És akkor vannak azok a momentumok,

mint mikor 

- L teli szájjal vigyorog, miközben néz

- szépen szopizik és látszik, hogy folyamatosan gyarapodik

- érzem az illatát

- egyre cukibban gőgicsél

- utóbbi részeként rikkant egy hangosabbat és megijed a saját hangjától (über cuki)

- a fürdéseket egyre hosszabban jókedvűen viseli el, sőt, talán már élvezi is

- ellazultan alszik

- ügyesen tornázik (védőnő által küldött babatorna videó alapján)

- megnyugtat, hogy mennyire jól és “profin” bánik vele mindenki

- egyből másnapra ad időpontot a fejőasszony

- együtt szundizik az ágyban mind a négyen és Kórász csak óvatosan megszagolja L feje búbját és nagyon kedves vele 

Worst Christmas ever,

mondanám, ha angol lennék. 

Már 24-én hajnalban kezdődött azzal, hogy “összevesztem” L-lel, aki nem volt hajlandó szopizni a jobb cicimből, pedig ugye onnan is muszáj lenne, aztán átraktam a balra és ott is csak dühöngött, meg sírt (én is sírtam), végül Zebulon rakott rendet és nyugtatta meg L-t (meg engem). De a nap többi része már ilyen hisztis hangulatban telt: én fáradt voltam, fájt a fejem, fáztam (de persze nem gyanakodtam), L. meg nyűgös volt, sírdogált, nem lehetett megnyugtatni. Délután anyumék hoztak kaját (anyu jobban van!), de most az ő látogatásunk is inkább leszívott. A napot az mentette meg, hogy este L. hajlandó volt megenni a “papsajtot”*

, ami azért nagy dolog, mert az előző gyógyszerekhez képest ez nem csepp, azaz nem lehet kiskanál anyatejbe csepegtetni, hanem pép. L. meg továbbra is 10 hetes. Az is csoda, hogy kiskanálból a többi szirszar gyógyszert megeszi már mióta. De ez túl sűrű, korábban kiköpködte, Szenteste viszont szépen rábukott és befalt egy kanállal. 

Karácsony első napja egész jól telt, jött nővérem segédkezni, nagyon jól bánik ő is L-lel, volt séta, fürdetés, mókázás, kacagás. Nálam továbbra is fejfájás és megmagyarázhatatlan fáradság.

Karácsony második napján aztán megint fejfájással ébredtem, fáradt voltam és remegtem, annyira fáztam a 23 fokos lakásban. Ekkor jutott eszünkbe, hogy van nekünk 5 db lázmérőnk, használni kellene őket - legalábbis egyet. És hát 38,8. Remek.

Mellgyulladás lehet, a tünetek mind stimmelnek. Az ügyeletes Pierre és nővérem voltak (egymást váltva - nővérem most is itt alszik mellettem, miután az egész hajnalt L. rajta durmolta végig), így nekem csak szoptatni kellett, amúgy elkülönítve aludhattam. Az egész helyzet nyertese Kórász volt, aki mind a három 1,5 órás alvási ciklusomban a lábamra telepedett, és lelkesen dorombolt, mint régen. 

Ma hajnalra lement a lázam (köszi Panadol), most még nem mértem, de talán jobban vagyok és az újabb családi összefogásnak köszönhetően L újból nem sínylette meg, hogy most a másik szülője dobta be a törölközőt. Zebulon is állta a sarat, ami jó hír, hiszen eg ilyen krízishelyzet padlóra is küldhette volna. De úgy tűnik nála tényleg a gyereksírás a trigger, nem a feleség láza. :D 

Most pedig próbálok újra optimista lenni es mellet masszírozni. 

* mi hívjuk így, igazából tejsűrítő Szent János kenyér mag vagy mi az ég. Most ezzel próbálkozunk a gyermekdoki javaslatára.

Ajjj már,

hogy nem tudok kommentelni valamiért se SPF-hez, se a saját blogomba….

SPF-nek írtam egy hossssszú kommentet a Netflixről, ami szerintem elveszett az éterben (a komment, nem a Netflix), de nincs kedvem újraírni, csak a legvégét ismétlem meg itt: jó volt kicsit személyesebb hangvételű bejegyzést olvasni, írj több ilyet! 

Petinek meg itt próbáltam válaszolni, annak meg az volt a lényege, hogy köszönjük a bíztatást és kitartást a baba-projekthez! 

És erről jutott eszembe, hogy nem tudom, írtam-e, hogy  Pierre és Ben Eflekt elvégezte a tanfolyamot, és hogy csupa pozitív visszajelzést kaptak a többi pártól és a tanfolyam vezetőitől is.  Aztán persze később megint ráerősítették arra nekik telefonon, hogy nem fognak kiajánlani gyereket nekik. Hiába tartják alkalmasnak őket. Remek. 

Most persze elbabáznak L-lel, de ebből is látszik, hogy jó apák lennének… Na, nem dühöngök ezen…

Pár éve Pierre

sem gondolta volna, hogy a férje helyett egy csaj mellett tölti az éjszakákat. Mindezt önként és lelkesen. Na jó, így a negyedik éjszakán egyhuzamban már lehet nem olyan lelkes. De itt van és ringat és pelenkáz és jutúb videókat nézeget nyugtatási technikákról. 

Zebulon gyógyszeradagját megint módosította a doki, mert a lórugásnyira emelt mennyiség nem jött be, most a kombináción változtatott. Talán most jó a helyzet, de nem akarjuk elkiabálni egy nap után. A tegnapi esti fürdetés után minden esetre Zebu karja között nyugodott meg L. 

Holnap jön szoptatási tanácsadó, igen, ilyen foglalkozás is létezik. A kéthónapos védőnői státusz (szerda) is megnyugtatott, mármint én lazább lettem, de pl. Pierre is elengedett néhány dolgot, amin feleslegesen pörgött. Hátha ez is segít, a hölgytől konkrét állásfoglalást és tanácsokat várok egy-két ügyben. 

Anyumat kedden műtötték, remélem, jól sikerült. Nagyon akar már jönni (és én nagyon akarom, hogy jöjjön), csak félek, korai még. L-t emelgetnie nagyon nem kellene… Apunak rendeltem kaját holnapra, annyival is legyen kevesebb, legalább azon ne kelljen aggódni, hogy tud-e enni. (Azon mondjuk lehet, hogy ne csavarogjon el otthonról és átvegye a kifizetett kaját)

Igaz, otthonról ki se kell mozdulni, hogy éhen maradjon az ember: tegnap balesetezett az ételkiszállító. Kaja helyett SMS jött… Még jó, hogy Ben Eflekt kiváló időzítéssel hozott előző nap egy adag Uncle Ben’s-t, az mentett meg… (Uncle Ben’s from Uncle Ben Eflekt, ez mekkora!)

A lényeg: L. gyarapodik, ahogy a tankönyv szerint kell, én is megvagyok, ennyi segítséggel bírom a tempót, sőt, néha kicsit már túl is van szervezve. 

( továbbra is bocsi az elírásokért, általában egy kézzel pötyögök és az autocorrrect nem mindig a barátom

Végül a hétvége

egész jól sikerült, L. sokat aludt, egész jól, sírdogált, de annyit és úgy, ahogyan egy baba sír (nem ordított, nem verte magát). 

A sikerrel kapcsolatban van fenntartásom is, mert gyógyszerrel sikerült elérni a nyugalmat. Mármint igazi gyógyszerrel, mert amiket addig kapott, azok probiotikum és hasonló cuccok voltak. Persze azokat is szedi még, és remèlem, hatni fognak, de igazából ez a cucc szedálja le, vagyis nyugtatja meg úgy, hogy tudjon aludni. És azzal nyugtatom magam, hogy ez a cél: hogy végre ne vergődjön, hanem képes legyen pihenni, fejlődni a kis idegrendszere. Meg persze ott van az is, hogy a sírás bestresszeli Zebulont, kezdődik nála a szorongás, kiborul, azt meg nem akarom. De L. “bedrogozása” sem túl jó irány. Oké, csak két hét, addig kell szednie, addig szedheti. Bízom benne, hogy addigra “kinövi” a hasfájást. És remélem, a bélflórája most már megerősödik - még mindig megy a hasa és időnként zöld színűt termel. Pedig nem eszek tejterméket, marhahúst, csokit, kávét, szóját, magvakat, és tojást is csak minimálisan. 

Próbálok laza anyuka lenni - a stressz árt a tejtermelésnek, szóval lehet azon stresszelni, hogy ne stesszeljek. De azt se akarom, hogy nem járunk utána időben és alaposan. 

A családom továbbra is csodálatos, teljes az összefogás: anyum, anyósom, Pierre és Ben Eflekt jönnek besegíteni, így ma pl 3x tudtam szaporitó fejni, elmentem oltakozni és aludtam is! 

(Az elírásokért bocsi, továbbra is telóról bloggolok, géphez nem nagyon jutok el, átolvasni meg annyira sincs időm.)

Szavak, amiktől falra mászok - 1. rész

Tejci.

Igen, így: tejci. 

A tejcsi is elég gáz, mert ugye rövidíteni pont nem rövidít ez a “becézés”. De bevallom, tejcsizni én is szoktam. Szégyellem is. Na de tejci?! Blöá. 

[Igen, meglehetősen sok - a kelleténél több - babás fórumot olvasok. Igen, L. továbbra is hasfájós. Igen, úgy üvölt, mint akit ölnek. Igen, Zebulon visszaköltözik Ben Eflektékhez, Pierre ma itt alszik, hogy legyen segítségem.]

A 6 hetes vizsgálat

letudva, L. csípője rendben van, hiába riogatott a védőnő. (Rend szerint befosat minket minden vizsgálat előtt). L. nagyon önazonos módon viselkedett az orvosnál - azaz végig arénázott, tőle zengett a váróterem. A doki rendes volt (napjainkban ez már a magánrendelés esetében is meglepő), alapos volt, kedves, és a szeme se rebbent, mikor vizsgálat közben hasra fordította L-t, s az a háta közepéig szaros volt. Jó, gondolom napjában tíz ilyet lát, és csak nekem volt ciki, de azért egy halk “Jézusom!” kiszaladt a számon. :D 

Én is voltam nőgyógy kontrollon, jól meggingyoltak, de ezen is túl vagyok, mondták, hogy majd ha már nem szoptatok, menjek vissza rákszűrésre, bólogattam, majd jobbra el. Megy a fene - mármint nem oda fogok menni, az tuti. Viszont kérdés, hogy a régi (jól bevált és normális, de idős) magándokimhoz menjek majd vagy keressek egy új (fiatalabb) orvost, pl. aki műtött és akinél szültem is.

Zebulon idő közben hazaköltözött, de még anyum is nálunk alszik, hogy segítsen nekem. Azert, hogy Zebulon bírja a kiképzést, nap közben Pierrékhez fog átmenni dolgozni (kötelező home office van a cégüknél, így a bejárás nem opció), ott csendben és Pierre gondoskodása közepette kényelmesen tud meetingelni is, munka után meg még szusszanni is tud (azaz pl. “tekerni” egyet az elliptikus tréneren, kutyázni, kapni egy talpmasszázst*). A pszichiáter is ezt javasolta, mármint hogy mozogjon valamit munka után és úgy jöjjön haza. A pszichiáternél amúgy túl sokminden nem történt, feszültségoldó technikákat tanított neki, megemelte a gyógyszeradagját, de nem mentek (még) utána a szorongás okának. 

Pierre és Ben Eflekt felvették a harmadik oltást a kedvünkért, mivel a védőnő és a kontrollon a nőgyógyász is javasolta, így én is regisztrálok. Lassan L. is megkapja a kötelező oltásokat, hihetetlen, hogy mindjárt két hónapos. Ahogy az is, hogy a mai naptól fogva nem újszülött, hanem csecsemő a hivatalos hivatkozás rá. :) 

*erre egyszer volt példa, meg is lepődtem, Zebulon nem igazán szereti, hogy hozzányúlnak, ez alól Pierre sem kivétel. Én bezzeg hiába jelentkeztem be talpmasszázsra, egyelőre nem került rá sor. Talán majd most hétvégén. {vágyakozó sóhaj}

Tehermentesítés megy ezerrel,

ami azt jelenti, hogy azóta anyum minden este itt alszik, míg Zebulon Pierréknél regenerálódik, de nap közben is sokáig marad, vagy anyósom ugrik be jó pár órára. Kell is, mert a szoptatás mellett néha meg mindig muszáj fejni és L. sajnos még mindig elég “hisztis”, ami azért lehet, mert fáj a hasa (?). Minden esetre nehéz elaltatni, ha ébren van, akkor is inkább sírdogál (kisebb sikerek vannak, amikor nézeget, gügyörészik), nagyon nehéz lerakni, mert ha végre elaszik büfiztetés közben, akkor inkább hagyjuk a mellkasunkon egy órán keresztül, de akkor az altató ember nyilván nem tud semmi mást csinálni. És papíron nagyon jól hangzik, mikor minden baba-mama könyv/blog/weboldal azt írja, hogy ne foglalkozz a házimunkával, de a valóságban muszáj mosni-teregetni, elmosogatni, a fejőgépet és társait sterilizálni, minimálisan takarítani - és hozzáteszem, hogy nem kell vásárolnom (Zebulon megoldja), nem főzök (anyum, anyósom hoz kaját vagy rendelünk), valamint nincs itt még egy (kettő, három) nagyobb tesó, akiről gondoskodni kellene… De így is pont elég feladat marad arra az 1-1,5 órára, ami szabadon marad. Mínusz evés, fürdés, fejés, alvás. Na, ez mind csúszik, vagy kimarad, ha én altatok. A lényeg: nagyon nagy szükség van a segítségre és nagyon hálás is vagyok anyumnak, anyósomnak, hogy jönnek. 

Ma ráadásul Pierre is csatasorba állt, jöttek Zebuval együtt, addig legalább anyum is haza tudott menni, s Pierre nyakig belevetette magát az annyira vágyott nagybácsiságba. Ügyesen, jó érzékkel. 

Zebulon egyelőre még nincs sokkal jobban, persze egy héttel a gyógyszeradag emelése után nem is vártunk csodát. Minden esetre tervezi, hogy visszajön, én már nagyon várom, de sürgetni se akarom. Nem egy mentálisan összeomlott Zebu a cél, hanem hogy jöjjön rendbe. Aztán a pszichiátertől sokat várok, mert a gyógyszer egy dolog, de jó lenne rájönni a szorongás mélyebb okaira is… 

Zebulonnak arany élete van

Pierréknél, mert az öccse minden napra kitalál valami programot neki, plusz etetik, tud nyugodtan aludni és így jó eséllyel mentálisan is regenerálódni. Kapott már talpmasszázst, csalták el kutyát sétáltatni, amiből egy jó másfél órás bóklászás lett, rávették, hogy szaunázzon, minden nap sportol, ma amúgy még dolgozott is délelőtt  annak ellenére, hogy betegszabin van. Tud aludni, egyre többet bír enni. Bizakodóak vagyunk. Pierréknek meg hálásak. Tényleg egy jó testvér a legjobb ajándék, amit a szülő adni tud a gyerekének.

Ma meg jött kora délelőtt Zebu, én is tudtam aludni egy órát, most büfiztet, amíg én szarok*, aztán fürdetünk. Anyu is érkezik nemsokára átvenni Zebutól az esti műszakot. 

*tudom, tudom, too much. De nyilván ilyenkor tudok blogot írni. :)

Zebulonnal szoktunk hülyéskedni,

hogy nekünk felesleges beszélgetnünk, mert mindenről ugyanazt gondoljuk. Szóval mikor ma reggel felhozta, hogy lehet átmenne Pierrékhez, nem lepődtem meg. Sőt, én arra jutottam, hogy ott is kellene aludnia, persze nyilván Zebulon is így tervezte, csak nem akart egyből ezzel nyitni. 

Úgyhogy most anyum jött át, itt alszik. A délelőtt jó volt, L. egész jókat evett és aludt, de most délután már megint sokat sírt. Vagyis ilyenkor artikulálatlanul üvölt, mint akit ölnek és vergődik hozzá, feszíti a kis hátát, kapálózik, rugdos, nem lehet megnyugtatni.

A jó hír, hogy Zebu tudott Pierréknél aludni egy jót és evett végre (!). És írt újra a pszichiáternek, hogy SOS lenne szükség a segítségre. 

Másik jó hír, hogy anyum sikeresen elringatta L-t, úgyhogy rohanok enni valamit, lehet aludni is tudok.