2013. június 30., vasárnap

Hétvége

Rokonlátogatós hétvégém volt a Zebulon-családnál. Jöttek nagynénik-nagybácsik, unokatesók, ma már el sem fértünk egy asztalnál, úgyhogy mi négyen, "Zebulon gyerekek" a gyerekszobában ettünk a dohányzóasztalról, kis sámliról. Tegnap meg a kertben, szemerkélő esőben, de akkor mind egy (na jó, három összetolt) asztal mellett. Jó, ha ilyen sokan vagyunk. Sajnos az én uncsitesóim csak kicsi korunkban jöttek (ők hárman voltak tesók, a nagycsaládos kedvezmény miatt gyakrabban jöttek ők hozzánk, mint mi hozzájuk), nagyon régóta nem is igazán tarjuk a kapcsolatot (pedig egyiküknek már négy (!!!) gyermeke van). Mondjuk Zebulonék is főleg a család ezen ágával szoktak összejárni. Tevékeny hétvége volt: kutyát sétáltattunk vagy 2,5-3 órán át az erdőben, társasjátékoztunk, szőlőt kötöztünk, stadionépítést néztünk, Zebulon vezetett is. Pierre meg mesélt a brand new boyfriendjéről, aki annyira új, hogy még mi sem láttuk Zebulonnal (általában nekünk hamar bemutatja a kiszemelteket).

Ó, és még pénteken "bulizni" is voltam, ez volt a 2013 év bulija (értsd: éven egyszer megyek el bulizni), hát táncolni nem jutottunk el sehova, mert a házigazdánk bealudt. :) De így is jó volt, beszélgetős-iszogatós-kicsit-szakmázós party volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése