hogy megszerezzem azt a címet, meg egy időben azt is vállaltam, 50.000 Ft volt a “fizetésem”, cserébe a kutatások közelében maradtam stb), szóval hoztam elég áldozatot és megdolgoztam érte, meg tényleg ebben a közegben mozogtam éjjel-nappal… Most meg anya vagyok, amit nem tudom, hogyan kell jól csinálni. (Perfektcionizmus befigyel a szoptatós párna mögül)

No, de majd beletanulok, csak persze szeretném nagyon jól csinálni, jól nevelni L-t, megadni neki mindent ahhoz, hogy remek felnőtt legyen majd belőle. 

Ehhez az is kell, hogy időnként aludjak egy-egy órát, úgyhogy tépek is szunni, ahelyett, hogy itt tépelődök…

Zebulon kezdi élesíteni

az apahumort:

“Milyen szopisztikáltan eszik ez a gyerek!”

Tegnapi luxus “énidő”:

hónaljborotválás. 

Ma a lábszáram következik, hétvégén talán hajat is tudok mosni. Apró örömök. 

Amúgy L. épp a kiságyában durmol, párszor már sikerült letenni, meg tegnap anyósom el is tudta altatni ott. 

Anyum és anyósom amúgy rengeteget segítenek, eleve hoznak kaját, meg itt vannak nap közben vagy 5 órát, így tudok nyugisan enni, fejni, teregetni, cumisüveget kifőzni, vagy amit épp kell csinálni, pl aludni. Amúgy utóbbi viccen kívül fontos feladat. Egyben 1,5 óránál többet nem aludtam az elmúlt 2 hétben és egy darabig még nem fogok, így minden elcsípett nyugis fél óra nagy dolog. Most is aludnom kellene (ha már nem fejek), úgyhogy megyek is.

Le kellene mérnem magam

újra, minden esetre a kórházból két kiló mínusszal jöttem haza, mármint két kilóval lettem könnyebb ahhoz képest, ahogy a szülés előtt voltam. 54 kiló voltam a beültetéskor, 59 kiló voltam a szüléskor és most 52 vagyok. 

Fogyókúrás tipp: szüljél!

(Írnám, hogy férfiaknak ez nehezebb, de manapság már nem illik ilyen maradian gondolkozni)

Azzal van megáldva

az emberem, hogy milyen ősanya vagyok, meg honnan szedem az energiát (az oxitocin a titkos fegyverem, tudja ő is), meg hogy hihetetlen, amit csinálok. Azt nem veszi észre, pedig minden ilyen monológja után felhívom rá a figyelmét, hogy azért funkcionálok ilyen jól, mert van egy erős támaszom. Ő. Nélküle nem menne. 

Zebulonnak

egész jó énekhangja van, és használja is, ha kell.

Kell.

Van egy olyan érzésem,

hogy Máté nem szerette a kemény rockot. Erről a dalról mégis valamiért (több okból is) ő ugrik be. Évjáratával való kapcsolata, az állandó blogeltűnések, és ahogy egyszer csak ő is eltűnt… 

Túlzó kámfor illat kíséri lépted
Hogyha itt vagy
Magamban voltam én is ezerszer
Arra kérlek most az egyszer
Ne fordíts hátat, ne válj köddé
Váljon a maradásod ösztönné
A holnap úgyis a tükörképe lesz
A mának ha egyszer vége
...kár lenne érte

Inkább fusson körbe-körbe
úgy szaladjon, a nyelvét öltse
Játszó tenyér lelkem tartja
Egy a folyó, de két a partja
Az idő múlik, közben fárad
Kettőnknek fest ősz hajszálat
Addig kínoz, legyen bárhol
Aki itt van, de mégis távol
...saját magától

Útnak indul most a kétség
Lámpafényt olt a vaksötétség, hogy
Megtalálja, haza érjen,
álmok nélkül félig ébren
Azt az ajtót, kulcs a zárban
Amit nyit majd, hogy végre párban,
Ahogy régen késsel a kézben
Fatörzsekbe szíveket véssen
...csak el ne késsen
Ne késsen

Aki a két kezét fonná körém szüntelen
Aztán a fél szívét rakná elém csendesen
Annak én ugyanúgy félbe adnám cserébe
Végső válaszom:
Te nekem én meg Neked adom

Te nekem, én Neked
Te nekem, én Neked
Te vagy a jel
Lehet hogy nem hiszed el
Akkor is az vagy, aki égig emel
Úgy szorít mint aki nem is akar
Elereszteni engem egyhamar

Miközben úgy tűnik el mint a kámfor

Aki a két kezét fonná körém szüntelen
Aztán a fél szívét rakná elém csendesen
Annak én ugyanúgy félbe adnám cserébe
Végső válaszom
Te nekem én meg Neked adom
Neked adom

Merre indul, mikor ébred
Kérne tőlem más emléket
Szívem dobban, szeme se rebben
Hangosabban, erősebben
Eggyé válás, úgy akarnám
Magamat benned veszni hagynám
De az orrom most se csalhat
Megint túlzó a kámfor illat
...de addig itt vagy

Kíváncsi voltam,

 Mikor jön el az idő, hogy Zebuval egy tányérból eszünk, hogy azzal is kevesebb legyen a mosatlan.

Egy hét kellett hozzá.

Mikor az első randi után kijöttünk

 a Vörös Oroszlán teázóból, tudtam, hogy Zebulon és köztem hosszú távú párkapcsolat fog létrejönni. 

Azt viszont nem tudtam, hogy napra pontosan 14 évvel később gyermeket fogok neki szülni. 

L. egészséges és gyönyörű, mi kezdünk így a szűk hét alatt összeomlani, de eddig mindig felváltva dőltünk ki, próbáljuk tartani egymásban a lelket. Tudtuk, hogy nehéz lesz, de erre nem lehet felkészülni. 

Játék

Róka feltett egy játékot a blogjára, s bár nem hiszem, hogy tudja, hogy követem, mivel én ilyen creapy módon "csak" olvasok,  s a legritkább esetben kommentelek, de megtetszett, szóval miért is ne tölteném ki. 

Gyerekkoromban szerettem hasonló kérdéssorokkal bíbelődni, van is egy külön kis füzetem, s a benne lévő kérdéssort időnként megválaszolom (az kicsit más típusú kérdéseket tartalmaz). 

No, de! Róka kérdései és Médea válaszai:

1. Mi volt a jeled az oviban? Szeretted?

Süni. Szerettem és most is nagyon cuki ovis jelnek tartom már csak azért is, mert könnyű lerajzolni. 

2. Mi akartál lenni ovisként? / Elképzelted bárhogyan is a jövőd?

Oviban még nem voltak nagyra törő terveim. :) 

3. Sorolj fel öt tulajdonságot, ami jellemző volt rád alsós korodban.

Az amúgy tök régen volt... Hm. Barátságos, jó hangú, szorongó (igen, már akkor elkezdődött...), szőke, okos. 

4. Volt olyan beszólás, amit te kaptál, és megmaradt benned?

Ez még az alsó tagozatra vonatkozik? Osztályújságot szerkesztettem és tök menő svéd gyermekvereseket raktam bele, amit leszóltak. 

5. Volt olyan beszólás, ami a te szádat hagyta el, és aztán megbántad?

Hát, nem beszólás, de az osztálytársam arcába vágtam a vizes szivacsot. Így jár, aki leszólja a svéd gyermekverseket. De nyilván már abban a pillanatban megbántam, mert már akkor is tudtam, hogy nem ez a meggyőzés legalkalmasabb módja...

6. Volt álomszakmád általános sulis korodban?

Büfés néni. Bár most is azt gondolom, hogy büfés néninek lenni baromi menő. Finom, kreatív és laktató szendvicseket készíteni, és látni, hogy mások elégedetten falják... Ha egyszer sok pénzem lesz a kiadott könyveim után és már tököm tele lesz a tudománnyal, akkor nyitok egy kis reggelizőhelyet. 

7. Volt nagy szerelmed? :)

Oviban egy fekete bogárszemű cigányfiú, tőle kaptam az első szájrapuszimat, már ballagás után, szóval voltam vagy 8 éves nagylány. Később, azaz általános alsóban annyira nem volt szerelmem, felsőben persze volt. Évfolyamtársam volt, és a magyar nyelv és irodalom fakultáción hibátlanra töltötte ki az egyik tesztet, így figyeltem fel rá. Nyilván észre se vett. Aztán egy középsuliba mentünk, ott is évfolyamtársam volt, nyilván végig ignorált. De ott már jöttek más fiúk is. (Akik szintén nem vettek észre.) :D

8. Vártad a középsulit? Miért? / Miért nem?

Imádtam az általános sulis osztályunkat, így sajnáltam, hogy szétszéledünk. De az jó volt, hogy több osztálytárs is jött ugyanabba a középsuliba, egy jó barátnőm ugyanabba az osztályba, ez adott némi biztonságérzetet. Talán akkoriban még magabiztosabb voltam, s kevésbé voltam visszahúzódó, az inkább a középsuli alatt alakult ki, bár a szorongás már megvolt. Azt tudom, hogy a békatáborban eléggé izgultam, de az egyik későbbi jó barátnőmmel (a korábbi posztban említett K.-val) már akkor bevonzottuk egymást. 

9. Volt olyan korszakod, ami meghatározta az öltözködési stílusod?

Ja, persze... Csórók voltunk, így az határozta meg az öltözködési stílusom, hogy ismerősöktől milyen ruhákat kaptam... 

10. Volt valamilyen mániád? Gyűjtöttél valamit? Volt olyan téma, amire rá voltál kattanva?

Gyűjtöttem szalvétát, csokipapírt. Nagy mániám nem volt, különösebben rákattani se kattantam rá semmire. Talán középsuli végén a homoszex témakörre, mert nem igazán értettem és szerettem volna megérteni. 

11. Középsuliban hogyan képzelted a jövőd?

Pszichológusként. 

12. Csúfoltak valamivel az osztálytársaid?

Ja, a ruháim miatt. Nyilván, aki nyekkent egyet és kapott új farmert/cipőt/bármit, az nem tudta elképzelni, hogy nem azért hordom felváltva a kettő darab nadrágom, mert ahhoz van kedvem (hol voltak még akkor a kapszula-gardróbok...). És volt, aki nem értette meg, hogy hogyan lehet, hogy ugyanabban a fekete nadrágban megyek nap közben suliba és este a színházba. Hát, ilyen szar arc voltam.  

13. Volt, hogy te csúfoltál másokat?

Minden bizonnyal. 

14. Mit szerettél csinálni szabadidődben? Megmaradtak ezek az elfoglaltságok máig is vagy teljesen más hobbijaid vannak? 

A blogírás-olvasás akkor kezdődött, ez ki is tart, igaz, ez már vagy a negyedik blogom és az előzők elvesztek a freeblog kipurcanásával. Akkoriban nem tartottam fontosnak átmenteni őket. (A füzet alapú, írott naplóim megvannak, így van lehetőségem kiröhögni a gyerekkori önmagam). Emellett persze  zenehallgatással egybekötött ábrándozás örök kedvenc időtöltés (mai napig). Akkoriban sokat jártam gyülekezetbe, ott is volt egy jó kis csapat. 

15. Mivel volt a legtöbb nehézséged?

Beilleszkedés, barátkozás, no meg rondának tartottam magam. Most sem gondolom, hogy szép vagyok, de már tudom, hogy nem vagyok bűnronda. Meg az is furcsa volt, hogy az ált. suli igazi versenyistálló volt, s eléggé le voltunk terhelve, mégis könnyen ment a tanulás minden tantárgyból, középsuliban meg nem, miközben bennem volt, hogy humán tagozat ide vagy oda, fizikából is ötösnek kell lenni. De mintha a motivációm is megkopott volna úgy általánosságban, például sokkal kevesebbet olvastam. Aztán ugye nehézséget okoztak még a családi dolgok, állandó pénzproblémák, apum ivott, és hasonló vidám tényezők.  

16. Hogy álltál barátok terén? Változott azóta a helyzet?

Kevés, de minőségi. Jó lett volna, ha nyitottabb tudok lenni, de inkább kis sündisznó voltam. (Hoppá, óvoda!) Azóta azért nyitottabb vagyok. Talán. Fene tudja. Sok barátom azért nincs, inkább bevonzom a nyitott, barátkozós embereket, akik valamiért szimpatikusnak találnak. 

17. Mesélj kicsit a 18 éves énedről!

Pfff... Hú, hát az nem volt könnyű időszak. Érettségi, ráadásul nálunk vezették be az új típust, apumnak akkor bukott ki a bipoláris zavara... Akkor már együtt voltam az első normális pasimmal (1,5 évig nyúztuk egymást). Azt hittem, pszichológus szeretnék lenni. 

18. Ha visszamehetnél a múltba, adnál tanácsot a tiniénednek? Ha igen, mi lenne az?

Nem mondanék neki semmit, nem kell változtatni semmit, mert akkor nem oda jutok, ahol vagyok, és most jó helyen vagyok. Ha van arra biztosíték, hogy ugyanide jutok (magánéletileg, szakmailag stb.), akkor azt mondanám, hogy nyugi, nem kell annyit szorongani, legyél lazább, figyelj jobban az emberekre körülötted, legyél nyitottabb, tanulj meg kérdezni, semmi baj a lábaddal, szóval hordhatsz szoknyát, de inkább gyantáztass és olvass többet. 

19. Miben fejlődtél jellemileg, mióta kijöttél a suliból?

Oké, hány éveseknek van ez a kérdéssor? :D Melyik suliból? Amúgy az előző válaszból kb. lehet sejteni. De hogy komolyan is válaszoljak: a másokra való odafigyelés az, amiben folyamatosan próbálok fejlődni. Kamasz koromban fújtam magam köré egy védőbuborékot, ami védett ugyan, de nyilván korlátozott is. Annyira befelé fordultam, hogy nem igazán nyitottam mások felé, attól féltem, hogy úgysem vagyok elég érdekes, elég jó stb., de miközben a saját "selejtségemmel" voltam elfoglalva, elfelejtettem mások értékeit felfedezni és/vagy féltem barátkozni.

20. Ha a 18 éves éned megjelenne a jelenedben, mit szólna ahhoz az emberhez, aki most vagy?

Hát, most nem beképzeltségből, de szerintem leesne az álla. 

21. Ha a 18 éves éned adna neked egy tanácsot, szerinted mi lenne az?

Hogy barátkozzak össze egy meleg sráccal. :D (Akkoriban az volt a mániám.) 

Császárkörte nem vadalma
árvából lesz jó katona
Mert nincs neki pártfogója
nincsen aki megsirassa

Katonának gyöngy a neve
de keserű a kenyere
Csak édesem ett belőle
de megelégedett véle

Hideg szél fúj észak felől
a lelkem is fázik belől
Szól a kakas virradtára
szívem a szívedet várja

Ha galambom veszni talál
rabolj el engem is halál
Mert nélküle ez az élet
Én számomra csak ítélet

Már harmadik orsóm járja
mást kötök fel guzsalyamra
Álom nem jön két szememre
mindig csak te jársz eszembe

Arad felől jön a posta
jaj de búsan szól a sípja
Másnak hozza a levelet
nekem a keserűséget
Másnak hozza az újságot
nekem a szomorúságot

Ben Eflekt meg azt álmodta,

hogy terhes, szép nagy pocakkal. 

Amúgy mennek Pierrel örökbefogadásos tréningre, annak ellenére, hogy közölték velük, hogy nem fognak (mert nem mernek) nekik gyereket kiajánlani. Jó hogy mennek, már csak dacból is. Mondjuk ettől nem lesz gyerekük... 

Mi tettünk egy második kórházas kört, mert az egyszeri epegörcs nem egyszeri volt. Most vettek vért, adtam le pisit, volt hasi és hüvelyi UH... A Tök tök rendben van, méhszáj továbbra is zárt. A máj és az epe eredményeim viszont gázosak, kaptam is rá gyócccert. Mióta szedem, minden okés. Jövő héten azért nyilván lesz kontroll, hogy a vérem is igazolja-e a javulást. Kicsit aggódom, mert a rossz máj- és epeértékek a Töknek is árthatnak, ha nem lesz javulás, lehet idő előtt kikapják... De hátha nem kell. (Ezt nem az orvos mondta, csak olvastam róla. Ezért nem kell betegségekről olvasgatni a neten...) 

Közben a munkahelytől is elköszöntem szépen, kipakoltam a maradék cuccaim, elküldtem ma az utolsó elemzést, hónap végén leadom a laptopot és a telót is. Addig maradnak a témavezetések, az is pont elég.  

Azé' a hétvégén

az a hajnali epegörcs nem hiányzott. Előző éjszaka is görcsöltem, el is mentünk a nődokihoz Zebuval. Elsőre be akart fektetni a doki fél napos megfigyelésre, aztán a méhszájat megvizsgálta és annyira jó állapotban van (idézem: "betonkemény és zárt"), hogy elengedett azzal, hogy emeljem meg a magnézium-adagot, meg igyak 3-4 liter folyadékot egy nap. {Médea a sarokban zokog egy pohár vízzel a kezében} Na, mire megnyugodtam, hogy minden okés, addigra jött az epém... De azzal már nem mentünk vissza. Azóta volt két nyugis éjszakám, diétás kaját eszek, tolom magamba a vizet meg a magnéziumot és utóbbi hatására csodás hascsikarások kíséretében bőségesen fosok. [Bocs, ez már megint túl sok infó...]

Közben K. barátnőm megtalált, chateltünk, hogy ki hogy van, küldött képet a fiairól (szépek!), kérte, én is küldjek, szóval csatoltam egyet Kórászról... Gondoltam, hogy előbb-utóbb úgyis rákérdez, nem akarunk-e terhesfotózást (sminkel, és van ezer fotóshoz kapcsolata). De az az igazság, hogy rettenetesen nem mi lennénk Zebuval, próbáltam is ezt elmagyarázni K-nak. Olyan szinten kellene megjátszani magunkat, ami már önmagunk szembeköpése lenne. Féjszre úgyse akarok kitenni ilyesmit, a tökről is majd valami nagyon minimálisat (pl. hogy megszületett, itt a talpacskája, szép, ugye?) Majd ha a gyerek kb. egy éves lesz, akkor lehet csinálunk "hivatásossal" szép képeket, de azokat is csak belső (gyk: családi) felhasználásra. Most meg lehet, hogy kizárólag azért, hogy maradjon emlék a pocak méretéről, meg hogy a kis töknek is tudjuk majd mutatni, egykor milyen jó helyen élt, készítünk pár totálisan amatőr képet. Az amatőrséget egyrészről Pierre fogja képviselni (mivel hogy nem fotós a szakmája, és nincs profi gépe se), másrészt mi, az alanyok, tökpocakkal és Zebuval együtt. A fotózásra való felkészülés pedig úgy fog kinézni, hogy 1) hajat mosok 2) felveszek valami ruhát. És nem tesszük ki sehovásenem. 

 

Onnan tudom, hogy itt az ősz,

hogy egyre többször jut eszembe csak úgy, spontán Máté. Gondolom, majd októberben kattanok is. De hátha a kis tök kirugdalja belőlem a kattanást. (Amúgy október 29-re vagyok kiírva. No comment.)

1650 gramm körülre becsülte az UH-os hölgy,

minden rendben van vele, minden kis szerve működik és minden mérete teljesen normál tartományban van. Irányba is állt, szóval a rugdosások alapján jól sejtettem, hogy fejjel lefelé van a kiscsaj. Az "5D" része érdekelt minket a legkevésbé, mert amúgy is bohóckodás, de persze mókás volt látni a kis arcát, vagyis mókás lett volna, ha nem bújt volna bele a méhembe a kis szégyenlős! Így csak a fél pofija látszott, s az is, hogy nagyban kortyolgatta a magzatvizet (fél órával előtte reggeliztem, úgy tűnt, ízlik neki a míves csípős kolbász). Hát, az orra nem biztos, hogy szép lesz, de hát szegény két oldalról kapta a csodás géneket: Zebulon krumpli formájú orra és az én karvalyorrom egyesült. Sebaj, legalább már van haja! (1,5 cm....)

Szóval, van öröm. Annak viszont nem örültem, mikor az UH-s hölgy mondta, hogy a dioptriám miatt elég magas a valószínűsége a császárnak. Persze biztosat majd a szemész mond (szeptemberre van időpontom). Csak az van, hogy már pont kezdtem magam beleélni a természetes szülésbe, meg nézzük a felkészítő videókat Zebuval, és már ő is tervezgette az apás szülést, erre meg... Erre meg nem gondoltunk. Mindegy, ha császár lesz, császár lesz, azt is túl lehet élni. 

Amúgy a kis tök elég aktív, ha rájön a hoppáré hatalmasakat tud rúgni, végre Zebu is érezte, sőt, egyszer Pierre is elkapott egy szépen irányzott karate mozdulatot. A rugdosást amúgy szeretem, jó érezni, hogy aktív a kölök, de azért este jó lenne, ha aludna. De akárhányszor kimegyek pisilni (kétszer-háromszor), akkor utána mindig ő is megmozgatja magát, ami a visszaalvást eléggé megnehezíti. Ahogy a hátfájás is, meg a megfelelő alvópozíció megtalálása. Jesszu', és még duplájára fog hízni!

S hogy még viccesebbek legyenek az esték, Kórász teljesen rám kattant. Eddig is előszeretettel aludt a lábamnál, de beérte egy pokróccal. Most meg a lábfejem sem elég, hajnalban konkrétan a pocakomra gömbölyödött rá hangos dorombolások közepette, de a vádlimat is imádja. Esténként is jön, mikor tévézünk, és még simogatni is hagyja magát! Ez nagyon nagy szó, mert hiába két éves (ami azt is jelenti, hogy két éve él velünk), meglehetősen magának való volt eddig. Most meg nagyon bújós lett. Lehet a hűvös miatt is, meg már nem kölyökmacska. 

No, ennyi elég lesz mára, amúgy is lemerül a laptop... 

Életjelek

Ma megyek dokihoz, már várom, hogy halljam a sütőtök szívhangját. 

A másik életjelnek is örülök. Még ha a két poszt nem is kifejezetten vidám, legalább nem üres az oldal, mikor megnyitom. 

Mostanában több álmom is rémlett reggel, persze mire leírtam volna őket, a ködbe vésztek, de volt Mátés, Spf-es, ikerbabás - mármint hogy nekem voltak ici-pici ikergyerekeim és a hátizsákomban hurcibáltam őket, igen, a hátizsákomban -, és végül volt kádba szarós is - igen, ezt is jól olvassátok, és fogalmam sincs, mit mondana rá az álmos könyv. 

Így a harmadik szemeszter (sic!) kezdetén

megállapítottuk Zebuval, hogy milyen jól állunk a jelenleg kb. egy kanadai sütőtök* méretű utódunk "kengyele listájával" (igen, ez sem elírás: kengyele, mert Zebu szereti elviccelni ezeket a dolgokat, a szemesztert is direkt használja trimeszter helyett). 

Megvan ugye a kiságy, a szekrénye, a pelenkázó, minden be is van rendezve, kiságyra felszereltük a merevített, íves szúnyoghálót, ami nem a szúnyogok, hanem Kórász ellen hivatott védeni a sütőtököt (mármint nyilván még nem most, hanem miután kinyomtam magamból). Kórász lelkesen tesztelte, és úgy tűnik, egészen alkalmas 3 kiló izgágaság megtartására. Persze így is volt, hogy Kórász lekaparászta a szélét, és sikerült büszkén kinyávognia a kiságy rácsáról (mivel a matracot még direkt nem raktuk be), de lassan megtanulja, hogy az tiltott zóna. Erdei állatos ágynemű előrendelve, törölközők, lepedők, takaró, kisolló, kisfésű, kismindefélebizbaz beszerezve. Haladunk az innen-onnan kapott ruhácskák mosásával is (két új csomag így is még úton van felénk), jövő héten laltárt készítünk arról, miből mennyi van, mit kell még venni. Nos, ruha-fronton nem sok mindent. Továbbá kinéztük a babakocsit és az összes undi és kevésbé undi elekromos eszközt (pl. mellszívó, ó anyám...), ezek megvételére már csak az alkalmas pillanatot (értsd: leárazást) várjuk, meg vannak olyan itemek, amik a méretük miatt várják sorukat (pl. kiskád).   

És amikor azt hittük, egészen jól állunk, akkor rájöttünk, hogy a gyerekre vonatkozó listán túl van az úgynevezett kórházas szett is. {Sóhaj} 

A sütőtök amúgy az egyre szűkebb hely ellenére lelkesen mozog, néha érzem, hogy a szerveimet is szépen széttolja. Az alvás egyre nyűgösebb, de így, hogy az idő hűvösebb (és az írásom rímesebb), így elviselhető. Persze az esti átlag két pisi megvan, de segít a nyuszis irányfény, éééés az esetek többségében vissza tudok aludni.

Amúgy pont az elektromos baba-eszközök beszerzése kapcsán jöttem rá, hogy jajj, én még mindig olyan gyerek vagyok, mármint döntésképtelen. Zebu tök ügyes benne, hogy a összehasonlít dolgokat, pofás pro-kontra táblázatokat készít, videókat néz, értékeléseket olvas, kiértékel és (ez a legfontosabb) a végén dönt. Na, nekem a döntés része nem megy, csak szorongani kezdek. Pedig - ahogy arra Zebu is felhívta a figyelmem - muszáj lesz egyedül döntenem. Én is tudom ezt, és bízom is benne, hogy képes leszek jól dönteni, mikor a sütőtök életben tartása és normális emberi lénnyé nevelése lesz a tét. 

És akkor további random hülyeségek, csak hogy maradjon róla emlék:

Pierrék vettek még van 1 hónapja mobil klímát, mert nem bírták a meleget. Most meg egy infraszaunát, mert... Mert Pierrnek mindig is ez volt az álma és elfér náluk, Ben Eflekt meg le van dominálva. 

Esténként, mint két nyugger, alig várjuk a Sütimester aktuális évadának részeit. Eskü legjobb műsor a tévében. 

A youtube-on viszont a Friderikusz podcastnek vannak fent nagyon jó részei.

Vajon szülés előtt fogom-e látni a Dűne filmet és az Alapítvány sorozatot? (Nem és nem.)

Elolvastam Krusovszky Dénes Akik nem leszünk már sosem című regényét. Imádtam. Terveztem írni róla hosszabban. (Valszeg nem fogok.)

Anyum a múltkori vasárnapi ebédnél kinyenyerészte Zebutól, hogy dicsérjen meg, hogy milyen csinos kismama vagyok. Miután leautistázta. (Amúgy kedvelik egymást!)

* szintén babaáruházas körlevél megfogalmazása...

Konzervatívok figyelmébe

ajánlanám, hogy azért is klassz, ha a sógorod meleg, mert a férjét is hozza, mikor megkéritek, hogy segítsen 80 kilós bababútort összeszerelni a leendő unokahúga számára.  

Az emlegetett unokahúg amúgy már karfiol nagyságú (az egyik bababolt hírlevele szerint) és igen élénk, az olimpia jegyében mindenféle sportokat űz, most épp kedélyesen karatézgat. A húgyhólyagom az ellenfél. 

Curtis Adams fotója a Pexels oldaláról

Mostanában vettem észre,

hogy hatvanplusszos nénik és negyvenes pasik kedvesen elvigyorodnak, ha meglátnak.  

Mivel Zebulon magyar kisfőnöke és külföldi nagyfőnöke

egyszerre volt szabadságon, így neki kellett megtartani egy prezentációt a többi nagyfőnök előtt. Otthonról, online. Nem igazán izgult miatta, de volt két kérése hozzám:

1) Halkan szarjak, de lehetőleg inkább sehogy - Persze, hogy pont akkor kellett szarnom. Csendes voltam, mint mindig. 

2) Halkan ordibáljak. - Ezt, feltételezem, a Kórásszal való ordibálásra értette, ami csak akkor fordul elő, ha összeveszünk. (Összeveszünk = Kórász 20 körmét mélyeszti egyszerre az alkaromba, én meg szidom, mint a bokrot. Ritkán fordul elő, ha igen, akkor az esetek 80%-ban az én hibám: Kórász küldi a jeleket, de túl jó érzés simogatni...)

Voltunk nyaralászni,

mondjuk elég lightosan nyomtuk, ha nem lenne a szépkártya, akkor nem fért volna bele. Igaz, három nap volt csak, részben azért mert 1) Kórász 2) állapotban levés 3) már voltunk ezen a helyszínen és akkor ellőttük az összes látnivalót, ami megmaradt, az még mindig nem nyitott ki 4) a wellness-t skippeltük. 

De azért jó volt, én imádom a svédasztalos reggelit, na jó, igazából bármilyen reggelit (az otthoni vajas-pirítós-teázós fajtát is), de azért az olyan jó, mikor a kis tányérodra szedegetheted a mindent is. Ráadásul a vacsora is benne volt, ami azért vicces, mert se Zebu, se én nem vagyunk nagyevők, szóval nincs púposra halmozott tányér, se az, hogy mindenből ennénk. Nem egy fine dining hely volt (tavaly olyanban voltunk  Egerben), de azért mindent ízletesre készítettek. 

A nyaralás kirándulós része egyrészt azt jelentette, hogy a hotel parkjában mászkáltunk és napi négyszer megetettük a kettő kecskefőt, megsimogattam a pulit és megszámoltuk a hat darab lovat,  másrészt elmentünk Kőkapura tanösvényezni (tavasszal újították fel eu-s pénzből, no comment, nem is kezdek bele...), vadászkastélyt bámulni, és felfedezni a negyedikes osztálykirándulásom kedves helyszínét, ami akkor is lepukkant volt már. A kisvasút ezúttal is kimaradt, lesz valami új is, mikor 10 év múlva visszatérünk.

Kellemes, pihentető, nyaralós módon éjszakánként kb. semmit nem aludtam, egyik este nagyjából négy órát, ehhez külön szeretnék gratulálni magamnak. Nap közben persze bepótoltam, de ezért igazán kár kilométereket kocsikázni, hogy aztán egy másik ágyban aludj - vagy ne aludj. 

Na jó, csak picsogok, igazából nagyon is élveztem, Zebu jól vezet, és én szeretek csak ülni mellette és bambulni ki a földekre. Mivel szándékosan elkerültük az autópályát, így egész vadregényes tájakon és apró falvakon, pontonhidakon át vezetett az út, sokáig az alföld biztos végtelenségig nyúló terepén, aztán meg már dombok-hegyek között. A hotelt is élveztem, a már említett kajálást (megjegyzem: 58 kilós vagyok). Ami "csalódást okozott", az a szállóközönség volt. Azért imádunk Zebuval kicsit sznob helyekre menni, mert tök jókat lehet szórakozni a többi emberen. Kibeszélni őket, találgatni, ki kinek a kicsodája, mivel foglalkoznak, milyen emberek lehetnek. Erre itt mindenki tök normális volt, teljesen hétköznapi emberek, idős házaspárok, és olyan kisgyerekes családok, ahol a picik is tudtak viselkedni. Abba is mókás belegondolni, hogy vajon rólunk mit gondolnak, pl. hány évesnek néznek minket - általában mindenki fiatalabbnak gondol. Remélem, mi voltunk a rokonszenves fiatal pár, akik a gyerek születése előtt még elmentek kettesben nyaralni - egy jó darabig utoljára kettesben. 

Na, megyek, mert rugdos a kölök, nem szereti, ha ülök. 

És akkor én, aki félek a lovaktól,

az istállóban egyesével odamentem mindegyikhez és elmondtam nekik, hogy milyen szépek és okosak és gyönyörűek. (Ez olyasmi lehet, mint mikor az ici-pici testű kutyákat lepatkányozom, de ha odajön hozzám egy, akkor úgyis megsimogatom és gügyögök neki.)

A lovaskocsin se sikítottam, pedig nyilván már csak a fogathajtó bácsi mellett volt hely. Persze félni féltem, de lekötött a pacik mozgásának figyelése. Valami erdőn mentünk keresztül, de ebből nem sokat fogtam fel. 

A lovasbemutató után persze nem bírtam ellenállni és megsimogattam az egyik patást. Nem harapta le a kezem, bár biztos érezte - és jót szórakozott rajta -, hogy fosok tőle. 

Azért nyeregbe továbbra sem pattanok

. 

Egy rugdalózó 5000 Ft. (Akciósan 3900)

Emlékeztetem magam, hogy nem szabad idegeskedni, meg hogy Zebu unokatesója idecibált 5 zsáknyi babacuccot.  

Mozgalmas napok

vannak mögöttünk, és mozgalmasak is következnek. 

- Már korábban elkezdtük tervezgetni, hogy a (jelenleg) 254 grammosnak milyen cuccosokat kell venni, mit hova rakjunk. Persze mindez alapos átrendezéssel fog járni, s ahhoz, hogy bekerülhessenek újabb bútorok, ki is kell kerülnie néhánynak. Így hát egy kihúzhatós kanapé, egy íróasztal, egy polcos könyvszekrény és egy sarok-tv-állvány Pierréknél landolt. Most a hálónk nagyon szellős és világos, túl világos, Kórásszal felváltva ébresztgetjük egymást hajnalonként. Kórász amúgy egész éjszaka békésen alszik az ágy végében a számára leterített pokrócon, úgy helyezkedve, hogy a lábfejemen legyen legalább egy minimális része a kis szőrös testének. És hajnalban is csak annyit csinál, hogy odajön, megszagolja az arcom, aztán kimegy enni/inni/alomra/játszani és jön is vissza pár perc múlva a lábamra. Tudja, hogy legkésőbb hétkor kelünk, addig csendben figyelget az ágy végéből. 

- Na de nem arról szerettem volna ömlengeni, hogy Kórász milyen jó cica, hanem hogy nagy változások várhatók. A bútoroktól való megszabadulás persze azt jelenti, hogy egy csomó más kacattól és kevésbé kacattól, de meg kell válnunk. Az asztali számítógép így kerül majd anyumékhoz, egy sor társasjátékot már eladtunk, korábban kiválogatott ruhákhoz még hozzá kellene tennem néhány jó állapotban lévőt és eladományozni, ami már gáz, azt kidobni, az egyetemi jegyzeteimet és szakirodalmi gyűjteményem is válogatom, nagy része megy a szelektívbe, tegnap plüssjátékokat mostunk, ha megszáradnak, azokat is postázni kell a Plüss Kommandónak. A könyveimből párat még átmenekítek nővéremhez, de többet nem vagyok hajlandó széthordani. (Ha egyszer veszünk kertes házat, lesz benne egy dolgozószoba/könyvtárszoba, padlótól plafonig könyvespolcokkal, tele szuperebbnél szuperebb könyvekkel. Zebulon szerint baromság, ki kell kölcsönözni a könyvtárból. Részben igaza van, de vannak olyan könyvek, amikbe olyan jó néha csak úgy beleolvasni. Vagy újra elolvasni. Ezt például biztosan be fogom szerezni, hiába olvastam már el a könyvtári példányt.) 

- A nagy szortírozás közben megtaláltam az érettségizős regényemet (akkoriban írtam), egy részét annak idején begépeltem, az valahol meg is van a laptopon, de arra nem emlékeztem, hogy azon túl még vannak füzetek is. Nem kezdtem el olvasni, mert sosem végeztem volna a pakolással. De egy lapocska kiesett, abba mégis beleolvastam. Az első pár mondat alatt vigyorogtam, mint a tejbetök. Aztán már nem, csak a fejemet ráztam és szomorú lettem. (De legalább a kattanást - eddig - sikerült elkerülnöm!) 

- Bővülés is volt: az első bútor, amit beszereztünk, persze már megint nekem jó: ringós szoptatós fotel. Na jó, Zebulon is előszeretettel pihen meg benne, én is imádom, remélem a 2,8 cm combcsontú is szeretni fogja. Ahogyan a változatos ételeket is. Nem tudom, mennyire igaz, hogy a gyerek azt fogja szeretni, amivel találkozott már magzatkorában is, de én igyekszem mindent enni. (Mármint ami engedélyezett. Tiramisu, hagymás vér, igazi lágytojás, tatár beefsteak, Hubertus és társai továbbra is tiltólistásak.) Szóval főleg a zöldekkel bombázom gyermekem fejlődő ízlését. Amúgy ez tök baromság, nem is találkozik a kaja az ízlelőbimbóival - akár már kifejlődtek, akár még nem - szóval, lehet ez csak egy szöveg, amivel a kismamákat etetik - értitek: etetik, haha -, hogy fogyasszanak változatos ételeket.  

- A május amúgy kedvenc hónapom, mert ilyenkor általában (khm) már jó idő van, egészen meleg, de még nem ég ki a természet. Nos, az idei május a maga borongós-esős-hűvös viselkedésével abszolút hozza a gyönyörűen zöldellő fákat, de mondjuk én dupla zokniban és nagypulcsiban dolgozok délelőtt (központi fűtés már nincs, a nap délután süt be). Amúgy az erdő, már amennyit látok belőle, az tényleg szép, az esők miatt a levegő porossága is elviselhetőbb. A nagyon nagy hőség meg nem hiányzik, majd a Maldív-szigeteken ér engem elég napsütés. (Hahhh. Nem.)

- Azért is jó a május, mert ebben a hónapban van a szülinapom. Jaja, még öregebb lettem. Kaptam egy csomó epret (anyumtól epertorta, Pierréktől házi eper, Zebulontól bolti eper). A fotel is szülinapi ajándék volt, nővérem meg egy tönkölybúzás párnával lepett meg. 

- Mások mindig olyan menő módon illusztrálják a bejegyzéseiket, hogy kedvet kaptam:

elif tekkaya fotója a Pexels oldaláról

A csend oka

nem az volt, hogy ennyire ne történet volna semmi, hanem inkább az, hogy történtek a dolgok. 

- munka volt bőven, előfordult, hogy még este hétkor a gépet nyomkodtam, hogy minden időben meglegyen

- ennek egyik oka, hogy kitört a vizsgaidőszak

- és kitört a konferencia-szezon is, egy nemzetközin már túl vagyok, egy magyar ezután jön és nyáron készülni kell az ősziekre is, melyeken ugyan csak névlegesen veszek részt, de a kollégákat nem szabad cserben hagyni.

- voltam a háziorvosnál, akit nagyon zavart a vizeletemben lévő genny (a körzeti nőgyógy legyintett rá, szedjek tőzegáfonyát), így házidoki elküldött megint laborba, s mivel még mindig volt genny, kaptam egy antibiotikumot. Nem voltam boldog, de jobb megelőzni a bajt. Újabb labor szerint minden OK. 

- Beléptem a 18. hétbe, és megkaptam az első oltást is. A másodikat 6 hét múlva kapom, szóval bőven a szülés előtt, ami nagyon jó. 

- Nem bírtuk tovább, és egy bababoltba már elmentünk Zebuval, végül még csak nekem vettünk  dolgokat, mert nadrág-szoknya vonalon nagyon elkelt már az erősítés. 

- Ja, hát igen, a pocak már látszik, mókás eléggé. Mozgást még nem érzek. Vagyis biztos, csak nem tudom, hogy az az-e vagy valami kósza bélmozgás, még nem tudom, mit kell figyelni.

- Zebulon továbbra is elhalmoz minden jóval, istenieket főz. 

- Én viszont délutánra általában kidőlök: most "agyilag" már rendben lennék, energiám is lenne alapvetően, de borzasztóan fáj a derekam. Reggel nyolctól délután háromra már pont sok az ülés - a munkaidő végét a kanapéról nyomom. Nem tudom, ha be kellene járni, hogy oldanám meg... Amúgy már ez is javul, vagy kezdek hozzászokni, vagy nem tudom, de az egyik délután volt, hogy fetrengtem a fájdalomtól (mármint tényleg), míg meg nem találtam egy olyan pózt, amiben végre tudtam lazítani. Étvágyam viszont végre van! És végre valahára a mérleg is mutat némi gyarapodást. (55 kg, azaz kb. 1 kg hízás így a negyedik hónapra :)) A cickóim érezhetően nehezebbek, tök mókás, szerencsére a kezdeti növekedéshez képest nem sokat változtak, még simán beleférek az eredeti méretembe melltartó-ügyileg. Igaz, csak akkor veszek, ha orvoshoz megyek, amúgy vagy semmi, vagy mostanában lazább típusú sportmelltartót.

- Mivel a családban is egyre nagyobb az átoltottság, így már szerveződnek a nyári találkozók

- Pierre és BenEflekt múltkor áthívtak magukhoz, Zebu lenyírta a füvet, ők virágokat ültettek, én meg kivetődtem egy napágyra levegőzni és szívni a d-vitamint.   

Má' megin' azt álmodtam, hogy

kismamaruhát vásárolok, ez valamiért nagyon bekattanhatott nekem, aztán álmomban egy csomó egykori iskolatársam/csoporttársam is nagy pocakkal tűnt fel, nézzed már, mennyi várandós, ja, hát nem is olyan nagy dolog, hogy én is az vagyok, egy csomóan mások is azok...

Aztán most gondolkodtam az álmomon, és azt mondtam magamnak, hogy hülye vagy(olf), Médea, igenis különleges, hogy ott a pocakodban egy kis élet, tessék szépen megélni, és az egészen tündi-bündi módon különlegesnek érezni, mert várhatóan nem sok ilyen lesz még az életben! (Azért egyszer még jó lenne - no de először ezen legyünk túl...) Amúgy sem verseny. 

Azt viszont nem álmodtam, hogy a jó időre való tekintettel végre tisztességesen kikutyáztam magam anyósomék kutyáival. F. kutya a kedvenc kutyám, anyósom szerint én is az ő kedvenc emberei között vagyok, szóval kölcsönös a szerelem és így tavasszal eléggé egymásra vagyunk kattanva, már csak azért is, mert imádom fésülni, és, nos, róla lehet mit. Rettenetesen tömött bundája van, én komolyan nem tudom, miféle keverék lehet, de a felmenői között tuti vannak hegyi kutyák, és/vagy valami nagyon szibériai fajta, kinézetre amúgy úgy fest, mintha valaki 90 fokon kimosott volna egy ír farkaskutyát. Na jó, csak 60 fokon, mert így is nagytestű, de azért nem olyan félelmetesen behemót, mint a fajtatiszta társa. Azért ahhoz kellően nagy, hogy ne tudjon beleülni az ölembe - persze azért megpróbálta. Kétszer is. Lejött róla egy fél festékes vödörnyi szőr, pedig csak a jobboldalát hagyta fésülni és anyósom mát kétszer átfésülte (szintén egy-egy festékes vödör szőr mínusz). Édes volt, mikor vagy fél percig elmélyülten szaglászta a hasam, mondom is neki, hogy jól gondolja. :) Azt olvastam, hogy ha a kutya odabújik a hashoz, akkor a baba szívhangját is hall(hat)ja. F. kutya már elég süket, így biztosan nem hallotta. No, de a szaglása az még mindig remek!   

No, SPF!

Itt volt már az idő, hogy veled is álmodjak. Az úgy volt, hogy meghívott  előadó voltál, valamilyen politikai és/vagy történelmi eseménnyel kapcsolatban tartottál órát a hallgatóimnak, de a gyerekkori szobámban. (Annyi kiegészítéssel, hogy volt kivetítő, meg tábla is.) Ügyes voltál, tök büszke voltam rád. 

Baba-álom fronton annyi előrelépés történt, hogy az álmomban kismamaruhát vásároltam (volna, ha találtam volna, de csak botsáskákra való nyári göncöket árultak).

Közben megérkezett mindkét teszt, minden genetikai eltérésre alacsony kockázatot mutattak. Jupppp! (erről a juppogásról le kellene szoknom...) Mivel az egyik genetikai vérteszt volt, ezért a nemét is megtudtuk (az volt az első, amit megláttam a papíron). Már összegyűjtöttünk egy csomó szép fiúnevet, ezért úgy döntött a kisasszony, hogy megviccel minket. Most kínlódhatunk a lánynevekkel, amikkel amúgy is bajban voltunk, de azért vannak öletek. Na jó, egy ötlet van. Pierrék jól le is húzták. (Pierre húzta le, a mindig-kedves-udvarias-segítőkész-és-cuki BenEflektnek tetszett.) 

Anyum "megjósolta", mármint bevonzotta a lányunokát, Zebu anyja kicsit meg van illetődve (három fiút nevelt fel), de majd beletanul a lánynevelésbe is. Nővéremet azzal hívtam fel, hogy megtudtuk végre a gyerek nemét és szeretném felkérni fociedzőnek. (Focizott, rövid ideig még "profi" női csapatban is.) De nem vertük át, mert egyből visszakérdezett, hogy "Miért, lány?!" Pierrék fiúra tippeltek, amúgy Zebulon is végig úgy érezte, hogy fiúcska lesz, pedig lányt szeretett volna. Szóval neki "pozitív csalódás"* volt. 

* Közhelyparádé: Nyilván az a lényeg, hogy egészséges legyen.

Zebulonnak már kétszer is volt babás álma,

egyszer a kiságyban nézte meg, hogy minden rendben van-e (minden rendben volt), a másik alkalommal meg már a család előtt produkálta magát a gyerek, Zebu elmondása szerint 2 hónapos volt, de már járt és verset mondott. Szegény gyerek, biztos nem lesz teljesítménykényszerrel agyonnyomasztva... 

Zebu meg ki van rajta akadva, hogy nekem még nem volt babás álmom.* Ma hajnalban konkrétan azt álmodtam, hogy én vagyok a Ricky Martin pasija. Zebu nem volt ettől elájulva. (Pedig Ricky Martin pasijának lenni tök menő!) 

* Mióta várandós vagyok, valóban nem volt ilyesmi. Régen persze igen, de Zebu szerint az nem ér. 

Nem akarok kismama bloggá változni,

elég terhes is lenne azt olvasni. (Hehehehe, de vicces vagyok.) (Nem.)

De nehéz másról írni, mert 1) nem megyünk sehova 2) nem találkozunk senkivel 3) ha mégis kimozdulunk, akkor orvoshoz 4) most ezt a legérdekesebb, ami velem történik. 

Szóval a jövőbeli énem kedvéért néhány rögzítenivaló:

- A magándokim, akihez cirka 15 éve járok egyben a körzeti nőgyógyászom.  Ideje volt, hogy kiderüljön! Jupíííí!

- Cuki volt, örült a jóhírnek, tudott az endometriózisról és a lombikról is. Adott tanácsokat (pl. hogy érdemes lesz majd később oltani, szedjek nyugodtan Renniet stb.), nem vizsgált meg, mert az első alkalommal úgyis hozzá megyek majd az állami ellátórendszeren belül. Jupíííí!

- Biztatott, hogy nem biztos, hogy nagy baj, hogy jelen állapotok szerint nincs szabad orvosválasztás. (Amúgy az endo műtétem tapasztalat erre ráerősít: tök ismeretlen rezidens műtött, de amikor kellett, átadott a tapasztalt főorvosnak, jól sikerült, nem volt kinyalva a seggem, de pl. az "ébresztős nővér" hihetetlenül türelmes és kedves volt, pedig sokunkat kellett ellátnia, meg sem állt, folyamatosan pörgött. Nagy Jupíííí az ismeretlen intenzíves nővérnek! No, de vissza a magándokimhoz!   

- Nyugdíjba megy (mármint most tényleg) áprilisban, így nem ő visz végig a terhesgondozáson. Búúúú!  

- Kinyomoztam, ki lesz új dokim és elkövettem azt a hibát, hogy rákerestem neten. Búúúú!

- Az eredeti elképzelésem az volt, hogy "nem járok kétfelé", azaz magán és állami terhesgondozásra, mert minek. Jupííí!

- Aztán elmentem az első rendelésre (ez kb. a rendszerbe való felvétel, meg se vizsgáltak, csak beutalókat kaptam), és ott szembesültem a pandémiás magyar valósággal: hiába volt időpontom, az aznapi szakrendelések elmaradtak, így a dokimat se láttam, mivel az egész épületben oltottak. A többségnek szóltak, hogy új időpontot kell kérnie, akit nem értek el (én), azt gyorsan lerendezték. Aztán ez elgondolkoztatott, hogy még most tavasszal simán előfordulhatnak ilyen fennakadások, ami nyilván nem az orvosok/eü dolgozók hibája, mert valahol és valakiknek oltani is kell. Viszont ez nyilvánvalóan (?) a többi ellátás rovására megy. Búúúú!

- Így például az UH-ra nem tudott előjegyezni az asszisztens, mert nincs időpont. Lent a diszpécser azért még egyszer megnézte, felcsillant a szeme, hogy jé, hát a szerda teljesen üres... Aztán rájött, hogy azért, mert az UH-s orvos aznap be van osztva oltani... Csakhogy ugye ezeket a vizsgálatokat nem mindegy, melyik héten végzik, így nem nagyon lehet pakolgatni. A megoldás: menjek oda időpont nélkül, adjam be a papírt, magyarázkodjak, hogy muszáj most megcsinálni, és reménykedjek, hogy nem váratnak sokáig és bepréselnek két időponttal rendelkező kismama közé. Remek. (Búúúú!)

- Remek. Pláne úgy, hogy a 12 hetes "nagy ultrahang" mellett kombinált tesztet is kértem (plusz vizsgálat, plusz idő...) (Búúúúú!)

- Ezen felbaszcsiztam magam (nem igaziból, mert attól el vagyok tiltva), és úgy voltam vele, hogy bár a magándokim szerint is felesleges "kétfelé járni", csak kinéztem egy magándokit. Már csak azért is, mert a kombinált teszt Zebulon szerint "nem elég", mert csak 95%-os valószínűséggel szűri a genetikai betegségeket. A kinézett doki honlapján lévő vizsgálat viszont 99%-os. Igaz, 10.000 Ft helyett 200.000. 

- A kinézett doki (azért ő lett a kinézett, mert egyedül nála volt online foglalható szabad időpont) nagyon cuki, a rendelő olyan, amit egy magánrendelőtől elvár az ember, nyugalom, nincs tömegnyomor, az asszisztens egy kis tündér. Juppíííí!

- Specialitása: daganatok. Terhesgondozást végez, szívesen vállal, de azt a speckó vizsgálatot ő személyesen nem végzi. Búúúúú!

- De megadott egy telefonszámot, "hívható éjjel-nappal", DNS alapú szűrésekkel foglalkoznak. Juppííí!

- Négy órakor felhívtam a megadott számot, kiderült, hogy aznap van a vérvételes nap, mehetek hat órára. Jupíííí!

- Zebu ide is elkísért, hatalmas volt a sor, kilógtunk az utcára... Azért viszonylag gyorsan haladt. Ami durva: pont a tömeg miatt, hiába "magánrendelés", maximum 10 perc volt egy kismamára, muszáj volt pörgetni. (halk Búúúúú!)

- Megnézett UH-val, életem első (terhes) hasi ultrahangja volt, a kis ötcentis megint lelkesen integetett, dobogott a kis szíve, de hogy a dokit idézzem "2 perc alatt csak annyit láttam, hogy alapvetően rendben van". Mindegy, vért levették, hiper-szuper DNS teszt eredménye 10 nap múlva e-mailen érkezik. Jupíííí!

- Közben csütörtökön túl leszek az alapos (na, erre kíváncsi vagyok!) időpont nélküli UH-n... (Jupííí?)

- Szerdán, azaz holnap találkozok a védőnővel, hátha tud tippeket adni a szorulás/gyomorégés/savhányás témakörökben. Jupííí!     

Általános közérzet:

- A Kávétól (?) továbbbra is hányok, nem bírom inni,  néha az illatától (jelenleg: szagától) is öklendezek, pedig kellene, mert

- Megérkezett a székrekedés. Éljen. Én most a terhesvitaminra gyanakszom (jó sok vas van benne). Még jó, hogy a nagy kiszerelést vettem. (Okoska!)

- Nincs nagy étvágyam, ergo a tömegem változatlanul 55 kg, de a szakvlogger (és szakkönyvek) szerint ez a normális, ráérek még hízni. 

- A fáradtság és kedvetlenség is megvan még. 

Munka:

- Mázlim van, mert nagyon nagy a nyugi. Vihar előtti csend? Remélem, nem szakad ránk váratlanul egy problémás projekt. 

- Elhatároztam, hogy szülés előtt belehúzok, és a régen megírt, de valahol "fennakadt" tanulmányaimat beadom közlésre - mire megjelennek, az ötcentis bölcsibe megy... 

Család:

- Zebulon most szaladt el oltakozni, arra számítok, ha hazaér, csak oroszul tud majd beszélni. (Igen, szputnyikot kap)

- Anyukámék, nővérem már megkapták a 2. kört is, Zebu nagyija az elsőt, a szülei viszont még egyet sem. Öcsi és BenEflekt regisztráltak. 

- Zebulon uncsitesójáékat elkapta a vírus, férj a kórházban, a hőemelkedéses feleség otthon egy víruspozitív, de jó állapotban lévő négyévessel és egy lázas, befulladós kétévessel, beoltott rokonok híján nulla segítséggel - végül ők meg a Heimpálban kötöttek ki. Azóta mind otthon vannak, kigyógyulóban. Férjnél gondozatlan cukorbetegséget hozott elő a vírus. Feleséget nagyon nem irigylem, erőn felül "teljesített". Ami a durva, hogy egy éve ettől rettegett - férj munkája miatt sokfelé járkál - és tessék. 

Álmok:

- Kolléganővel álmodtam egyszer valami nagyon vicceset, kioktatott valami cégvezetőt, akihez mutyizni küldtek minket állami pénzzel, hogy márpedig egymilliónyolcszázezerért igenis cipőket fog nekünk beszerezni, akkor is, ha azt gondoljuk róla, hogy ez mutyizás. Sikerült meggyőznie. Aztán elmentünk kávézni, de a kávézó annyiból állt, hogy egy szűk lépcsőházban a lépcsősor tetején volt egy automata, egy konyhásnéni nyomkodta a kívánt kávé gombját és neki kellett fizetni készpénzben. Nálam meg nem volt ötszázas (annyiba került a kávé!), csak két régi, zöld színű ezres, amit nem fogadott el. Aztán a mutyizós üzletember fia kifizette nekem, és kék színű volt a bőr az alkarján. Nem tetoválás volt, neki kék volt a bőre (de csak ott). 

- Olvastam egy blogot. Igen, ennyi volt az álom. Olvastam. Mert voltak ott betűk. {Beletörődő sóhaj}

Ha meg nem azt kéri, hogy daloljak neki,

akkor kielemzi matematikailag, hogy épp hányadik napos a kétcentis és az prím szám-e vagy része-e a Fibonacci-sorozatnak. Kellett nekem egy matematikushoz hozzámennem. (Amúgy egész fun ébredezés közben szorozni-osztani-összeadni.)

Más: Pierrék megkapták a végleges, pecsétes papírt a hi-va-tal-tól, 80. helyen állnak a sorban. Pierre addig is az atyai ösztöneit zöld gyermekein éli ki, a lakásuk kezd szépen lassan egy dzsungellé átalakulni. Ha nem épp ültet/párásít, akkor meg fürdőszobát újít fel (vízvezetéket szerel, zuhanypanelt fúr fel, vezetékeket köt át...) Kifestették a hiányzó szobákat is, a gyerekszoba zöld lett. Okos módon gendersemleges.

A grundon a kosaras srácok

már kisgatyában nyomják a meccseket, az egyiken még póló sem volt. (17 fok van.) Első gondolatom: ha én lennék az anyja, nyakon vágnám. Öreg vagyok. Aztán - ha én lenék az anyja - mindenkinek eldicsekednék, hogy a fiam milyen sportos, meg neki (a szüleivel ellentétben) vannak barátai. Mondjuk a zenét lehalkíthatnák. (Igen, öreg vagyok.) 

Jah! Zebulonnal egyik komoly esti beszélgetésünk során felmerült, hogy legyen-e két keresztneve a gyeröknek, Zebu nagy ellenzője ennek a szép hagyománynak, szerinte felesleges csicsa, én bírom a két keresztnevet (nekem is kettő van), persze bennem van egy naiv kispolgári vágyakozás, amiatt is vonzódom a két keresztnévhez. Mondjuk először egy darab nevet kellene kitalálnunk, Zebulon mostanában a kétcentist Zebulonnak hívja, mármint nem a saját nevén, hanem tényleg Zebulonnak. Anyakönyvezhető név amúgy. Hmmm. 

Ma reggel meg azzal ébresztett Zebulon (az apja, nem a kétcentis), hogy énekeljek el egy magyar népdalt. Nincs is jobb annál, mikor 6:15-kor letörlöd a kicsorgott nyálad, majd félálomban rázendítesz az Erdő mellett estvéledtem című örökbecsűre. Mondjuk Zebulon elégedett volt vele(m) ("csak túl vallásos volt").

Abban viszont megállapodtunk, hogy ha két keresztneve nem is lesz, gitározni fog tanulni. Hát, nem egy zongora/hegedű/fuvola, de a klasszikus gitár is nagyon szép tud lenni. Kompromisszumok.    

Tegnaptól kezdve

végre folyamatosan csökkenthetem a kábszi (gyk: progeszteron) adagokat, aminek nagyon örülök, mert eléggé unom ezt a konstans zombi üzemmódot, még ha az is ennek a célja, hogy nyugodjak le a picsába, mert most másra kell az energia (mint pl. növeszteni a 2,1 cm-est), de komolyan mondom, nagyon fárasztó állandóan fáradtnak lenni. Pláne, ha ez azzal jár, hogy nem bírok se olvasni, se írni, és az esti filmet/sorozatot (vagy tegnap a válogatott meccset) is félálomban nézem. (Végül mégis csak folytattuk a True Detective-et a második évaddal, nem is olyan rossz.)

Határidős feladatot azért megint csak leadtam időben, úgy tűnik, a munka ébren tart. :)

Na de! Van egy csomó lemaradásom, az egyik A Dal 2021-es évadáról beszámolót írni. Mi Zebulonnal azok a mazochista típusú emberek vagyunk, akik minden évben követik az Eurovíziót, azzal a különbséggel, hogy tisztában vagyunk vele, hogy magyar induló az életben nem fogja megnyerni, és az egész ország érdeke az, hogy nehogy megnyerjük. Mióta a köztévé megsértődött az Euróvizióra és nem indulunk a nemzetközi megmérettetésen, azóta különösebben nincs tétje A Dal c. műsornak sem (eredetileg ugye nemzeti válogató volt). A műfaja is elég problémás számomra, mert addig oké, hogy nem a Eurovízióra választjuk ki a dalt, hanem... Hanem mit is csinálunk? Nem tehetségkutató, hiszen nagy öregek is indulhatnak, és mivel ugyebár van szavazós része a dolognak, ott azért egy Radics Gigi, Kállay Saunders András vagy egy Kaukázus nem ugyanolyan eséllyel indul, mint egy noname, életében először színpadra álló énekes. Mondjuk az jót tett a műsornak, hogy talán mintha kevesebb lenne az europop-típusú, egy kaptafára készült dal, de számomra kicsit furcsa, hogy évről évre több a rock és a metál, ami már lassan Rocksulis hatást kezd kelteni... Ha már rock: a zsűriből Nagy Ferót évekkel ezelőtt ki kellett volna tenni, semmi értelmeset nem tud mondani. 

Az idei nyertessel (közönségszavazás alapján) ki vagyok békülve, ez a Kaukázus Egyetlen szó című dala lett, szarrá is játssza a rádió - megjegyzem, a refrén nekem nem tetszik, mert a refrén szövegének semmi értelme, zavaros. 

A zavarossága ellenére összességében bejött, ahogyan még két másik dal is, amelyek elsősorban a  a zenei világukkal fogtak meg. Az egyik a Gerendás-Dárdai Senkié című dala, aminek a szövege például nagyon távol áll tőlem, de az egésznek egy annyira chill hangulata van, hogy öröm hallgatni. A másik pedig a Pink & The Panthers Sodor a szél c. dala, ami szintén olyan nyugis-belelazulós. (Lehet a progeszteron teszi...)

És az abszolút kedvencem meg ez a fiúcska* lett a totál letisztult, egyszerű dalával (és ó, azok szép déli dialektusú e hangok!): 

Hajdu Erik: Szürke madár

*Fű, nem is olyan gyerek, mint aminek látszik, csak kb. 5 évvel fiatalabb nálam.

Március 12-én voltam megint dokinál,

akkor volt 7,8 mm és pulzált, ami annyit tesz, hogy dobog a kis szív-kezdeménye. Még mindig felfoghatatlan, hogy mindez bennem történik. Már csak egyszer kell visszamennem a "repi" központba, és ha minden okés, akkor elengedik a kezem. Egyre égetőbbé válik orvost keresnem. Mármint azt se tudom, körzetileg hová tartozok, mivel magán nődokihoz jártam, védőnővel meg eddig nem volt dolgom. Utóbbit legalább sikerült kiderítenem, hogy kicsoda. De halogatom is még ezeket a dolgokat, mert annyira félek, hogy valami hiba csúszik a rendszerbe... 

Amúgy nézegetjük a "nagykönyvben", hogy épp miket csinál, még az egész embrió kb. egy nagy furcsa formájú fej, még ujjacskái nincsenek (de már legalább nem úgy néz ki a karja, mint egy csirekszárny). Már mozog, persze nem érzek ebből semmit, és a mozgása is még nagyon koordinálatlan, mármint még nem képes arra, hogy csak a karját vagy csak a lábát mozgassa, hanem mozog az egész kis teste (Zebulon el is játszotta az ágyon fetrengve, hogyan nézhet ez ki...). 

A jó étvágy a múlté, émelygek és a kábszim durvábban beüt, mint korábban, olyan érzés, mintha konstans ittas lennék (szédelgés, fáradtság, néha minden ok nélkül vihogok, néha sírni támad kedvem, aztán nyálcsorogva bealszok). A munkába kissé hátráltat, de azért sikerült leadnom most két határidős projektfeladatot is, plusz a random SOS feladatokat is küldöm hamar. Persze nem bírok megülni a seggemen, szóval simán bevállaltam egy doktoris korrepetálást, meg egy disszertáció bírálatot, mert nem tudok nemet mondani. Emiatt persze estig húzódik a munka (valamikor be kell hozni a napközbeni kómába esés miatti kimaradást), így az Auster könyvvel megakadtam - pedig a New York trilógia harmadik része (a harmadik trimesztere :D) eddig a legjobb - de ezt a bejegyzést is hat napja írom... 

Bár az is tény, hogy az az ötlet sem tetszik, hogy mostantól akkor legyen táppénzen/szabin és nem csak a pénz miatt, hanem attól is megbuggyannék, hogy nincs mit csinálni. Táppénzre amúgy sem mehetek, ha jól értelmezem, mert az csak a veszélyeztetett terhesség esetén van, én meg nem vagyok az. 

A bezártsággal továbbra sincs bajom, nem hiányozik a vadidegen emberek tömege. Na jó, kicsit Petit irigylem az utazások miatt, tök jó lenne menni bele a vakvilágba. Helyette képeket nézegetek és listát írok az úti célokról. A gyerek világutazó lesz. 

Anyumék és nővérem is (!) megkapták az oltást, Zebu szülei egy tízessel fiatalabbak, úgyhogy ők még a sorban állnak, Zebulon meg majd valamikor nyáron kerül sorra, gondolom. Mondjuk mivel én nem kaphatok oltást, így úgysem mehetünk majd sehova - ha ahhoz lesz kötve az utazás. 

Meg hiába jár a szám a világutazásról, mikor házra gyűjtünk... Ha valaki még egyszer azt mondja, hogy "milyen jó nektek vidéken, mert minden olcsóbb", azt fejbebaszcsizom a húskloffolóval. 65 milliótól indulnak azok a házak, amiket elfogadhatónak tartunk, és nincsenek hatttttttalmas igényeink, nem kell kacsalábonforgás, meg ilyenek. Igaz, nem szeretnénk felújítással kezdeni (főleg a fürdőt, konyhát). Lepukkant házat biztosan tudnánk olcsóbban venni, de a felújításhoz szükséges anyagok ára is az egekben, így azzal se biztos, hogy jól járnánk. Megbízható szakemberekről ne is beszéljünk. (Ja, 380 egy közepes tejföl, 330 egy liter tej és mi még csöndbe is maradunk, mert nyilván heti szinten rendeljük a málnát/áfonyát, a mandulát és a salátát a prémium tápolás miatt. De durván felmentek az élelmiszerárak is.)     

Na, megyek inkább átnézni a ppt-t, hogy ne öööö-zek folyton az online órámon.