Középiskolás korom óta nem fordult elő velem,

hogy mensi alatt véres legyen a nadrágom nap közben, hát tegnap sikerült újra átélni e gyönyört. Hurrá. De persze nem elég, hogy összevéreztem. Mert mindez előfordulhatott volna egy nyugodalmas home office napon. Vagy legalább egy normál irodai napon. De nem. Akkor kellett megtörténnie, mikor az ország másik felén* voltam. Csapatépítőn. 

Bár a csapatot építette, ugyanis a mosdóban kidühöngtem magam, hogy ilyen is csak velem történhet, mire a-világ-legkedvesebb-embereinek-egyike kolléganő még meg is nézte, hogy látszik-e a fenekemen a folt (szerencsére nem), ami instant időutazás volt a gimis évekbe, amikor minden lány tudta, hogy a "megnézed?" kérés elhangzását követően illik lemaradni pár lépést és csekkolni a kérdező poppatyúját. Szóval a végén még röhögtünk is egy jót, aztán tök jót beszélgettünk (az endometriózisról - minő vidám téma).  

A csapatépítő pedig sokkal jobban sikerült, mint vártam. 

1) Lujza nagyon ügyesen fogadta a hírt, hogy mikor reggel felkel, nem leszek ott, se akkor, mikor este elalszik. Először sírt, mikor előző délután elmondtuk neki, de igyekeztem átkeretezni, hogy egy csudijó apa-lánya napjuk lesz Zebulonnal, ennek amúgy kicsit meg is örült, s végül jól sikerült a reggeli bölcsibe menés és a délutáni apa-lánya mókázás is. 

2) Maga a csapatépítő is jó volt: én (ÉN!) kezdeményeztem beszélgetést. Többször is! Vadidegen (új) kollégákkal is. Sőt, volt olyan is, aki magától jött oda bemutatkozni, az külön jól esett. Tudni kell (mármint dehogy kell, de elmondom, hogy értsétek a helyzetet), szóval tudni kell, hogy KK úrral** és Főnivel dolgozok napi szinten egy irodában itt lent a vad keleten, a többiek meg a fővárban tevékenykednek. Emiatt e-mailben és néha telefonon tartjuk a kapcsolatot, de élőben ritkán találkozunk. Nekem meg ugye kiesett kb. 3 év, amíg Lujzáztam, közben a csapat (kb. 50 ember) fele lecserélődött. Eleve nehéz messziről, ritka személyes találkozásokkal követni, hogy ki kicsoda, plusz nekem borzasztóan rossz az arc-név összepárosítós memóriám, nekik ellenben könnyebb megjegyezni KK urat meg engem. No mindegy, jól ment, szerencsére a csoportos feladatnál is nagyon jó csapatba kerültem, kettő embert ismertem régről - ami meg azért érdekes, mert a Cég életébe mi (vad keletiek) hamar beléptünk, tényleg kb. elsők között, utána volt több nagy bővülés-változás, így az öreg motorosok mindig megörülnek nekem, pláne most, ennyi év kihagyás után.  

3) Szép helyen voltunk, egy hatalmas parkban, s bár baromi meleg volt, de így is jó móka volt.  A program pont elég volt, s ami volt sem volt erőltetett. Csupa aranyos, értelmes, vicces kollégám van. A-világ-legkedvesebb-embereinek-egyike kolléganőt már említettem (ő is öregmotoros, mindig is jóban voltunk), azon is mindig ámulok, hogy Miss Protokoll mennyire figyelmes és kedves (oké, nála ez munkaköri kötelesség, de elképesztő, hogy mindenre figyel), és tök jó, hogy a tapasztalt öreg rókák mellett mennyi sok fiatal is dolgozik a Cégnél.

4) Odaúton vonatoztunk KK úrral, hazafelé viszont Főni vezetett. Főni baromi jól vezet, bőven van rutinja, nem fél odalépni a gázra (azért ésszel), így altatás előtt hazaértem. Lujza még épp nagyban lengette a magyar zászlót, így együtt meg tudtuk nézni az első félidő végét, mielőtt mentünk volna "a végső etetésre" (fürdés előtt mindig kap kis gyömölcsöt és/vagy babapudingot és/vagy zabszeletet).    

* igazából a közepén, de a lényeg, hogy Nyakasfalvától távol

** KK úr = Közvetlen Kolléga, az úr megjelölés pedig azért szükséges, mert előtte KK-val dolgoztam, aki meg KK úr neje, csak most babázik. Főni pedig a közvetlen főnököm, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag ő a főnököm, de munkát nemcsak tőle kapok, hanem a szervezetfelépítés szerinti "igazi" főnökömtől is.