2013. június 25., kedd

CO

Naszóval, a fordított coming out. Mert engem idegesített, hogy tudom róla, de ő nem tudja, hogy én tudom. Csoporttársam, és úgy tudtam meg, hogy mutattam Pierre-nek egy képet róla, hogy cuki-e, és azt válaszolta, hogy "Jaja, helyes, amúgy vele már randiztam".
Aztán az is idegesített, hogy nehogy mondjak valamit, amit félreért, mert vannak homofóbnak tűnő megnyilvánulásaim. Szóval mikor lett alkalom, mert kettesben sétáltunk az erdőben, elmondtam neki, de ő meg kiröhögött, mivel régóta tudja, hogy tudom/tudhatnám róla. Látta, hogy Pierre közös ismerős, de én nem láttam az ő ismerőseit, mert le vannak tiltva (hááhhááá, kis cseles!). Megkönnyebbülés, nevetgélés, fotó a pasijáról, tisztáztuk, ki nekem Pierre.
Aztán visszamentünk a többiekhez, kakilós-szaros vicceket meséltek a fiúk (ó, je, a bölcsészek krémje, a jövő értelmiségijei, és még mi is az anális szakaszban fixálódtunk). Aztán mikor ebbe belefáradtunk, a többiek sorba hazaszivárogtak és már csak hármasban maradtunk azzal a kolleginával, aki eredetileg az egész meleg dolgot megszellőztette előttem, akkor újból előhoztuk a meleg témát, és igazi "coming out night"-ot rendeztünk. És én hülye otthon hagytam a szivárványos zászlókészletemet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése