Az egész történet még tavaly nyáron kezdődött,

legalábbis számunkra. 

Nyár végén egyre többször megjelent a kertünkben a szomszéd Boszorkány szürke cicája. Akárhányszor kimentünk, és meghallotta Lujza csivitelését, már rohant is át hozzánk. Kezes is volt, időnként adtunk neki pár falatka száraztápot, de azért mindig hazament. Nevet is adtunk neki (sajátot, mert a kerítésen keresztül, hallottuk, hogy a Boszi is elnevezte.)

Aztán egy nap nem jött már. Kinti macska lévén sejtettük, hogy baleset érhette. 

Idén a nyár második felében aztán újra megjelent egy szürke macska - ugyanolyan, mint az előző évben, csak még nála is kezesebb kamasz kandúr. Olyan kedves volt, hogy szó szerint nem hagyott minket a kertben dolgozni, meg játszani, mert képes volt az ember ölébe akkor is bemászni, ha gazolás közben leguggolt. Hamar megkedveltük, ő is kapott párszor pár falatka száraztápot. 

Csakhogy ez a cica, úgy tűnt, minket nézett ki állandó gazdáinak. Eljárt ugyan, de az ideje nagy részét a mi kertünkben töltötte. Azt is kifigyeltük, hogy a származási helye valószínű a rézsút szemben lakó nénike és bácsika kertje, nekik mindig sok cicájuk van. 

Imádnivaló volt, hogy mennyire türelmesen tűrte azt is, hogy Lujza emelgesse - Kórász cicánk elég antimacska, nem lehet nagyon simogatni, felemelni meg pláne, így nem volt hozzászokva Lujza, hogy egy macska ilyen kedves is lehet. Mindig olyan édes, halk kis magas hangú nyávogással üdvözölt minket, a lábtörlőn várt haza. Ekkor hoztunk egy döntést: legyen a mi cicánk. Kapott nevet, itt Ciceróként fogom emlegetni. Zebu elvitte állatorvoshoz, megkapta az első adag oltását. Vettünk neki tálat, vettünk neki fésűt, vettünk a teraszkanapéra mosható, puha huzatot, vettünk neki házikót a hűvösebb időkre, sőt, Zebulon annak is utána nézett, érdemes-e valamifle fűtést bevezetni  (az állatorvos lebeszélte róla). Fejben már írtam is a blogbejegyzést, hogy haha, kétmacskások lettünk: egy kinti, egy benti. 

Kórász nem túl lekesen követte az eseményeket az ablakból, mikor mi kint játszottunk Ciceróval, aztán elkezdtek egymással játszani a (zárt) teraszajtón és ablakon keresztül - Ciceró első bajkeverését is elkövette, mikor a konyhaablak szúnyoghálóját kirágta, hogy be tudjon ülni a párkányra. Ezt Kórász a mosogatóba való beüléssel és kölcsönös visszabámulással viszonozta. (Korábban eszébe se jutott a pultra felmenni, mert tudja, hogy nem szabad, a mosogató különösen no-go zóna). 

Állatorvos közben kiszúrta, hogy le van törve az egyik foga Cicerónak, így egy ivartalanítással egybekötött foghúzásra adott előjegyzést. Azt itt elmesélem, hogy még jobban leírjam Ciceró jellemét, hogy az orvos alig bírta megvizsgálni, konkértan nem hallotta Ciceró szívhangját, annyira dorombolt. Ránézett az ember, és hangosan dorombolt. 

Ekkor már azon gondolkoztunk, hogy inkább be kellene hozni Cicerót télire. Ugyan Kórász elég kis antiszociális, de bíztunk benne, hogy összeszoknak idővel. Úgy döntöttünk, hogy ha megvan minden oltása és átesik az ivartalanításon is, akkor benti macskává avanzsáljuk. Fejben már írtam is róla a blogbejegyzést, hogy haha, kétmacskások leszünk: két benti cicánk is lesz.

Aztán egyik este Ciceró nem jött vacsorázni. Zebulon egyből tudta, hogy itt komoly baj van: Ciceró mindig pontosan megjelent vacsoraidőben, egy étkezést se hagyott ki soha - ez nem is volt nehéz, mert szinte állandóan nálunk hessszelt. Én optimistább voltam: hátha valaki bezárta  a garázsba. Reggel ennek megfelelően lelkesen nyitottam ki az ajtót, biztos előkerült már! Sajnos azonban a lábtörlő, a teraszkanapé és a házikó is üres volt. Átnéztük a környező utcákat, megtaláljuk-e a kis testét legalább. Úgy könnyebb lett volna nekem is elengedni. Fejben már fogalmaztam is a blogbejegyzést a veszteségről, meg a reményről. Zebulon nehéz szívvel lemondta az orvosi időpontot.

Mivel nem került elő, így két hét után én el is gyászoltam a kis nyavalyást...

Hogy aztán a semmiből, egyik oviból való hazajövetelkor ott nyávogjon a lábtörlőn. Zebu az ovitól hazafele úton nagyon sejtelmesen vigyorgott (ő otthon dolgozott, így hamarabb megtudta, hogy Ciceró hazatért), mi Lujzával először észre se vettük. Én hallottam a nyávogást, de azt hittem, a Boszi macskáit hallom a kerítés túloldaláról. Csak mikor az ajtó felé néztem, akkor láttam, hogy ott virít Ciceró. 

Nem tudjuk, mi történhettt valószínű bezárta valaki valahová két hétre. Minden esetre nagyon nem fogyott le, jól volt. Zebu hívta is az orvost, hogy megkerült a csavargó, kapott új időpontot, és amint megkapta a második kör oltást, nem késlekedtünk: beköltöztettük. Igaz, meg akartuk várni az ivartalanítást, de féltettük a kis seggét. 

Csakhogy Ciceró és Kórász nagyon nem jöttek ki egymással. Szépen fokozatosan próbáltuk őket összeszoktatni: külön szobában voltak, de néha hagytuk összeszagolni őket. Kórász folyamatosan fújt és morgott, Ciceró nyugodt és érdeklődő volt. Aztán Zebu végre egy légtérbe terelte őket vagy 3 nap után (sterintem túl hamar), és hát sajnos pont akkor, mikor Kórász elkezdett lelazultan játszani egy cicajátékkal, Ciceró ráugrott. Lehet nem akart rosszat, csak játszani, de Kórász nagyon megijedt. Sajnos ez még megismétlődött egyszer és egyszer meg a folyosón settenkedő Kórászra vetette rá magát Ciceró. Minden eset után Kórász remegve morgott-sírt. Esténként Zebu Ciceróval a hálóban aludt, én Kórásszal a nappaliban - nyilván ez sem volt fenntartható hosszútávon. 

Ekkor sajnos döntést kellett hozni: Ciceró mégis kinti macska lesz. Emellett szólt az az érv is amúgy, hogy 2 nap bentlét után egyre többször szökött ki a zárt előszobába, mert nyilvánvalóan ki akart menni. Rájöttünk, hogy ő szabad lélek, túl sokat volt kinti macska ahhoz, hogy lemondjon a kószálásról. Kiraktuk, továbbra is elsősorban a mi kertünkben maradt, kapott még egy kis kosarat is, hogy ne csak a lébtörlőn üljön, hanem kényelmes is legyen neki ott, de  aháza is megmaradt, plusz a téliesített teraszra felvittük a kerti padot, arra raktunk plédet. Szóval kind of luxus kerti életet igyekeztünk biztosítani neki. 

Annyi időre hoztuk csak be, mikor az ivartalanítás-foghúzás után (altatták) magához tért, meg láboadozott, de szigorúan el voltak különítve Kórásszal egymástól. (Én megint a kanapén aludtam 3 estét...)

Most úgy áll a dolog, hogy Ciceró boldog ivartalan kinti cica, Kórász boldog ivartalan benti cica. De mivel Civceró annyira kis cuki, kezes, ezért esténként vacsora és esti rutin között egy 1-1,5 órára be szoktuk hozni Cicerót. Az a játékideje velünk.  

De hogy ne legyen ennyire egyszerű: idő közben ideszokott Ciceró (feltételezett) kishúga is. Nagyon félénk, de nagyon cuki. Ciceró hagyja, hogy megegye előle a kaját, hiába nagyobb nála, meg együtt fekszenek a kosárban, stb. Szóóóóóval, nyilván mostantól Vilma is a mi macskánk, de egyelőre oltani és ivartalanítani nem vittük el. (Tavaszra tervezzük). Vele már nem próbálkozunk bentre szoktatással, elősorban Kórász idegrendszere védelmében. 

És hogy még további bonyodalom legyen: nap közben meg szokott jelenni a kertben két másik cica is, akik a kreatív Feke és Szürke nevet kapták, ráadásul Fekete kifigyelte, hogy esténként etetés zajlik a teraszon, szóval jött potyázni. Zebulon itt kapott idegösszeomlást (nem igaziból), hogy most mit cisnáljon, ennyi macskát már nem bírunk etetni de hoyg zavarja el szegény Feketét? Úgyhogy az étkezések helyszíne az előszoba lett, és csak a meghívottak (Ciceró és Vilma) jöhetnek be. Feketét nem zavarjuk el, de külön enni nem kap. 

Egyelőre. 

Aztán meg majd meglátjuk...  

és mivel ha nincs kép, nem történt meg, így:

Már nyáron így ment a barátkozás:

Így vár minket haza:

Ölbebújós-kedveskedős:

Guggoló ember sincs biztonságban:

Így örültünk neki, mikor hazakerült:

Így tűri a játékokat:

Nyáron, ablakon kersztül még jól kijöttek:

Cukiiiii

Kórász védelmébe: ő is tud türelmes lenni:

Meg bumburnyák is

Vilmáról nincs még kép, ez itt Fekete és Szürke:

Ciceró karácsonyi hangulatban:

    Ez pedig hivatalosan is macskablog lett.