Életjelek

Ma megyek dokihoz, már várom, hogy halljam a sütőtök szívhangját. 

A másik életjelnek is örülök. Még ha a két poszt nem is kifejezetten vidám, legalább nem üres az oldal, mikor megnyitom. 

Mostanában több álmom is rémlett reggel, persze mire leírtam volna őket, a ködbe vésztek, de volt Mátés, Spf-es, ikerbabás - mármint hogy nekem voltak ici-pici ikergyerekeim és a hátizsákomban hurcibáltam őket, igen, a hátizsákomban -, és végül volt kádba szarós is - igen, ezt is jól olvassátok, és fogalmam sincs, mit mondana rá az álmos könyv. 

Így a harmadik szemeszter (sic!) kezdetén

megállapítottuk Zebuval, hogy milyen jól állunk a jelenleg kb. egy kanadai sütőtök* méretű utódunk "kengyele listájával" (igen, ez sem elírás: kengyele, mert Zebu szereti elviccelni ezeket a dolgokat, a szemesztert is direkt használja trimeszter helyett). 

Megvan ugye a kiságy, a szekrénye, a pelenkázó, minden be is van rendezve, kiságyra felszereltük a merevített, íves szúnyoghálót, ami nem a szúnyogok, hanem Kórász ellen hivatott védeni a sütőtököt (mármint nyilván még nem most, hanem miután kinyomtam magamból). Kórász lelkesen tesztelte, és úgy tűnik, egészen alkalmas 3 kiló izgágaság megtartására. Persze így is volt, hogy Kórász lekaparászta a szélét, és sikerült büszkén kinyávognia a kiságy rácsáról (mivel a matracot még direkt nem raktuk be), de lassan megtanulja, hogy az tiltott zóna. Erdei állatos ágynemű előrendelve, törölközők, lepedők, takaró, kisolló, kisfésű, kismindefélebizbaz beszerezve. Haladunk az innen-onnan kapott ruhácskák mosásával is (két új csomag így is még úton van felénk), jövő héten laltárt készítünk arról, miből mennyi van, mit kell még venni. Nos, ruha-fronton nem sok mindent. Továbbá kinéztük a babakocsit és az összes undi és kevésbé undi elekromos eszközt (pl. mellszívó, ó anyám...), ezek megvételére már csak az alkalmas pillanatot (értsd: leárazást) várjuk, meg vannak olyan itemek, amik a méretük miatt várják sorukat (pl. kiskád).   

És amikor azt hittük, egészen jól állunk, akkor rájöttünk, hogy a gyerekre vonatkozó listán túl van az úgynevezett kórházas szett is. {Sóhaj} 

A sütőtök amúgy az egyre szűkebb hely ellenére lelkesen mozog, néha érzem, hogy a szerveimet is szépen széttolja. Az alvás egyre nyűgösebb, de így, hogy az idő hűvösebb (és az írásom rímesebb), így elviselhető. Persze az esti átlag két pisi megvan, de segít a nyuszis irányfény, éééés az esetek többségében vissza tudok aludni.

Amúgy pont az elektromos baba-eszközök beszerzése kapcsán jöttem rá, hogy jajj, én még mindig olyan gyerek vagyok, mármint döntésképtelen. Zebu tök ügyes benne, hogy a összehasonlít dolgokat, pofás pro-kontra táblázatokat készít, videókat néz, értékeléseket olvas, kiértékel és (ez a legfontosabb) a végén dönt. Na, nekem a döntés része nem megy, csak szorongani kezdek. Pedig - ahogy arra Zebu is felhívta a figyelmem - muszáj lesz egyedül döntenem. Én is tudom ezt, és bízom is benne, hogy képes leszek jól dönteni, mikor a sütőtök életben tartása és normális emberi lénnyé nevelése lesz a tét. 

És akkor további random hülyeségek, csak hogy maradjon róla emlék:

Pierrék vettek még van 1 hónapja mobil klímát, mert nem bírták a meleget. Most meg egy infraszaunát, mert... Mert Pierrnek mindig is ez volt az álma és elfér náluk, Ben Eflekt meg le van dominálva. 

Esténként, mint két nyugger, alig várjuk a Sütimester aktuális évadának részeit. Eskü legjobb műsor a tévében. 

A youtube-on viszont a Friderikusz podcastnek vannak fent nagyon jó részei.

Vajon szülés előtt fogom-e látni a Dűne filmet és az Alapítvány sorozatot? (Nem és nem.)

Elolvastam Krusovszky Dénes Akik nem leszünk már sosem című regényét. Imádtam. Terveztem írni róla hosszabban. (Valszeg nem fogok.)

Anyum a múltkori vasárnapi ebédnél kinyenyerészte Zebutól, hogy dicsérjen meg, hogy milyen csinos kismama vagyok. Miután leautistázta. (Amúgy kedvelik egymást!)

* szintén babaáruházas körlevél megfogalmazása...

Konzervatívok figyelmébe

ajánlanám, hogy azért is klassz, ha a sógorod meleg, mert a férjét is hozza, mikor megkéritek, hogy segítsen 80 kilós bababútort összeszerelni a leendő unokahúga számára.  

Az emlegetett unokahúg amúgy már karfiol nagyságú (az egyik bababolt hírlevele szerint) és igen élénk, az olimpia jegyében mindenféle sportokat űz, most épp kedélyesen karatézgat. A húgyhólyagom az ellenfél. 

Curtis Adams fotója a Pexels oldaláról

Mostanában vettem észre,

hogy hatvanplusszos nénik és negyvenes pasik kedvesen elvigyorodnak, ha meglátnak.  

Mivel Zebulon magyar kisfőnöke és külföldi nagyfőnöke

egyszerre volt szabadságon, így neki kellett megtartani egy prezentációt a többi nagyfőnök előtt. Otthonról, online. Nem igazán izgult miatta, de volt két kérése hozzám:

1) Halkan szarjak, de lehetőleg inkább sehogy - Persze, hogy pont akkor kellett szarnom. Csendes voltam, mint mindig. 

2) Halkan ordibáljak. - Ezt, feltételezem, a Kórásszal való ordibálásra értette, ami csak akkor fordul elő, ha összeveszünk. (Összeveszünk = Kórász 20 körmét mélyeszti egyszerre az alkaromba, én meg szidom, mint a bokrot. Ritkán fordul elő, ha igen, akkor az esetek 80%-ban az én hibám: Kórász küldi a jeleket, de túl jó érzés simogatni...)

Voltunk nyaralászni,

mondjuk elég lightosan nyomtuk, ha nem lenne a szépkártya, akkor nem fért volna bele. Igaz, három nap volt csak, részben azért mert 1) Kórász 2) állapotban levés 3) már voltunk ezen a helyszínen és akkor ellőttük az összes látnivalót, ami megmaradt, az még mindig nem nyitott ki 4) a wellness-t skippeltük. 

De azért jó volt, én imádom a svédasztalos reggelit, na jó, igazából bármilyen reggelit (az otthoni vajas-pirítós-teázós fajtát is), de azért az olyan jó, mikor a kis tányérodra szedegetheted a mindent is. Ráadásul a vacsora is benne volt, ami azért vicces, mert se Zebu, se én nem vagyunk nagyevők, szóval nincs púposra halmozott tányér, se az, hogy mindenből ennénk. Nem egy fine dining hely volt (tavaly olyanban voltunk  Egerben), de azért mindent ízletesre készítettek. 

A nyaralás kirándulós része egyrészt azt jelentette, hogy a hotel parkjában mászkáltunk és napi négyszer megetettük a kettő kecskefőt, megsimogattam a pulit és megszámoltuk a hat darab lovat,  másrészt elmentünk Kőkapura tanösvényezni (tavasszal újították fel eu-s pénzből, no comment, nem is kezdek bele...), vadászkastélyt bámulni, és felfedezni a negyedikes osztálykirándulásom kedves helyszínét, ami akkor is lepukkant volt már. A kisvasút ezúttal is kimaradt, lesz valami új is, mikor 10 év múlva visszatérünk.

Kellemes, pihentető, nyaralós módon éjszakánként kb. semmit nem aludtam, egyik este nagyjából négy órát, ehhez külön szeretnék gratulálni magamnak. Nap közben persze bepótoltam, de ezért igazán kár kilométereket kocsikázni, hogy aztán egy másik ágyban aludj - vagy ne aludj. 

Na jó, csak picsogok, igazából nagyon is élveztem, Zebu jól vezet, és én szeretek csak ülni mellette és bambulni ki a földekre. Mivel szándékosan elkerültük az autópályát, így egész vadregényes tájakon és apró falvakon, pontonhidakon át vezetett az út, sokáig az alföld biztos végtelenségig nyúló terepén, aztán meg már dombok-hegyek között. A hotelt is élveztem, a már említett kajálást (megjegyzem: 58 kilós vagyok). Ami "csalódást okozott", az a szállóközönség volt. Azért imádunk Zebuval kicsit sznob helyekre menni, mert tök jókat lehet szórakozni a többi emberen. Kibeszélni őket, találgatni, ki kinek a kicsodája, mivel foglalkoznak, milyen emberek lehetnek. Erre itt mindenki tök normális volt, teljesen hétköznapi emberek, idős házaspárok, és olyan kisgyerekes családok, ahol a picik is tudtak viselkedni. Abba is mókás belegondolni, hogy vajon rólunk mit gondolnak, pl. hány évesnek néznek minket - általában mindenki fiatalabbnak gondol. Remélem, mi voltunk a rokonszenves fiatal pár, akik a gyerek születése előtt még elmentek kettesben nyaralni - egy jó darabig utoljára kettesben. 

Na, megyek, mert rugdos a kölök, nem szereti, ha ülök. 

És akkor én, aki félek a lovaktól,

az istállóban egyesével odamentem mindegyikhez és elmondtam nekik, hogy milyen szépek és okosak és gyönyörűek. (Ez olyasmi lehet, mint mikor az ici-pici testű kutyákat lepatkányozom, de ha odajön hozzám egy, akkor úgyis megsimogatom és gügyögök neki.)

A lovaskocsin se sikítottam, pedig nyilván már csak a fogathajtó bácsi mellett volt hely. Persze félni féltem, de lekötött a pacik mozgásának figyelése. Valami erdőn mentünk keresztül, de ebből nem sokat fogtam fel. 

A lovasbemutató után persze nem bírtam ellenállni és megsimogattam az egyik patást. Nem harapta le a kezem, bár biztos érezte - és jót szórakozott rajta -, hogy fosok tőle. 

Azért nyeregbe továbbra sem pattanok

. 

Egy rugdalózó 5000 Ft. (Akciósan 3900)

Emlékeztetem magam, hogy nem szabad idegeskedni, meg hogy Zebu unokatesója idecibált 5 zsáknyi babacuccot.  

Mozgalmas napok

vannak mögöttünk, és mozgalmasak is következnek. 

- Már korábban elkezdtük tervezgetni, hogy a (jelenleg) 254 grammosnak milyen cuccosokat kell venni, mit hova rakjunk. Persze mindez alapos átrendezéssel fog járni, s ahhoz, hogy bekerülhessenek újabb bútorok, ki is kell kerülnie néhánynak. Így hát egy kihúzhatós kanapé, egy íróasztal, egy polcos könyvszekrény és egy sarok-tv-állvány Pierréknél landolt. Most a hálónk nagyon szellős és világos, túl világos, Kórásszal felváltva ébresztgetjük egymást hajnalonként. Kórász amúgy egész éjszaka békésen alszik az ágy végében a számára leterített pokrócon, úgy helyezkedve, hogy a lábfejemen legyen legalább egy minimális része a kis szőrös testének. És hajnalban is csak annyit csinál, hogy odajön, megszagolja az arcom, aztán kimegy enni/inni/alomra/játszani és jön is vissza pár perc múlva a lábamra. Tudja, hogy legkésőbb hétkor kelünk, addig csendben figyelget az ágy végéből. 

- Na de nem arról szerettem volna ömlengeni, hogy Kórász milyen jó cica, hanem hogy nagy változások várhatók. A bútoroktól való megszabadulás persze azt jelenti, hogy egy csomó más kacattól és kevésbé kacattól, de meg kell válnunk. Az asztali számítógép így kerül majd anyumékhoz, egy sor társasjátékot már eladtunk, korábban kiválogatott ruhákhoz még hozzá kellene tennem néhány jó állapotban lévőt és eladományozni, ami már gáz, azt kidobni, az egyetemi jegyzeteimet és szakirodalmi gyűjteményem is válogatom, nagy része megy a szelektívbe, tegnap plüssjátékokat mostunk, ha megszáradnak, azokat is postázni kell a Plüss Kommandónak. A könyveimből párat még átmenekítek nővéremhez, de többet nem vagyok hajlandó széthordani. (Ha egyszer veszünk kertes házat, lesz benne egy dolgozószoba/könyvtárszoba, padlótól plafonig könyvespolcokkal, tele szuperebbnél szuperebb könyvekkel. Zebulon szerint baromság, ki kell kölcsönözni a könyvtárból. Részben igaza van, de vannak olyan könyvek, amikbe olyan jó néha csak úgy beleolvasni. Vagy újra elolvasni. Ezt például biztosan be fogom szerezni, hiába olvastam már el a könyvtári példányt.) 

- A nagy szortírozás közben megtaláltam az érettségizős regényemet (akkoriban írtam), egy részét annak idején begépeltem, az valahol meg is van a laptopon, de arra nem emlékeztem, hogy azon túl még vannak füzetek is. Nem kezdtem el olvasni, mert sosem végeztem volna a pakolással. De egy lapocska kiesett, abba mégis beleolvastam. Az első pár mondat alatt vigyorogtam, mint a tejbetök. Aztán már nem, csak a fejemet ráztam és szomorú lettem. (De legalább a kattanást - eddig - sikerült elkerülnöm!) 

- Bővülés is volt: az első bútor, amit beszereztünk, persze már megint nekem jó: ringós szoptatós fotel. Na jó, Zebulon is előszeretettel pihen meg benne, én is imádom, remélem a 2,8 cm combcsontú is szeretni fogja. Ahogyan a változatos ételeket is. Nem tudom, mennyire igaz, hogy a gyerek azt fogja szeretni, amivel találkozott már magzatkorában is, de én igyekszem mindent enni. (Mármint ami engedélyezett. Tiramisu, hagymás vér, igazi lágytojás, tatár beefsteak, Hubertus és társai továbbra is tiltólistásak.) Szóval főleg a zöldekkel bombázom gyermekem fejlődő ízlését. Amúgy ez tök baromság, nem is találkozik a kaja az ízlelőbimbóival - akár már kifejlődtek, akár még nem - szóval, lehet ez csak egy szöveg, amivel a kismamákat etetik - értitek: etetik, haha -, hogy fogyasszanak változatos ételeket.  

- A május amúgy kedvenc hónapom, mert ilyenkor általában (khm) már jó idő van, egészen meleg, de még nem ég ki a természet. Nos, az idei május a maga borongós-esős-hűvös viselkedésével abszolút hozza a gyönyörűen zöldellő fákat, de mondjuk én dupla zokniban és nagypulcsiban dolgozok délelőtt (központi fűtés már nincs, a nap délután süt be). Amúgy az erdő, már amennyit látok belőle, az tényleg szép, az esők miatt a levegő porossága is elviselhetőbb. A nagyon nagy hőség meg nem hiányzik, majd a Maldív-szigeteken ér engem elég napsütés. (Hahhh. Nem.)

- Azért is jó a május, mert ebben a hónapban van a szülinapom. Jaja, még öregebb lettem. Kaptam egy csomó epret (anyumtól epertorta, Pierréktől házi eper, Zebulontól bolti eper). A fotel is szülinapi ajándék volt, nővérem meg egy tönkölybúzás párnával lepett meg. 

- Mások mindig olyan menő módon illusztrálják a bejegyzéseiket, hogy kedvet kaptam:

elif tekkaya fotója a Pexels oldaláról

A csend oka

nem az volt, hogy ennyire ne történet volna semmi, hanem inkább az, hogy történtek a dolgok. 

- munka volt bőven, előfordult, hogy még este hétkor a gépet nyomkodtam, hogy minden időben meglegyen

- ennek egyik oka, hogy kitört a vizsgaidőszak

- és kitört a konferencia-szezon is, egy nemzetközin már túl vagyok, egy magyar ezután jön és nyáron készülni kell az ősziekre is, melyeken ugyan csak névlegesen veszek részt, de a kollégákat nem szabad cserben hagyni.

- voltam a háziorvosnál, akit nagyon zavart a vizeletemben lévő genny (a körzeti nőgyógy legyintett rá, szedjek tőzegáfonyát), így házidoki elküldött megint laborba, s mivel még mindig volt genny, kaptam egy antibiotikumot. Nem voltam boldog, de jobb megelőzni a bajt. Újabb labor szerint minden OK. 

- Beléptem a 18. hétbe, és megkaptam az első oltást is. A másodikat 6 hét múlva kapom, szóval bőven a szülés előtt, ami nagyon jó. 

- Nem bírtuk tovább, és egy bababoltba már elmentünk Zebuval, végül még csak nekem vettünk  dolgokat, mert nadrág-szoknya vonalon nagyon elkelt már az erősítés. 

- Ja, hát igen, a pocak már látszik, mókás eléggé. Mozgást még nem érzek. Vagyis biztos, csak nem tudom, hogy az az-e vagy valami kósza bélmozgás, még nem tudom, mit kell figyelni.

- Zebulon továbbra is elhalmoz minden jóval, istenieket főz. 

- Én viszont délutánra általában kidőlök: most "agyilag" már rendben lennék, energiám is lenne alapvetően, de borzasztóan fáj a derekam. Reggel nyolctól délután háromra már pont sok az ülés - a munkaidő végét a kanapéról nyomom. Nem tudom, ha be kellene járni, hogy oldanám meg... Amúgy már ez is javul, vagy kezdek hozzászokni, vagy nem tudom, de az egyik délután volt, hogy fetrengtem a fájdalomtól (mármint tényleg), míg meg nem találtam egy olyan pózt, amiben végre tudtam lazítani. Étvágyam viszont végre van! És végre valahára a mérleg is mutat némi gyarapodást. (55 kg, azaz kb. 1 kg hízás így a negyedik hónapra :)) A cickóim érezhetően nehezebbek, tök mókás, szerencsére a kezdeti növekedéshez képest nem sokat változtak, még simán beleférek az eredeti méretembe melltartó-ügyileg. Igaz, csak akkor veszek, ha orvoshoz megyek, amúgy vagy semmi, vagy mostanában lazább típusú sportmelltartót.

- Mivel a családban is egyre nagyobb az átoltottság, így már szerveződnek a nyári találkozók

- Pierre és BenEflekt múltkor áthívtak magukhoz, Zebu lenyírta a füvet, ők virágokat ültettek, én meg kivetődtem egy napágyra levegőzni és szívni a d-vitamint.