megpöndörödött az adventi gyertya hőjétől. Egy macskára sem tudok vigyázni, és én akarok gyereket.
Na jó, vicc volt, a negatív gondolatok - pláne az ilyenek - sehova nem vezetnek. De csak félig volt vicc. Mert nem véletlen, hogy Kórászra sokszor hivatkozom úgy, hogy ő a szülőségi felkészítőtanfolyam legjobb oktatója. Hányás- és kakitakarításban már profik vagyunk, Zebulon tökéletesre fejlesztette a figyelemfelhívási és -terelési technikáit. A múltkori bögre-leverésből* megtanultam, hogy ha érzem, hogy veszélyes dolgot csinál, akkor nem csak ülni kell, és nézni, milyen ügyesen balettozik a szekrény peremén, hanem hallgatni kell az ösztöneimre és közbelépni. Ahogyan akkor is, mikor látom, hogy fel fog ugrani a tévészekrényre, és tudom, hogy kíváncsian meg fogja vizsgálni az égő gyertyát.
Zebu szerint meg bajuszpöndörödés ide, bajuszpöndörödés oda, hagyni kell, mert ebből tanul. Már látom, melyikünk lesz a vattába-csomagolós típus és melyik a ráhagyós. És már az is látszik, hogy melyikük lesz a megengedő {jelentkezik} és melyik a szigorú {Zebu felé mutat}.
* Hozzá kell tenni, hogy nyilván a könyvespolc legfelső polcán, egy porcelánbögrében kellett tárolnunk a játékait. Kórász meg nem hülye, tudta, hogy ha labdázni szeretne, onnan kell kihalászni a filcgolyókat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése