ami azt jelenti, hogy azóta anyum minden este itt alszik, míg Zebulon Pierréknél regenerálódik, de nap közben is sokáig marad, vagy anyósom ugrik be jó pár órára. Kell is, mert a szoptatás mellett néha meg mindig muszáj fejni és L. sajnos még mindig elég “hisztis”, ami azért lehet, mert fáj a hasa (?). Minden esetre nehéz elaltatni, ha ébren van, akkor is inkább sírdogál (kisebb sikerek vannak, amikor nézeget, gügyörészik), nagyon nehéz lerakni, mert ha végre elaszik büfiztetés közben, akkor inkább hagyjuk a mellkasunkon egy órán keresztül, de akkor az altató ember nyilván nem tud semmi mást csinálni. És papíron nagyon jól hangzik, mikor minden baba-mama könyv/blog/weboldal azt írja, hogy ne foglalkozz a házimunkával, de a valóságban muszáj mosni-teregetni, elmosogatni, a fejőgépet és társait sterilizálni, minimálisan takarítani - és hozzáteszem, hogy nem kell vásárolnom (Zebulon megoldja), nem főzök (anyum, anyósom hoz kaját vagy rendelünk), valamint nincs itt még egy (kettő, három) nagyobb tesó, akiről gondoskodni kellene… De így is pont elég feladat marad arra az 1-1,5 órára, ami szabadon marad. Mínusz evés, fürdés, fejés, alvás. Na, ez mind csúszik, vagy kimarad, ha én altatok. A lényeg: nagyon nagy szükség van a segítségre és nagyon hálás is vagyok anyumnak, anyósomnak, hogy jönnek.
Ma ráadásul Pierre is csatasorba állt, jöttek Zebuval együtt, addig legalább anyum is haza tudott menni, s Pierre nyakig belevetette magát az annyira vágyott nagybácsiságba. Ügyesen, jó érzékkel.
Zebulon egyelőre még nincs sokkal jobban, persze egy héttel a gyógyszeradag emelése után nem is vártunk csodát. Minden esetre tervezi, hogy visszajön, én már nagyon várom, de sürgetni se akarom. Nem egy mentálisan összeomlott Zebu a cél, hanem hogy jöjjön rendbe. Aztán a pszichiátertől sokat várok, mert a gyógyszer egy dolog, de jó lenne rájönni a szorongás mélyebb okaira is…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése