Elmesélek mostan nektek valami nagyon cikit,

komolyan szégyellem is magam miatta, de hát ez van, ilyen vagyok. 

Korábban is írtam róla, hogy mennyire megnyugtatnak engem az ismerős arcok. Ugyanazok a fejek a reggeli villamoson, ugyanazokkal az emberekkel várni a délutáni buszt hazafelé. Mivel a bejárós napjaimon nagyjából ugyanakkor indulok és végzek, nyilván folyton összefutok hasonló időbeosztású és hasonló útvonalon  közlekedő emberekkel. Én persze imádom nézegetni őket, mindenkiben meglátni valami szépet, különlegeset, elképzelni, mivel foglalkoznak, ilyesmik. Külön vicces, mikor összetalálkozik a tekintetem egy másik emberrel, és tudjuk egymásról egy szemvillanás alapján, hogy ugyanolyanok vagyunk. Múltkor egy hetven pluszos, de nagyon fiatalos hölggyel jártam így. Olvastam a buszt várva, felpillantottam, észrevettem, hogy mosolyogva néz. Mikor legközelebb felnéztem, már nem ott állt, mint korábban - arrébb táncikált (irigylésre méltó ruganyossággal), egészen pontosan mellém. És leplezetlen szemtelenséggel leleste a könyvborítóról, hogy mit olvasok. Mosolyogva bólintott magában (nyugtázta gondolom, hogy "jó könyvet olvasok", biztos ő is bírja Murakamit), nem szólított meg vagy ilyesmi, nézegette tovább a következő embert, mintha valami kiállításon lenne. Ne értsétek félre, semmi nyugtalanító nem volt a viselkedésében, nem olyan őrült néni típus volt, a legtöbb embernek szerintem fel se tűnt. Na mindegy, vele még emlékeim szerint csak egyszer futottam össze. 

Viszont vannak "állandóim". 

Mint az "idős úr". Ötvenes évei végén, hatvanas évei elején járhat, őszes a haja, van egy gondozott bajsza, amúgy simára borotválja az arcát. Klasszikus "bácsis" oldaltáskája van, és ennek a megjegyzésnek fényében, kélek, különösen ne haragudj meg rám Rás, de mindig te jutsz eszembe róla. Olyan típus, mint te, ennyiről van szó. Biztos ezért találtam ki, hogy "idős úr" minden bizonnyal rádiózik, ha nem is bemondó/műsorvezető, de technikus. Kész hülyeség, nem?  Vadidegenek foglalkozását találgatni. Sebaj, az én agyam így van összerakva. Mikor megérkezem a buszhoz (ez egy nagy csomópont, rengeteg busz indul innen és rengetegen várakoznak), mindig keresi a szemem, hogy a "helyén" van-e, mivel mindig ugyanott áll meg. Tegnap például nem láttam, egészen rossz érzés volt. Ő is észre szokott venni engem, bólintani ugyan nem szoktunk (még) egymás felé, de érezni azt, hogy mikor körülnéz, kin siklik át a szeme, és kit lát meg. Nem ő az egyetlen, akit "kedvelek" (van olyan "állandóm", aki kifejezetten ellenszenves), de ő azért különleges, mert vele ugyanazzal a busszal szoktunk menni és ugyanazon az ajtón szállunk fel, magunk elé engedve a tömeget, mivel mindketten viszonylag korán leszállunk, ő eggyel hamarabb, mint én. 

Múltkorában is így volt, egymás mellett álltunk a nagy üvegajtónál, mikor felhangzott a "jegyeket bérleteket" mondat. Gyorsan előkapartam a személyimet, mivel ilyen huszonegyedikszázadi nő vagyok (és mert lusta voltam a lejárt fényképes igazolványt megcsináltatni), a szemem sarkából láttam, hogy "idős úr" is így tett, neki is online jegye van, micsoda modernség! És hát - most jön a ciki rész - szóval nem tudtam suttyomban nem leolvasni a nevét a szig kártyájáról. Pedig előbb rászóltam magamra (magamban), hogy ez nem helyes, de hát akinek ilyen sasszeme van (kérni kellene időpontot szemészetre, mert megint romlott  a dioptria), az akaratán kívül (hehehe) is látja, amit lát. 

Otthon nyilván rákerestem face-en, meg google-lal, de nem sokat találtam tíz perc alatt, s annyiban is hagytam. Egyrészt nem vagyok valami vérbeli stalker, másrészt mert illúzióromboló lenne az igazat megtudni. 

Erről jut eszembe: megnéztük a Szarvasbébi című Netflix sorozatot, lehet írok majd róla. 

Lujza ugyebár a véletlen folytán,

akarom mondani, az Öreg humora következtében azon az októberi napon volt képes megszületni, melyen a szülei 14 évvel korábban először mentek randira, s mint évfordulót tartottak számon. 

Ma meg pont megállapította Zebu, hogy Lujza épp 2,5 éves (amit az alany egy cuki mosollyal nyugtázott, majd vette tovább a bölcsis benti szandálját), erre a közös társadalmi tudat (facebook) feldobott egy emléket, miszerint 2010-ben e napon költöztünk össze Zebulonnal az első közös odúba, ami mellékesen nővérem lakása volt. 

Nem azt mondom, hogy Lujza megszállottja a hajamnak,

ugyanakkor tény, hogy csak úgy alszik el, ha foghatja, plusz ha valami felzaklatja, s ölelésre vágyik, automatikusan megfogja a csurim végét. Ja, meg ugye az első "mondata" is az volt, hogy anya haja hosszú, meg dalocskát is szokott énekelni a cirmos cica dallamára kb. a következő szövegezéssel: 

Anya haja haj, 

hová lett az anyahaj? 

Ott látom az anya hajat, 

most lesz neked jajjj-jajjjj-jajjj!

Lujza vagyok, anyahaj-függő. 

No de hogy Kórász is...

 

Amúgy jó ideje nem tudom eldönteni, hogy az anyahajam milyen színű. 

 

Nem elég, hogy minden igyekezetem ellenére megtanultam az összes bugyuta rovar nevét a Bigyó és Babcából,

de most kezdhetem memorizálni a Disney hercegnőket is. Mondjuk az új "alvós bugyik" iránti lelkesedés (és kényelem) miatt megéri. 

Amúgy a hosszú hajú csajnak tényleg nincs normális neve, csak hogy Aranyhaj? Ez olyan gáz. A Tiana, Moana, az oké, Belle eddig is megvolt, Jázmin hercegnő meg gyerekkori kedvencem, ezek mind nevek. De Aranyhaj? Ahhhh. 

Mindegy, pár év, és az összes lüke dalbetétet is kívülről fogom fújni. 

Ez a kis tanmese (tan-ábránd) egyszerre hányinger és mégis szép, elgondolkoztató, ám egyben baromság is, bosszantó, ugyanakkor bárcsak így lenne:

Egyik éjszaka egy férfinek volt egy különös álma. Azt álmodta, hogy a tengerparton együtt sétál Jézussal. A lábnyomok a férfi életútját ábrázolták. Az egyik pár lábnyom az övé, a másik Jézusé volt.

Mikor a férfi életének jelenlegi szakaszához ért, visszatekintett. Azt vette észre, hogy életének legnehezebb időszakainál csak egy pár lábnyom van a homokban, nem pedig kettő.

A férfit nagyon nyugtalanította a dolog, így Jézushoz fordult és ezt kérdezte:

"Uram! Te azt ígérted, hogyha melletted döntök, akkor egész életemen át velem leszel. De ahogy végignézem az életemet, a legnehezebb időszakoknál csak egy pár lábnyomot látok. Én ezt nem értem! Miért éppen akkor hagynál magamra, amikor a legnagyobb szükségem van rád?"

Jézus szelíd hangon így válaszolt:

"Drága gyermekem, szeretlek téged, és soha nem hagynálak magadra! A legnagyobb megpróbáltatások és szenvedések ideje alatt valóban csak egy pár lábnyomot láthatsz. De ez csak azért van, mert akkor a karjaimban hordoztalak."

Vannak, akik edzés után még futni mennek,

meg vagyok én, aki számára hatalmas előrelépés, hogy a múlt héten egyszer a jó időt kihasználva a családommal kimentem a kertbe vacsora előtt, s míg Zebu kertészkedett, Lujza meg a labdát kergette (egyem meg, olyan kis esetlenül dob, de rúgni profin rúgja a bőrt… mármint a műanyag pöttyös labdát), addig én az utcafront elől rejtőzve tornáztam. Ami háromféle osztva 30 guggolást jelent, meg némi idétlen csapkodást, amit csak fel tudtam idézni a legutóbb 4 éve látott Béres Alexandra videóból. Azt tudjátok, hogyan hívják az Alexandra edzésprogramja hatására hátatokon végigguruló izzadságot? Béres csepp! Rohadt vicces vagyok, biztos ezzel kompenzálom a három napos izomlázat a combomban.

Elolvastam Krusovszky Dénes Levelek nélkül

című regényét. 

Moly adatlap

Amennyi kritikába, véleménybe beleolvastam, elég vegyes volt a fogadtatása. Nekem inkább tetszett, mint sem, de tény, hogy azért is elsősorban pozitív az összbenyomásom, mert a szereplők, a világ, a nyelvezet annyira otthonos számomra (ahogyan az korábbi, Akik már nem leszünk sosem című regényében is), még olyan furcsa felvezető esetében is, mint hogy egy libatelep teljes libaállománya elpusztul, majd váratlanul -- tavasszal! -- lehullanak a fák levelei. Mindezek egy kelet-magyarországi kisvárosban történnek, és cserkészbecsszó, igyekeztem nem belemagyarázni, de bakker, ez is Hajdúnánáson játszódik, mint a másik regénye, csak itt még Hajdúvágásnak sincs átkeresztelve, se sehogyan nevesítve. Persze az otthonosság-érzést ez is erősítette. Az is, hogy a főszereplő nagyjából velem korú (igaz, férfi), középiskolai magyartanár.

Kedvenc idézetek:

"Mindeközben valahol talán még imponált is neki, hogy ez az aszkétaküllemű tiszt azt feltételezi róla, hogy olyan pedagógus, akihez egy megtévedt diákja segítségért fordulhat. Ez a szerencsétlen    Szemán, mibe keveredett, gondolta, és ilyen kevéssel az érettségi előtt. Mindezzel együtt, ha elképzelte, hogy hirtelen odaállna elé a fiú, rögtön összeugrott a gyomra. Hiszen eddig legfeljebb irodalmi művekről beszélgettek egymással, és arról is milyen színvonalon, te édes jó isten, most meg arról kellene győzködnie, hogy ne rontsa el az életét."

Ezen konkrétan felcöccögtem a villamoson:

"Vanekék biztos kiröhögik őket a hátuk mögött. Folyton kiröhögik egymást az emberek, egy nagy hahotázás az egész ország, aztán mégis mindenki olyan búval baszott."

És főleg ez:

"Én csak azt tudom... És ha engem kérdeztél, figyeljél rám, légy szíves. Azt tudom, hogy ez nem így működik. Nem az az élet, hogy hátrafelé lesegetünk, meg sajnáljuk, hogy valami így volt régen, és nem úgy. Nincsenek ilyen hurkok az időben, nem lehet semmit visszacsinálni. Tulajdonképpen visszafelé nézni se lehet, mert egyszerűen nincs ott semmi. Nincs semmi, érted? Csak ez az élet van, hogy most itt ülünk." 

Az tuti, hogy A fiúk országa novelláskötetet is be fogom valamikor szerezni, és mivel Krusovszkynak vannak gyermekverses kötetei, így azokat is.  

Ezt már régen ki akartam rakni ide,

mert időnként rácsodálkozom, hogy milyen tehetséges ez a csávó, bár a zenéi jó részét képtelen vagyok végighallgatni. Ellentmondás? Persze, az. De az is tény, hogy ez egy "éneklős" dal, nem olyan elektronikus izé, amire csak a számat húzom (mert öreg vagyok és sznob).  

Nyilván nem véletlenül, a semmiből ugrott be ez a szívszorító ballada, szóval küldöm mindenkinek, aki szereti, meg annak, aki magára ismer, hogy valószínűleg miatta jutott eszembe. 

[Az első tippem az volt, hogy biztos én kombinálom túl, de a tagnapi bejegyzés egyértelműé tette. Baszki, miket produkál az élet...] 

Pickwick: Waar kon je jou als kind voor wakker maken?

 Azaz: Mire tudtál felkelni gyerekként?

Volt egy kis zöld vekkerem, csak annyira nevetségesen gagyi óraszerkezete volt, hogy ha beállítottam reggel hatra, akkor este hatkor is csörgött. Nem lehetett felhúzni/kinyomni, szóval beállítani, mikor ébresszen, és mikor ne... Ha elutaztunk, ki kellett venni az elemet, különben napi kétszer egy percen keresztül vertyegett a szomszédok nagy örömére. Ennek ellenére szerettem, mert tök felnőttes volt a saját ébresztő.

Mert persze az első óra, amire kelni szoktam volt, az anyumék klasszikus fehér orex (?) órája volt, no, azt be lehetett állítani normálisan. 

Amúgy csak mellékesen: én inkább koránkelő típus vagyok, jobban bírom, mint sokáig fent lenni, egy időben gyerekként rendszeresen tornáztam is reggel, plusz ugye reggeli-mániás vagyok, szóval nem egyszerűen az van, hogy megéri korán kelni, mert akkor rendesen tudok reggelizni, hanem egyenesen azért kelek fel, hogy reggelizzek. Tényleg nagyon szeretek reggelizni. Reggelizés is life. 

Arra nem emlékszem, mióta kelek a telefonra, gondolom, mióta van ilyen funkció a telefonokon. Most nincs is ébresztőóránk, az enyém hatkor berreg (állandóan némítva vagyok, még az ébresztő/emlékeztető is rezeg csengés helyett), Zebuloné hétkor szól, amúgy totál nem értem, miért akkora van neki beállítva, akkor már rég fent vagyunk. Elalvás ellen? 

Én reggel elaludni nehezen tudnék, fogalmazzunk úgy, hogy eléggé éber alvó vagyok, és mikor Lujza ébredezik, már hallani szoktam, meg hát persze szól is (anyaaaaaa!!!), ha nem talál engem ott a szobájában (elnézést, az ő szóhasználatával: "a mi szobánkban"). Ilyenkor - jellemzően hat előtt - átmegyek, viszem a telefont is, az ágya ("ágyunk") szélére teszem, még összebújunk szundizni, aztán mikor érzi a remegést, már mondja is: "szólt az óra!" (Annyira összekötötte már, hogy a mobiltelefont és az órát keveri is, vagyis nem teljesen érti még a különbséget.)

Még egy cuki gyerekszáj, ha már ez a téma: a mai reggel pont nehezebben indult, óraátállítás, hosszú hétvége, első bölcsis nap mind közrejátszhatott, hogy Lujza nyűgösebben ébredt. Mondta is: "Még lent vagyok!" (= még nem vagyok fent)

A nemzetközi konferenciára való jelentkezés legnehezebb része

 vállalható fényképet találni magamról.

Aranyköpések

Mozgalmas napok-hetek vannak mögöttünk, sok névnap-szülinap, családi banzáj. Hétköznapokon Lujza gyűri a bölcsit, és meg gyűjtöm az aranyköpéseit. Például, mikor a tavasz érkeztét a fürdőszobában rajzó hangyák is finoman jelezték (Zebulon agyérgörcsöt kapott, annyira rá tud pörögni erre a dologra, gyorsan lehangyairtózott kívül-belül), no de tehát mikor megjelentek a hangyák, Lujza kijelentette, hogy akkor hívni kell a hangyaszerelőt. (Ősszel volt nálunk szakember.) 

De az is cuki volt, mikor odarongyolt az alvó Kórászhoz, majd visszaszaladt hozzám ezzel: Megcsodáltam, milyen szép! 

Mikor nem akar bölcsibe menni, mindig mondjuk neki, hogy mi se szeretnénk dolgozni, de muszáj, hogy legyen pénzünk, mert abból tudunk gyümölcspürét meg zabszeletet venni (legmeggyőzőbb érv evör!) Meg is maradt ez neki, mert mikor legutóbb elővettem a vasalódeszkát egy "na, most vasalok" felkiáltással (a felkiáltás Zebulonnak szólt, hogy addig kösse le Lujzát), visszakérdezett az édes kislányhangján: Hogy legyen pénzünk? (Valid lenne, ha szépen vasalnék, de okádék módon vasalok.)

Múltkor meg BenEflektéknél voltunk, megetettük a kutyát, majd Pierre magyarázni kezdte, hogy most már be kell zárni a kutyust a hátsó kertbe, mert aludni fog. Erre Lujza erélyesen rászólt a kutyára: Aludni fogjál! 

De az is haláli volt, mikor szépen kiokfejtte, miszerint: Mikor kisbaba voltam, te kismama voltál, mikor nagy baba voltam, te nagymama voltál. És milyen logikus már!

A sok családi ünneplés hatása lehet, hogy a kisgyermeknevelőnk azzal fogadott minket egyik délután, hogy Lujza hevesen magyarázta, hogy BenEflekt pont a névnapján (mármint a BenEflektén, nem a Lujzáén) lett beteg (így is volt), és határozottan hozzá tette, hogy A MI BenEflektünk! [Itt nyilván a keresztnevét mondta], és verte a kis mellkasát. Amúgy ezt nem tudom, honnan tanulta, de azóta én is láttam, és iszonyat cuki. 

Mondjuk itt elgondolkodtam azon is, hogy aj-aj. És most kicsit komorabb téma jön. 

Lujza számára természetes Ben létezése, mi is természetesen kezeljük. Múltkorában például úgy jártunk, hogy a nagyszülői házba mi vittük Pierre-t (Lujza odáig volt, végig csicsergett neki az autóban), haza viszont már Ben hozta, amit Lujza óriási hisztivel "vett tudomásul". Végül akkor nyugodott meg, mikor elmagyaráztuk neki, hogy azért Ben vitte haza Pierre-t, mert ők egy család. Ezt elfogadta, logikus is volt neki, meg hát az igazság is ez. Volt már, hogy máskor is szóba jött, Zebu is magyarázta már neki, hogy Pierre párja Ben, mert Lujza pont erről kérdezgette. (Hogy értsétek: nem fullba nyomjuk a woke LMBTQ propagandát a gyereknek, de nyilván szóba jön, hazudni meg nem fogunk.)

Csak hát attól félek, hogy az, hogy nálunk az egész családban ez a témakör normálisnak (és normálisan) van kezelve, attól előbb-utóbb (remélem utóbb) úgyis találkozni fog azzal a narratívával is, ami meg elítéli a melegeket. Meg biztosan lesz elszólása is, amit nem tudom, hogyan fognak tudni értelmezni és/vagy lereagálni az óvónők, tanítónők. És olyan gáz, hogy ezen egyáltalán agyalnom kell, de így is azt érzem, hogy egy "túl toleráns" buborékban élünk. Pierrék nyíltan vállalják a kapcsolatukat, nemcsak a család és barátok, de a szomszédok, munkatársak előtt is. (Csak egy példa: Pierre még a munkahelyi LMBTQ csoportba is belépett, kábé azonnal meg is bánta, de még benne van, szörnyülködve szokta mesélni, mi megy a "meetingeken", Zebulon jól körbe is röhögte, ám a lényeg az, hogy egyáltalán van ilyen csoport a munkahelyén. Oké, amerikai multi, de akkor is.) Szóval nyíltan vállalják, és tényleg semmi negatív nem érte őket, de akárhányszor felújítottak, és jöttek szakemberek, ott volt a "félelem", hogy mit fognak reagálni, mikor összeáll a kép. Általában semmit, sőt, van olyan szaki, aki azóta nálunk is járt és mivel tudta a rokoni szálat, őszinte érdeklődéssel kérdezte, hogy "mi van a fiúkkal". Így hát napi szinten az a tapasztalat, hogy az emberek elfogadók. De a kormányzati propaganda - amitől hányni tudnék - azért eléggé ez ellen hat.    

Mindig is bírtam az evangélikusokat. Azért is lehet őket bírni, mert ilyen beszédet mond a püspökük:

„Igen Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

Kedves Zsuzsanna Asszony!

Most, amikor ünnepélyesen hivatalba lép, hogy elfoglalja a legmagasabb állami tisztséget, arra hívom Elnök urat és mindnyájunkat, hogy álmodjunk együtt egy olyan országot és olyan Európát, amely egyre több krisztusi vonást mutat, mert a benne élők nem elvont vallási eszméket hangoztatnak, hitüket nem képmutatóan és másokat kizáró módon élik meg, hanem hitelesen követik a megfeszített és feltámadott Názáreti Jézust.

Álmodjunk együtt egy olyan országot, amelyben béke és egyetértés uralkodik. Ahol nagyvonalú a kormány és méltányos az ellenzék. Ahol nem szakadnak ketté családok és baráti társaságok csak azért, mert különböző pártokat támogatnak.

Ahol romák és nem romák együtt tudnak élni, egyik ember nem kell, hogy féljen a másiktól.

Ahol a mélyszegénységben élők felemelésén fáradoznak azok, akiknek több adatott.

Ahol ugyanazért a munkáért ugyanazt a bért kapja férfi és nő.

Ahol különbséget tudnak tenni menekültek és bevándorlók között.

Álmodjunk együtt olyan közösségeket, amelyek kiállnak a szegények és a peremre szorítottak mellett.

Egy olyan országot, amelyben nem számít érdemnek az adócsalás és az ügyeskedés.

Álmodjunk együtt egy olyan Kárpát-​medencét, ahol egymás iránti tisztelettel élnek a népek, és a kisebbségek jogai érvényesülnek határon innen és határon túl.

Ahol védelmet kapnak a családok és mindazok, akik a szeretet összetartó erejét másként éli meg

Ahol az egyházakat sem túlszeretni, sem diszkriminálni nem akarják.

Ahol nem a trón és az oltár rossz emlékű szövetsége, hanem egyenlő felek párbeszéde és együttműködése valósul meg.

Ahol rangkórság helyett a hivatástudat, uralkodási vágy helyett a szolgálat érvényesül. Ahol természetes értéknek számít a szolidaritás és az önfeláldozás. 

Istennek is van álma. Hogy lesüllyednek a hegyek és felemelkednek a völgyek annak érdekében, hogy Isten az emberhez és ember az emberhez megérkezzen. Isten álma, hogy nép a népre kardot nem emel, fegyverkezést többé nem tanul, és hogy ne beszéljünk szent háborúról, csak szent békéről.

Azért imádkozom, hiszem, sokakkal együtt, hogy Köztársasági elnök úr nehéz hivatala ellátása közben sem szűnjön meg Isten álmát álmodni és az emberek javára cselekedni a köz szolgálatában.

Erre kérek most áldást. Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, őrizze meg szívedet és gondolataidat a Krisztus Jézusban.”

forrás: evangelikus.hu

Pickwick: wat is jouw lievelingsbloem?

 Azaz: Mi a kedvenc virágod?

Nem vagyok különösebben virágos (kedvemben), de alapvetően az apró szirmú növényeket preferálom. A korall-virág nagy kedvencem: egyszerű, bájos. Pont ilyet kapott Lujza is nőnapra az apjától, amit így reagált le: 

"Nőnapom van!"

És íme:

Na, szóval olvasás.

Mindig csodálkoztam, mások hogyan bírnak tömegközlekedési eszközön olvasni, persze ehhez tudni kell, hogy jogsiszerzésig mindig émelygéssel küzdöttem a buszon. (Villamoson, vonaton nem, trolira eleve ritkán szálltam, metrón meg kisebb bajom is nagyobb annál, hogy hányjak.) 

De mikor a hetekben azon lamentáltam, hogy egyszerűen nincs szabad időm olvasni, mert este fáradtan már hulla vagyok, akkor rájöttem, hogy nagyjából összesen 1,5-2 óra megy el munkába, majd hazafelé út közben a semmivel, amikor jobb híján (felnőtt)zenét szoktam hallgatni, s persze az is jó, de lehetne akár még értelmesebben kitölteni az utazási időt. Például olvasással. Ezért kipróbáltam. És működik! Nagyon meglepődtem rajta, mert rend szerint csendben szeretek olvasni, de nem zavar a zaj, nem leszek rosszul, sőt, kifejezetten szeretek menetnek háttal ülni. De állva se okoz gondot az olvasás, mivel magasról téve a nőiességre hátizsákkal nyomulok, így van kettő szabad kezem. (Hátizsák nélkül kettő táskám lenne: egy 3 kilós laptoptáska, meg egy közepes méretű hadiridikül a sok "ki tudja, mikor lesz rá szükség" lim-lomnak, plusz még ha abba nem fér el a kaját, akkor az még megint külön szatyorban.) Szóval egy kézzel kapaszkodok, másikkal könyvet fogom, ha nincs ülőhely. 

Nyilván a 1-5-2 órát nem olvasom végig, de ha már a villamosút 25-30 perce szabad, az napi 50-60 perc olvasást jelent!

Nem csoda, hogy gyorsan végig rágtam magam Saramago csodálatos, frissítő és humoros regényén (Az elefánt vándorútja), majd a könyvtárból hasraütés-szerűen kikölcsönzött Ishiguro könyvön is (Ne engedj el...). Utóbbi is tetszett, bár erősen csodálkozom, hogy Nobelt kapott érte, mert pont Saramago után olvasva azért irodalmi értékét tekintve jóval alacsonyabb liga. Jó, mondjuk José barátunk is Nobel-díjas, igaz nem Salamon története miatt, de mindegy is. Ishiguro alapötlete nagyon jó, és erkölcsi-etikai szempontokból sokkal izgalmasabb, mint az ormányos útja a portugál királyi udvarból Bécsig. Utóbbi inkább egy történelmi-kulturális utazás volt, a Ne engedj el... meg egy lassan kinyíló, inkább tudományos (s kevésbé fantasztikus) bemutatása három fiatal életének, akik egyetlen egy célból jöttek a világra, ami egyben a végzetük is. Amit próbálok kinyögni: a történet és a mondanivaló Ighiguro esetében érdekfeszítőbb, de Saramago szebben ír. Olyan szépen, hogy a "semmi" is baromi érdekes lesz a tollából (klaviatúrájából? irógépéből?). 

Most nagyon lelkes vagyok, hogy végre lett időm olvasni, úgyhogy a könyvtárból is biztosan többet fogok kölcsönözni. Musso például nagyon böki a csőröm, mert a csapból is ő folyik, szóval majd kinézek egy kötetet tőle is. S persze a decemberben írt listámról is igyekszem minél több "vállalást" kipipálni. 

Sok sorozatot néztünk esténként, így az olvasás elmaradt, de erre is van megoldásom, erről majd másik bejegyzésben.

A sorozatokról röviden:

Yellowjackets - két évadot néztünk meg, hát, jobban is el lehetett volna tölteni azt az időt. A fő bajom, hogy két idősíkban zajlanak az események, a múlt egy túlélő dráma (hó társadalma stílusban: megfagyunk, éhen halunk, egymást esszük), a jelen meg egy idegesítően vicceskedő komédia. Azon kellene például nevetni, hogy megöltek valakit (ha jól számolom három embert is amúgy).

Fellow travellers - ezt egyedül néztem. Zebulonnal szerettem volna, de az első rész explicit (homo)szexuális tartalma miatt nem erőltetem, őt sem érdekelte túlzottan. Elég keveset tudtam az 1950-70 közötti amerikai politikáról, szóval érdekes volt. (Hű, mekkora álszentség! Persze, a politika miatt néztem. Nem Matt Boomer meg Jonathan Bailey miatt.) Nagyon szép érdekes szerelmi történet volt, szívfacsaró, szomorú, felzaklató.

Foundation - ezt végül elkaszáltuk a második évad első része után. Hiába Lee Pace (aki amúgy nagyon jól játszott és az ő történetrésze miatt néztük addig, ameddig), az “akciójelenetek” idegesítők, a két női vezető karakter érdektelenné válik (pedig jól indultak). Lee Pace karaktere amúgy a galaxis (univerzum?) császára, és az utódlást úgy oldja meg, hogy klónozza önmagát. Állandóan három klón létezik: egy gyermek, egy középkorú és egy idős, a középsőé a döntési jogkör, a fiatal betanul, az idős tanácsot ad. És persze felvetődnek kérdések: mi van, ha hiba csúszik a klónozásba, és módosul a génállomány, vagy mi van, ha az egyik klón gyermeket szeretne és/vagy politikai indíttatásból szükség lesz rá. Pont egy ilyen résznél hagytuk abba, az aktuális középgeneráció házasodni készül, no nem szerelemből, hanem politikai érdekből. Az is mókás, mikor kiderül, hogy minden császárnak van egy béta verziója, akit a "fagyasztóból" elő lehet kapni egy kis upgrade-re, ha beüt a gigszer és kinyiffan az aktuális klón.  

Poker Face - egy vicces-nyomozós sorozat egy csajról, aki tudja, ha valaki hazudik (csak a tényt, hogy hazudik, azt nem, hogy miért). Fekete komédia, de itt nem idegesítő, mert kezdetektől ilyen a hangulata. De túlzottan nem rántott be minket, öt rész elég volt belőle, az epizódok felépítése túl sablonos lett egy idő után.

Silo - végre! Végre! Egy normális sci-fi sorozat! Egy föld alatti városról szól, s a kiindulópont az, hogy nem tudjak, ki építette és  mikor  a silót, és azt sem, mi történt odakint, vagy hogy mikor mehetnek ki újra, de az tuti, hogy “nem ma” - ez egy visszatérő szöveg. Tetszett, hogy kimondják a lakosok számát: 10.000 fő, ugyanis sokszor zavar, hogy nem tudom elképzelni az utópia méreteit, jó, hogy ez itt ki van találva. Persze vertikális kasztrendszer van itt is: fent a vezetők, középosztály, alul a munkások. Van amúgy némi társadalmi mobilitás, de ritka. Gyereket csak az engedélyt kapott párok vállalhatnak, s csak egy évük van összehozni a babát, ha nem sikerült, kötelező visszahelyezni a fogamzásgátlót. A történet is ezzel kezdődik: a seriff és neje nőgyógyásznál vannak, indul a visszaszámlálás… Jók a karakterek, jó ütemben vannak bevezetve, vannak fordulatok, rejtélyek. Várjuk a követező évadot.

Fekete madár - börtönös-beépülős-sorozatgyilkosos minisorozat. Mondjuk nem ajánlom leánygyermekek szüleinek, azért én is máshogy néztem, mint ahogy Lujza előtt néztem volna. A főszereplőnk egy egykori amerikai focista, aki sportkarrierje után sikeres drogbizniszbe kezd, de a hatóság lekapcsolja, 15 évre börtönbe vágják. Persze a büntit lerövidítheti, ha beépül egy szigorított börtönbe és kiszedi a szabadulásához szükséges fellebbezését jó esélyekkel író sorozatgyilkostól, hogy hova temette el az áldozatokat. A színészek itt is baromi jók, a szociopata faszfejet alakító színésszel nem szívesen maradnék egy szobába úgy se, hogy a werkfotók alapján arany szíve van.  

Ted Lasso - hat rész után kaszáltuk, mert Zebu szerint bugyuta. Amúgy 30 perces részek vannak, vicces kis sorozat egy amerikai örök optimista férfiról (ő Ted Lasso), akit felkér egy brit focicsapat edzőnek. Kulturális különbségek, brit humor, végletekig sztereotip karakterek (egoista focista, kiöregedő, morcos csapatkapitány, hallgatag másodedző, keménynek és gonosznak tűnő tulajdonosnő, tehetséges lányfocista, vicces indiai). A humora néha tényleg fárasztó, de mondjuk a Fekete madár után nekem jól esett Ted Lasso kedvessége. 

For All Mankind - alternatív valóságos sorozat, ahol a szovjetek érnek előbb a Holdra. Baromi igényes, kiváló színészekkel (Joel Kinnamant továbbra is nagyon bírom), remek jelmezekkel, ügyesen mixelve a valódi eseményeket és a fikciót, tényleg csak jót tudok mondani a sorozatról. De két rész után rá kellett jönnünk, hogy ez minket nem érdekel. (Pedig tudjuk Zebuval, hogy most kezdődne a sorozat lényege: a második rész végén ugyanis a szovjetek újabb embere landolt sikeresen a holdon: egy nő. Nyilván az USA-nak is tennie kell valamit ez ügyben. :)) Négy évada van, tíz éves ugrásokkal az idősíkon (az első évad 1970-es évek), szóval lehet egyszer még vissza fogunk térni hozzá. 

Minden szakítás szar,

bármennyire békésen ment az elválás, vagy bármennyire az egyén döntött a különválás mellett (és nem őt "dobták"), akkor is nehéz. Pedig az a legjobb forgatókönyv, ennél csak keményebb menetek vannak. 

Bárhogyan is történt, remélem, jól vagy (jobban leszel).  

Pickwick: Op welk moment van de dag drink jij het liefst thee?

 Magyaul: Melyik napszakban iszol legszívesebben teát? 

Bár koffeinmentes teákat iszok leginkább (gyümölcs, menta), azokat is elsősorban reggel szeretem melegen vagy langyosan fogyasztani. 

Általánosságban igaz, hogy én "délelőtti zabáló" vagyok, azaz megérzem, ha a  reggeli-második reggeli-tízórai-ebéd négyesből kimarad valami, így inni is délelőtt iszok a legtöbbet. Az említett  "megérzésem" morcossággal párosul, szóval jobb nem kihagyni egyik étkezést sem. Cserébe a nap második felében nem vagyok olyan kívánós, este sem tör rám éhség, míg Zebu pont akkor indul vadászkörútra a gyümölcskosár - hűtő - kamra Bermuda háromszögben. (Zebu nem iszik teát, csak ha nagyon beteg.)   

Pickwick: welk vak zou je willen geven als je leraar was?

Milyen tantárgyat tanítanál, ha tanár lennél?

Ez külön vicces így, hogy nincs pedagógus végzettségem, ennek ellenére tanítok. Jó, ez az elefántcsonttoronyban nem ritka, bár nem szerencsés: néha az az érzésem, hogy az egyetemisták nagykorú kisgyerekek, szóval jó lenne tanítás-módszertanilag is felvérteződve lenni.

Kicsiket (mármint igazi kiskorú kisgyerekeket, azaz alsósokat) nem hiszem, hogy jól tudnék tanítani, ez az egy éves tanító szakos pályafutásom alatt nyilvánvalóvá vált számomra (úgy is, hogy az ének-zene és a matematika szakra is rá akartak beszélni a tanáraim a már meglévő szakpárom mellett). 

Középiskolában társadalomismeretet szívesen tanítanék, meg irodalmat, de törit már nem (mert én normális töri helyett társadalomismeretet nyomnék minden történelmi korszaknál, ahogyan azt velem is tette a középiskolai töritanárom, ami sajátos látásmódot fejleszt ki, de az érettségin nem feltétlenül segít) 

A toronyban meg eléggé szeretem azt a tárgyat, amit épp tanítok, most legyen elég róla annyit tudni, hogy a gyakorlathoz van több köze, mint az elmélethez. Ami vicces, mert amúgy hallgatóként az elméleti tárgyakat imádtam, s amit most tanítok, ahhoz öt felsőoktatási évem alatt semmi, azaz SEMMI affinitásom nem fejlődött ki. Csak később, a PhD kényszere miatt. Viszont mivel kábé mindent magamtól kellett megértenem vele kapcsolatban (jó, az egyetemi alapok megvoltak, nem a semmiről indultam, de azért kicsit mégis), szóval szerintem ezért van, hogy jól tudom magyarázni. Jó évről évre visszahallani, hogy szerették a kurzusomat, meg végre megértették, meg merik gyakorlatban önállóan alkalmazni, amit tanítottam.    

De tudjátok: aki nem tudja, az tanítja. {Hisztérikus nevetés, ami egyre halkul, majd sírásba megy át}

A blogger lánya hogyan máshogyan reagálhatna arra, ha türelemre intem,

- az édes kis vékony hangján - mint hogy:

“Türelem, tornaterem!” 

Pickwick: Wat is/was je lievelingsvak op school?

 Mi (volt) a kedvenc tantárgyad a suliban?

Szerintem én erről már írtam. Általánosban szerettem mindent, tényleg nehéz választani, talán a földrajz meg a magyar, de a matek, kémia, töri, ének-zene mind. Középiskolában már határozottan a következő Bermuda-háromszög hatott rám: irodalom (állítom, hogy J tanár úr személyében az ország egyik legjobb magyartanára tanított) - vallás (egyháztöritől bibliaismereten át a filozófiáig minden, amit E. tanár úr tanított) - társadalomismeret (T tanár úr tolmácsolásában). Egyetemen nem tudom már, meg azok amúgy is túl specifikusak. Van amúgy olyan kurzus (több is), amire szívesen újra beülnék, egy részét felfrissíteném, egy részét most már talán jobban megérteném. 

Az utolsó, és októberig részemről berekesztem a mátézást.

2006.02.18. 22:31:38 - MSN 

"W. Máté" szeretem a foxikat. látnád az én két majmomat. megennék a te aladárodat :D

"Médea" ők vizskák, nem?

"W. Máté" ja, azok a kutyák. a többi csak kutyautánzat :P voltál már buzibárban?

"Médea"  huh, témaváltás... csak hívtak, de....mind1, hosszú, nem mentem, de tervbe van véve. [Pár évre rá kb. minden helyi melegbuliban ott voltam. Blondie-val oda vittük el Pierre-t is, aki épp' hogy betöltötte a tizennyolcat. Basszus, de fiatalok voltunk. Pár hónapra rá meg elkezdett Pierre zsongani a fülembe arról, hogy amúgy neki van egy bátyja... :)]

"W. Máté" van kedved jönni?

"Médea"  lenne, de Nyakasfalván élek

"W. Máté" most úgyis megyünk milánékkal [jól emlékeztem]

"Médea"  kicsim, nálunk nem így megy

"W. Máté" b+ jóvanna:) kicsim?

"Médea" szerinted most miért a gép előtt ülök, és miért nem buliban vagyok? [mert beszari penészvirág voltam már akkor is, plusz nem volt pénzem, plusz üvegbúrában nevelkedtem]

"W. Máté" te ne célozz az alacsonyságomra :)  mé? én is a gép előtt ülök, de félkor lépek is le :)

"Médea" bocsi... ha megkedvelek valakit, néha kicsúszik a számon 

"W. Máté" éjfél előtt nem érdemes ilyen helyre lemenni

"Médea"  tudom [dehogy tudtam]

"W. Máté" túl sok mindent tudsz rólunk buzikról [tisztán tudományos jellegű érdeklődésből fakadóan]

"Médea" nem lehetsz olyan alacsony [mindig magasnak képzeltem]

"W. Máté"  persze, hogy nem. mondjuk, attól függ.. :) 185 cm [liar!]

"Médea"  az nem kicsi

"W. Máté"nnnnnnnnnnnnnaaaaaaaaaaaaaaaaa megeszlek. :) farkam méretét is mondjam?

"Médea" ne [nyugodtan]

"W. Máté":) elpirultál, kicsi lány? [nyilván]

"Médea"  nem. a legjobb barátom méretét is tom. [Vicc, de amúgy a barátságunk valamilyen szakaszában minden fiú késztetést érzett arra, hogy tudassa velem a pontos adatokat cm-ben, így tisztában voltam/vagyok Blondie, Timon, és sajnos Pierre méretével is. Külön jó volt, mikor Blondie részletezni kezdte egykori szexuális életének részleteit Liftessel, csak hogy megnyugtasson: nem maradtam le semmiről]

[Innen az MSN beszélgetésben újabb témaváltás volt]

[Saját magam okozhatok önmagamnak szekunder szégyent? Egy kifogásom van: 19 éves voltam.]

Rás írta, hogy nem tudja elképzelni Mátét 46 évesen. Én meg egyáltalán nem tudom elképzelni őt. (Ha-ha, én nyertem.) Anno küldött egy képet, jól emlékszem, milyen alku keretében, s miért cserébe küldte a rohadék. Rohadék, mert pár éve tudtam meg, nem is ő van a fotón. Dühöngtem  egy darabig, de hát mit lehet tenni, amúgy is jobb így. (Dehogy jobb!) Peti szerint erős szexuális kisugárzása volt, ez amúgy fénykép nélkül is átjött az írásain: egyértelmű volt számomra, hogy vonzó férfi lehet. Én legalábbis úgy képzeltem. Magasnak, kigyúrtnak, nagyon mély barna szemekkel és annyi traumával, amik közül egyetlen egy is sok egy életre. Ösztönösen vonzódtam hozzá a blogjához, de ugyanúgy zsigerből "féltem" is tőle. A fél nem jó kifejezés. Tartottam tőle? Tartottam a távolságot is, nem adtam meg neki a telefonszámom, mikor elkérte. Persze illúzió, hogy felhívott volna, vagy hogy fel mertem volna venni, vagy hogy két értelmes mondatnál többet ki tudtam volna nyögni, pláne ha megérzem rajta a gúnyt vagy fölényeskedést. A nulla önbizalmamnak pont nem hiányzott volna. Persze az is lehetett volna, hogy kedves velem. Lehettünk volna barátok. Valamiért a blogomat mindig olvasta, sose értettem miért (tudom, Peti, tudom, idegesítő a kishitűségem). Lehet attól is féltem, hogy telefonvonalon keresztül azt a maradék érdekességemet is leveti magáról borzalmas hangtónusom, meg attól is, hogy butaságokat mondtam volna, hiszen években lehet mérni a reakcióidőmet, mire leestek dolgok, vagy összeállt az amúgy is zavaros kép egy-egy részlete vele kapcsolatban. Bulizni is hívott, nyilván nem magához, csak írta, hova mennek (Milánékkal, ha jól rémlik), menjek én is. Ha budapesti lennék se lettem volna ilyen spontán 18-20 évesen. (Érdekességként: másokkal a linkfalamról simán kontaktot cseréltünk, tele van az instám egykori bloggerekkel. Jó látni, milyen értékes férfiakká értek azok az egykori fiúk. Az is igaz, hogy szervezett keretek között csak egyikükkel találkoztam párszor, egy másik srácba egy buliban futottam bele, egy harmadikat meg a metrón szúrtam ki, de hiába bámultam rá földbegyökerezett lábakkal, ő a könyvét olvasta.)

Mindegy, ez már mind tök mindegy. 

46 évesen még mindig fiatal lenne...

Emlékeztető magamnak:

mosás előtt a 92-es méretet hordó családtag ici-pici zsebeit is át kell nézni. 

Pickwick: Waar zou je heen gaan als je voor een dag kon vliegen als een vogel?

A teafilteren lévő kérdés magyarul: Hová mennél, ha egy napra madárként repülhetnél? 

Hú, ezt nem teljesen értem. 

1) Ember maradok, de képes vagyok repülni? Tennék egy kört Nyakasfalva körül, az tuti, de nem tudom, messzire mennék-e. Inkább nem, meg nagy feltűnést is keltenék szerintem...

2) Madárrá változva viszont a kérdés "hova" része válik érdektelenné számomra, mert sokkal izgalmasabb, hogy milyen madárfajt választanék. Imádom a varjú-féléket, szóval valószínű a helyi dolmányosokkal bandáznék egy sort. De szívesen kipróbálnám magam egy napra pingvinként is, az tök menő lehet. És hát ne felejtkezzünk el a legszerencsétlenebb élőlényről evör, a kakapókról. Még elérhető egy rettenetesen találó (és baromira vicces) leírás róluk ITT, tessék csak tessék olvasni tessék. Szóval kakapó is lennék, mert teljesen átérzem a szaporodási nehézségeiket, a sikerrátám kábé az ő fajukéval vetekszik.  

A nagy csend, gondoltam, két dolgot jelenthet,

vagy nagyon jó minden,

vagy valami rossz dolog történt. 

Remélem, előbbi. 

Szerk: előbbi. :)

Lujza és a családfa:

- Nővér testvére ki? 

- A többségi társadalom Medea néven ismeri, te anyának szoktad hívni. Nővér testvére én vagyok. [imádom, hogy komoly fejjel néz, mikor ilyen felnőttes bullshiteket nyomok neki]

- Apa testvére ki? 

- Pierre és Bátty.

- Meg BenEflekt! [Vágta rá Lujza, mire Zebu vigyorogva néz rám, ezt hogy magyarázom ki]

- Ő nem a testvére. [Gyors információ feldolgozás, majd a legadekvátabb kérdés feltevése:] 

- Ben testvére ki? 

- Vele még nem találkoztál, apával mi is csak kétszer láttuk, a neve az, hogy Médeániálla [Nyilván ugyanaz a keresztneve, mint nekem, hogy bonyolítsuk a dolgokat, és mivel Lujza tudja, hogy Medea vagyok, így a hosszabb verziót mondtam az adott névnek. Bevált. Lujza ette tovább a vajas kenyerét, fejeben tovább fejlesztette a kis családfáját]

Továbbra sem komfortos számomra kamera előtt állni -

és ülni sem. Pláne beszélni. No mindegy, utólag kár fogni a fejem, hogy elkövettem azt a hibát, hogy elfogadtam a felkérést, másrészről meg ezt is meg kell szokni, attól tartok. Önálló U2b csatorna indításához azért nem kaptam kedvet. (Mármint hogy én legyek az arc, aki beszél.)

Az egész móka legjobb része az üvegfalon túli "kis szobába" (bocsi, totál edukálatlan vagyok médiából, biztosan van normális neve) való bekukkantás volt, ahol mind a négy kameraállás egyben ott van, meg minden. Na, az menő, ott szívesen ülnék. Vagy állnék is.  

A szárítógépünk (remek találmány, érdemes beszerezni, magam sem gondoltam volna, hogy mekkorát emel az életminőségen)

a zárt kamrában van. A zárt annyit jelent, hogy mindig kilincsre zárjuk. De akkor is zárva van. Szóval, mikor a vizes ruhákat viszem, az első, hogy kinyitom a kamraajtót. Aztán kinyitom a bezárt szárítógép ajtaját, belenézek, üres-e (nyilván az). Aztán bepakolom a vizes ruhákat, belenézek a szárítógépbe. Bezárom. Elindítom. Belenézek. Aztán bezárom a kamraajtót. 

De addig nem vagyok nyugodt, míg nem ellenőrzöm a szobákat le. Mikor rám villan két értetlenkedő sárga szem, lehet csinálni végre mást. 

Akinek van macskája*, érti.

*és OCD-je.    

Minimális minimum minimuma

Hát, az van, hogy 54-55* kiló vagyok, s bár a tükörbe nézve még mindig nem látom, hogy baj lenne, viszont az nem jó irány, hogy ebédre és vacsira is főtt ételt (és normál mennyiséget) eszek úgy, hogy testmozgás a nullához konvergál, plusz nap közben nasizok is. Utóbbit próbálom az egészség jegyében magvakra és kölesgolyóra szorítani, de nyilván becsúszik egy-egy komolyabb tétel (ld. 5bit). 
Voltam amúgy rákszűresen az új nődokinál magánrendelésen, aki nő és fiatal (ez annyiban érdekes nekem, hogy az előző nődokim egy idős pasas volt, és az én fejemben a nőgyógyászok idős gazdag pasik), viszontámde állami ellátásban 

1) ő műtött 

2) ő szúrta ki és vette komolyan a terhességi epepangást (ami a magzatra nézve rohadt veszélyes, olvasson utána, aki bőgni akar) 

3) nála szültem. 

Szóval, ezt mind jelnek vettem (mivel véletlenek nincsenek). Amúgy eddig szimpatikus, jó alaposan megvizsgált (megjegyzem: au!), de nyilván endometriózis-gyanú miatt muszáj volt. Egyelőre annyi van, hogy fél év múlva menjek vissza, amiket talált, újra megnézi, mert fel is szívódhatnak, de nagyobbodhatnak is. Ha panasz van, menjek azonnal. Ha kérem, ír fel fogalmazásgátlót fogamzásgátlót, mert jelenleg ez a bevett gyógymódja tüneti kezelése az endónak. Agyalok rajta. Zebu nem érti, mit kell ezen agyalni, kérjem, írja fel. Viszont a bogyónak van sok mellékhatása (öhm pl.: hízás, bőrproblémák, depresszió, trombózishajlam), amikre meg egyelőre azt mondom, hogy köszike, de nem kérem őket, pláne nem így csomagban... Igen, szedtem 10 évig Lujza előtt, pont elég is volt. Ha muszáj lesz, muszáj lesz, de addig tologatom ezt a fantasztikus lehetőséget.  

Kérdeztem dokit, hogy van-e tudományosan alátámasztott diéta, amit esetleg lehetne követni. Nincs, ellentmondásosak az adatok. Mozogjak rendszeresen. Hurrá.

Neten nézegettem, amit más endo specialista orvosok írtak: nincs bevált diéta, nagyok az egyéni különbségek, a cél az ösztrogén alacsonyan tartása. Sok rost, omega3, diófélék, bab, brokkoli, vitaminok. 

Nézegettem továbbá endoba szenvedő sorstársak ajánlásait: 

• semmi cukor (ez okés, csökkentem, ahogy tudom), 

• semmi koffein (napi egy kávéhoz ragaszkodom, a többit amúgy is csökkentettem), 

• ezekkel összefüggésben semmi csoki (korrekt kérés, csökkentem, s igyekszem a meglévő csokitartalék elpusztítása után teljesen elhagyni), 

• semmi vöröshús (imádom, de tudom csökkenteni), 

• semmi liszt (jó, persze), 

• semmi glutén (wtf???) 

• semmi tejtermékek (ja, persze, anyátok p...), 

• semmi tojás (ld előző) 

• és így tovább... 

És persze kísérletezd ki magadnak, hogy neked mi a jó. Remek hír. Tegyük hozzá, hogy ezt kombózzam össze a gyomorsav + epeérzékenység dolgaimmal. (pl. a hüvelyesek nem olyan jók az epének, endo miatt viszont sokat kellene enni. Dióflék dettó: endót távol tartja, de az epe és gyomorsav szempontjából rossz.) 

Szóval azt csinálom, mint eddig: cukorra, koffeinre figyelek, rostbevitelt növelem, vörös húst ünnepi alkalmakra tartogatom, Zebulont ráveszem arra, hogy a kedvenc kenyerünk mellett essen a bevásárlókosárba néha másféle is (zab, rozs, teljes kiőrlésű, kovászos stb.), Omega3 vitamint beszerzek. 

Amit be kellene még iktatnom: a HO napomon egy kis itthoni testmozgás. Nem is annyira a fogyás, hanem a szív- és érrendszerem, a tüdőm valamint a gerincem miatt. Meg hát az endo miatt. És persze ez a heti egy-két alkalom is csak arra elég, hogy kiröhögjenek érte, mert heti minimum háromszor minimum 30 percnyi intenzív, a szívet rendesen megdobogtató testmozgás lenne a minimum. Minimum! :) 

*banyek, ide kajak 44-45 kiló volt írva, ekkora önámításban nem élhetek, és senki se szól rám. Amúgy a blogger szövegszerkesztője meg akkora gagyi, komolyan, zokognom kell tőle. 

Lujza baromi lassan eszik,

én is ilyen voltam gyerekként. Egyrészt tényleg kicsiket harap, lassan rág stb, másrészt ahogyan telik a pocakja, úgy lesz minden más játék az asztalon a poharától kezdve a félig megrágott koktélparadicsomig. Így volt ez minap este is, én már félig alvó aggyal ültem mellette (étkező gyermeket nem hagyunk egyedül!), Zebulon elkezdett mosogatni, Lujza rágcsálta a kenyér csücskét, dudorászott halkan közben, majd váratlanul rázendített:

"Nem találja házáááááát aaaaa szeretőőőjééééének!"

Pickwick menta teát iszom mostanában,

és a filter cérnájának a végén lévő papíron tök vicces, beszélgetésindító kérdések vannak. Hollandul, de hát mire van a DeepL, ha nem erre? 

A mai kérdés: Hogyan néz ki a ruhatárad? (Hoe ziet jouw kledingkast eruit?)

A ruhatáram (mármint a szekrényem) rendezett, de dugig van. Ennek az az oka, hogy hordhatatlanságig viselem a ruháimat. Van a konferencia-szint, a munkábajárós-szint, a mackó-szint (otthonra, sportolni), a kertimunka-szint és csak aztán a kuka. Néha lelki erőt veszek magamon, és kiselejtezem azokat a ruhákat, amiket sose veszek fel, de még sajnálom kidobni (azaz megrekedtek valamelyik szinten), ezek ilyenkor vagy ruhakonténerbe, vagy szeretetszolgálatnak mennek. 

Ha ruhák jellemzése érdekli a Pickwick PR-csapatát, akkor azt kell mondjam, kényelem és praktikum mindenek előtt, már amennyire ez irodai környezetben lehetséges. "Közönség" elé is ki kell állnom időnként, szóval kényelmes-elegáns-visszafogott. Most a pulóvereim 75,3%-a denevér stílusú (nem tudom, mi a hivatalos megnevezés, Zebuval mi így hivatkozunk rá, közben megtaláltam, hogy a hivatalos terminológia denevérujjú). Kb ilyenek:

   

Amúgy én a rétegesen (túl)öltözködés magyarországi nagykövete is lehetnék, mert nagyon komolyan tudom venni: atléta, póló, pulcsi, és ha kell, erre simán veszek mellényt vagy kardigánt, mert időnként még az van a fejemben, hogy 49 kiló vagyok és mindenhova gyalog kell mennem. (Pedig már vágó súlyban vagyok - 54 kilóval - és otthon dolgozom). 

Farmerem épp egy totál kopott Lewis van, meg egy csomó színes vászonnadrág, mert ebből találtam jó szabásút. Ja, meg néha szoknyát is veszek fel vastag harisnyával. 

Hát, divattippeket ne tőlem kérjetek, mert nem érdekel az iparág, nem is értek hozzá, és nagyjából ez minden, amit a ruhákról mondani tudok. 

BenEflekt küldött nekem hallgatnivalót,

és tetszett is nagyon, pénteken ezzel indítottam a munkát. Aztán a U2b jó szokásához híven ehhez illesztette a lejátszási listát, s berakta az együttes (Cigarettes after sex - milyen jó név már*) egyik teljes albumát. Az is tetszett, nekem bejönnek ezek az alter rock alapra ábrándos hangon éneklő nők. Ezt a dalt küldte Ben:

 

Aztán rákerestem még további dalokra, és akkor szembesültem vele, hogy az általam szép, hosszú barna hajú énekesnőnek vizionált szólista egy szakállas pasi. Paffff. 

Mentségemre legyen, hogy munka közben halkan szoktam zenét hallgatni .Viszont megdöbbenésemet muszáj volt megosztani Bennel az alábbi kulturált és szofisztikált módon:

* erre nincs mentségem, de benéztem: azt hittem, az a nevük, hogy Sex after cigarettes, szerintem az sokkal viccesebb név lett volna, na mindegy. 

A héten egyszer átjött hozzánk Pierre délelőtt,

ez az előnye a home office-nak, meg annak, hogy a szomszéd utcában lakik. Amúgy azért jött át, mert diy tippet adott fugatisztításra, mondjuk nekem fura volt, hogy miért ragaszkodik annyira hozzá, hogy átjöjjön, mikor telefonon elmondta már, hogy ecet, meg fogkefe... De hát csak átjött, elmondta személyesen is. Aztán közölt egy hírt. Szerintem érezte rajtunk a sokkot, úgyhogy este telefonon kérte Zebulont, hogy azért ne pörögjünk rajta túlzottan, meg *amúgy* jól van. Oké, csak az "orvos szerint ebből akár rák is lehet" félmondat azért nem kicsit töltött el minket aggodalommal. 

(Objektíven nézve amúgy tényleg nincs rettenetes nagy baj.)

Nincsenek véletlenek, ez az alapelvem,

szóval reggel csak egy pillanatra kapott el a köpni-nyelni nem tudok életérzés, mikor felkelve láttam, hogy rám írt Tintin (egy Spanyolországban élő barátom). Pont ő, akivel (akiről) hajnalban álmodtam. 

Aztán rájöttem, hogy az események milyen "véletlen" láncolata vezetett ide:

- Lujza altatása után hulla fáradtan az ágyba zuhantam én is. Láttam a telefon kezdőképernyőjén, hogy írt nővérem üzenetet, de reggel terveztem megválaszolni. Hamar el is aludtam.

- írt Tintin

- Hajnalban, mikor Lujza felsírt ("anya gyere, gyere anyaaaaa!"), felkaptam a telefonom, ránéztem az időre, emlékeztem, hogy nővérem olvasatlan üzenete a kezdő képernyőn van, így azzal nem foglalkoztam

- Átmentem Lujzához, visszaaludtunk, Tintinről álmodtam (alsógatyában járkált Pierre régi albérletében, közben a rá jellemző szokásos jókedv áradt belőle. Amúgy ennek is megvan az oka, hogy miért pont ezt álmodtam, na mindegy...)

- Felébredtem, mármint Lujza felébresztett, ránéztem az órára, láttam, mindjárt kelni kell, meg hogy...írt Tintin!

Szóval valószínű, hogy félálomban láttam felvillanni a nevét a telefonon, csak mivel tudtam, hogy nővérem olvasatlan üzenete ott van, tudatosan nem fogtam fel, hogy az egy másik üzenet. A tudatalattim viszont kódolta a dolgot. Vicces az emberi agy.  

Tintin amúgy jól van, beilleszkedett spanyol férje családjába, van jó munkája, szép lakásuk. Mostanában épp cicát szelídít, figyelmeztettem, hogy abból könnyen több cica lehet, ha nem figyel (ezt >egyesek< most a saját bőrükön tapasztalják), de nem hatotta meg. A Lujzáról küldött képek már inkább. Tintin szerint Lujza rám hasonlít, mondjuk mostanában már én is eléggé látom önmagam benne - eddig Zebulon kopipasztája volt leginkább. 

Ahhh, Tintin, örülök a boldogságodnak, és annak, hogy rábeszéltelek az első randira a leendő férjeddel, de azt sajnálom, hogy nem éltek közelebb hozzánk. Hiányzol és jó lenne veled néha találkozni. Így maradnak a kéthavi üzenetváltások. De ezzel nem nyomasztalak, csak ide írom a blogomba, amit nem olvasol. 

December 31-én elkezdtem írni egy bejegyzést,

talán ma lesz belőle közzététel is. 

Nem vagyok egy nagyon fogadalmas leány asszony, eleve nem szeretek fogadkozni, már csak azért sem, mert tudom, mennyire (spoiler: semennyire) szoktam betartani őket. Tervezni viszont nagyon szeretek, abban profi vagyok. A megvalósítást gyakorolni kell, de próbálok optimista lenni - mint a könyves listával - s ide rögzítek néhány elgondolást a jövőre vonatkozóan:

1) könyvolvasás - ugye erről már írtam. Cél, hogy este telefonnyomkodás helyett könyvet olvassak. A könyv részt azért hangsúlyozom ennyire, mert valószínű az olvasott blogok rovására fog menni, de ha szűkös a szabadidő, akkor valamit valamiért. A blogokat sajnálom, és igyekszem majd inkább azokat követni, s a reddit-insta időt rövidíteni (nulla felé is konvergálhatna amúgy mindkettő)

2) heti egy-kettő vega nap. - Elsősorban a főétkezésre értem, most kezdésnek ez a cél. Szerintem baromi kevés zöldséget eszünk, pedig szeretem/szeretjük, ellenben rengeteg (feldolgozott) húst: szalámit, parizert, sonkát, virslit, májkrémet... És persze ebédre is hús... Szeretem a húst, mindenféle húst (jó, azért a csirke és a marha a favorit), de egészségügyi és környezetvédelmi oka is van annak, hogy tudatosan csökkenteni szeretném a fogyasztását. Viszont a vegánizmus nekem teljesíthetetlen számomra túlzás, legalábbis egyelőre nem látom értelmét ekkora ugrásnak, s tejtermékek nélkül drasztikusan lecsökken a fogyasztható szimpatikus ételek köre.

3) elkezdtem egy papír alapú naplót. egyrészt afféle hála-napló-szerűség, de egyrészt nem ragaszkodom a napi "kényszeres" felsoroláshoz, másrészt más típusú bejegyzéseket is írok bele. Ezek a segítő kérdések: Mért vagyok ma hálás? Miért nevettem ma? Mi dühített fel ma és miért? Mi gondolkodtatott el? Milyen fontos esemény történt a világban/családban? Nyilván egyet-kettőt ha megválaszolok, az király. De ha a napi történéseket rögzítem, az is király. Meg van benne mood tracker (amivel máris le vagyok maradva, de az év végén vicces lesz), meg egy Lujza ment-e bölcsibe (azaz mennyit volt beteg) színezős táblázat. 

4) ezt összekötöm a 2024-es Bibliaolvasó kalózzal (tudom, hogy kalauz, tudom, hogy a kettő két különböző foglalkozást takar, de én kalóznak hívom). Ugye van ez a van pár issum a Jóistennel, gondoltam, jót tenne nekem (és neki is, haha) kicsit egymásra is figyelni.  

5) tervben volt egy "emberkísérlet" elkezdése is, de azt halasztottam. majd jövőre. Vagy azutánra. Szeretném tisztességesen csinálni, ahhoz viszont több idő és tervezettség, tudatosság kellene, végig kellene pontosan gondolni, ütemtervet készíteni. És bár imádok tervezni, de most ez nem férne bele az életembe. Az ötlet nem romlik meg, amíg van civilizáció (és internet), addig bármikor belefoghatok - bár praktikus lenne január elsején kezdeni.