mármint hogy nem igazán tudja elfogadni, hogy az öccse nem csak titokban k*rogat más pasikkal, hanem előbb összejött, aztán összeköltözött, aztán összeházasodott* eggyel, akit szeret. Ráadásul mindezt vállalja a családban, a munkahelyén és a szomszédságukban is. Magyarul úgy el, mint egy átlagos heteró. Skandalum!
Mindegy, nem Ben nővérét akarom fikázni, nem tehet róla, hogy begyepesedett agyú (na, csak nem sikerült…), mondjuk azt sem bírja elfogadni, hogy az anyukájuk nem magányos özvegyként szeretné leélni az életét, és talált új társat magának.
De a lényeg, hogy Pierre el van tiltva a családi eseményektől, ha a gyerekek is ott vannak (intenzív szemforgatás), pedig nem hülyék a gyerekek, Ben unokahúga pl rendszeresen kérdezgeti őt Pierről.
Az egész meg onnan jutott eszembe, hogy Lujza a maga 19 hónapjával már összerakta a családi szálakat. Nem nehéz: ugyanazokkal az arcokkal ugyanazokon a helyeken találkozik. Na jó, azért leesett az állam, mikor kérdeztem tőle, hogy ha Pierre és Báty Zebu testvérei, akkor ki anya testvére és rávágta Nővérem nevét. Ennél talán egyszerűbb megfigyelésből fakad az, hogy Pierre és Ben nevét állandóan együtt használja. Mert számára ez a legtermészetesebb dolog, és én úgy gondolom, hogy pont így érdemes kezelni, mert akkor nem fog megzavarodni a gyerek, ha nem tabusítva, hanem nyíltan, s az ő életkorának megfelelő módon kimondva vannak a dolgok.
*Igen, tudom, hivatalosan nem házasság a neve, de a szememben ugyanúgy házasok, mint Zebu és én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése