A karácsonyi képeslapokat feltekercselt kartonból

vágtam ki, így kicsit még ívesek.

Médea: F.* azt mondta, hogy a karácsonyi képeslapokat rakjuk be egy lexikonba, hogy kiegyenesedjenek.

Zebulon: És igaza van, így tényleg elég kis buták. 

Médea: De nem érted! Azt feltételezi, hogy vannak lexikonjaink!

*Az egy külön vicc, hogy kicsoda F: Zebulon öccsének az expasijának a mostani pasija. :) Ennyit arról, hogy Zebulon nem akar több meleg ismerőst...

Még jó, hog pont ma gondolkodtam azon, hogy

a homofóbia mennyire gáz és mennnnnyire értelmetlen. De most komolyan! Mit kell a meleg témán ennyit pörögni? Ki a csudát bánt/hátráltat/jogcsorbít pl. a melegházasság? Hol lesz nekem rosszabb attól, hogy két pasi vagy két nő szereti egymást és/vagy szexelnek és mindezt összeköltözve, esetleg házasként teszik? Hagyjuk is, sosem fogom megérteni. Sokat írtak már erről, most nem teszem.

A homofóbia ultragáz mivolta mögött kicsit lemaradva viszont ott settenkedik a heterofóbia. Na, annak mi értelme? 

Lásd "a heterok unalmasak" tételmondatot, mint személyes kedvencemet. A linken elérhető cikkben Oláh Ibolya nyilatkozik, de csak azért idéztem ezt most ide, mert ez volt elérhető. Egyébként rengeteg filmben, fórumon, személyes beszélgetésben végighallgattam már ezt a baromságot.

Hááárom dolog idegesít ebben a hozzáállásban. 1) Az első természetesen önmagában ez a borrrrzasztóan előítéletes, sztereotip kijelentés. Igen. Az átlagos hetero házasélet, pláne ha az embernek van 1-2-3 kis nyafogó kakigyára - akiket valahogyan életben kell tartania - az nem FELTÉTLEN a színes, változatos és szabad életstílusról szól. Sokkal ütemezettebb, nagyon hasonlók a napok, kötöttebb minden. DE! Igazából azon a két emberen és a környezetükön múlik, hogy a mókuskerékből mennyire sikerül kilépni. Az eléggé szubjektív, hogy a mókuskerékből való kilépés a kis kakigyárunk félévi gitárkoncertje (igen, a gyerekem gitározni fog tanulni), vagy egy szigorúan gyerekmentes bulizás, vagy egy kirándulás a hegyekben. Igen, én azt vallom, hogy még a "legheteróbb heterók" (Van ilyen? Van: keresztyénházaspárháromgyerekkelkülvárosiházbankutyával*azapakönyvelőazanyaadatrögzítő) élete is lehet változatos. Az is elég szubjektív, hogy mit tekintünk unalmasnak. Az, hogy valaki reggel felkel, elmegy munkába, hazamegy, kiveszi a részét a háztartásból (gyereknevelésből) és lefekszik aludni, és ezt ismétli minden nap, valóban tűnhet unalmasnak. Aztán vázoljad fel azt a lehetőséget egy harmadik világbeli munkanélkülinek - sokan vannak a Földön, akik bármit megtennének ezért az uncsi mókuskerékért. Arról ne is beszéljünk, hogy mi van akkor, ha valaki élvezi a munkáját! Hopp-hopp! Vagy élvezi a gyerekeivel töltött időt. Vagy a házimunkát. (Na jó, ez talán tényleg erős volt, de tegyük fel, valaki szeret főzni...)

Másrészt. 2) Hello, a hetero egy elég táááág megfogalmazás. Ahogyan a "melegek olyan undorítóak/AIDS-esek/liberális pokolfajzatok/cukik" típusú kijelentésektől is falra mászok, mivel nem számol azzal, hogy minden ember egyedi (ezt már korábban máshol kifejtettem), úgy a heterókat se vegyük már egy kalap alá! Vannak uncsi heterók, vannak izgalmas életet élő heterók, vannak extrém életet élő heterók. Vannak házasok és nem házasok. Vannak idősek és fiatalok. Vannak sok hobbival rendelkezők, vannak, akik otthon szeretnek molyolni. Vannak ateisták, templomba járók, meg akik szeretik a spagettit! (Vagy főzni és finom borokat kóstolgatni.) 

És most jön a legsúlyosabb problémám a "heterok unalmasak" kijelentéssel. 3) Ezzel pont olyan idióta előítéletes marha eszel, mint az a homofób barátod, aki a "minden meleg pedofil" mondatot mantrázza. Olyan sok bennetek a közös, hogy még barátok is lehettek. Gratulálok. Azt tudom, mit nem fogtok együtt csinálni: közelebb hozni egymáshoz a melegeket és a heterókat.

(Ó, és negyedikként nagyon halk megjegyzésben szeretnék megemlékezni a unalmas melegekről is. Mert amíg nem bizonyítja nekem Czeizel Endre, hogy a homoszexualitással kapcsolatos génhez kötődik az izgalmas személyiség és a változatos élet, addig nem értem, hogy mi ez az egyenes arányú összekapcsolás? Valaki minél heteróbb, annál uncsibb, minél melegebb, annál izgalmasabb, vagy mi?)  

És még egy ötödik dolog is eszembe jutott, ez pedig egy konceptualizációs probléma: mit tekintünk unalmasnak? Az egyént (gondolkodásmódját, humorát, beszédmódját stb.) vagy az életmódját? Azért a kettő nem ugyanaz. Az életmód baromira sok tényezőn múlik, mondjuk a kötelezettségeinken (munkaidő, tőlünk függők ellátása, legyen az gyerek vagy beteg rokon, háztartás, hiteltörlesztés), illetve a pénzen. Világos, hogy egy multimilliomos sokkal kötetlenebb életet tud élni, ami valószínűleg sokkal izgalmasabb is. Ettől még az egyén lehet baromi unalmas ember. És Béla, a háromgyerekes könyvelő apuka (totál heteró) is lehet izgalmas személyiség a szürke hétköznapjai ellenére.

Na, ezt a témát is túlbeszéltem. És még mindig nem tudom, hogy heteró vagy hetero.

* a kutya túl izgalmasan hangzik

Nem teljesen értem

a blogger.com logikáját, de egyszer majd csak megtanulom. :)

Helyzetjelentés:

- Időben készen lett az adventi koszorú, és csak kicsit kellett győzködni Zebulont, hogy az én ötletem (poharas variáció a hagyományos koszorú helyett) nem olyan borzasztó, ő meg meggyőzött arról, hogy de akkor már ugyanolyan poharakat használjunk. Már a második gyertyát gyújtottuk. :)

- Már majdnem az összes karácsonyi ajándékot megvettük!!! Igazából már múlt héten, szóval nagyon menők vagyunk, hogy nem az utolsó napokra hagytuk. Még annyi van hátra, hogy amiket a két kicsi kezemmel terveztem elkészíteni (könyvjelzők, könyvtámasz, ékszerek, egyéb apróságok), azokat időben be is fejezzem, megszáradjanak, illetve be is legyen minden csomagolva.

- A képeslapokkal viszont lemaradtam, nem vettem elég alapanyagot, szóval iparkodnom kell, hogy még a hét közepén fel tudjuk őket adni. (Aj-aj...)

- Pierre már feldíszítette a fenyőjét, tegnap meg is csodáltuk Zebulonnal. Pierre is beállt a műfenyősök táborába, üdv köztünk! :)

- Lassan vége a félévnek, brühühü, megint úgy eltelt, készen vagyok tőle, mennyire rohan az idő!

Néha teljesen Tonio Krögernek

érzem magam, bár nagyon régen olvastam, de valami olyasmi rémlik, hogy "észak" és "dél" között vívódott, aminek számos szimbolikus vetülete van, most nem műelemzést akarok írni, csak arra utalni, hogy én se tudom soha, hogy ha ránk szakadna a nemzeti bank, vagy a lottó ötös, akkor hová mennék nyaralni. (Jó, a lottó ötössel sokfelé, bárhová)

Mert imádom a déli országokat, elsősorban Olaszországot, ott többször jártam, de vágyom Horvátországba, Spanyolországba, Portugáliába.
És ugyanúgy imádom az északibb területeket, Dániát, Hollandiát, Németországot. Vissza szeretnék menni Passauba, amibe totálisan beleszerettem, vagy ide, amiről ez az egész eszembe jutott.

És hogy miért aktuális ez az egész? Nemcsak a cikk miatt, amit belinkeltem, hanem azért is, mert már Zebulonnal nézegetünk gyűrűt, azaz egyre reálisabbá válik az esküvősdi. Még persze nincs időpont, ruha, semmi, de mivel ki esküvő lesz (csak szülők, testvérek, nuku lagzi, csak egy csendes vacsora, vőfély felkérése kizárt), ezért meg fogjuk tudni hamar szervezni.

És persze beszéltünk már a nászútról, Zebulon kicsit presztízskérdést csinál belőle, mert minden kollégája valamilyen szigetre ment nászútra, és nehogy mi meg valami gagyi helyre menjünk, de én nem vágyok szigetre menni. Az okés, hogy egy déli ország (lásd fent), de nem kell semmi egzotikus tengerpart. Németországgal (Ausztriával, Svájccal, Hollandiával) meg elsősorban az a baj, hogy rettenetesen drágák.

Ó, Freud!

Mikor informális skype beszélgetés közben ez a párbeszéd zajlik a témavezetőd és közted:

Professzor: És jól megvagytok Zebulonnal? Milyen a közös élet?
Médea: Nagyon összeillünk, jól kielégítjük egymást...

[Áucs... Éééééés akkor inkább térjünk rá a szakmai dolgokra...]

Önbizalom

Zebulon: Engem nem kell dicsérgetni, van elegendő önbizalmam.
Médea: Hát, engem lehet dicsérgetni, mert nekem nincs...
Zebulon: Pedig igazán lehetne önbizalmad, hisz ilyen jó pasid van!

...

:)

Így élünk mi

Időnként ránk jön a hülyeség, külső szemlélő biztos fogná a fejét, hogy hogy lehet két ember ennyire hülye, hogy röhögés nélkül, látszólag komolyan ilyen párbeszédeket folytatnak:

Zebulon {álmodozó hangon}: De jó lenne megnézni a Szerelem és más drogokat!
{Méda szeme nagyra nyílik}
Zebulon {még mindig álmodozós-rajongós stílusban}: Jake olyan cukiiii!
{Méda megnyugszik, és belemegy a hülyeségbe}: Azért olyan jó, mert egyszerre kisfiúsan édes és vadítóan férfias.
Zebulon: Sikerült megtalálnia a ballance-ot.
Médea: Ezért is lehet a példaképed.
{...és teregetnek tovább...}

Kávéházak

Eszembe jutott, hogy anno indítani akartam egy fedezzük fel a legjobb forrócsokit! kampányt, csak nem kutatóhoz méltóan tettem: nem készítettem tisztességes kutatási tervet, így nem csoda, hogy nem találtam meg a legjobb forrócsokit a városban. (Szégyelljem magam!) De amint túl leszek a jövő heti nagyontudományos fontoskodásaimon, elkészítek egy forrócsoki-kutatási tervet.

Ha már forrócsoki, meg kávéházak: volt csoporttársam írt, hogy találkozzunk az X kávéházban, de én tudtam, hogy a hely bezárt... Megírtam neki, válaszolt, hogy akkor majd menjünk az Y kávéházba. Ma arra jártam, láttam, hogy a hely bezárt... :) Szóval megkértem a volt csoporttársam, hogy legközelebb hadd választhassak inkább én, mert jó lenne, ha maradna kávézó a városban... (Ő meg elmehetne lottózni)

Indul a mandula,

megkezdődött (már igaziból is) a félév. Kollégák között ilyenkor elhangzik a szokásos "boldog új évet!" köszöntés, pezsgővel mondjuk még nem koccintottuk (de már szervezünk egy koccintós hétvégi "meetinget"). 

Már látom, hogy ez a félév sem a disszertáció írásáról fog szólni, de már két tárgyat lepasszoltam (az egyikből megvan a kreditszám, a másik pedig nyűg, amiből elegem van). Szóval egész ügyes vagyok, már csak az egyik kutatásból kellene ügyesen kihátrálnom, de gondolom nem fog menni. Hiába nem kapcsolódik az én témámhoz... És ha most két tárgyat fogok tanítani, akkor utolsó félévben tuti nem vállalok semmit. Grrrr. (Amúgy jó dolog tanítani, csak nagyon sokat kell készülni rá, rengeteg energiát felemészt, pláne, ha olyat kell tanítanod megfelelő oktató híján, amihez nem is értesz...)

Azt írtam, hogy Pierre és Jakab útjai szétváltak? Már hivatalos. Zebulonnal nem vagyunk feldobva. De már volt két randija (Pierrnek, nem Zebulonnak), az egyik ráadásul sikeres is volt, ha a sikerességet abban mérjük, hogy szeretne-e még találkozni vele Pierre. Most rózsaszín felhő nincs (ennek örülök, nem szeretem, mikor elvakítja a szerelem), de nagyon optimistán nyilatkozott a srácról. És ami jó, hogy idősebb (29!), végre nem egy kisnyunyó. 

Voltunk Zebulonnal és Nővéremmel nagypapámnál is a hétvégén, 86 éves (ahogy ő mondaná, "nyolcvanhetedik") lett. Kifaggatta Zebulont a munkahelyéről, mindig ezt teszi. :) Mondta is Zebu itthon, hogy miért van az, hogy ott van a két unokája papámnak és mégis állandóan csak tőle kérdez. Pedig ez egyszerű (elmagyaráztam Zebunak is): engem már ismer, tudja, hogy rendben vagyok, no de le kell csekkolnia, hogy kihez adja a kis unokáját. :) Na jó, nem, igazából csak mindent tudni akar (nagyon helyes!), simán el tudja, mondani, hogy a megyében milyen beruházások vannak, vagy hogy az egyetemen melyik kar van feltörekvőben (ezt amúgy speciel kettesben velem tárgyalta ki). Azért az internet már magas fogalom számára. Mondjuk, ha sikerülne bekötni hozzájuk (nagynéném munkája miatt), és mutatni is lehetne neki, nem csak magyarázni, akkor biztos könnyebben megértené például, hogy mi a különbség a számítógép és az internet között.

Zebu nagyija is nagyon vagány, kapott egy e-book olvasót, nagyon ügyesen használja és szereti is használni. Csak egy dologra panaszkodott: hogy hajnal kettőig fenn szokott maradni olvasni. :)

És végül egy videó egy érdekes amerikai műsorról (What would you do?), amiben azt tesztelik, hogy ki hogyan reagál bizonyos helyzetekben. Vannak kifejezetten kisebbségekkel kapcsolatos élethelyzetek (rasszista, homofób megkülönböztetések stb.), de segítségnyújtási szituációk (lopás, elkóborolt kisgyerek, forró autóban hagyott kutya). 

Két kedvencem:

1) A leszbikus menyasszony a ruhaszalonban (mikor visszautasítják a kiszolgálást a szexuális orentációjára hivatkozva):

2) Hazulról megszökött tinilány és a gyanús kamionsofőr:

 
Na, nyert végre a Loki, mehetünk vacsorázni! 

Határátlépések

Kolléga: Ohhh, végre ősi magyar földön vagyunk!
Kollegina: Miért eddig hol voltunk?!
.
.
.
Minden esetre már itthon vagyunk, a szlovákokkal csak pozitív tapasztalataink voltak, a MÁV még mindig érdekesen működik, nekem meg nem fejlődtek az angol kommunikációs készségeim, köszönhetően annak, hogy a résztvevők háromnegyede magyar volt. Az Erasmus jó dolog, még ha csak pár napig is tartott. Tovább nem is bírtam volna Zebulontalanul, öreg vagyok é már ehhez.

Ez még az előző hónapból a tartozásom:

Booooldogságos SPF-et!

 



Pierrék meg szakítottak (még nem hivatalos), mert Jakab viszont nem érzi magát öregnek ahhoz, hogy otthagyja Pierre-t a picsába egy külföldi kaland (munka) kedvéért. Juhhhúúúú, lehet megint idegeskedni, hogy Pierre milyen elcseszett idiótákkal fog randizni, mire talál egy újabb cuki, de skizó nyunyót, aki majd újból jól összetöri a szívét.

Biztos én vagyok értetlen, de

komolyan nem értem, mi a baj ezzel. A cikk címe Kiállhat-e a melegek mellett egy heteró férfi? Bevallom, ezért kattintottam, eleve nem értettem a kérdésfelvetést. Mi a csudáért ne állhatna ki?! Jó, aztán kiderül, hogy egy konkrét dal ellen konkrétan egy (egyébként meleg) előadó szólalt fel - persze egy csomó sztereotípiával (lásd: a csúnya gonosz fehér heteró férfi lenyúlja a pénzt a melegektől).

De nem ezen gondolkodtam el. Vegyünk egy párhuzamot, mondjuk a nők elleni erőszakot. Én úgy gondolom, hogy nagyon fontos, hogy a nők felszólaljanak az őket ért/őket fenyegető erőszak ellen. Ez az alap/ez lenne az alap. De a valódi változás akkor fog bekövetkezni, amikor a férfiak melléjük állnak és egyre több férfi mondja azt, hogy elfogadhatatlan a nőket bántalmazni. Talán mert egy olyantól, mint mi (férfi a férfitól, heteró a heterótól) jobban fogadunk el és veszünk át normákat és viselkedésmintákat. A cikkben is benne van: "Az kell, hogy a többségnek egy hozzájuk hasonló ember mondja el, hogy azok a mások, bizony azok is emberek, és megérdemlik a tiszteletet." Igen, ez kell, így működünk mi, emberek. És ha működik, akkor miért kell ezen sírni? Ez olyan, mintha egy férfi felszólalna a nők ellen irányuló erőszak ellen, és kiakadnának rá a nők, hogy mégis hogyan merészeli?! Felőlem díjat is kaphat.

Amúgy is: mi a cél? Elismerést kivívni a meleg művészeknek? Vagy elfogadást, egyenlő jogokat stb. kivívni a melegeknek (nem csak a művészeknek!)? Ha utóbbi a cél, akkor teljesen értelmetlen azon vekengeni, hogy heteró (ráadásul fehér heteró!) a szócsöve a toleranciának. A meleg fiataloknak állítólag nem tetszik a klipp és a dal. Ja, mert a meleg fiatalokat kell meggyőzni arról, hogy ők is köthessenek házasságot? Nem tudtam. Azt hittem, ez a dal heteróknak szól, nekik próbál arról beszélni, hogy két férfi/két nő közötti szerelem is ugyanolyan értékes. A meleg fiatalok nem ennek a klippnek a hatására fogják felvállalni önmagukat. Nem, mert továbbra sem ők a célközönség. Oké, hogy a meleg művészek finomabb problematikák megjelenítésére is képesek, saját élményeik feldolgozásával, csak az a kérés, hogy a széles társadalmi rétegnek (heteróknak) címzett üzenetnek ezekre a finom problémákra kell-e reflektálni, vagy általánosságban kell-e a toleranciáról szólnia? Véleményem szerint az első lépésnek inkább az utóbbinak kell lennie. Majd ha eljutunk oda (eljuthatnánk végre, mert nagyon fárasztó a sok homofób idióta), hogy a többségi társadalom többsége toleráns, a melegek meg kivívták végre a nekik is járó jogokat (mondjuk heterókkal karöltve, mert továbbra is azt gondolom, hogy csak így van értelme!), akkor lehet majd még cifrázni, meg árnyalatokat bemutatni. Bárcsak ott tartanánk már.

Egyébként nekem sem tetszik annyira a klipp, de nem az előadók szexuális orientációja miatt, csak egyszerűen nem tetszik különösebben. Aranyos, de felejthető.

Az meg más kérdés, hogy meggyőződésem és tapasztalatom szerint az elfogadást nem kampányok, videóklippek, felvonulások útján lehet kivívni. Igen, ezek is kellenek, hogy elindítsanak párbeszédeket, de valódi változásokat személyes beszélgetéseken, vitákon (!), valódi emberi kapcsolatokon keresztül lehet végrehajtani. Pl. mikor a homofób, rasszista szélsőjobbos csoporttársam mesélte, hogy milyen jót vitázott a lakótársa meleg haverjával, és mennyi mindenben változott a szemlélete, mert a meleg srác elmagyarázott neki dolgokat. Az sem véletlen (bár nem tudatos melegaktivista tevékenység), hogy Zebulon elég sok barátja és kollégája tudja, hogy Pierre meleg. Ahogy az én barátaim is tudják, szoktak róla kérdezni, én meg mesélek nekik róla, róluk, a melegekről.

Az Erasmus egy tök jó dolog,

már csak azért is, mert mióta Zebulon számára realitássá vált, hogy hétfőn utazok, azóta napi szinten kapom a cukiságokat (hátmasszázs, csoki stb.). Pedig csak 10 napról van szó (intenzív program), nem fél évről, olyan sok időre nem is mennék. Zebulon attól parázik, hogy összejövök egy "aboriginallal", ami ez esetben leginkább egy magyar fiú lenne. :) Na jó, igazából nem izgul ilyenen - remélem. Bár a biztonság kedvéért azért megjegyezte, hogy csak lányokkal barátkozhatok, de csak olyan lányokkal, akik csak lányokat ismernek és nem leszbikusok. Még jó, hogy a férfi kollégák közül fordított CO jön velünk...

.

A képet itt találtam.

Két perce elmondtam Zebulonnak, hogy Sir Ian McKellen meleg.

Azóta zokog.

The Borgias - az öt legszimpatikusabb szereplő

Figyelem!  Figyelem! 

Erőteljes SPOILER veszély! 

Csak az olvassa, aki már látta a Borgias összes részét (vagy nem tervezi megnézni soha).

Túl a három évadon (nem lesz több), el kell mondjam, nem láttam még egy olyan sorozatot, ahol egyetlen egy fő(bb) szereplő se lenne szimpatikus. Egyszerűen nincs senki, aki ne lenne gerinctelen féreg vagy pszichopata. Ami még kicsit zavar, hogy a szereplők közötti érzelmi szálak (legyen az szeretet vagy gyűlölet) nincsenek igazán kidolgozva, belecsöppenünk egy helyzetbe és szépen el kell fogadnunk, hogy Della Rovere annyira gyűlöli szegény pápánkat, hogy *bármit* megtenne, hogy letaszítsa Szent Péter trónjáról. Azt is el kell fogadnunk, hogy a két Borgia fiú utálja egymást és pont. A pápa annyira beleszeret egy gyónás alatt Giulia Farnese-be, hogy maga mellé veszi szeretőnek. Fogadd el. Néha a "szövetségek" is ilyen szerelem első látásra üzemmódban köttetek, pl. a Borgia lány és a szolgálója között vagy Cesere és a bérgyilkosa között. (Érdekes, hogy ez más sorozatokban működik, de itt valahogy zavart)

Na jó, ezeken túllépve viszont jó kis szarkavarós történet volt ez, nem bírtam abbahagyni, szóval csak jól csinált valamit a rendező és kis csapata. Például  nem egy olyan helyzetet láthattunk, mikor már annyira kilátástalan volt a Borgia pápa helyzete, hogy már megsajnáltam és szurkoltam is neki. De azért alapvetően több olyan helyzet volt, mikor az ellenfeleinek drukkoltam. Della Rovere mellett Caterina Sforza kifejezetten szimpatikus ellenfél volt (leszámítva, hogy egy ribanc - legalább gerinces egy ribanc), de bírtam a francia király karakterét is a maga pszichopata, háborúmániás módján.

Ami miatt viszont az egész bejegyzésbe belefogtam, az mégis az első mondathoz kötődik: mármint hogyan lehet az, hogy egyetlen szereplővel sem tudtam azonosulni?! Az rendben van, hogy a karakterek nagyon reálisak a sok negatív tulajdonságukkal, szemben mondjuk a Trónok harca "szentjeivel", mint a talpig becsületes Ned Stark, vagy az ő szintén talpig becsületes vére (ehhh ehhh) John, vagy az édesen naiv, infantilis Sansa, akinek semmi rossz meg nem fordulna a kis fejében, vagy ha mégis, egyből elszégyelli magát. És még meg se említettem a rabszolgák felszabadítóját, Denerist. Vagy a harcos hercegnőt. Vagy a hagymalovagot. 

Na, itt nincs ilyen. Sőt, nem az a kérdés, hogy egy alapvetően jófej karakternek vannak rossz szokásai, negatív jellemzői (lásd Tyrion és a kurvák, Stannis és a karót nyelt, nyers modora), hanem hogy a sok seggfejben van-e valami jó. Mert azért van. Tény például, hogy szeretik egymást (többé kevésé ugyebár), még a pápa szeretője és a pápa gyerekeinek anyja is egész korrekt módon összefog, ha szükséges. Meg Micheletto is simán kinyírhatta volna Cesarét, ha nem szeret bele, de nem, mert ő a gazdája, és megkedvelte (ugye azt nem értjük miért, de megkedvelte. Pont.) Néha valami lelkiismeret-féleség is mintha megcsillanna a szemekben. Néha. De a Borgia pápa egy hatalommániás törtető, a lánya eleinte idegesítően bugyuta, majd egészen gonosz ribanccá válik, Juan egy agresszív szexmániás, Cesare (akivel annnnnyira igyekeztem azonosulni, de nem ment) szintén hatalommániás, szerelmes a húgába és simán bárkit legyilkoltat. Micheletto (szakmáját tekintve bérgyilkos) még komolyan mondom, elmenne, ha gyerekeket nem gyilkolászna. Ő legalább nem adja elő, hogy milyen tisztességes, szent ember, és a szuper menő fotografikus memóriájáról még nem is beszéltem. Talán nem véletlen, hogy két listámra került karakter is hozzá kötődik. 

Na, de lássuk az öt kedvenc The Borgia szereplőmet. (Bővített kiadás)

5) Micheletto mamája. Hihetetlen, hogy mennyire örül neki és komolyan elhiszi, hogy orvos lesz belőle (bár az anatómiával tényleg tisztában van a drága fia). A második évadban tűnik fel és kb. fél percet szerepel az egész sorozatban, de az alatt beragyogja a vásznat. És kiderül, hogy Michelettonak vannak érzései. Hogy lett egy ilyen cuki anyának ilyen pszichós fia? 

4) Micheletto fiúja (a 2. évadból*). Vagy kije. Gyerekkori szerelme? Rokona? Ugye ezt se nagyon tudjuk meg, de kit érdekel, mikor ott áll a holdfényben félmeztelenül, ugye? Az tudott, hogy buzik kellenek minden sorozatba, szerencsére a "vicces fodrász/kirakatrendező/sztájliszt" karakter itt nem figyelhetett be, így nagy örömre szolgált, hogy legalább arról derült, ki, hogy kiskorában nyunyó volt, akiről legkevésbé vártam. A fiúját meg azért bírtam, mert egyrészt ő nem olyan vak, mint a mama, sejti, hogy Micheletto nem igazán gyógyítja az embereket, hanem inkább irtja őket, másrészt ő az a "jómunkásember" típus, ami viszonylag ritkán jelenik meg a sorozatban (mivel az elit viszályairól szól): asztalos vagy ács, vagy valami tisztességes szakmája van, készül családot alapítani. Furcsa is, hogy egy ilyen tisztességes ürge egy gyerekgyilkost szeret. Kb. öt percet szerepelt.

3) Paolo. Csak azért harmadik, mert ez nem szépségverseny, ott toronymagasan győzne még ezzel a béna hajjal is.* Tényleg szerelmes, képes elviselni a kínzást (hú, na az is milyen perverz jelenet már), hogy mentse a nőjét és zokszó nélkül elfogadja azt is, hogy egész életében csak egyszer láthatja a gyermekét, mivel parasztgyereknek (neki) nincs helye a pápai udvarban. Azért persze ő is kis csibész, ha a kantár meglazításáról van szó, ezért sem lehet magasabb helyezést adni neki. Ő egészen sok részben megjelenik és a mellékszereplők között is viszonylag jelentős, ezért figyel fel rá Juan. Halállal fizet érte.

4) A hadvezér, aki a Sforza fiút megmentette. Valami spanyol, Juan kíséretében érkezett. Nem igazán tetszett neki, hogy egy tizenéves fiút kínoznak egy vár bevételéhez, megölni meg pláne nem volt gyomra. De ami miatt megkedveltem, hogy mikor felajánlotta neki a pápa/Cezare (már nem emlékszem), hogy maradjon, közölte, hogy köszi, nekem ez a szarkavarás nem kell, nem bírja a gerincem, szasztok, megyek vissza Spanyolhonba (majd balra el). Kb. tíz percet szerepelt 2-3 részben összesen.

5) A pápa előkóstolója. AZ abszolút nyertes. Na, ő igazi jófej. Kenyeret oszt a szegényeknek, az életét kockáztatja az előkóstolásokkal, szerény és kötelességtudó. Mindez pont elég ahhoz ebben a sorozatban, hogy lelökjék egy hídról. 

+1) A ráadás: a pápa inasa. Mindig (*mindig*) ott van a háttérben, kb. minden szarkavarást tud, egy ideig azt gondoltam, csak lesz valami szerepe, ha ennyire mutogatják (újabb GoT párhuzam: Podrik), de nem. Szeretem az ilyen háttéren megbújó állandó szereplőket, ilyen a Glee-ben a zenekar is (főleg a szakállas zongorista). Ráadásul elég hűségesnek tűnik, ha nem sikerült senkinek beszerveznie semmilyen kavarásba. Csak faarccal öntögeti ki a pápa vizeletét, odaadja vagy elveszi a lábtartót, előkészíti a ruháit. Biztos ez a faarc mentette meg az életét. 

 

* És van egy csillagos versenyzőnk is, mert a kedvencek listáját a második évad megtekintése után kezdtem írni, és nem gondoltam, hogy lesz még valaki, aki szimpatikus lesz, de lett, és természetesen Michelettohoz kötődik, mégpedig {dobpergés} Pascal! Ha szépségverseny lenne ez a lista, akkor lehet, kiütné Paolo karakterét az első helyről. De fontos, hogy csak a karakter tetszik, lecsekkoltam imdb-n, civilben nem jön be a fiú. Szóval, Pascal Micheletto szeretőjeként keveredik nagy bajba. Itt jegyzem meg, nem túl okos dolog összetörni egy kissé autista beütésű pszichotapa bérgyilkos szívét. Pláne, ha igazából szereted őt. És ami miatt szimpatikus volt, hogy bár kémkedett az ellenségnek (akinek ugyebár én személy szerint szurkoltam), mégis hűséges is maradt a maga módján Michelettóhoz és elfogadta a sorsát, mikor az egy éles pengével esett neki. És ebbe nem csak ő halt bele. Ezzel kábé az egész három évados sorozat legjobb szerelmi szálát produkálták.

"A Jane Eyre az a történet,

mikor van egy régi ronda felesége az erkélyen, aztán megégnek?"

Zebulont mélyen* megérintette Charlotte Brontë. 

*Mentségére szóljon, angolul olvasta a rövidített verziót, nyelvtanulás céljából.

Napi mélyenszántó gondolatom pedig így hangzik:

"A tudás az, hogyha tisztában vagy azzal, hogy a paradicsom gyümölcs. A bölcsesség pedig az, ha mégse teszed bele a gyümölcssalátába." (Pólófeirat 9gagről, szabad fordításban)

Apumnak nem lehet levenni az ujjlenyomatát, és

ez persze most derült ki, 65 év után. Lehettem volna egy gazdag műkincstolvaj lánya is. {Sóhaj}

Úgy fest, hogy

egészen készen vagyunk a festés festés részével. Már "csak" takarítani, rendezkedni kell. 

     Pénteken már kezdtük a gletteléssel, még jó, hogy Zebu ennyire szorgalmas, mert így szombaton hárman (Zebu, Pierre és én) már bele tudtunk kezdeni a festésbe. Vasárnap családozós szünnapot tartottunk, persze este még egy kis glettelés befigyelt. 

     Hétfőn újból jött Pierre és hozta kis barátját is (kellene egy jó kis álnevet kitalálnom neki, legyen mondjuk Jakab, mert holnap Jakab névnap lesz és kellően őrült jellegzetes ahhoz, hogy megjegyezzem.) Zebulon anyuja főzött ránk, s mikor elhozták a csiripörit (a mi csirkénkből készítette!), akkor Pierre be is mutatta az új fiúját nekik. Szóval Jakab és Pierre szinte egész hétfőn nálunk segédkeztek, nagyon rendesen dolgoztak, Jakab továbbra is nagyon aranyos, és már sokat oldódott velünk szemben, a családi bemutatás is jól sikerült, bár Zebulonék anyuja olyan tündér, hogy nagyon bénának kell lenni, hogy valaki ne jöjjön ki vele. Meg amúgy is kb. öt percig voltak csak és főleg a fal színével voltak elfoglalva. 

     Kedden nővérem jött besegíteni az utolsó festési fázisba, és nagyon jó volt, hogy jött, mert így még aznap sikerült a kamrát és a folyosót is sárgásítani. 

     Ma már helyére pakoltuk a nappalit, az előszobát és a kamrát is, ilyenkor különösen jó, hogy ezer meg egy gyüngyő-büngyőnk van (amit el kellett előtte pakolni, most mindent leporolva visszapakolni), ja, és még futottunk egy kört a növényekkel is: zuhanyoztattuk, újrarendeztük, cserepeket cserélgettünk (hogy a nappaliban a szivárványos kaspók legyenek.) Ja, délután mentünk Pierre albérletébe, mi mást csinálni, mint festeni. Beázott, és a mi maradékunkból javította ki az előszobát és a fürdőt. :)

    Holnap ablakpucolás, függönymosás (kicsit már zavaró, hogy teljesen belátni). Jön nővérem újból, meg anyumék hoznak frankfurtit (Zebu kedvence), szóval ők sem maradnak ki a csibesárga csodából. :)

Ha meg valaki megkérdezi, merre voltunk nyaralni, csak annyit mondok, hogy a citrus ligetben...

És azt meséltem, hogy

Pierre bemutatta a legújabb pasiját Zebulonnak és nekem? Már kétszer találkoztunk vele, aranyos, bár szegényke elég jelentős hátránnyal indult, Pierre előző fiúja ugyanis kis favoritunk volt, nagyon sajnáltuk a szakítást, egy nagyon kommunikatív, mosolygós, jó humorú fiú az ex. A mostani fiú ráadásul nagyon visszahúzódó, félénk, míg az ex minden poént vett és rátrónfolt (igen, az egészen gonosz és szexuális tartalmúakra is), a mostani fiú meg csak elvörösödik és zavartan nevetgél. De azért kedvelem a fiút, meg hát ugye Pierre-t kell, hogy boldoggá tegye (és ő röpköd a rózsaszín ködben). 

Lassan festeni fogunk, de még előtte gyorsan bebarátnőzöm, szerdán és csütörtökön is gyerekkori barátnőkkel találkozom. Ha már Zebulonnal mindig azzal szívatjuk egymást, hogy nincsenek barátaink, valamit tegyek is ellene. :)

Vártam haza Zebulont, tudtam, hogy a lépcsőn jön fel

a nyolcadikra, nyitom az ajtót, hallom, a folyosón leszólítja valaki. Na, gondoltam, biztos megint a szüleimet keresik (állandóan kiskorúnak néznek a házaló ügynökök, ez van). De nem eladni akarnak nekünk, hanem a véleményünkre kíváncsi egy köz-vé-le-mény ku-ta-tó! Na, tudni kell, ha kérdőívet látok, automatikusan töltöm, de itt nem volt rá esély. Egy óra hosszú lenne, senki se ér rá (a kérdező sem), Zebulon sem (pedig próbálom győzködni), szóval egy újabb semmitmondó válaszsorral bővült az adatbázis. És mindenki csodálkozik, hogy annyira borzasztóan szkeptikus vagyok a nagymintás adatfelvételekkel kapcsolatban. Szomorú vagyok, miközben tudom, hogy ez megy a szakmában, voltam én is kérdezőbiztos, "vadásztam le" válaszadókat, valóban elég borzasztó feladat (lásd a senki sem ér rá tézist fentebb). De akkor is, banyek.  

Azért is szeretem magam, mert

természetesen a kedvenc kimenős kisruhámban jut eszembe guggolva morzsákat összesöpörni a konyhában.

És 27 évesen...

... megtapasztalhattam végre, milyen csúszós a banánhéj.

Hétvége

Rokonlátogatós hétvégém volt a Zebulon-családnál. Jöttek nagynénik-nagybácsik, unokatesók, ma már el sem fértünk egy asztalnál, úgyhogy mi négyen, "Zebulon gyerekek" a gyerekszobában ettünk a dohányzóasztalról, kis sámliról. Tegnap meg a kertben, szemerkélő esőben, de akkor mind egy (na jó, három összetolt) asztal mellett. Jó, ha ilyen sokan vagyunk. Sajnos az én uncsitesóim csak kicsi korunkban jöttek (ők hárman voltak tesók, a nagycsaládos kedvezmény miatt gyakrabban jöttek ők hozzánk, mint mi hozzájuk), nagyon régóta nem is igazán tarjuk a kapcsolatot (pedig egyiküknek már négy (!!!) gyermeke van). Mondjuk Zebulonék is főleg a család ezen ágával szoktak összejárni. Tevékeny hétvége volt: kutyát sétáltattunk vagy 2,5-3 órán át az erdőben, társasjátékoztunk, szőlőt kötöztünk, stadionépítést néztünk, Zebulon vezetett is. Pierre meg mesélt a brand new boyfriendjéről, aki annyira új, hogy még mi sem láttuk Zebulonnal (általában nekünk hamar bemutatja a kiszemelteket).

Ó, és még pénteken "bulizni" is voltam, ez volt a 2013 év bulija (értsd: éven egyszer megyek el bulizni), hát táncolni nem jutottunk el sehova, mert a házigazdánk bealudt. :) De így is jó volt, beszélgetős-iszogatós-kicsit-szakmázós party volt.

CO

Naszóval, a fordított coming out. Mert engem idegesített, hogy tudom róla, de ő nem tudja, hogy én tudom. Csoporttársam, és úgy tudtam meg, hogy mutattam Pierre-nek egy képet róla, hogy cuki-e, és azt válaszolta, hogy "Jaja, helyes, amúgy vele már randiztam".

Aztán az is idegesített, hogy nehogy mondjak valamit, amit félreért, mert vannak homofóbnak tűnő megnyilvánulásaim. Szóval mikor lett alkalom, mert kettesben sétáltunk az erdőben, elmondtam neki, de ő meg kiröhögött, mivel régóta tudja, hogy tudom/tudhatnám róla. Látta, hogy Pierre közös ismerős, de én nem láttam az ő ismerőseit, mert le vannak tiltva (hááhhááá, kis cseles!). Megkönnyebbülés, nevetgélés, fotó a pasijáról, tisztáztuk, ki nekem Pierre.

Aztán visszamentünk a többiekhez, kakilós-szaros vicceket meséltek a fiúk (ó, je, a bölcsészek krémje, a jövő értelmiségijei, és még mi is az anális szakaszban fixálódtunk). Aztán mikor ebbe belefáradtunk, a többiek sorba hazaszivárogtak és már csak hármasban maradtunk azzal a kolleginával, aki eredetileg az egész meleg dolgot megszellőztette előttem, akkor újból előhoztuk a meleg témát, és igazi "coming out night"-ot rendeztünk. És én hülye otthon hagytam a szivárványos zászlókészletemet.

Sablonos

Mert a perszonalizáció fontos. Így lett lila a sablon, innen is köszönöm Jordi (j-vel, nem dzsével!) Labandának az alapot. :P 

Bevallom, megpróbáltam cuki szivárványos háttérrel is, de rá kellett jöjjek, ideje túllépnem a faghagségen*. Aztán próbálkoztam a régi blog fejlécével, de sehogy se tetszett.Most ilyen marad egy darabig, ez sem az igazi, a lila ráadásul a kielégítetlen nők színe, azt mondják, ennek ellenére szeretem.


* Még jó, hogy holnap fogok sort keríteni egy fordított coming outra csoporttársammal.

Zebulon szabadságon van...

Reggel 5:30
"És akkor kezdődjön a nap!"

The call

Nahát, az úgy volt, hogy ha kértünk "matávos" telefont (gyk: vezetéseket), akkor olcsób lett az egész tv-net csomag, úgyhogy kértünk. Kezdetben (azaz fél éve) Zebulon kihúzta, de aztán visszadugtuk, legfeljebb nem vesszük fel, ugyebár. Erre tegnap csörög.
Zebulon (dühösen): Nem igaz, ez már a harmadik hívás!
Medea (felháborodottan): Ma már háromszor csörgött a telefon?!
Zebulon (kissé megszeppenve): Nem, mióta beköltöztünk...



06. 08-i update: Pierre volt a titkos zaklatónk, de hogy Siri honnan vette elő a vezetékes számunkat (még én se tudom, és nem emlékszem, hogy bármikor megadtam volna Pierre-nek)

Régiségek vására

A hétvége tanulsága: ha legközelebb valakiről finoman ki szeretném deríteni, hogy meleg-e, csak annyit kérdezek tőle, szeret-e régiségvásárba járni. Nem elég, hogy Pierre azzal nyüstölt minket péntektől, hogy kísérjük el Zebulonnal a vásárba, de még a legutóbbi exe is írt nekem külön egy sms-t róla, és Pierre vadiúj párbarátja (két fickó) is ott vásároltak. Biztos ezzel kompenzálják azt, hogy a párválasztásban... hmm... nem igazán vannak előnyben a régiségek. 

Huszonhét

Egy tízes skálán mennyire gáz, hogy csak akkor esik le, hogy szülinapod van, mikor megnyitod a féjszbúkot?

Azt, hogy újból közelebb léptem korilag a harminchoz (bár kinézetre stabilan tartom a 17,5-ös életkort, sminkelve 18), és egyre hangosabban nyivákolok, hogy járókerettel fogok menni a legkisebb gyerekem diplomaosztójára (mert optimista vagyok: 1) mindnek lesz diplomája 2) még élni fogok), szóval mindezek ellenére három játékot kaptam szülinapomra Zebulontól. Az egyik ráadásul olyan, amit Zebulonnal együtt tudok nyomni, Gyűrűk ura RPG. Máshol lehúzó kritikákat írtak róla, de nekünk eddig tetszik. Részletes véleményt lehet írok róla később, most még meghalunk kétpercenként, elsősorban az én bénaságomnak köszönhetően. Nővérem nyári mikuláscsomaggal lepett meg (válogatott finomságok, kábé mindenből a kedvencem, igen, csokifondü is volt a csomagban). Öcsitől meg táskát kaptam, komolykodósat, ez már nem a gyermeki énemnek szól, hanem a karrierista picsának a felnőtt nőnek, aki konferenciára jár, meg megbeszélésekre, és előadást tart, és nem lenne menő a féloldalas, sárga-alapon-rózsaszín-virágok, sem a fehér-alapon-rózsaszín-lila-és-bordó-madarak-röpködnek típusú táskákkal virítani. Anyuéktól meg könyvet kaptam, mert értelmiségi vagyok, vagy mi, meg amúgy is érdekel a felnőtt Harry Potter. Arról is írok majd beszámolót, amint elolvastam.

Most balra el, hajat mosni.  

Eurovision

Nem tudok leszakadni Anouk Birds-éről. Függővé tett. A saját versenyemen ő nyert, toronymagasan. Mikor először hallottam, könny szökött a szemembe, nem tudtam megmagyarázni, miért. Mikor másnap (ma) meghallgattam másodjára, féltem, nem lesz olyan varázsa, de még nagyobbat ütött.. Hallottam valami olyasmit régen, hogy ha túl sok az emberben az érzelem, "túlcsordul", ami könnyek formájában mutatkozik meg. Hát én túlcsordultam, olyan zenei katarzist okozott, amit nagyon régen éreztem. Pláne első hallásra, mivel én olyan típus vagyok, aki idővel, többszöri hallásra szeret meg zenéket. (Nem is szeretem mikor valaki megmutat nekem egy dalt, és azt várja, hogy egyből tetszeni fog. Lehet két hét múlva imádni fogom, de nekem ehhez idő kell. Középiskolás koromban a karácsonyra kapott CD-ket volt, hogy csak két hét múlva hallgattam meg. Ki érti? :))

A kedvencek további listájáról később... :)

Még a "nagy halál" előtt elkezdtem ezt a blogot, szerintem megéreztem, hogy váltani kell. Most még szokni kell a formátumot, a színvilágot, annyi baj legyen. Talán fellendül a bloggolási kedvem is (nem ígérem), fejben lebloggoltam egy csomó dolgot, de mivel a "nagy halál" közbeszólt, nem tudtam őket posztolni, s félek, a feledésem homályába vesznek...

És most Eurovízióra fel! (Meg előtte kiteregetni)