A csend oka

nem az volt, hogy ennyire ne történet volna semmi, hanem inkább az, hogy történtek a dolgok. 

- munka volt bőven, előfordult, hogy még este hétkor a gépet nyomkodtam, hogy minden időben meglegyen

- ennek egyik oka, hogy kitört a vizsgaidőszak

- és kitört a konferencia-szezon is, egy nemzetközin már túl vagyok, egy magyar ezután jön és nyáron készülni kell az ősziekre is, melyeken ugyan csak névlegesen veszek részt, de a kollégákat nem szabad cserben hagyni.

- voltam a háziorvosnál, akit nagyon zavart a vizeletemben lévő genny (a körzeti nőgyógy legyintett rá, szedjek tőzegáfonyát), így házidoki elküldött megint laborba, s mivel még mindig volt genny, kaptam egy antibiotikumot. Nem voltam boldog, de jobb megelőzni a bajt. Újabb labor szerint minden OK. 

- Beléptem a 18. hétbe, és megkaptam az első oltást is. A másodikat 6 hét múlva kapom, szóval bőven a szülés előtt, ami nagyon jó. 

- Nem bírtuk tovább, és egy bababoltba már elmentünk Zebuval, végül még csak nekem vettünk  dolgokat, mert nadrág-szoknya vonalon nagyon elkelt már az erősítés. 

- Ja, hát igen, a pocak már látszik, mókás eléggé. Mozgást még nem érzek. Vagyis biztos, csak nem tudom, hogy az az-e vagy valami kósza bélmozgás, még nem tudom, mit kell figyelni.

- Zebulon továbbra is elhalmoz minden jóval, istenieket főz. 

- Én viszont délutánra általában kidőlök: most "agyilag" már rendben lennék, energiám is lenne alapvetően, de borzasztóan fáj a derekam. Reggel nyolctól délután háromra már pont sok az ülés - a munkaidő végét a kanapéról nyomom. Nem tudom, ha be kellene járni, hogy oldanám meg... Amúgy már ez is javul, vagy kezdek hozzászokni, vagy nem tudom, de az egyik délután volt, hogy fetrengtem a fájdalomtól (mármint tényleg), míg meg nem találtam egy olyan pózt, amiben végre tudtam lazítani. Étvágyam viszont végre van! És végre valahára a mérleg is mutat némi gyarapodást. (55 kg, azaz kb. 1 kg hízás így a negyedik hónapra :)) A cickóim érezhetően nehezebbek, tök mókás, szerencsére a kezdeti növekedéshez képest nem sokat változtak, még simán beleférek az eredeti méretembe melltartó-ügyileg. Igaz, csak akkor veszek, ha orvoshoz megyek, amúgy vagy semmi, vagy mostanában lazább típusú sportmelltartót.

- Mivel a családban is egyre nagyobb az átoltottság, így már szerveződnek a nyári találkozók

- Pierre és BenEflekt múltkor áthívtak magukhoz, Zebu lenyírta a füvet, ők virágokat ültettek, én meg kivetődtem egy napágyra levegőzni és szívni a d-vitamint.   

Má' megin' azt álmodtam, hogy

kismamaruhát vásárolok, ez valamiért nagyon bekattanhatott nekem, aztán álmomban egy csomó egykori iskolatársam/csoporttársam is nagy pocakkal tűnt fel, nézzed már, mennyi várandós, ja, hát nem is olyan nagy dolog, hogy én is az vagyok, egy csomóan mások is azok...

Aztán most gondolkodtam az álmomon, és azt mondtam magamnak, hogy hülye vagy(olf), Médea, igenis különleges, hogy ott a pocakodban egy kis élet, tessék szépen megélni, és az egészen tündi-bündi módon különlegesnek érezni, mert várhatóan nem sok ilyen lesz még az életben! (Azért egyszer még jó lenne - no de először ezen legyünk túl...) Amúgy sem verseny. 

Azt viszont nem álmodtam, hogy a jó időre való tekintettel végre tisztességesen kikutyáztam magam anyósomék kutyáival. F. kutya a kedvenc kutyám, anyósom szerint én is az ő kedvenc emberei között vagyok, szóval kölcsönös a szerelem és így tavasszal eléggé egymásra vagyunk kattanva, már csak azért is, mert imádom fésülni, és, nos, róla lehet mit. Rettenetesen tömött bundája van, én komolyan nem tudom, miféle keverék lehet, de a felmenői között tuti vannak hegyi kutyák, és/vagy valami nagyon szibériai fajta, kinézetre amúgy úgy fest, mintha valaki 90 fokon kimosott volna egy ír farkaskutyát. Na jó, csak 60 fokon, mert így is nagytestű, de azért nem olyan félelmetesen behemót, mint a fajtatiszta társa. Azért ahhoz kellően nagy, hogy ne tudjon beleülni az ölembe - persze azért megpróbálta. Kétszer is. Lejött róla egy fél festékes vödörnyi szőr, pedig csak a jobboldalát hagyta fésülni és anyósom mát kétszer átfésülte (szintén egy-egy festékes vödör szőr mínusz). Édes volt, mikor vagy fél percig elmélyülten szaglászta a hasam, mondom is neki, hogy jól gondolja. :) Azt olvastam, hogy ha a kutya odabújik a hashoz, akkor a baba szívhangját is hall(hat)ja. F. kutya már elég süket, így biztosan nem hallotta. No, de a szaglása az még mindig remek!