Az almapürét

úgy tolja be L, hogy rossz nézni. Úgy eszik, olyan vehemenciával, mint az apja felnőttként. Gyerekként Zebu nem igazán evett, úgyhogy jobb ez így, csak bírjam tempóval. 

Elolvastam Margaret Drabble Malomkő

című regényét, amit anyum választott a házikönyvtárukból, miután nem találta meg a Lolitát. Szerintem ezzel jobbá jártam. Bár…

Az alap sztori az, hogy van egy angol PhD-hallgató lány, Rosemund, igen jó körülmények között él, bár meglehetősen ridegen nevelhették, mert nincs túl jó kapcsolata sem a szüleivel, sem a testvéreivel, de még a barátaival se. Két pasival jár egyszerre, mindkettő azt hiszi, ő a szerető, de egyikkel se fekszik le, mert... Na, erre igazi választ nem kaptam, szóval nem értem teljesen, kábé azért, mert nem akar elköteleződni. De nem úgy, hogy nem akar házasodni, hanem semmi érzelmi kötődésre nem vágyik. No. És akkor szóbaelegyedik egy harmadik fickóval (akit amúgy folyamatosan homokosozik, és több utalás is van rá, hogy kajak meleg a csávó, mondjuk ennek ellenére - pont ezért?* - főhősnőnknek nagyon bejön az illető), és vele viszont már lefekszik. És persze a szüzessége elvesztése egyben teherbeesést is jelent, ám egy darabig nem is találkoznak, mire rájön Rosemund, hogy babát vár. És persze vállalja a gyereket egyedül. 

Azt hozzá kell tenni, hogy a regény 1965-ben jelent meg, én egy hetvenes évekbeli magyar kiadást olvastam. Szóval akkor azért még megdöbbentőbb lehetett egy öntudatos leányanya története, s hogy hogyan változik érzelmi analfabétából érző lénnyé. 

- Szomorú olvasni, hogy az 1960-as évek londoni egészségügy és a 2020-as évek magyarországi megfelelője mennyire megegyeznek. Elsősorban a kuszaság, az, hogy mindenki úgy tesz, mintha neked tudnod kellene, hogyan mennek a dolgok. Olyan apróságra gondolok, hogy ha megérkezel egy rendelőbe, be kell-e adni a papírt, kell-e sorszám, a bejáratnál kell bejelentkezni, vagy valamelyik kis ablaknál, honnan, hova, milyen sorrendben kell menni, hol van ez vagy az. Másodjára, harmadjára, sokadjára az ember már tudja, de nekem pl. a harmadik kör lombiknál volt már az, hogy értettem és tudtam mindent, az elsőnél totál el voltam veszve. Klinika női részlegét már most alaposan megismertem, de hány és hány kétségbeesett arcú párt igazítottunk útba Zebulonnal...   

- A meglévő tapasztalataim miatt viszont volt, amire nem ráismertem, hanem értetlenül néztem ki a fejemből. Tök egyedül van a pár hónapos gyerekkel, de van ideje disszertációt írni, meg recenziókat. Oké. (Jó, mondjuk Octavia biztos nem éretlen idegrendszerű baba.). Aztán az is furcsa volt, hogy csak hat hétig szoptatott, mert az mekkora energia és maszatolás. Hát, barátom, akkor a tápszerrel pancsolás micsoda? Szoptatáskor csak rá kell csapni a kölköt a cicire, és kész. Mikor a legelején L-t kellett tápszerezni, az egy csomó pocsolással járt, plusz időzíteni is tök nehéz volt (már ha az ember nem órára eteti, hanem próbálna igény szerint). Meg mi jobb az anyatejnél, ha már az embernek van teje?! No, biztos az akkori korszellem szerint volt divatos a (túl) korai elválasztás.

- A szocialista elvek. Rosamund tehát igen vagyonos család leánya, befolyásos társadalmi kapcsolatokkal - a regény egy pontján ez fontos lesz. Én ugyan csak 3 évet éltem a szocializmusban, de köszönöm, elég is volt belőle. Igen, értem, az angol szocialista elvek =\= Közép-Kelet Európa megvalósult szocializmusa. Ennek ellenére, amit a társadalmi különbségekről ír, azzal totál egyet tudok érteni. Persze a pátoszos felső középosztálybeli  meg-/ túljátszott társadalmi igazságérzettel szemben mindig voltak rossz érzéseim. (önmagammal szemben is, pedig messze vagyok a felső középosztálytól)

- A szülőkkel való kapcsolat. Basszus, a gyerek már fél éves múlt és a (nagy)szülők még mindig nem tudják. Oké, hogy utazhatnak a nagyvilágban, de akkor is… A főszereplőt sem értem, a szüleit sem (a regény egy pontján kiderül, hogy tudnak a babáról). Ez nem szemérmesség, meg nem is tudom, milyen szavakat használt az író. Ez egymás magasról való kölcsönös leszarása. 

- A címet nem vágom.

Összességében nem volt rossz, de kicsit jobban is meg lehetett volna írni azt a bizonyos lelki változást, meg hogy végre képes volt szeretni. Kicsit olyan semmilyen volt ez a könyv. Pont, mint ez a vélemény róla. :D 

* Mindneki önmagából indul ki… 

Elég fárasztó napok

vannak mögöttünk. L - hála a Teremtőnek - éjszaka alszik, de nap közben éppen csak fél órákat, s azalatt nem igazán tudok semmit csinálni. A másik kedvencem, ha étkezés közben alszik be a párnán, de ha megmozdulok, felébred, úgyhogy azt a fel órát inkább hagyom, rajtam aludjon. És mivel keveset alszik, ezért sokat van fent, ami nem lenne baj, de baromi nehéz lekötni, mivel igazából fáradt. És semmi se jó, mindenen nyüglődik, folyamatosan nyíg, bármit csinálok. Ahhhhh. Baromi nehéz jó pofát vágni és kedvesnek és türelmesnek maradni. 

Voltunk mozgásszervi rehabilitációs vizsgálaton (az állandó nyűgösség miatt), itt is azt mondta a doki, hogy a mozgása rendben van, nincs izomletapadás. Viszont minden eddigi nyűgössége (kólika, savasság stb stb) az idegrendszeri éretlenség miatt lehet. 

Nem könnyű vele, de persze kárpótol minden kis nevetése. Jah: doki kérdezte a vizsgálaton, hogy kacag-e már. Mondtam, hogy még csak némán. (Nyitja a száját kacajra, hang nélkül.) Erre még aznap délben, mikor toltam be a kaját, hallom, hogy anyum meg L. nagyban kacarásznak. L. azóta is hanggal kacag, ha sikerül belőle kiváltani. Ma Kórászt tisztelte meg egy boldog hahotázással. (Kórásznak - velem ellentétben - ehhez nem szükséges órákon keresztül produkálnia magát, egyszerűen csak elég az, hogy létezik.)

Ilyen bloggeres kérdezz-felek

1. Do you like sushi?

Szeretem, bár évek óta nem ettem, eszembe se jutott rendelni. Most már talán több étteremben is elérhető, de régen csak egy helyen volt, annak a konyhájáról meg nem sok jót (tisztaság stb) hallottam. A másik meg, hogy nem bírom felmérni (mert annyira kevés alkalommal próbáltam eddig), hogy hány darab sushi vagy maki kell ahhoz, hogy jól lakjak. Ésszel tudom, hogy hiába csak egy kicsi falatnak tűnik, attól még laktató, mégis rend szerint alábecsülöm. 

2. What color is your car?

Gazdagbarna. Ez nem a katalógus szerinti név, de rokonok így hivatkozták. 

3. What is your favorite thing about the place where you live?

Magyarországnak azért vannak kétség kívül előnyei, viszonylag kevés a súlyos természeti katasztrófa, élhető a klíma, szép a környezet (a teremtett és az épített egy jó része is).

Közelítve a lakóhelyemre: szeretem, ha a látóhatár messzi síkságban vész el. Tök jó buli kirándulni a hegyekben, de engem az nyugtat meg, ha hosszasan tudom nézni a semmit. 

Leszűkítve Nyakasfalvára: pont nekem való a város mérete, élhető, jó a közlekedés, van minden (kivéve IKEA, mert az nyilván nem lehet nyitni *vidéken*).

Konkrét lakás: belváros pereme, a lakótelepi rész kezdete, de az előbbi felé néznek az ablakok, imádok kinézni és bambulni a várost. L is szeret nézelődni, tejesen osztja az érzést. Minden közel van gyalog is. Normálisak a szomszédok (ahh, erről is írni akartam egy posztot). Pont elférünk benne. 

4. Are there brands of certain items that you will ONLY buy that brand? Ie paper towels, ketchup etc

Sok ilyen van. Néha néha próbálunk mást (vagy a kényszer visz rá), de aztán mindig a kedvelt márkánál kötünk ki.

Pl. Magyar tej - bármilyen hülye egy márkanév, valamiért ezt szeretem. Univer majonéz. Rio mare tonhal. Lurpak. Always betét (igen, bakker, megjött). Ha kóla, akkor Coca. 

5. Are you allergic to any food? Animals? Plants? Medicines?

Azt mondom, amit orvosoknak szoktam: nem tudok róla.

6. Have you ever been stung or bitten by an animal?

Méhecske gyerekkoromban többször (beleléptem, beletenyereltem), volt bennem kullancs is. 

Harapás csak ‘love bite’ volt, F kutya imádja “rágni” a kezem, meg persze Kórász is. 

7. Do you have a favorite bird? Do you feed the bird at your house or the park?

Gyerekként sosem értettem, mit lehet szeretni a madarakban, mikor az emlős állatok annyival izgalmasabbak. Úgy tűnik, meg kell érni a madarakhoz, mert mára vannak kedvenceim. 

Ultimate kedvenc a kakapó. Totál életképtelen madár, ha lenne totemoszlopunk, kakapó lenne a tetején. A neve is mi’ jó már!

Aztán nagyon cukik a japán őszapók (japanese longtail tit).

A varjak és hollók az intelligenciájukkal nyűgöznek le.

A tőkés récék (kacsáknak hívja őket mindenki, mi is) szimplán cukik és sok van belőlük a kedvenc parkunkban. Sokan etetik őket, pedig nem szabad (legalábbis nem kenyérrel, lángossal stb.)

8. What would you recommend binging on Netflix or similar?

Game of thrones kötelező, akkor is, ha az ucsó évad(ok) nem sikerült(ek) jól. 

Breaking bad szintén kötelező darab, egyik legjobban megírt sorozat evör

Black Mirror

Killing

Kifejezetten Netflixről az Atypical sorozatot ajánlom, kevésbé ismert, pedig jó a humora (első évad a legjobb). 

Friss nézések: L napfényre kerülése előtt néztük a White Lotus-t, jó volt nagyon, fekete humor. Mare of Easttown krimi-kedvelőknek ajánlott, Defending Jacob szintén.

L születése óta 2 Euphoria részt láttam (2. évad), meg belekezdtem a Colin in Black and White-ba, de az nekem túl amerikai.

Na jó, napok óta ezen a kérdésen pörgök, de nincs időm normálisan kikeresgélni, mit hol lehet megnézni, így maradnak ezek. Órákig tudnék sorozatokról beszélni…

9. What is your proudest achievement?

L

A disszertációm és a szerkesztett köteteim 

10. Do you have or are you from a big family?

Apumék öten, anyumék négyen voltak tesók. Az jó sok uncsitesó. Papíron. Apai ágat nem is ismerem, utcán lazán elmennénk (elmegyünk) egymás mellett, anyai ággal gyerekkoromban sokat voltunk együtt, de felnőttként totál lezüllöttek a fiúk. Mondjuk ők legalább féjszen ismerősnek vannak jelölve.

Zebulon dettó, apujáék öten (hatan?), anyujának viszont csak egy tesója van. Szintén sok uncsitesót jelent, de csak az anyai ág lányával tartjuk heti szinten a kapcsolatot.

Zebulon jelenlegi álláspontja alapján nem lesz kistesó.

11. What do you do for exercise?

Kb kétnaponta reggel egy minimális átmozgatás (karkörözés meg ilyenek). 

Nagyon szeretnék már gerincjógára menni és futni, de egyelőre még nem fér bele.

12. What would be your favorite breakfast? (You didn’t have to cook it yourself.)

Amit éppen megettem. Mármint breakfast is life. :) Imádok reggelizni, mindegy, hogy pirítós teával, zabkása, szendvics kifliből, májkrémes kenyér, amerikai pala vagy bármi.

Na jó, van kedvenc: tükörtojás roppanósra sütött bacon, saláta (vagy paradicsom magában) és egy szelet finom kenyér + almaszörp + tejeskávé

13. Is there an item that you really want but can not afford?

Kertesház. Ami amúgy elég szomorú, mert Zebu kifejezetten jól keres és mióta nem az elefántcsonttoronyban húzom az igát, hanem a szakmában, az én fizum is jó. 

14. What was the farthest distance you made for your holidays?

Nekem nyaralás volt, Zebulonnak munka. Egyedül kellett volna utaznia, inkább vitt magával. Másik kontinens (USA). Hatalmas élmény volt! 

15. Are you afraid of speaking in public?

Tizeniksz év tanítás és előadások tartása után: minden egyes alkalommal izgulok.

Ha lenne állatorvos ismerősöm,

vagy olvasóm, akinek állatorvos a kedvese, akkor megkérdezném tőle, hogy szakmai véleménye szerint milyen gyakran kell egy kizárólag lakásban élő macskát féreghajtózni és oltani.

:)

 

Kedves naplóm, a mai nap tökéletes volt

legalábbis eddig — ne kiabáljuk el, még csak 19:47 van! 

Ma anyósom jött el nap közben babázni. Mióta az anyukája - aka dédimama - leesett a lábáról, ápolni kell és sajnos csak akkor látják L-t, mikor mi megyünk hozzájuk. De ma jött Zebuék nagynénje vidékről (hehe), és anyósom így szabadnapot kapott, amit ki is használt. L már eleve jó hangulatban várta, mert egy órát aludt a délelőtti etapban, ami jónak számít. vigyorogva játszott, hagyta magát tornáztatni, el tudtuk vinni sétálni (múlt héten kettő kudarcos, “levegőt se vett annyira üvöltött”-típusú hisztije volt L-nek), beszélgetett Kórásszal, jókat és nyugodtan evett, a deles fél órás szundiból nem ordítva ébredt, délután majdnem 2 órát (!) aludt - igaz, rajtam, de akkor is - és a háttérben ugyan, de részt vett élete második szemináriumán, ahol én témavezetői mivoltomban alkalmatlankodtam online. Azért az óra végén becukiskodtunk a kamerába. Na jó, L volt cuki, én meg leharcolt, és kihasználtam, hogy a társtemavezetőm Ausztráliában nőtt fel és a férje amcsi és nem kell külön gondolkodnia, miközben beszél, úgyhogy én csak biodíszlet voltam és mosolyogtam, meg tartottam L-t a kamerába. Nem baj, múlt héten kibeszéltem magam, mivel a másik jómadaram olyan baromságokat válaszolt a csoporttársak kérdéseire, hogy muszáj volt. 

Kell is a tréning L-nek, mert egy doktori védés is vár ránk. Mókás lesz. 

Más: megjött. Hurrá. {szomorú arc} Nem hiányzott, fogalmazzuk így. Most lehet izgulni, hogy 1) L szopizik-e tovább (hormonváltozás megváltoztatja a tej ízét) 2) nem apad-e el a tejem (hozzátáplálást csak jövő héten kezdjük és nem egy rövid folyamat) 3) visszatér-e  az endometriózis.

De ez sem szegi kedvem, mert a Zebulon által végigsóhajtozott négy napos hosszúhétvége után végre neki is pozitív élménye volt ma L-lel, aminek nagyon örülök, plusz ugye anyuja is ömlengett neki telefonba, hogy L így, meg úgy, s persze én is meséltem neki. 

No, irány fürdeni, mert még fejni is kell. 

Elolvastam a Kő hull apadó kútba

című ballada-regényt Szilágyi Istvántól. Kellett idő, mert nem könnyű olvasmány, ellenben nagyon szép szöveg. Az is igaz, hogy - amint legutóbb említettem - nem igazán illeszkedik a félkómás állapotú esti olvasási rutinomba pont ezért: ezer meg egy jelző, körmondat, szóvirág és társaik teszik nagyon kifejezővé, gyönyörűvé, néhol filozófikussá az alapvetően faék egyszerű "bűnügyi" történetet. Kellett is vagy két fejezet, mire megszoktam ezt a nyelvezetet, az elején kifejezetten fárasztott, aztán persze megtetszett, időnként nagyon élveztem olvasni. 

Mondhatni, cselekmény nem sok van: Szendy Ilka, a vagyonos városi tímárlány egy ollóval megöli házas - és nem mellesleg rendszeresen a tágabb családjával nála napszámoskodó - szeretőjét, Gönczi Dénest. Ez a kiindulópontja az első oldalaknak, a továbbiakban Ilka a gyilkosságot próbálja leplezni, s közben megtudunk részleteket arról, hogyan jutott idáig, s mi történik azután a végzetes este után. De nem is a "mi történik" a lényeg, hanem a "hogyan": az idősíkok - múlt, jelen, sőt, néha a jövő - összecsúszása, a főhősünk elméjének bomladozása, a XX. század eleji magyar kisvárosok és a hozzá kapcsolódó emberek - a polgárok és a környékbeli parasztok - leírása, no ezek mind mind zseniálisak. 

A mellékszereplők kifejezetten tetszettek, Gönczi Dénes, Mari, Faggyas és persze a kedvenc Béla bácsi, akik egy-egy társadalmi réteg ideáltipikus sorsát is megjelenítik. Béla bácsi "eltékozolt" diákévei, Faggyas szociális kiszolgáltatottságából fakadó bebukott terve a társadalmi raglétrán való előrejutásban, Dénes amerikázása, Mari józan paraszti esze (átvitt értelemben is) mind kiváló példák a korszakra jellemző, kinek tágabb, kinek szűkebb mozgásteret adó életutakra, lehetőségekre, korlátokra. 

Ez egyébiránt egy újabb olyan regény, aminek a főhősével egy percre sem tudtam szimpatizálni, molyon olvastam egy értékelésben, hogy az olvasó megsajnálta főhősünket, fú, én nem sajnáltam. Szerintem Szendy Ilka vagy szimplán nárcisztikus vagy pedig ÉS pszichopata is. Végtelenül gonosz, örökké sértődött, egoista lény, aki minden körülötte élő emberrel csak gonosz játékokat játszik és soha semmi sem jó neki. Az a típus, aki elé, ha maga II. Rákóczi Ferenc lépne, akkor őt is visszautasítaná. Vagyis inkább megalázná. Vagy belevágna egy jó nagy szabóollót.   

Utassys március

Utassy József  
Zúg Március

Én szemfedőlapod lerántom: 
kelj föl és járj, Petőfi Sándor!

Zúg Március, záporos fény ver, 
suhog a zászlós tűz a vérben.

Hüvelyét veszti, brong a kardlap: 
úgy kelj föl, mint forradalmad!

Szedd össze csontjaid, barátom: 
lopnak a bőség kosarából,

a jognak asztalánál lopnak, 
népek nevében! S te halott vagy?!

Holnap a szellem napvilágát 
roppantják ránk a hétszer gyávák.

Talpra, Petőfi! Sírodat rázom: 
szólj még egyszer a szabadságról!

Ez a zene dolog csak klikkelt egyet az agyamon,

ha már hajnali kelekótya állapotban is ezen járnak a tekervényeim. 

Történt ugyanis az egyik-másik szoptatás közben, mikor már L-t nem kell rendszabályozni és rálazul az étkezésre, de mindkét kezem foglalt, hogy — mi mást tehetnék, — fejben jeleneteket képzelek el. Ahhoz a regényéhez, amit magamnak írok, mivel tudom, hogy nem lesz belőle sose könyv, mert egyrészt csak számomra érdekes, másrészt nincs is publikációs célom vele, harmadrészt, ha meg is jelenne, nem tudnám kezelni a helyzetet, ahogy a tudományos eredményeimet sem vagyok képes menedzselni. Rettenetesen kényelmetlen érzés a könyvemmel házalni, hiába mondta rá xy prof, hogy alapmű. Azt hiszem, ez az a bizonyos imposztor szindróma. Ha objektíven nézem, tudom, mennyi munka van benne és méltán erezhetnék némi büszkeséget, és persze, hogy baromi jól esik, ha szakmai nagyemberek elismerően szólnak róla, mégis, leginkább szorongok ettől a helyzettől. Anyunak és volt főnökömnek is van abban igaza, hogy nyomulni kellene vele, anyum persze mindig hozzáteszi, hogy más fele annyi tudást is magabiztosan ad elő, de én amúgy is mindig jobban szimpatizáltam azokkal, akik bizonytalanok, kérdéseket tesznek fel, önmagukat is megkérdőjelezik, mert akkor képesek több oldalról megvizsgálni valamit, az árnyalt és empátiára képes gondolkodást pedig többre tartom, mint a rámenős, határozott, de egysíkút. Szóval, én is inkább tépelődök, (pölö azon, hogy elég jó lett-e, amit írtam), ahelyett, hogy végre fognám magam és boldog boldogtalannak elkezdeném kipostázni a kötetem egy-egy szívhezszóló ajánlólevél kíséretében. 

Nem is erről akartam írni, bakker, hanem a fikciós “művemről”. Amit — mivel igen ritkán jutok laptop elé, hiszen fontosabb dolgom van most annál, telefonon meg tök béna és az autocorrect miatt pláne nehézkes pötyögni — fejben írok. 

Szóval. Regény. G., egyik szereplőm, akinek most próbálom rekonstruálni a múltját, jelenét, jellemét, ízlését. Azért utólag, mert számomra most kezdett egyre érdekesebbé válni, hogy mi lenne ha így vagy úgy alakítanám a szálakat és G egy ideje jobban előtérbe került. A “profilozásnak” része a zene is: mit hallgat az adott karakter, mit nem. Persze ehhez széles ismeretekre lenne szükségem, mert az én ízlésem elég zárt keretek között mozog. Nem akarok a rock palettájáról választani, az majd Phil és Alex és Réka lesznek, G. másik generáció és másik világ. 

És persze mikor ezen elmélkedtem, hogy akkor vajon mit hallgatna G, nyilván eszembe jutott Máté (nyilván), meg az a dal, amit Peti osztott meg a blogján, amit meghallgattam azóta párszor, erről meg eszembe jutott Postásbácsi, hogy ő aztán nagy szerb zeneszakértő, biztos megszakértené nekem azt a dalt is, furcsa is, hogy valamiért annak idején engem a török könnyűzenével talált meg, a szerb kimaradt. 

Be is dugaszoltam a fülem és hallgattam egy kis Teomant, tiszta nosztalgikus hatás alá kerültem, időben visszarepülve kb 10-15 évet. Anyám borogass, de öreg vagyok!

Ha már időben vissza: Liftes szermányolt egy kutyát és  e s k ü  pont úgy néz ki, mint ő. Amúgy megcsináltatta a fogát (Liftes, nem a kutya), és most tökéletes a mosolya, és értem, hogy ez az ő szakmájában, ami a külsőségekről szól, kb kötelező, de így ez már nem ő, ez egy másik pasi, s pont a különlegessége veszett el az új, tökéletes egyenmosolytól. Legalábbis én ezer éve (na jó, 16 éve) a csiricsárén álló fogai ellenére szerettem bele. Vagy pont azért. 

Folyt köv (?)

Hajnali szoptatás közben

olyan gondolati lánc indult be félálomban, hogy az csuda, ráadásul az egészet fejben blogoltam közben, mármint javítgattam, mintha bejegyzés lenne. Írtam jegyzetet most reggel, úgyhogy lehet lesz is néhány poszt belőle, ha sikerült megint elcsípni egy olyan félkómás meditatív állapotot, mert az úgy volt nagyon vicces. Ha nem sikerül, csak simán és unalmasan leírom, mint máskor. 

Ma anyu választott L-nek zenét.

Egyből megértettem, miért lettem sznob. Úgy látszik, genetikusan öröklődik, mert L. szélesen vigyorgott* azon, hogy “kitört a fák forradalma”**, pedig azt se tudja, hogy ez mit jelent, mivel még ez lesz az első tavasza és főképp azért, mert - ahogy az apja szokta mondani - annyi esze van, mint egy négy hónaposnak. Ám ez anyunak nem volt elég, mert Dinnyés után tömény Mozartot adagolt, ami azért elég kemény, de L. simán két percen belül bealudt rá. 

[Azt gondolom, mondanom se kell, hogy az összes háborúzó fszfej szarjon sünt. Putykó naponta kettőt.]

* Tuuuudom, véletlen volt. Nyilván. De cuki volt a vigyora, mint akinek tényleg megtetszett ez a sor. Vagy Józsi bácsi hangja. 

**Utassy József: Hurrá 

Szaladj, ha akarod látni, fuss!

Kitört a fák forradalma!

Szaval a száműzött Március!

Jégkirályt lincsel a Tarna! 

 

Március! Március! Március! 

Lángok a barackfaágon!

Láng, lobogó lila láng! Fiúk,

dobjuk rá a nagykabátom!

 

Március, gyönyörű Március!

Szeretlek százezer éve!

Ki merne utadba állni?! Fuss!

Március, szerelmem: érj be!