Tönkrement a munkábajárós hátizsákom cipzárja,

de nagyon-nagyon, így kaptam is egy új laptop-hátit. Mivel már többen kértétek, hogy mutassam meg, egy átlagos napon miket hurcolászok magammal, engedtem a tömeg nyomásának, s ezennel felfedem táskám titkait:

Na jó, csak vicceltem, a kutya (macska) se kérte, de ha már mindent kirámoltam, rendszereztem, és kitaláltam az új táska beosztását, akkor már gondoltam, lövök egy képet, s veletek is megosztom. Amúgy azóta már változott annyi, hogy a Lujzás túlélőcuccok kikerültek egy másik táskába. A pénztárcámon a bevásárlókocsis-százas mellett az Lujza egyik hajgumija. 

Jah, és maga a táska! A kiválasztás szempontjai a következők voltak: legyen "olcsó", férjen bele a laptop és nézzen ki valahogyan. Így esett a döntés erre a Budmil csodára. A Budmil még mindig ciki márka, vagy már nem? Mondjuk, mint látható, telibeszarom nem nagyon hat meg, ha a ciki kategória, csak azért érdekel mások véleménye, mert fiatal koromban nem volt menő, de azóta ezt már lehet meghaladta a társadalom A színe vicces, mert nem vagyok nagy rózsaszín-fan, de ez egész pofás árnyalat, meg Zebulon is mondta, hogy sosem volt még nőies hátizsákom (mivel általában a tőle örökölt fekete kocka-laptop-hátizsákokat hordtam). 

Kutyás zokni. 

Thank you so much my dear,

írja nekem a témavezetettem. Mondjuk idősebb is nálam vagy 10-15 évvel. De legalább nő, így hallgat rám a korkülönbség ellenére. Lehet Egészen biztosan rasszistás vagyok, de külföldi férfi témavezetését továbbra se szívesen vállalnám. Majd 10-15 év múlva talán.  

Növekedett a HO napok száma,

így egyből lecsökkent az olvasott oldalak száma. Meg persze Lujza betegsége is hozzájárult ahhoz, hogy megakadtam a Halkirálynővel (pedig pont eljutottam ahhoz a részhez, mikor végre feltűnt a címszereplő). De ez nem akadályozott meg abban, hogy az apu-könyvtárból elhozzak négy könyvet: 

- a Csupa zöldség kicsit csalódás volt, mert jó ötleteket nem adott, de azért majd olvasgatjuk Lujzával. 

- A magány ismeretterjesztő könyvecske a hétköznapi pszichológia sorozatból, szakmai érdeklődés. 

- Popper Péter a polcról (p)figyelt, mikor levettem, anyum hümmögött, hogy az nagyon jó, olvassam el. Nem véletlenül vettem le, nagyon nem is kellett rábeszélni, de azért jelnek vettem az ajánlását.

- a Száz év magány nagy lemaradásom. Persze a "fontos könyvek a világirodalomból, amiket még nem olvastam" listám olyan hosszú, hogy a Holdig elérne, viszont Szabados Ági Mutasd a könyvespolcod című műsorában pont felhozta irodalmi szerelmem (gy.k. Krusovszky Dénes) - akit korábban sosem hallottam beszélni, csak a könyveit olvastam. Mondjuk épp arról beszélt, hogy vannak könyvek, amiket ha nem jó időben (azaz nem kb. 15-25 éves kora között) kap el az ember, nem lesznek olyan meghatározóak az életére, s itt felsorolta a Zabhegyezőt is, ami nekem kamaszkorom egyik legmeghatározóbb regénye, viszont felnőtt fejjel tényleg teljesen más olvasni. Szóval így vágok majd bele a Száz év magányba, de sebaj, nem kell, hogy a földhöz vágjon, elég, ha jó. Én is sokszor megállapítottam már egy-egy népszerű írással kapocslatban, hogy az eltérő ízlés mellett az is okozhatta, hogy a fősodorral ellentétesen nem voltam tőlük hanyatt esve, mert rossz életkorban, rossz életszakaszban találkoztam vele. Szóval jah, egy rugóra jár az agyam Krusóéval. 

Peti, ez meg speciálisan neked gyártott "vicc": Crush-ovszky Dénes. Bocsánatot kérek, és kikísérem magam. 

(Azt csak zárójelben jegyzem meg,

hogy mikor csapatépítő volt, a parkból a fővárba busszal utaztunk vissza a csapat nagy részével, és épp meditatív állapotban bambulásztam ki az ablakon, kihasználva, hogy évek óta először járok újra Büdipesten, akkor megláttam, hogy Hegyalja út, és BAM! instant w.m. 

Azóta is töröm a fejem, hogy mi az összefüggés, valami biztosan van. Valami olyan rémlik, hogy egyszer írta, hogy beállt a kocsisor a Hegyalja úton. De lehet, nem írt semmi ilyet soha. Lehet egyszerűen egész Budapestet hozzá kötöm. Hülye vagyok, pedig még nincs is október.)

"Mi barátok vagyunk?"

fordult hozzám Lujza az egyik reggeli összebújós ébredezésnél. Sajnos hamar lehervadt a kis arcáról a mosoly, mikor próbáltam neki elmagyarázni, hogy nem barátok vagyunk, hanem annál  mélyebb szálak kötnek minket össze. Ekkor belekezdtem egy hosszú fejtegetésbe a rokonok és barátok "definíciójáról" és a kettő közötti különbségről., igyekeztem gyereknyelvre fordítva, egyszerűen megaragdni a lényeget.

Akkor kerültem igazán bajba, mikor példát akartam mondani a barátokra. Mert hiába mondtam, hogy ott van Virág, a bölcsiből, meg soroltam a többi gyereket is, akiket szokott Lujza emlegetni, mindre ingatta a fejecskéjét, hogy ők ugyan nem a barátai. 

Lujza Nővéremet hozta fel ötletként, ami ugye megint nem jó irány. 

Gondoltam, hogy akkor majd a saját barátaimat kezdem felsorolni. És itt megállt a tudomány. Pierre lett volna a sorban az első, de egyrészt vele a barátságunk igen rövid életű volt (ti. kb. azóta "szerzett" öcsémként tekintek rá, hogy Zebulonnal elmélyült a kapcsolatunk, a házasság óta pedig "teljes jogon" tekinthetek Pierre tesómként), másrészt viszont Lujzának nem is kérdés, hogy rokona. 

Akik eszembe jutottak, azokkal vagy csak írásban tartjuk a kapcsolatot, vagy még úgy se, de Lujza tuti nem látta őket élőben. Vagyis egyikükkel találkozott (kérészéletű főiskolai pályafutásom alatt megismert barátnőmmel), meg az ő kisfiával, de velük is elég régen ahhoz, hogy hiába próbáltam felidézni a találkát, Lujza megint csak a fejét ingatta, hogy ő ugyan nem emlékszik semmilyen kedves nénire, aki Kisvakondos könyvet ajándékozott neki, pedig anno hetekig azt hallgattam, hogy S. néni így, S. néni úgy. (A Kisvakondos könyvet persze azóta is imádja.) 

KK úr neve ismerősen csengene Lujza előtt, mert szoktam emlegetni, de ő a kollégám, nem a barátom (bár kedvelem). Amúgy így belegondolva KK úrékat is jó lenne nyáron meglátogatni, ők is voltak nálunk, mikor Lujza pincúr volt (még nem volt egy éves, de már a Telepen laktunk), most, hogy nekik is van saját gyerkőc, aki egy éves, ideje lenne viszonozni a vizitet. KK úr inkább kolléga, de KK már súrolja nálam a barátnő kategóriát. Ráadásul KK keresztneve egyezik Lujza képzeletbeli barátjának a nevével. 

A képzeletbeli barát amúgy egész jó példa lenne felnőtt fejjel, de Lujzát szerintem csak összezavarnám vele - főleg azért, mert a kis képzeletbeli barátja hol a kislánya, hol bölcsis csoporttársa, hol a kiscicája, mikor épp milyen szerepet kell alakítania.

Még szerencse, hogy - írásban, hogy máshogy - már leszerveztem egy nyári randit egykori Elefántcsonttornyos kolléganőmmel (ma már ő is máshol nyomja az ipart). Ugyan eredetileg ő is (ex)kolléga, ám a közös harc az elemekkel barátságot kovácsolt közénk, hiszen felváltva voltunk lelki támaszok egymásnak. Neki kettő bambinója van, korban Lujza lesz középen. Majd a találkozó előtt sűrűn fogom használni a barátnő szót. 

Amúgy a fő tanulság - számomra - hogy baromira megkoptak a baráti kapcsolataim, mármint azok, amik fiatal koromban köttettek. Többnyire ők is a gyerekeikkel vannak elfoglalva és/vagy külföldön élnek, továbbá nincs napi szintű kontakt, ami meg a szervezést könnyítené meg. Meg persze mindig bennem van, hogy ha nagyon akarnának, tudnának találkozni velem, de annyira azért nem vagyok érdekes, meg fontos, hogy ezért konkrétan tegyenek is. Néhány barátságról már én mondtam le - hiába kezdeményeztem, mindig elsikkadtak a találkozók. Lehet az én hibám is, hogy nem teperek jobban, de most már Lujza mellett és a közlekedés miatt én sem tudok olyan könnyen pattogni. Egy-egy belvárosi utat meg kell tervezni, kiszámolni, hogyan érünk haza, mikor kell elindulni. De Lujza nélkül se egyszerű. Sosem volt számomra egyszerű barátságokat kialakítani, szinte mindig "a másik fél" kezdeményezett. Na, pár kapcsolatot hátha sikerül feléleszteni a nyáron! 

forrás

Középiskolás korom óta nem fordult elő velem,

hogy mensi alatt véres legyen a nadrágom nap közben, hát tegnap sikerült újra átélni e gyönyört. Hurrá. De persze nem elég, hogy összevéreztem. Mert mindez előfordulhatott volna egy nyugodalmas home office napon. Vagy legalább egy normál irodai napon. De nem. Akkor kellett megtörténnie, mikor az ország másik felén* voltam. Csapatépítőn. 

Bár a csapatot építette, ugyanis a mosdóban kidühöngtem magam, hogy ilyen is csak velem történhet, mire a-világ-legkedvesebb-embereinek-egyike kolléganő még meg is nézte, hogy látszik-e a fenekemen a folt (szerencsére nem), ami instant időutazás volt a gimis évekbe, amikor minden lány tudta, hogy a "megnézed?" kérés elhangzását követően illik lemaradni pár lépést és csekkolni a kérdező poppatyúját. Szóval a végén még röhögtünk is egy jót, aztán tök jót beszélgettünk (az endometriózisról - minő vidám téma).  

A csapatépítő pedig sokkal jobban sikerült, mint vártam. 

1) Lujza nagyon ügyesen fogadta a hírt, hogy mikor reggel felkel, nem leszek ott, se akkor, mikor este elalszik. Először sírt, mikor előző délután elmondtuk neki, de igyekeztem átkeretezni, hogy egy csudijó apa-lánya napjuk lesz Zebulonnal, ennek amúgy kicsit meg is örült, s végül jól sikerült a reggeli bölcsibe menés és a délutáni apa-lánya mókázás is. 

2) Maga a csapatépítő is jó volt: én (ÉN!) kezdeményeztem beszélgetést. Többször is! Vadidegen (új) kollégákkal is. Sőt, volt olyan is, aki magától jött oda bemutatkozni, az külön jól esett. Tudni kell (mármint dehogy kell, de elmondom, hogy értsétek a helyzetet), szóval tudni kell, hogy KK úrral** és Főnivel dolgozok napi szinten egy irodában itt lent a vad keleten, a többiek meg a fővárban tevékenykednek. Emiatt e-mailben és néha telefonon tartjuk a kapcsolatot, de élőben ritkán találkozunk. Nekem meg ugye kiesett kb. 3 év, amíg Lujzáztam, közben a csapat (kb. 50 ember) fele lecserélődött. Eleve nehéz messziről, ritka személyes találkozásokkal követni, hogy ki kicsoda, plusz nekem borzasztóan rossz az arc-név összepárosítós memóriám, nekik ellenben könnyebb megjegyezni KK urat meg engem. No mindegy, jól ment, szerencsére a csoportos feladatnál is nagyon jó csapatba kerültem, kettő embert ismertem régről - ami meg azért érdekes, mert a Cég életébe mi (vad keletiek) hamar beléptünk, tényleg kb. elsők között, utána volt több nagy bővülés-változás, így az öreg motorosok mindig megörülnek nekem, pláne most, ennyi év kihagyás után.  

3) Szép helyen voltunk, egy hatalmas parkban, s bár baromi meleg volt, de így is jó móka volt.  A program pont elég volt, s ami volt sem volt erőltetett. Csupa aranyos, értelmes, vicces kollégám van. A-világ-legkedvesebb-embereinek-egyike kolléganőt már említettem (ő is öregmotoros, mindig is jóban voltunk), azon is mindig ámulok, hogy Miss Protokoll mennyire figyelmes és kedves (oké, nála ez munkaköri kötelesség, de elképesztő, hogy mindenre figyel), és tök jó, hogy a tapasztalt öreg rókák mellett mennyi sok fiatal is dolgozik a Cégnél.

4) Odaúton vonatoztunk KK úrral, hazafelé viszont Főni vezetett. Főni baromi jól vezet, bőven van rutinja, nem fél odalépni a gázra (azért ésszel), így altatás előtt hazaértem. Lujza még épp nagyban lengette a magyar zászlót, így együtt meg tudtuk nézni az első félidő végét, mielőtt mentünk volna "a végső etetésre" (fürdés előtt mindig kap kis gyömölcsöt és/vagy babapudingot és/vagy zabszeletet).    

* igazából a közepén, de a lényeg, hogy Nyakasfalvától távol

** KK úr = Közvetlen Kolléga, az úr megjelölés pedig azért szükséges, mert előtte KK-val dolgoztam, aki meg KK úr neje, csak most babázik. Főni pedig a közvetlen főnököm, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag ő a főnököm, de munkát nemcsak tőle kapok, hanem a szervezetfelépítés szerinti "igazi" főnökömtől is. 

Egész profin készítek "nyuszi-csurit" örökmozgó

leánygyermekemen. Azért szépen (pláne középen) még nem sikerült elválasztani a haját. Bár van egy olyan gyanúm, hogy mikor K. néni varázsolja azokat a divatmagazinba illő frizurákat, akkor Lujza engedelmesen ül egy kisszéken. 

Lujza elkapta a kéz-láb-száj vírust,

remélem, ti, kedves olvasók sosem találkoztatok vele első kézből(-lábból-szájból). Szerencsére láza nincs  már. Az első napon volt csak enyhe láza, akkor viszont átaludta a napot, ilyet még nem láttam tőle. Csak enni kelt fel, de az étkezést is végig nyafogta, hogy ő álmos. Azóta vidám, nincs hőemelkedése se, élénk, így tök nehéz lekötni, viszont tele van pöttyökkel. 

Ma már olyan jól volt, hogy anyum vigyázott rá (náluk), én meg haladtam az elefántcsonttornyos munkákkal, amit majd a "Jóisten fizet meg" ugyebár. (Ha az ingyenesen végzett tudományos munkákért járna bármi, jó sok mennyei kreditem lenne - mint mindenkinek a "szakmában".) De mindegy, nem lehet ezeket megúszni, ez egy ilyen biznisz, legalább most "a céges" feladatokkal nem kell foglalkozni, ha már betegszabin vagyok.

Így is még vár rám két angol disszertáció-bírálat. Remélem, azokért tízszeres kredit jár, az egyikért legalábbis minimum annyit illene adnia az Öregnek, annyira bűn rossz a dolgozat. Mondjuk, ha eljut a védésig (a hallgató, nem az Öreg), és maradok biz.tag, akkor azért földi fizetőeszköz is fog járni. Meggazdagszom. 

Na, megyek nézni a tenyerem, hogy pettyes-e már.  

Elolvastam Marton Krisztián Bőgőmasina című könyvét,

 hogyaszongya az expozé:

"A félvér, meleg Marci mindig is szeretett volna egy apukát, ha már a sajátját nem ismerte. Gyerekkorában Disney-meséktől fűtött fantáziái szólítják pótapavadászatra; elvágyódó huszonévesként pedig egy egyéjszakás kaland után dönt úgy, hogy ideje megkeresni az édesapját, de a hepiend csak nem akar összejönni."  (Többit lásd: moly. hu)

Rosszabbra számítottam, a várakozásaimhoz képest jobban tetszett, de van vele bajom is.

A szöveg nagyon filmszerű, a srác talán forgatókönyv-író (utánanéztem, igen az), így nem csoda. Voltak benne nagyon ötletes megoldások, hasonlatok, asszociációk, jó értelembe vett agymenések, kicsit olyan Macskám Jugoszlávia stílusban, de nem annyira túltolva, magyarul nem volt mágikus realista, de azért a fantázia erőteljesen megjelent benne.

Kicsit a szöveg ugyanakkor töredezett, nem volt egy jó logikai-érzelmi íve, vagy legalábbis az én kis lelkem nem tudott ráfeküdni, néhány témába szerintem feleslegesen belevágott, amit szerkesztőként én kivetettem volna vele (pl. anyai ági felmenők sorsa), vagy akkor nagyobb jelentőségük is lehetett volna. (Jó, az a pesti kurvás poén jó volt.)

Sokszor éreztem azt, hogy a karakterek súlytalanok, a nagyi és az anya mellett mások (Teo!) nem kaptak igazi arcot, személyiséget. Valahogy a fő drámai szál (apa keresése) sem kapott súlyt, vagy nekem nem jött át, talán pont az elaprózódás miatt, miközben baromi fontos téma a gyerekkori trauma és hiányzó apai kötődési minta későbbi életre (párkapcsolatokra, önértékelésre) való negatív hatása. Szintén nagyon fontos volt az érzelmileg bántalmazó kapcsolat baromi hiteles ábrázolása. Mondjuk annak kifejezetten örülök, hogy napjaink elkoptatott (és sokszor helytelenül használt) kedvencei, a  "toxikus" és a "nárcisztikus" szó nem kapott hangsúlyt (úgy rémlik, meg se jelentek a szövegben, de nem vagyok benne 100%-ig biztos). Szintén erőssége, ahogyan az alkoholizmus megjelent, ez jó, és hiteles is. A drog nekem kicsit sok volt, de én búra alatt nőttem fel (még egyetemistaként is), teljesen kimaradt a füvezés, pláne az eki (rá is kellett keresnem, hogy tényleg az ecstasy-t jelenti-e), de hát én ilyen kis penészvirág voltam. Vagyok. 

A szerző (és a karakter) 3 évvel fiatalabb nálam, és így persze sok popkult utalást értettem, de kérdés, hogy egy 15 évvel idősebb vagy 15 évvel fiatalabb olvasónak ezek mit mondanak, mit tesznek hozzá az érzelmi bevonódásba. Pozitívum, hogy a korrajz persze így tejes, de kicsit lehetett volna kevesebb sorozat/film/zenei utalás, mert néha már erőltetett volt.  

A humora nagyon okés.

Aki a fülszöveget írta, annak ezúton is küldök egy online taslit. 

A hetekben olvasott szerzők életkor szerint: Krusó -> Moeskó -> Marton és a tetszési sor is ez. Úgy tűnik, az idősebb pasik stílusa kiforrottabb. (?)