Állatkertbe menni mindig olyan kiábrándító,

mert a kifutó innenső oldalán túl sok a vadbarom. 

Lujzának viszont tetszett a cápa, a gorilla és a jegesmedve is, meg persze a kakas, az utlimate kedvenc.

"Anya! Haja! Hosszú!",

állapította meg három felkiáltás kíséretében Lujza egyik reggel, fel is ébredtem alaposan. Mond néha olyanokat, hogy fülem kettéáll. 

Apai nagymamájánál mindenki legnagyobb döbbenetére megszámolta megszámlálta  a kutya lábait, de aztán normális 20 hónapos módjára megszámolta a farkát is ("kettő, három!"), szóval megnyugodtunk, hogy nincs itt semmi baj, az előző produkció véletlen volt. Amúgy persze szépen sorolja a számokat, néha sorrendben, néha nem, néha kihagy egyet-kettőt, néha nem. De másfél évesen ez így jó.  

Egyre többször próbál mondókázni, énekelni ("Boci boci fajta"), vannak kedvenc versei, meséi. Imád legózni, ami egy hatalmas yisssss, alig várom, hogy a Lego City kollekciót elkezdjük gyűjteni. Addig a pénzt kezdem gyűjteni rá.

Túl vagyok az elefántcsonttornyos munkák nagyobb részén, ami együtt jár azzal, hogy Lujza meg azt tanulta meg, hogy "anya dógozik", amit iszonyat bájos (és szívfacsaró) nyüszögéssel bír elpanaszolni, pedig "dógozás" közben anyai nagyszülei vagy a nagynénje tojtatják és kényeztetik.  

Ezzel együtt 1,5 hónap van hátra a csedanyuka státuszomból, s nem csak azért félek a bölcsitől, mert jajjj, Lujza hogyan fog beszokni (lehet naiv vagyok, de arra számítok, hogy hullámvölgyekkel, de könnyen fog menni), hanem hogy én hogyan fogok bevisszaszokni a munkához. Eleve: nem lesz délutáni szundi, ami nagyon gáz,* másrészt nem tudom, hogyan fogom tudni letenni a stresszt. Régen mindig hazavittem, pörögtem-forogtam rajta, tök feleslegesen, s hiába tudtam ezt a hiábavalóságot, mégis csináltam. Most erre idő se lesz, meg nem is akarom, hogy ne tudjam kikapcsolni, mikor inkább Lujzára kellene majd koncentrálnom. Remélem, menni fog. A harmadik, ami rajtam kívül nyilván senkit sem érdekel, hogy hogyan és mikor oldom meg, az az elefántcsonttornyos munkáim, amik mind a Munkahelyen túli, fizetetlen feladatok, de úgy vannak előadva (és én is így relativizálom őket), hogy mind az én előrejutásomat szolgálják. Egyik kisgyerekes kolléganőm már jelezte is, hogy most jön el az éjszakai/hajnali munkák ideje. A negyedik dolog, amiről félek, hogy hogyan fogom kezelni a Munkahelyem (napközbeni) idióta feladatait. Kívülről és messzitől nekem úgy tűnt, hogy az elmúlt két évben inkább az idióta feladatok lettek túlsúlyban az értelmesek helyett. Ebben a félelemcsomagban benne van az is, hogy jól megszokott kolléganőm se lesz ott, aki lesz, az meg fél lábbal az elefántcsonttoronyban van, és 1,5 munkahelyen kell helyt állnia kispapaként (ja, PhD-zik is, legyen akkor 2,5 munkahely). Szóval nem elég, hogy nem tudom, mennyire fogok tudni vele együtt dolgozni (bár ezzel kapcsolatban is optimista vagyok, mert ismerem, és értelmes), viszont azzal kapcsolatban már bizonytalan vagyok, hogy mennyit lesz bent konkrétan az irodában.  

Persze kérdés, hogy *én* mennyit leszek bent az irodában, hiszen nyilván minden fosós-hányós-orrfolyásost össze kell majd szedni családilag a bölcsiből. 

Huh, jó kis rant lett itt a végére. 

*igen, én olyan anyuka vagyok, aki a délutáni szundi szabadidejét nem mosással-főzéssel-takarítással töltöttem többnyire, hanem a gyerök alatti matracul szolgáltam, s haszonélvezője is voltam persze ennek a helyzetnek. Most, hogy Lujza már nélkülem is hajlandó aludni, az alvóidejében adatbázisokat hegesztek, fáj is a fejem, fáradt is vagyok, de muszáj tréningeznem magam. 

Dobpergés:

A nyertes a szivárványt átveheti Nyakasfalva, Telep utca, Az utca legszebb kerítése házszám, konyhapult helyszínen személyesen, de kérésre postázzuk.  

(Milyen igényesen mocskos a körmöm a gazolástól...)

Új poharaink vannak.

 Lehet tippelni, melyik a Zebuloné, melyik az enyimé. 

A helyesen tippelők között a kép jobb alsó sarkában lévő szivárvány kisorsolására kerül a sor.

(Mostanában sokat járt erre a tollfelvásárló: "Intsenek a kezükkel és az autónál felvásárlásra kerül a sor")

FRISSÍTÉS: Ezennel lezárom a játékot! Hamarosan jövök a nyereménysorsolás eredményével. 

Ja, a megfejtés: mindenki a kis szívéhez közelebb álló állatot választotta, így Zebuloné a cicás, enyim a kutyás. A helyesen tippelők: Bogár és Peti. 

Még mielőtt a kommentet megírtam volna,

én is elgondolkodtam azon, vajon én magam sznob vagyok-e. Arra jutottam, hogy igen, de én ezt nem tartom olyan rettenetes rossz dolognak. Lehet azért is, mert a sznobságom nagyrészt kulturális abban az értelemben, hogy nem anyagi javakkal (ruha, autó, utazás) próbálom majmolni az elitet, hanem kulturális fogyasztásban igyekszem hozzájuk igazodni, vagy követni a trendeket.

Jó, mondjuk azt remélem, hogy nem vagyok álintellektuális (imposztor szindróma ON).

Az viszont tuti, hogy a kultúrsznobságom része, hogy nem szégyellem a sznobságom. 

Lujza új tudománya

a halandzsa-babanyelven történő versmondás és éneklés. Eszméletlen édes! Ma demonstrálta tágabb körben is Pierre és BenEflekt* szüli-névnapi zsúrján, a terasz dohányzóasztalát színpadnak használva. 

*Ben 33 éves lett. 33! Hogy lehet valaki ilyen fiatal?! 

Redditen olvastam fórumkérdésként,

hogy ki mit olvas magyar szerzőktől. 

Nekem nem lenne szabad ilyeneket olvasgatnom, mert már megint rájöttem, mennyire le vagyok maradva. Mondjuk azzal tisztában vagyok, és ég miatta a pofám  pofikám arcom, hogy SE Grecsótól, SE Dragomántól nem olvastam még (regényt), de rajtuk kívül is annyi jó ajánlás futott be! Zokogok. Közben a hálószoba komódján ott van Murakami novellagyűjteménye, amiből kettőt olvastam még csak (tetszettek pedig), a polcon meg vár rám Ali Smith következő kötete (fenntartásokkal kezelem), és még egy Murakami. A halott blogomon, amit elvileg az olvasott könyvek, látott filmek és sorozatok számára hoztam létre, szóval ott is van kívánságlista, a papír alapú naplóimba is szoktam felvésni egy-egy címet, ami a fülszöveg alapján megtetszik. Bruhhh. 

De hogy szívassam magam, Lujza altatós idősávjában* elkezdtem nézni Szabados Ági Mutasd a könyvespolcod műsorát is. Nem vagyok normális.

Van most ezt a napi 20 perc olvasás felhívás, ami amúgy tök jó dolog, és valóban 20 perc is rengeteg. Már csak meg kellene találnom azt a 20 percet, amikor 1) csend van 2) fény van 3) nem vagyok álmos. 

Vaaaaaagy, egyelőre rövid időre elengedni ezt a dolgot, és elfogadni, hogy kisgyerekkel nem ennek van az ideje.  

*Most, hogy még kicsit beteg, köhög, sokat ébred, ott kell lenni mellette. De amúgy is hajlamos minden neszre ébredni, s nehezen alszik vissza, így ott vagyok mellette a délutáni szundikkor. Jól is jön amúgy a pihenés, akkor szoktam - telóról persze - blogokat (és disszertációkat khm) olvasni, u2-bozni, néha írni is... meg persze aludni, ha húzós volt az este. 

Kezdene visszaszippantani az elefántcsont torony,

szóval millió egy dolgom lenne, de Zebu meg most tudott jól szabit kivenni, úgy voltam vele, csapassuk, úgyis egy napos (=fél napos) kirándulásokat terveztünk, altatások után fogok tudni dolgozni (ahogyan eddig is tettem). Aztán jött az “élet”:

Először úgy tűnt, egész héten esni fog, aztán Lujza belázasodott, majd a frissen műszaki vizsgáztatott és éves szervizelt autó dobta fel a talpát.  

Eső eddig nem sok volt.

Lujza nem lázas, viszont folyik az orra és köhög, ami miatt nem tud aludni, állandóan mellette kell ülni, ami miatt se dolgozni, se pihenni nem tudok. (+ nyilván én is beteg vagyok, csöpög az orrom, faj a torkom és a fejem - biztos szegény kis Lujzám is így van)

Autót Zebu rámenősségének köszönhetően 2 órán beül megjavították, kellett is ma, mikor a dokihoz vittük Lujzát.

Azt még leírom, hogy annyira cuki volt a dokinál. Indulás előtt eljátszottuk Huba macival és Szamanta babával a vizsgálatokat: a fülesem volt a fonendoszkóp vagy mi, Huba nagyokat sóhajtott, Szamanta szófogadóan nyitotta a száját. Aztán Lujza mindezt éles helyzetben annyira ügyesen alkalmazta, hogy ő is sóhajtozott és szépen nyitotta a száját. (Minden okés vele, átlagos megfázás) 

Viszont Lujza még nem százas, én meg rohadt fáradt vagyok (meg beteg), dolgoznom kellene (olyan munkát, ami ráadásul ugye 0 Ft bevételt hoz, üdv az akadémia világában), és ugye ugrott a kikapcsolódás, csak hogy valami még pluszban frusztráljon.

Gürrrr.