Kórász szemöldökbajsza

megpöndörödött az adventi gyertya hőjétől. Egy macskára sem tudok vigyázni, és én akarok gyereket. 

Na jó, vicc volt, a negatív gondolatok - pláne az ilyenek - sehova nem vezetnek. De csak félig volt vicc. Mert nem véletlen, hogy Kórászra sokszor hivatkozom úgy, hogy ő a szülőségi felkészítőtanfolyam legjobb oktatója. Hányás- és kakitakarításban már profik vagyunk, Zebulon tökéletesre fejlesztette a figyelemfelhívási és -terelési technikáit. A múltkori bögre-leverésből* megtanultam, hogy ha érzem, hogy veszélyes dolgot csinál, akkor nem csak ülni kell, és nézni, milyen ügyesen balettozik a szekrény peremén, hanem hallgatni kell az ösztöneimre és közbelépni. Ahogyan akkor is, mikor látom, hogy fel fog ugrani a tévészekrényre, és tudom, hogy kíváncsian meg fogja vizsgálni az égő gyertyát. 

Zebu szerint meg bajuszpöndörödés ide, bajuszpöndörödés oda, hagyni kell, mert ebből tanul. Már látom, melyikünk lesz a vattába-csomagolós típus és melyik a ráhagyós. És már az is látszik, hogy melyikük lesz a megengedő {jelentkezik} és melyik a szigorú {Zebu felé mutat}.  

* Hozzá kell tenni, hogy nyilván a könyvespolc legfelső polcán, egy porcelánbögrében kellett tárolnunk a játékait. Kórász meg nem hülye, tudta, hogy ha labdázni szeretne, onnan kell kihalászni a filcgolyókat...

Húha, fiúk,

hova ez a rohanás? Történt valami? 

(Mondjuk végre lett értelme napi ötször megnyitni az oldalt.) 

Pierre bevallotta,

hogy szerda este elpityeredett a sikertelen beültetés hírét hallva, hogy miért ilyen igazságtalan az élet. Aztán Zebulonnal megállapítottuk, hogy ebben biztos benne van az a hónapok óta tartó feszültség is, hogy várják a hivatalos papírt, aminek birtokában beállhatnak az örökbefogadásra várók közé. A sor végére. Még mindig reménykednek, bár egyre jobban azt is realizálják, hogy az igazi küzdelem majd akkor fog elkezdődni, ha kapnak gyermeket. És nem az előítéletek stb miatt, hanem mert kizárt, hogy makkegészséges gyerek legyen, s nagyon nehéz lesz megtalálni a legmegfelelőbb iskolákat, szakembereket, fejlesztéseket. Bárcsak ott tartanánk! 

Zebu ma felhozta reggeli közben, hogy mi lesz, ha cigány gyereket ajánlanak fel nekik. Pierrék nem szabtak ilyesféle kizáró feltételt, így benne van a pakliban. Ahogyan az is, hogy nem muszáj elfogadni az első felajánlott gyermeket, már az első személyes találkozás előtt is mondhatnak nemet. Kérdés, hogy mernek-e. Vagy hogy akarnának-e nemet mondani, zavarná-e őket. 

Zebu azt is kérdezte, hogy én tudnám-e Pierrék cigány gyerekét szeretni. Kapásból rávágtam, hogy igen, még jó, kicsit még meg is sértődtem, hogy mi ez a feltételezés. Lehet nem emlékszik már a "holland ráhatásra" (Röviden: a holland családnál, igen, akiknek a pónilován azóta is ott ülök, szóval volt vagy 4 gyerekük, melléjük örökbe fogadtak kettő kislányt, egyikük szegről-végről rokonuk, szőke, mint a többi, a másik viszont kis afro-lányka volt, imádni való gödrös arccal.) Na, akkor döntöttem el, hogy majd a harmadik saját után én is... Akár cigányt is. Erre ráerősített még néhány személy, nyilván wéem is, de S. is, aki szintén intézetben nőtt fel, és bár csak nagyon felületesen ismerem, de mindig az volt róla a benyomásom, hogy ha gyerekkorában megfelelő befogadó családba kerül, akkor többre vihette volna. No mindegy, először mindent megteszünk a sajátért, de az én kis lelkemben eddig is ott volt az örökbefogadás, mint opció, és ha összejön a gyerek/gyerekek, akkor is ott lesz.

Frissítés (2020. 11. 28.):

Ma átjött Pierre és Ben, igen, megint kaptam talpmasszázst, kezdek ráfüggeni. Sajnos a fiúk viszont már egyáltalán nem optimisták, sőt. Elutasító határozatra számítanak, hiába mentek át a környezettanulmányon és a pszichológiai vizsgálaton mind a ketten. Én meg hülye voltam, mert mikor szóba jött a béranyaság, kifejtettem a morális-erkölcsi problémáimat ezzel kapcsolatban. Amik nyilván megvannak, de lehet nem most kellett volna ebbe belemenni. Na, mindegy. Ezért is ekkora szar ez a törvényi ellehetetlenítés, mert aki eddig is "feketén szerzett gyereket", az ezután is meg fogja oldani, viszont Pierrék pont a legális, törvényileg tiszta utat szerették volna választani (még akkor is, ha a törvényi tisztaság csak az egyikükre vonatkozna - ami szintén a gyermek érdekét sértő baromság volt eddig is). Szóval pont a törvénytisztelő melegekkel csesznek ki.    

Nos,

egészségünkre!

Hát, sajnos ez van. Volt wc-n visszafojtott sírás, meg volt autóban hahotázó nevetés, amikor kifiguráztuk, hogyan fogom én vigasztalni és biztatni az orvost, hogy majd legközelebb biztos sikerül. A jó hír amúgy, hogy az orvosnak tényleg van terve. Jobb is, mert ha nem talál ki valamit, akkor lassan rendeljük Dániából a spermaszállítmányt és Zebu tuti rábeszél valami nyálas szőke fickóra. 

Viszont amit tanácsolnék minden kedves olvasómnak - ami külön vicces, mert csupán kettő olvasóról tudok, mindkettő harmincas meleg fickó és sejtésem szerint egyikük sem tervez lombikozni, szóval baromi hasznos tanács lesz, de ha másvalaki a gugli barátunk segítségével talált ide, begépelve a lombik program és a tapasztalatok keresőszavakat, akkor annak azt mondanám, hogy: - eszetekbe ne jusson terhességi tesztet csinálni a vérvétel napja előtt. Mert bizony, ha negatív, akkor is csinálni kell tovább a hasbaszúrást, meg a kúpozást, meg a kábszi (progeszteron) szedést ésatöbbi. Csak kurva szar hangulatban. Ha az első alkalommal nem nézett volna mindenki hülyének, amiért nem csináltam tesztet, akkor eszembe se jutott volna. Pedig akkor voltam okos: sokkal jobb volt az édes tudatlanság. A vérvétel napja más tészta, akkor már jó úgy bemenni az orvoshoz, hogy tudod, mi vár rád. 

Rokonok kiértesítve, mindenki tolja a szöveget (ld. fentebb: "legközelebb biztos sikerül"), mert mi mást lehet erre mondani. 

Dühünkben elmentünk vásárolni, mert ugye eddig kb. három (négy?) hete alig mozdultam ki, volt hogy négy napon belül egyedüli levegőzés az volt, hogy elkísértem Zebut a kisboltig és megvártam kint, míg ő megvette a félkiló félbarnát. Szóval most vettünk cipőket, mert az mégis egészségesebb feszültséglevezetés, mint az ivás. (Jut eszembe, hol a feles Hubertusom?!) 

Januárban folyt. köv.    

Tervek szerdára

- iszok egy feles Hubertust. Mert nyilván a legjobb problémamegoldás, ha iszunk. 

-  készítek egy edzéstervet, heti egy gerincjógával és kettő aerobikkal (utóbbit utálom, de kell valami szívdobogtatós mozgásforma is) 

- az edzéstervet betartom (ez nem konkrétan szerdai program, hanem az azt követő időszakra vonatkozik)

- rámászok Zebulonra és irdatlan nagyot szexelünk (az esti két szuri után a legrosszabb az egész procedúrában az, hogy nem lehet szeretkezni) 

- bőgök (opcionális, lehetőleg nem szex közben kellene)

- körbeírok az összes rokonnak-barátnak, akik szurkoltak, hogy "jah, hát majd legközelebb..."

- elköltöm a maradék ruhapénzt, és nem neten fogok rendelni, hanem "belemegyek a boltba", felpróbálom a ruhát, meg minden.    

Azért kedden reggel még nyomunk egy új terhességi tesztet itthon, meg nyilván az lesz a hivatalos, amit a szerdai vérteszt alapján az orvos mond majd. 

Zebu 13 év után képes volt megkérdezni terítés közben,

hogy késsel-villával eszem-e a pizzát. 

.

.

.

Hát hogy máshogy lehet pizzát enni?! 

[Intenzív szemforgatás. És igen, tényleg késsel-villával eszem a pizzát. Is.]

Ültetési rend

Tegnap ültettek, kettőt. Az orvos a méhemet látva (ultrahang) csak annyit mondott, hogy "Príma!", ezt jó jelnek vettem, de nem merek olyan elbizakodott lenni, mint előző alkalommal. Minden esetre az agyam már meg van róla győződve, hogy terhes vagyok, mert olyan kívánós lettem, mint a fene, ami szimpla baromság, mert annak még később kell jelentkezne. Nem baj, állítólag egy csomó minden fejben dől el, legyen így, akkor tuti összejön. A gyógyszerezés azóta még durvább. 

Zebulon úgy bánik velem, mintha egy porcelán bonobó lennék (ne kérdezzétek, csak fogadjátok el), még mutogatta is, hogy milyen óvatosan kellene engem - a porcelán bonobót - rakosgatni egyik helyről a másikra. A porcelán-bonobóság legjobb része a bogyós gyümölcsökből álló tízórai (november közepén), az új hobbim a málna ízűt büfögés. Ma még fetrengek, holnap is ez vár rám, Zebu leszidott, amiért megnéztem a munkahelyi e-maileket, pedig egész szórakoztató káosz kezd kibontakozni. (Addig szórakoztató, amíg nincs rám kiosztott feladat és csak rajta vagyok a kör-emailen.) 

Hétfőtől home office, szigorúan leszarom üzemmódban, ami az én esetemben külön kihívás, még beültetéskor is rám szólt a nővér, hogy ugyan lazítsam már el a lábam, ne feszítsem. Ja, jó. Szóval biztos menni fog. :D Azért a nagy adag magnézium biztos rásegít, mert a kábszi, amitől kissé kába vagyok folyamatosan.  

Biztos a kábszi hatása az is, hogy azt álmondtam, hogy a Liftes üldözött a szerelmével, minden áron meg akart fekteteni. Hát, Liftes, erről lecsúsztál, a szívem, az agyam és a méhem (meg minden más szervem és érzésem) Zebuloné.

Ja, most ugye orvosi utasításra nem szabad idegeskedni, de azért eléggé bosszant, hogy megint közelebb kerültünk ahhoz, hogy Pierrék álma (arra a mocskos, undorító dologra gondolok, hogy biztonságos, szerető otthont szeretnének biztosítani egy vagy akár több árva gyermeknek is) nem teljesülhet. Az ügyintéző még mindig optimista, hát most vagy ennyire vágja a kiskapukat, vagy ennyire naiv, vagy tudatosan hülyíti Pierréket. Remélem a legelső az igaz. 

Helyzetjelentés

Nyolc leszívott sejtből hat termékenyült meg, abból négy osztódott szépen, ahogy kell. 

Szerdán beültetés, addig naponta telefon, hogy "a négyek" rendben vannak-e. Ha minden rendben megy, akkor kettőt ültetnek, kettőt fagyasztanak. 

Amúgy durva, hogy ha belegondolunk, lényegében van négy gyerekünk. Azért nem rohanunk felvenni a csokkkot. Arról nem is beszélve, hogy számomra szimpatikusabb szívdobogástól számítani az életet, az a fogantatástól kb. még egy szűk hónap. És addig is még rengeteg dolog fog történni. Most minden nap bekavarhat valami, utána a beültetés is kockázatos, és ha meg is tapad(nak), az első három hónap alatt - normál esetben is - rengeteg minden közbejöhet... De most egyelőre szerdáig látok előre.

Aztán mehet a drukk, hogy legalább az egyik elég erősen kapaszkodjon. 

Ma megint kaptam egy talpmasszázst, ezúttal Bentől, amíg Pierre Zebulont nyírta (nem ki, hanem meg). 

Zebulon meg újraindította a prémium-tápolást, tolja belém a magvakat (mármint az olajos magvakat, ejj már!), natúr csirkét, csicseriborsót, gyümölcsöket... Szombaton, míg engem kiütött a Progesteron kapszula (legjobb kábszi evör, beveszem és egy óra múlva kidőlök), Zebulon konkrétan ötféle ételt készített el, ebből egyhez volt némi közöm. Nyilván a desszerthez. 

Ja, leszívás napján délután ki tartott előadást online? Na ki? És még meg is dicsértek! Az előadás után persze kapcsoltam ki a kamerát és raktam magam vízszintbe, mert azért fájt a hasam. Mivel altatásos műtét volt, hivatalos ügyeket nem is intézhettem (volna) aznap, ezt az előadást viszont beígértem már akkor, mikor leszívás a kanyarban sem volt. 

Ja, covidos sem vagyok. Legalábbis hétfőn nem voltam. 

Na, ez kissé szétszórt bejegyzés lett, pedig az esti kábszimat még be se vettem. (Hét vagy nyolcféle bogyót szedek, van, amelyiket napi háromszor, aztán van egy bőrre fújós cucc, meg egy injekció.) 

Van valami hétköznapi, meghitt romantika abban,

amilyen koreográfiával keverjük reggelente a "koktélt". Mindketten tudjuk, kinek mi a dolga, minek mi a sorrendje, így teljes rutinnal megy az egész: műanyag kupak le, gumikupak fertőtlenítés, közben Zebu felpattintja a sárga tűt. Tű beszúr a gumikupakon át, oldószer befecskendez, óvatosan oldódásig rázogatja a port, közben én nézem, hova szúrjunk, fertőtlenítem a bőrt. Pattintom a szürke tűt, adom Zebu kezébe, sárga tű le, szürke tű fel, már szúrja is a hasamba, húzza ki a tűt, nyomom le a fertőtlenítő kendővel, másik kezemmel válogatom szét a "veszélyes hulladékot" az újrahasznosítóba szánt részektől (csomagolás).

Pénteken petesejt-leszívás.

  

Nomen est omen

Tudom, hogy a Győző álnév, korábban is sejtettem. Így hát felvetődik bennem, hogy mikor nevet kellett választanom egy kulcsfontosságú mellékszereplőnek (aki, ahogyan folyamatosan formálom a cselekményt, egyre kevésbé mellék...), akkor

A) működött a tudatalattim és előhívott egy elnyomott/elfelejtett információt

vagy

B) sikerült ennyire beletenyerelnem a névválasztásba? (Ugye mind jól ismerjük az alaptételt, hogy nincsenek véletlenek...)

-.-.-

A névadással amúgy is mindig bajban vagyok, mert oké, hogy az én fejemben öt éve XY néven él egy szereplőm, megszoktam, hogy magamban így hívom, de attól még másoknak az hangozhat idegenül, bugyután stb. Olyan is van, akinek azért változtattam a nevén, mert van a környezetemben olyan nevű ember, az meg milyen már, hogy a főgonosz a férjem nevén fut? (Nincs Zebulon nevű szereplőm és nincs főgonoszom, de a lényeg érthető.) 

Mondjuk nem tudom, miért zavarnak ezek a dolgok, más úgysem fogja olvasni.

Mindegy, engem ez most zavar, így szépen végigjavítgattam az egész szöveget, még úgyis nagyon sovány. (110 oldal, de sosem fogok végezni vele, és a mennyiség amúgy is csak egy dolog. Mikor fogok még belekezdeni a minőségi munkába? Ezek még csak vázlatok, beszélgetés-foszlányok, cselekmény-darabkák... Zebu állandóan faggat, hogy mikor küldhetjük a nyomdába. Egyem meg, sosem tudom, hogy viccel-e, vagy tényleg nem tudja, hogy a fióknak önmagamnak írom?)

Máté neve továbbra is marad, dacból nem változtatom meg, amúgy is egy balett-táncosról van szó, semmi egyezés nincs, igen, persze, a gyerekei iránti rajongás az egyezés, de a többi nem. (Ennek ellenére mióta megtudtam, hogy hazudott nekem egy dologról, azóta szadista módon szegény kis táncosomat büntetem.) 

 PS: Boldog névnapot minden "igazi" Győzőnek!  

Hétfőn

Covid szűréssel fogom kezdeni a napot, mert a petesejtleszívás kisműtétnek számít, így előtte kötelező. Nincs tünetem, úgyhogy bizakodó vagyok, hogy negatív lesz. (A leszívás időpontja nyilván nincs még meg.)

Közben Ben viszont beteg volt a héten, lázzal, gyengeséggel stb. Vele nem találkoztunk, de Pierrel igen, kicsit izgultam emiatt, de Ben negatív tesztet produkált. Zebuék bátyja legyőzte a rákot és szépen erősödik, de nem lenne jó semmivel sem megfertőzni (sima influenzával vagy egy cifra fosós-hányóssal sem. Semmivel), nekem meg a leszívás-beültetés miatt lenne fontos, hogy egészséges legyek, mint a makk.

Pont ezek miatt, s a biztonság kedvéért a negatív teszt ellenére sem jött még Ben a mai vasárnapi ebédre, pedig Bátyót köszöntöttük. De így is kiderült, hogy mióta Ben beteg, Pierre minden este alapos talpmasszázsban részesíti, ezen felbuzdulva anyósomat is megmasszírozta hát- és talpügyileg, Zebulon meg kinyenyerészte, hogy ha már így benne van, nekem is csinálja meg a talpam (talán mert sejtette, hogy ha nem az öccsével csináltatja, akkor majd neki kell). Szóóóóóval, kaptam én is egy talpmasszázst! Amúgy durva, hogy mennyire nem bírok lazítani, Pierre-nek vagy háromszor-négyszer is rám kellett szólnia, hogy ne feszítsem a lábam... Múltkor viccelődtem ezen egy kolléganővel (aki pszichológus), hogy nálam genetikailag kódolt a folytonos aggódás, no de persze én a szocializációs hatásokban igazából jobban hiszek, és anyumból kiindulva minden érthető, nyilván tőle tanultam ezt az állandó "idegállapotban levést". 

Jógázni kén'.     

Nézem a Halloween-es posztokat,

és arra gondolok, hogy mennyire nem jelent nekem semmit ez az ünnep így ebben a formában. Mondjuk a tökfaragás az jó móka, az pont bejön, majd mi is fogjuk csinálni a gyerekkel (most épp napi kettő hormont kell szúrni), de csak mint egy kellemes őszi program, függetlenül mindentől. Meg persze a halottak napja az más, múlt héten is voltunk kint a temetőben, gyerekes módon szeretek mécsest gyújtani, még ha a kicsiket el is fújja a szél, a nagyokat meg elviszik. (Zebu papájának a sírjáról elvitték a művirágokat. Művirágokat, bakker, a művirágot. Úgy elbeszélgetnék egyszer egy ilyen emberrel, hogy mi van a fejében.) De ezt a beöltözős cuclit nem értem. A horroros ijesztgetésért sem rajongtam soha, sem a filmvásznon, sem a valóságban. Kezdek rájönni, hogy egy tök beszari alak vagyok. :D