Fordult hozzám az intézményvezető a bölcsis beiratkozás végén, én meg csak a fejemet ingattam és nem kérdeztem meg a legfontosabbat:
Hány Lujza nevű kislány lesz a csoportban?
Kieg.: Nyilván ez azért érdekes kérdés, mert Lujza (bece)neve nem Lujza. Az elég különleges lenne IRL. Az igazi neve(i) azonban gyakori(ak), szóval ugyanaz lesz neki az élet, mint nekem. A korosztályomban RENGETEG Médea rohangál, mindig volt legalább egy Médea osztálytársam/szaktársam. Ez vár Lujzára is.
mármint hogy nem igazán tudja elfogadni, hogy az öccse nem csak titokban k*rogat más pasikkal, hanem előbb összejött, aztán összeköltözött, aztán összeházasodott* eggyel, akit szeret. Ráadásul mindezt vállalja a családban, a munkahelyén és a szomszédságukban is. Magyarul úgy el, mint egy átlagos heteró. Skandalum!
Mindegy, nem Ben nővérét akarom fikázni, nem tehet róla, hogy begyepesedett agyú (na, csak nem sikerült…), mondjuk azt sem bírja elfogadni, hogy az anyukájuk nem magányos özvegyként szeretné leélni az életét, és talált új társat magának.
De a lényeg, hogy Pierre el van tiltva a családi eseményektől, ha a gyerekek is ott vannak (intenzív szemforgatás), pedig nem hülyék a gyerekek, Ben unokahúga pl rendszeresen kérdezgeti őt Pierről.
Az egész meg onnan jutott eszembe, hogy Lujza a maga 19 hónapjával már összerakta a családi szálakat. Nem nehéz: ugyanazokkal az arcokkal ugyanazokon a helyeken találkozik. Na jó, azért leesett az állam, mikor kérdeztem tőle, hogy ha Pierre és Báty Zebu testvérei, akkor ki anya testvére és rávágta Nővérem nevét. Ennél talán egyszerűbb megfigyelésből fakad az, hogy Pierre és Ben nevét állandóan együtt használja. Mert számára ez a legtermészetesebb dolog, és én úgy gondolom, hogy pont így érdemes kezelni, mert akkor nem fog megzavarodni a gyerek, ha nem tabusítva, hanem nyíltan, s az ő életkorának megfelelő módon kimondva vannak a dolgok.
*Igen, tudom, hivatalosan nem házasság a neve, de a szememben ugyanúgy házasok, mint Zebu és én.
megfigyelésem szerint, nagyjából három csoportba sorolhatók be az itt élők.
1) Hatvan felettiek, tiszta udvar, rendes ház, a szőlő katonás rendben, a vetemény makulátlan, a kutya Morzsi (kistestű foxi vagy hasonló). Bár malacot már nem tartanak évek óta, de a kukoricagóré még megvan. A gyümölcsfák alatt néhány tyúk rohangál. A tulajok valamilyen szakmával végigdolgozták az életüket, a gyerekek már diplomások. Hétvégente 2-3 szép autó parkol a ház előtt, jönnek az unokák is.
2) Kisgyerekes házaspárok. Két alfaja:
2.1) Klasszikus Kádár-kocka kibővítve-felújítva. Pázsit, díszfák. Magaságyás, de inkább csak bohóckodásnak. Némi gyümölcsbokor. A kutya labrador vagy goldi. A biciklin gyerekülés. A kertben felfújható kismedence és/vagy csúszda és/vagy hinta. A tulajok középosztálybeli értelmiségiek, a gyerek majd külföldön jár egyetemre.
2.2) Lelketlen, böszmenagy újépítésű palota minimális kerttel, de medence van. Díszpázsit. Díszfák. Díszkő. Kertész. Duplagarázs, de a feljárón is mindig áll egy Audi. A redőnyök többsége lehúzva. A kutya nagy, fekete és szigorúan fajtatiszta. A tulajok újgazdag seggfejek, persze mindig van köztük elegendő normális arc ahhoz, hogy kiderüljön, az előző megjegyzés csak irigységből fakadt. A gyerekek már most nemzetközi iskolába járnak.
3) Düledező nyomor. Magas gaz. A lakók életkora mindegy is, a helyzetük kilátástalan. A gyerek HHH-s, ha kap egy makacs és elkötelezett tanárt, meg lesz a nyolc általános.
A legszebb, hogy nem különülnek el, nincs “gazdag utca”, “szegény utca”, hanem ezek kajak egymás mellett sorakoznak.
Willem hívott tegnap. Néha felhív. Én őt sosem, hiába esik jól vele beszélni. Jó tudni, más is őrzi Jan emlékét. De fáj is. Emlékeztet Jan hiányára. Féltékenység is motoszkál bennem, mégis csak a párja volt két évtizeden át. Irritál az atyáskodása is. Pedig utóbbi néha kell. Rám fér.
Hallotta a hírt Mentromról.
Részvétet nyilvánított. Mindig is kedvelték egymást, mondta. Ez hazugság,
Mentorom ki nem állta őt, nem létezik, hogy nem érezte rajta. Azt persze nem
tudja, hogy Mentorom konkrétan pezsgőt bontott, mikor ő és Jan szakítottak.
Egyszer majd elmondom neki. Lehet most kellett volna. De akkor többé nem hív.
Akarom, hogy hívjon, akkor is, ha forgatom a szemem, miközben beszélünk.
Most már Mentorom emlékén is
osztozunk, félévente esedékes telefonbeszélgetésünkkor bizonyára fel-felmerül
majd az ő neve is. Aki az összekötőkapocs volt közöttünk. Jan, Willem és
köztem. Beszélni fogunk Mentoromról, nosztalgiázni a régi közös vacsorákról,
amin még Jan párjaként volt jelen. Janról is fogunk beszélni, én legalábbis
biztosan kérem majd, hogy meséljen, mert Mentorom már nem fog mesélni róla
többé.
Aztán majd Willem is meghal és
nem fog senki hívni, Mentoromat követve sorba halnak meg mind, akik Jant
ismerték, sorba a barátai, kollégái, aztán a tanítványai is mind, az összes
férfi, akit valaha ölelt, az exfelesége is és a boszorkány anyósa is, a
gyerekei is, az unokái meg nem emlékeznek rá most sem. És aztán vége lesz. De
amíg én élek, időnként eszembe jut. Egy virágról, egy napfényes délelőttről, a
víz fodrozódásáról, egy verssorról, a szobám falát díszítő fényképről, ami nem
őt örökítette meg, mégis az egész lénye benne van, s benne lesz azután is, ha
már én sem leszek.
Indulnom kell Szilváért.
hogy múltkor beszéltük Zebulonnal a nemrégiben történt szlovákiai buszos balesetről, én dohogtam, hogy az ember ledolgozza az életet, aztán elmegy egy nyugdíjas kirándulásra és meghal, mire mondta Zebu, hogy inkább hetven plusszosok haljanak meg, mint gyerekek, s igazat is adtam neki, bár egy szorongató érzés maradt bennem, hiszen pár napra rá a hetven pluszos szüleim is hasonló buszos túrára indultak, és nyilván igaza van Zebunak, de más, ha a szeretteidről van szó, és más, ha vadidegenekről, egy vadidegen halála nem kellene, hogy szorongással töltsön el, az a fickó is elmúlt hetven, leélte az életét, remélhetően boldogan, ha lehet egy átlagos élet boldog, és miért ne lehetne, ezzel szemben egy számomra idegen fiatal halála szorongás helyett mást vált ki bennem, mennyi ígéret, terv, álom marad beteljesületlen, aztán jött ez az érzés, nem is tudtam először, mi, aztán rájöttem, hogy a hitetlenkedő döbbenet után dühös lettem, nagyon-nagyon dühös, rá lettem dühös, egy tinédzserre, ordítani is tudnék rá, ha élne, hogy apád száz évig is hajlandó lett volna várni rád, akkor mégis hová rohantál, te kis hülye, de nem ordibálok, mert Lujza itt alszik mellettem, csak belül mar a düh, és eszembe jut az a tini, a másik, akit ez itt hagyott, vele is mi lesz, meg persze a többiekkel, közben Lujza kitakarózik, visszahajtom rá a plédet, aztán befejezem ezt a mondatot, tudván, hogy egy óra múlva úgyis kint fogok lenni a lányommal a napfényes játszin és kacagni fogunk, de néha napján majd eszembe jut az a tini is, mint az apja, s sok évnek kell majd eltelnie, hogy ne dühös legyek ilyenkor, hiszen az apjára is dühös vagyok még mindig.
csupán azzal, hogyan reagálunk dolgokra.
Mostanában ugye sokat esett, s ilyenkor előbújnak a csigák. Lujzának mutattam is őket, Lujza meg őszinte érdeklődéssel nézegette az apró kis állatokat, hamar megtanulta a nevüket, és előre mutatta nekem, ha a járdán volt egy példány, jelezve, hogy figyeljek oda, kerüljem ki a babakocsival, rá ne lépjünk.
Mikor állatkertben vagyunk, ilyenkor próbálom a lehető legtárgyiasabban mutatni neki a kígyót, amit ritka rusnya egy állatnak tartok. Úgy vagyok vele, majd Lujza eldönti, neki tetszik-e, számára érdekes-e. Persze nem állunk a kígyók előtt annyit, mint mondjuk a lajhároknál. A lajhárok puha, lusta kis szőrgolyók félelmetesen hatalmas karmokkal, bamba fejjel, a kígyó meg kígyó. Szóval, ja, persze én sem tudom elrejteni azt, mit tartok szépnek és mit nem, s szerintem amúgy nem is kell. Mármint nem fogom a kígyóra azt mondani, hogy jajj, de szépséges, mikor nem tartom annak, de külön fujjogni sem fogok rá.
Ez onnan jutott eszembe, hogy múltkor a játszin Lujza és az egyik kis barátja, Zalánka (rögtönzött blognév) mentek a térdig érő gazban fűben, és volt benne egy csomó csiga, mire Zalánka anyukája elkezdett óbégatni, hogy jaaaaaj, csiga, de undorító. Én meg nem tudtam hirtelen mit reagálni, mert szíve joga azt gondolni, hogy a csiga undorító. Aztán csak kinyögtem, hogy szerintem cuki, Lujza meg lelkesen hozzá is ért volna az egyikhez, ha nem húzza be a szarvát (tudom, hogy nem szarv). Zalánka anyukája erre is meglepődött, hogy Lujza nem fél?! Én meg néztem, hogy ugyan miért félne egy csigától?
Azt már nem is kezdtem mesélni neki, hogy gyerekkoromban nagyiméknál homokvárat építettem, köré vizesárkot alakítottam ki, és telehordtam békákkal. És remélem, Lujza is fog gilisztázni, meg mindent, amit egy gyereknek "kell". Ezek fontos dolgok szerintem, s remélem, sokat tanul belőle Lujza a természet szeretetéről.
Vagy legalábbis a csigákéról. Ugyanis amíg én még a tortán nyammogtam anyósomék konyhájában Pierre és BenEflekt társaságában, addig Lujza az apjával és a nagyszüleivel a kertben csigákat gyűjtött. Második próbálkozásra nem magasról ejtette őket a vödörbe, hanem óvatosan beletette, ahogy az apja mutatta, de aztán legvégül minden begyűjtött csigát egyesével, vigyázva visszahelyezett a kerítés tövébe, ahol találta őket.
De megcsodálta ma Pierrék kertjében élő gyíkokat is. Távolságtartással (BenEflekthez bújva), de érdeklődve. Végül mosolygott is.
Ha így haladunk, kamaszkorában kígyót akar majd tartani.
s tartani is fogja ezt a címet mindaddig, amíg hajlandó hordani a kalapját. ("Látod, Lujzán is van sapka!")
Ebben nagyban motiválja, hogy ő választhatja ki (miután instruálom, hogy a kettő darab tavaszi, fület is védő sapka vagy a kettő darab nyári kalap közül tegye mindezt).
Az is segít, hogy rajtam is van kalap.
Egyrészt véd a naptól.
Másrészt, néha-néha egy bezzeg-gyerek esetében sem árt, ha van kire hivatkozni. ("Látod, anyán is van sapka!")
igencsak elgurult a kreatív gárda gyógyszere, vagy pont hogy valami nagyon jó bogyót szedtek (spoiler…), minden esetre tényleg nagyon elborult egy sorozat. Viszont érdekes gondolatok is voltak benne, szóval megérte megnézni.
Most meg a Queen Charlotte-ba kezdtem bele, egyedül, mert Zebut nem érdekli a szoft pornó. Mármint a kosztümös filmek nem érdeklik, de bakker, ez komolyan már nevetséges. Ha meztelen pasikat akarok nézni, kettőt kell kattintani a neten, nem kell ehhez barokk környezet (bár három kattintással biztosan olyat is találni). Persze mit vártam két évad Bridgerton után, no de akkor is… Nyilván nézem tovább, mert egy formás férfipopsi meg némi gay kontent nem fog elriasztani ugyebár (ehhhhh), de ezt a szex túltolást már a GoT idejében sem értettem, mármint hogy mi szükség van rá, ha van egy alapvetően érdekes történet összetett karakterekkel. Lehet, csak öreg vagyok.
Egyrészt, mert Lujza szereti, mikor “elszavalom” neki, miközben nézzük a néhai Morzsi kutya (RIP) fényképét.
Másrészt, mert.
2. felvonás:
De legalább a láza már lement.
Igen, megint voltunk zenebölcsiben. Nem tanulok - csak új dalokat és mondókákat.