Tök érdekes, hogy mennyi mindent tanítunk tudattalanul a kölkeinknek

csupán azzal, hogyan reagálunk dolgokra. 

Mostanában ugye sokat esett, s ilyenkor előbújnak a csigák. Lujzának mutattam is őket, Lujza meg őszinte érdeklődéssel nézegette az apró kis állatokat, hamar megtanulta a nevüket, és előre mutatta nekem, ha a járdán volt egy példány, jelezve, hogy figyeljek oda, kerüljem ki a babakocsival, rá ne lépjünk. 

Mikor állatkertben vagyunk, ilyenkor próbálom a lehető legtárgyiasabban mutatni neki a kígyót, amit ritka rusnya egy állatnak tartok. Úgy vagyok vele, majd Lujza eldönti, neki tetszik-e, számára érdekes-e. Persze nem állunk a kígyók előtt annyit, mint mondjuk a lajhároknál. A lajhárok puha, lusta kis szőrgolyók félelmetesen hatalmas karmokkal, bamba fejjel, a kígyó meg kígyó. Szóval, ja, persze én sem tudom elrejteni azt, mit tartok szépnek és mit nem, s szerintem amúgy nem is kell. Mármint nem fogom a kígyóra azt mondani, hogy jajj, de szépséges, mikor nem tartom annak, de külön fujjogni sem fogok rá. 

Ez onnan jutott eszembe, hogy múltkor a játszin Lujza és az egyik kis barátja, Zalánka (rögtönzött blognév) mentek a térdig érő gazban fűben, és volt benne egy csomó csiga, mire Zalánka anyukája elkezdett óbégatni, hogy jaaaaaj, csiga, de undorító. Én meg nem tudtam hirtelen mit reagálni, mert szíve joga azt gondolni, hogy a csiga undorító. Aztán csak kinyögtem, hogy szerintem cuki, Lujza meg lelkesen hozzá is ért volna az egyikhez, ha nem húzza be a szarvát (tudom, hogy nem szarv). Zalánka anyukája erre is meglepődött, hogy Lujza nem fél?! Én meg néztem, hogy ugyan miért félne egy csigától? 

Azt már nem is kezdtem mesélni neki, hogy gyerekkoromban nagyiméknál homokvárat építettem, köré vizesárkot alakítottam ki, és telehordtam békákkal. És remélem, Lujza is fog gilisztázni, meg mindent, amit egy gyereknek "kell". Ezek fontos dolgok szerintem, s remélem, sokat tanul belőle Lujza a természet szeretetéről.  

Vagy legalábbis a csigákéról. Ugyanis amíg én még a tortán nyammogtam anyósomék konyhájában Pierre és BenEflekt társaságában, addig Lujza az apjával és a nagyszüleivel a kertben csigákat gyűjtött. Második próbálkozásra nem magasról ejtette őket a vödörbe, hanem óvatosan beletette, ahogy az apja mutatta, de aztán legvégül minden begyűjtött csigát egyesével, vigyázva visszahelyezett a kerítés tövébe, ahol találta őket. 

De megcsodálta ma Pierrék kertjében élő gyíkokat is. Távolságtartással  (BenEflekthez bújva), de érdeklődve. Végül mosolygott is.

Ha így haladunk, kamaszkorában kígyót akar majd tartani.  

Pierrék egyik albérlője