Innen szép nyerni...

 ... avagy magyarázat arra, hogy az előző bejegyzés emléke még régről, 2007-ből miért olyan fontos számomra. Mondjuk úgy, hogy Zebulon jelentős hátrányból indult:

Az egész egy sírós dührohammal kezdődött. Ültem az ágyán, és néztem, ahogyan egy rövidgatyában rohangál, s igyekszik „csökkenteni a káoszt a szobában”. És akkor egyszer csak bumm! Jött az a fojtogató érzés, hogy nem bírok itt ücsörögni, nézni a testét, érezni a haja illatát, hallgatni a sztorijait. Mert nem tudom megállni, hogy ne érjek hozzá, de ha megölel, nekem az nem elég, ha ad is egy puszit, én a csókjára vágyom, s ha megkérdezi, mizu velem, inkább nem mondok semmit, mert nem is jut eszembe semmi; ha Ő van előttem, akkor Ő tölti be  a gondolataimat is, mintha valami irányíthatatlan transzba esnék, s ebben a bódult állapotban úgyis csak arról tudnék beszámolni, hogy ezelőtt sosem figyeltem meg, hogy ilyen izmos a combja.

Ám nem akarom zavarba hozni, és nem akarom azt sem érezni, hogy az idióta vágyaim szétcseszik a barátságunkat, de a bűntudat szépen bearaszol a szívembe. Hallgatok hát inkább, de a fejemben kavarognak a gondolatok.  

Mit ülsz itt, te hülye, mit fájdítod a kis nyomorult lelkedet, úgysem kapod meg; Ne nyalogasd kívülről a lekvárosüveget, a barack dzsem ízét csak a kiválasztottak kóstolhatják meg… Igen, igen, gyönyörű, de semmi értelme nézni, ahogyan végigsimít a hasától indítva a mellkasáig, nézni, ahogyan az ujjai súrolják a mellbimbóját…

Belém hasít valami, amitől dühös leszek, felállok az ágyáról, s közlöm vele, hogy én inkább megyek, Ő ölelve tartana vissza, de ellököm, megmagyarázhatatlan, de hirtelen gyűlölni kezdem. A helyzetet, és Őt is. És önmagamat.

Kikísér a lifthez. Nem érti. De, nagyon is érti. De azt nem tudja, hogy kegyetlenség megvárni velem, hogy a lift felérjen végre. Nem akarom, hogy sírni lásson, de az a krva lift csak nem jön. Egyre idegesebb leszek, üvöltenék vele, hogy ne álljon már ott a zavart mosolyával, és ne rázza a fejét, takarodjon be a hülye szobájába, ami az illatával van tele, s hagyjon egyedül a fájdalmammal. A lift végre felér, beszállok. Záródjon már be az ajtó!!! Lassan zuhanok lefelé, s közben felzokogok.