talált egy csomó újságkivágást nagyszüleim (az ő szülei) cuccai között.
Apumnak volt egy saját rovata a helyi újságban, nagymamámék azokat gyűjtögették, meg az interjúkat, megjelent verseket. Mindent szépen kivágtak, a pontos dátummal felcímkézték és eltették.
Anyum most lapokra kasírozza és időrendbe teszi őket, nekem meg azon jár az agyam, hogy az A4-es lapokat hogyan kellene beköttetni, hogy szép legyen.
Fura dolog ez. Zebulon nem érti meg, hogy a sok szarság ellenére is szeretjük. Én sem mindig értem. Bár az is tény, hogy nemcsak azért olvastam el a versei közül olyan keveset, mert még kicsi voltam akkor, amikor legtöbbet alkotott. Nem, abban van harag is. Főként harag az oka. Hogy bármilyen jó lett a vers, ha inni kellett hozzá. Hogy megérte-e alkoholistává válni a művészetért.
Hülye dolog ez. Utálom is, szeretem is, haragszom rá, büszke vagyok rá.
Egyik barátnőm apja szintén alkesz költő volt, csak sokkal híresebb, mint apu, utálta, ha valaki szóba hozta az apját, ő sem tudott mit kezdeni ezzel. Mondjuk azt én sem tudtam kulturáltan lereagálni, mikor bemutatkozáskor az egyik szomszéd visszakérdezett: a költő lánya?
Mert nyilván ott a büszkeség, de ott az a rohadt harag is.
Vegyek egy mappát, meg egy csomó genothermet és úgy fűzzem le (nem túl környezetbarát) vagy csak simán köttessem be egy fénymásolószalonban (nem túl esztétikus) vagy keressek egy kis könyvkötészetet (ha létezik ilyen)?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése