Továbbra sem komfortos számomra kamera előtt állni -

és ülni sem. Pláne beszélni. No mindegy, utólag kár fogni a fejem, hogy elkövettem azt a hibát, hogy elfogadtam a felkérést, másrészről meg ezt is meg kell szokni, attól tartok. Önálló U2b csatorna indításához azért nem kaptam kedvet. (Mármint hogy én legyek az arc, aki beszél.)

Az egész móka legjobb része az üvegfalon túli "kis szobába" (bocsi, totál edukálatlan vagyok médiából, biztosan van normális neve) való bekukkantás volt, ahol mind a négy kameraállás egyben ott van, meg minden. Na, az menő, ott szívesen ülnék. Vagy állnék is.  

A szárítógépünk (remek találmány, érdemes beszerezni, magam sem gondoltam volna, hogy mekkorát emel az életminőségen)

a zárt kamrában van. A zárt annyit jelent, hogy mindig kilincsre zárjuk. De akkor is zárva van. Szóval, mikor a vizes ruhákat viszem, az első, hogy kinyitom a kamraajtót. Aztán kinyitom a bezárt szárítógép ajtaját, belenézek, üres-e (nyilván az). Aztán bepakolom a vizes ruhákat, belenézek a szárítógépbe. Bezárom. Elindítom. Belenézek. Aztán bezárom a kamraajtót. 

De addig nem vagyok nyugodt, míg nem ellenőrzöm a szobákat le. Mikor rám villan két értetlenkedő sárga szem, lehet csinálni végre mást. 

Akinek van macskája*, érti.

*és OCD-je.    

Minimális minimum minimuma

Hát, az van, hogy 54-55* kiló vagyok, s bár a tükörbe nézve még mindig nem látom, hogy baj lenne, viszont az nem jó irány, hogy ebédre és vacsira is főtt ételt (és normál mennyiséget) eszek úgy, hogy testmozgás a nullához konvergál, plusz nap közben nasizok is. Utóbbit próbálom az egészség jegyében magvakra és kölesgolyóra szorítani, de nyilván becsúszik egy-egy komolyabb tétel (ld. 5bit). 
Voltam amúgy rákszűresen az új nődokinál magánrendelésen, aki nő és fiatal (ez annyiban érdekes nekem, hogy az előző nődokim egy idős pasas volt, és az én fejemben a nőgyógyászok idős gazdag pasik), viszontámde állami ellátásban 

1) ő műtött 

2) ő szúrta ki és vette komolyan a terhességi epepangást (ami a magzatra nézve rohadt veszélyes, olvasson utána, aki bőgni akar) 

3) nála szültem. 

Szóval, ezt mind jelnek vettem (mivel véletlenek nincsenek). Amúgy eddig szimpatikus, jó alaposan megvizsgált (megjegyzem: au!), de nyilván endometriózis-gyanú miatt muszáj volt. Egyelőre annyi van, hogy fél év múlva menjek vissza, amiket talált, újra megnézi, mert fel is szívódhatnak, de nagyobbodhatnak is. Ha panasz van, menjek azonnal. Ha kérem, ír fel fogalmazásgátlót fogamzásgátlót, mert jelenleg ez a bevett gyógymódja tüneti kezelése az endónak. Agyalok rajta. Zebu nem érti, mit kell ezen agyalni, kérjem, írja fel. Viszont a bogyónak van sok mellékhatása (öhm pl.: hízás, bőrproblémák, depresszió, trombózishajlam), amikre meg egyelőre azt mondom, hogy köszike, de nem kérem őket, pláne nem így csomagban... Igen, szedtem 10 évig Lujza előtt, pont elég is volt. Ha muszáj lesz, muszáj lesz, de addig tologatom ezt a fantasztikus lehetőséget.  

Kérdeztem dokit, hogy van-e tudományosan alátámasztott diéta, amit esetleg lehetne követni. Nincs, ellentmondásosak az adatok. Mozogjak rendszeresen. Hurrá.

Neten nézegettem, amit más endo specialista orvosok írtak: nincs bevált diéta, nagyok az egyéni különbségek, a cél az ösztrogén alacsonyan tartása. Sok rost, omega3, diófélék, bab, brokkoli, vitaminok. 

Nézegettem továbbá endoba szenvedő sorstársak ajánlásait: 

• semmi cukor (ez okés, csökkentem, ahogy tudom), 

• semmi koffein (napi egy kávéhoz ragaszkodom, a többit amúgy is csökkentettem), 

• ezekkel összefüggésben semmi csoki (korrekt kérés, csökkentem, s igyekszem a meglévő csokitartalék elpusztítása után teljesen elhagyni), 

• semmi vöröshús (imádom, de tudom csökkenteni), 

• semmi liszt (jó, persze), 

• semmi glutén (wtf???) 

• semmi tejtermékek (ja, persze, anyátok p...), 

• semmi tojás (ld előző) 

• és így tovább... 

És persze kísérletezd ki magadnak, hogy neked mi a jó. Remek hír. Tegyük hozzá, hogy ezt kombózzam össze a gyomorsav + epeérzékenység dolgaimmal. (pl. a hüvelyesek nem olyan jók az epének, endo miatt viszont sokat kellene enni. Dióflék dettó: endót távol tartja, de az epe és gyomorsav szempontjából rossz.) 

Szóval azt csinálom, mint eddig: cukorra, koffeinre figyelek, rostbevitelt növelem, vörös húst ünnepi alkalmakra tartogatom, Zebulont ráveszem arra, hogy a kedvenc kenyerünk mellett essen a bevásárlókosárba néha másféle is (zab, rozs, teljes kiőrlésű, kovászos stb.), Omega3 vitamint beszerzek. 

Amit be kellene még iktatnom: a HO napomon egy kis itthoni testmozgás. Nem is annyira a fogyás, hanem a szív- és érrendszerem, a tüdőm valamint a gerincem miatt. Meg hát az endo miatt. És persze ez a heti egy-két alkalom is csak arra elég, hogy kiröhögjenek érte, mert heti minimum háromszor minimum 30 percnyi intenzív, a szívet rendesen megdobogtató testmozgás lenne a minimum. Minimum! :) 

*banyek, ide kajak 44-45 kiló volt írva, ekkora önámításban nem élhetek, és senki se szól rám. Amúgy a blogger szövegszerkesztője meg akkora gagyi, komolyan, zokognom kell tőle. 

Lujza baromi lassan eszik,

én is ilyen voltam gyerekként. Egyrészt tényleg kicsiket harap, lassan rág stb, másrészt ahogyan telik a pocakja, úgy lesz minden más játék az asztalon a poharától kezdve a félig megrágott koktélparadicsomig. Így volt ez minap este is, én már félig alvó aggyal ültem mellette (étkező gyermeket nem hagyunk egyedül!), Zebulon elkezdett mosogatni, Lujza rágcsálta a kenyér csücskét, dudorászott halkan közben, majd váratlanul rázendített:

"Nem találja házáááááát aaaaa szeretőőőjééééének!"

Pickwick nr 1: Pickwick menta teát iszom mostanában,

és a filter cérnájának a végén lévő papíron tök vicces, beszélgetésindító kérdések vannak. Hollandul, de hát mire van a DeepL, ha nem erre? 

A mai kérdés: Hogyan néz ki a ruhatárad? (Hoe ziet jouw kledingkast eruit?)

A ruhatáram (mármint a szekrényem) rendezett, de dugig van. Ennek az az oka, hogy hordhatatlanságig viselem a ruháimat. Van a konferencia-szint, a munkábajárós-szint, a mackó-szint (otthonra, sportolni), a kertimunka-szint és csak aztán a kuka. Néha lelki erőt veszek magamon, és kiselejtezem azokat a ruhákat, amiket sose veszek fel, de még sajnálom kidobni (azaz megrekedtek valamelyik szinten), ezek ilyenkor vagy ruhakonténerbe, vagy szeretetszolgálatnak mennek. 

Ha ruhák jellemzése érdekli a Pickwick PR-csapatát, akkor azt kell mondjam, kényelem és praktikum mindenek előtt, már amennyire ez irodai környezetben lehetséges. "Közönség" elé is ki kell állnom időnként, szóval kényelmes-elegáns-visszafogott. Most a pulóvereim 75,3%-a denevér stílusú (nem tudom, mi a hivatalos megnevezés, Zebuval mi így hivatkozunk rá, közben megtaláltam, hogy a hivatalos terminológia denevérujjú). Kb ilyenek:

   

Amúgy én a rétegesen (túl)öltözködés magyarországi nagykövete is lehetnék, mert nagyon komolyan tudom venni: atléta, póló, pulcsi, és ha kell, erre simán veszek mellényt vagy kardigánt, mert időnként még az van a fejemben, hogy 49 kiló vagyok és mindenhova gyalog kell mennem. (Pedig már vágó súlyban vagyok - 54 kilóval - és otthon dolgozom). 

Farmerem épp egy totál kopott Lewis van, meg egy csomó színes vászonnadrág, mert ebből találtam jó szabásút. Ja, meg néha szoknyát is veszek fel vastag harisnyával. 

Hát, divattippeket ne tőlem kérjetek, mert nem érdekel az iparág, nem is értek hozzá, és nagyjából ez minden, amit a ruhákról mondani tudok. 

BenEflekt küldött nekem hallgatnivalót,

és tetszett is nagyon, pénteken ezzel indítottam a munkát. Aztán a U2b jó szokásához híven ehhez illesztette a lejátszási listát, s berakta az együttes (Cigarettes after sex - milyen jó név már*) egyik teljes albumát. Az is tetszett, nekem bejönnek ezek az alter rock alapra ábrándos hangon éneklő nők. Ezt a dalt küldte Ben:

 

Aztán rákerestem még további dalokra, és akkor szembesültem vele, hogy az általam szép, hosszú barna hajú énekesnőnek vizionált szólista egy szakállas pasi. Paffff. 

Mentségemre legyen, hogy munka közben halkan szoktam zenét hallgatni .Viszont megdöbbenésemet muszáj volt megosztani Bennel az alábbi kulturált és szofisztikált módon:

* erre nincs mentségem, de benéztem: azt hittem, az a nevük, hogy Sex after cigarettes, szerintem az sokkal viccesebb név lett volna, na mindegy. 

A héten egyszer átjött hozzánk Pierre délelőtt,

ez az előnye a home office-nak, meg annak, hogy a szomszéd utcában lakik. Amúgy azért jött át, mert diy tippet adott fugatisztításra, mondjuk nekem fura volt, hogy miért ragaszkodik annyira hozzá, hogy átjöjjön, mikor telefonon elmondta már, hogy ecet, meg fogkefe... De hát csak átjött, elmondta személyesen is. Aztán közölt egy hírt. Szerintem érezte rajtunk a sokkot, úgyhogy este telefonon kérte Zebulont, hogy azért ne pörögjünk rajta túlzottan, meg *amúgy* jól van. Oké, csak az "orvos szerint ebből akár rák is lehet" félmondat azért nem kicsit töltött el minket aggodalommal. 

(Objektíven nézve amúgy tényleg nincs rettenetes nagy baj.)

Nincsenek véletlenek, ez az alapelvem,

szóval reggel csak egy pillanatra kapott el a köpni-nyelni nem tudok életérzés, mikor felkelve láttam, hogy rám írt Tintin (egy Spanyolországban élő barátom). Pont ő, akivel (akiről) hajnalban álmodtam. 

Aztán rájöttem, hogy az események milyen "véletlen" láncolata vezetett ide:

- Lujza altatása után hulla fáradtan az ágyba zuhantam én is. Láttam a telefon kezdőképernyőjén, hogy írt nővérem üzenetet, de reggel terveztem megválaszolni. Hamar el is aludtam.

- írt Tintin

- Hajnalban, mikor Lujza felsírt ("anya gyere, gyere anyaaaaa!"), felkaptam a telefonom, ránéztem az időre, emlékeztem, hogy nővérem olvasatlan üzenete a kezdő képernyőn van, így azzal nem foglalkoztam

- Átmentem Lujzához, visszaaludtunk, Tintinről álmodtam (alsógatyában járkált Pierre régi albérletében, közben a rá jellemző szokásos jókedv áradt belőle. Amúgy ennek is megvan az oka, hogy miért pont ezt álmodtam, na mindegy...)

- Felébredtem, mármint Lujza felébresztett, ránéztem az órára, láttam, mindjárt kelni kell, meg hogy...írt Tintin!

Szóval valószínű, hogy félálomban láttam felvillanni a nevét a telefonon, csak mivel tudtam, hogy nővérem olvasatlan üzenete ott van, tudatosan nem fogtam fel, hogy az egy másik üzenet. A tudatalattim viszont kódolta a dolgot. Vicces az emberi agy.  

Tintin amúgy jól van, beilleszkedett spanyol férje családjába, van jó munkája, szép lakásuk. Mostanában épp cicát szelídít, figyelmeztettem, hogy abból könnyen több cica lehet, ha nem figyel (ezt >egyesek< most a saját bőrükön tapasztalják), de nem hatotta meg. A Lujzáról küldött képek már inkább. Tintin szerint Lujza rám hasonlít, mondjuk mostanában már én is eléggé látom önmagam benne - eddig Zebulon kopipasztája volt leginkább. 

Ahhh, Tintin, örülök a boldogságodnak, és annak, hogy rábeszéltelek az első randira a leendő férjeddel, de azt sajnálom, hogy nem éltek közelebb hozzánk. Hiányzol és jó lenne veled néha találkozni. Így maradnak a kéthavi üzenetváltások. De ezzel nem nyomasztalak, csak ide írom a blogomba, amit nem olvasol. 

December 31-én elkezdtem írni egy bejegyzést,

talán ma lesz belőle közzététel is. 

Nem vagyok egy nagyon fogadalmas leány asszony, eleve nem szeretek fogadkozni, már csak azért sem, mert tudom, mennyire (spoiler: semennyire) szoktam betartani őket. Tervezni viszont nagyon szeretek, abban profi vagyok. A megvalósítást gyakorolni kell, de próbálok optimista lenni - mint a könyves listával - s ide rögzítek néhány elgondolást a jövőre vonatkozóan:

1) könyvolvasás - ugye erről már írtam. Cél, hogy este telefonnyomkodás helyett könyvet olvassak. A könyv részt azért hangsúlyozom ennyire, mert valószínű az olvasott blogok rovására fog menni, de ha szűkös a szabadidő, akkor valamit valamiért. A blogokat sajnálom, és igyekszem majd inkább azokat követni, s a reddit-insta időt rövidíteni (nulla felé is konvergálhatna amúgy mindkettő)

2) heti egy-kettő vega nap. - Elsősorban a főétkezésre értem, most kezdésnek ez a cél. Szerintem baromi kevés zöldséget eszünk, pedig szeretem/szeretjük, ellenben rengeteg (feldolgozott) húst: szalámit, parizert, sonkát, virslit, májkrémet... És persze ebédre is hús... Szeretem a húst, mindenféle húst (jó, azért a csirke és a marha a favorit), de egészségügyi és környezetvédelmi oka is van annak, hogy tudatosan csökkenteni szeretném a fogyasztását. Viszont a vegánizmus nekem teljesíthetetlen számomra túlzás, legalábbis egyelőre nem látom értelmét ekkora ugrásnak, s tejtermékek nélkül drasztikusan lecsökken a fogyasztható szimpatikus ételek köre.

3) elkezdtem egy papír alapú naplót. egyrészt afféle hála-napló-szerűség, de egyrészt nem ragaszkodom a napi "kényszeres" felsoroláshoz, másrészt más típusú bejegyzéseket is írok bele. Ezek a segítő kérdések: Mért vagyok ma hálás? Miért nevettem ma? Mi dühített fel ma és miért? Mi gondolkodtatott el? Milyen fontos esemény történt a világban/családban? Nyilván egyet-kettőt ha megválaszolok, az király. De ha a napi történéseket rögzítem, az is király. Meg van benne mood tracker (amivel máris le vagyok maradva, de az év végén vicces lesz), meg egy Lujza ment-e bölcsibe (azaz mennyit volt beteg) színezős táblázat. 

4) ezt összekötöm a 2024-es Bibliaolvasó kalózzal (tudom, hogy kalauz, tudom, hogy a kettő két különböző foglalkozást takar, de én kalóznak hívom). Ugye van ez a van pár issum a Jóistennel, gondoltam, jót tenne nekem (és neki is, haha) kicsit egymásra is figyelni.  

5) tervben volt egy "emberkísérlet" elkezdése is, de azt halasztottam. majd jövőre. Vagy azutánra. Szeretném tisztességesen csinálni, ahhoz viszont több idő és tervezettség, tudatosság kellene, végig kellene pontosan gondolni, ütemtervet készíteni. És bár imádok tervezni, de most ez nem férne bele az életembe. Az ötlet nem romlik meg, amíg van civilizáció (és internet), addig bármikor belefoghatok - bár praktikus lenne január elsején kezdeni. 

Egész jó kis karácsony volt ez,

az emlékek rögzítése végett álljon itt ez a túl hosszúra sikerült bejegyzés. 

A fát már 23-án délután feldíszítettük közösen, Lujza imádta rakni a kis gömböket, meg rendezni Kórászt, hogy ne pofozza le a már felaggatott díszeket. Aztán sütöttünk linzert, Lujza szaggatta, meg miután kisült-kihűlt, ragasztotta össze anyum sárgabarack lekvárával. Nagyon szereti, ha feladatot kap, kis sztahanovista. 

A 24-ét csendesen itthon töltöttük, nyulat sütöttünk tört krumplival, és Lujza ette magától (itthon átmegy kisbabába és sokszor etetni kell, gondolom a bölcsis önállósodás helyrebillentése végett van ez). Szundi után meg sétálni mentünk, majd jött a Jézuska. Lujza zseniálisan, faarccal bontogatta az ajándékait, amit kinyitott, arra kb. csak rápillantott, majd dobta el, s vette elő a következő csomagot... De azért örült is a "főajándékának", ami egy játék étkészlet volt (2-2 mélytányér, lapostányér, pohár, kés-villa-olló-kanál), egyből el is kezdett teríteni, meg etetni minket. A második legnagyobb sikere az új csatoknak lett. A zoknikat és body-kat rezignáltan vette tudomásul, persze az is tény, hogy csak a bontogatás kedvéért csomagoltam be őket. És ennyit kapott... Gondolkoztam rajta, hogy szegény gyerekünk, ennyi ajándékot hozott neki a Jézuska, de aztán meg úgy voltam vele, hogy ácsi, még "két oldalról" úgyis kap, meg ne erről szóljon már a dolog.   

25-én Zebulon családjához mentünk, az ott szokásos ételeket végigettük, Lujza imádta a halászlevet (amúgy is leveses típus, mint az anyja), de a sült pulykát is eszegette. A család ezen oldalával úgy szólt a megállapodás, hogy mindenkinek a saját kívánságlistája alapján 4000 forint értékben veszünk csokit, kekszet stb, és ennyi lesz. Egymás között tartottuk is, persze dédi vett külön mindenkinek apróságokat (Báty puha papucsot, Pierrék és mi Zebuval összepasszoló páros kávésbögrét kaptunk). Mi meg a nassolinavalókon felül hívtunk elő képeket Lujzáról, meg anyósomék egy Lujzás naptárat is kaptak. Lujza evés és ajándékbontás után már annyira feloldódott, hogy itt is dirigálni kezdett, előbb mindenkinek aludni kellett ("Apa! Csukd be a szemed! A másikat is!!!"), aztán mindenkinek enni adott. Ja, amúgy persze ajándék is jutott neki. Megkapta élete első barbibabáját (Zebu azóta eldugta valamelyik szekrény mélyére), meg olyan kis horgászós játékot, tudjátok, ami forog körbe, a halak nyitogatják a szájukat és ki kell őket fogni. Nem rendeltetésszerűen játszik vele (ahhoz amúgy szerintem kicsi is még), de tetszik neki. Meg egy kirakót, ahol az állatot és az eleségét kell összepárosítani. Elvitelre kaptunk tiramisut (a nyers tojás és a kávé miatt titokban toltuk be Zebulonnal, mikor Lujza már aludt.)

26-án délelőtt erőt vettem magamon és elmentem a templomba. Nem örültem, hogy pont az fog prédikálni, akinek a keze vastagon benne van abban, hogy nem szeretek már templomba járni, de az az igazság, hogy amúgy a Jóisten lelkésznek teremtette (és csak egy halvány "USA ijen=rósz" megjegyzése volt, meg a szokásos református lelkifurka-keltés, bár lehet ez minden felekezetre jellemző). Délután a Médeaoldali nagyszülőkhöz mentünk (magyarul az én szüleimhez), itt szintén a szokásos zseniális karácsonyi menü várt (gesztenyeleves; baconbe tekert pulyka tejszínesen, aszalt gyümölcsökkel és körtével összesütve krokettel; bejgli, hókifli, pogácsa, "csíkos keksz", mézes; elvitelre töltött káposzta; Lujza menüje palócleves volt, meg betolt egy almát később). Lujzának rettentően tetszett, hogy a fán van gyertya, meg hogy ő fújhatta el az alsó ágakon lévőket. Elénekeltük közösen a kiskarácsony-nagykarácsonyt, ami szintén nagy sikert aratott nála, még tapsolt is, meg esti altatónak azt kérte... Nővéremtől mindenki könyvet kért (és kapott), így bezsebeltem az új Krusovszky regényt, beállt a sorba az olvasandó könyvek közé. Mi csokikat, meg Lujzás képeket és naptárat adtunk, retttttentően kreatív, de hát biztosra borítékolható az öröm. Lujza egy halom ajándékot kapott, szintén minden külön csomagolva, hogy legyen mit bontogatnia: két kis téli dekorfigura, dekor hóember, nemezmacska (eszme értéke felbecsülhetetlen: anyum nemezetle), kettő könyv és egy kiskonyha, ami bár műanyag (szembe menve az "elveimmel"), de legalább kicsi, s jól kiegészíti a tőlünk kapott {sznobizmus bekapcsol} natúrfa tányérkészletet {sznobizmus kikapcsol}. Zebulonnal anyuéktól egy-egy csokit kértünk, s nagyjából be is tartották, nekem anyu vett még egy álomszép öröknaptárat, amit 2025-re már félre is tettem, s kicsit bánom, hogy belefogtam a {sznobizmus megint be} saját bullet journalba {sznobizmus ki}. 

Lujza mindkét nagyszülői házban remekül érezte magát, de mindkétszer összeszorult a szívem (már megint), amiért ő az egyetlen gyerek a sok felnőtt között. Zebu is mondta, hogy mikor egyik nap a Brekeke tónál sétáltunk, akkor is úgy sétált Lujza, mint egy öregember, nem mint egy gyerek. Ebben persze az is benne van, hogy Zebuval mi se vagyunk (meg a családból senki) olyan, aki nagyon vidám, harsány, extrovertált, seggén nem megülő típus. A legközelebbi ilyen Zebu unokatestvére, ő kétgyermekes anyaként is olyan, mint egy túlmozgásos kölyökvizsla, míg Zebu, Báty és Pierre már gyerekként is arról voltak híresek, hogy "olyan jó gyerekek". Mármint ha vendégségbe mentek, ültek az asztalnál és néztek ki a fejükből. Lett is belőlük három komplexusos, szorongásos felnőtt, de nicsak, ki beszél! Lujzára is az jellemző, s ez olyan egy éves korától már nyilvánvaló volt, hogy nagyon szeret messziről megfigyelni, megvizsgálni, elemezni dolgokat (embereket, helyzeteket), ezt azóta a bölcsis nénije is megerősítette. Mi ilyenek vagyunk, nyilván ő is ilyen lesz, s ez jól is van így.

Ma délelőtt állatkertbe mentünk, s elmondhatom, hogy alaposan kihasználtuk az éves bérletünket, sajnos nem jegyeztem fel, összesen hányszor mentünk oda 2023-ban. Lujza ezt a mai alkalmat is élvezte, most talán kicsit jobban, mint a tavaszi és őszi látogatások során. Szundi (és sötétedés) után meg a belvárba mentünk sétálni, megnézni a fényeket, s burgerezni (Zebu már otthon kifundálta, hogy a Zing fog minket terelni, én meg persze egyből ráharaptam a "menjünk be?" felvetésre.) Lujza itt is fantasztikusan viselkedett, türelmesen várakozott, édesen ette a hasábburgonyáját, s persze mindenkit megfigyelt. Ahogyan Zebuval mi is: imádjuk nézegetni az embereket, s kommentálni őket (néha gonoszkodva, néha érdeklődően, hogy vajon ki kinek a kicsodája). Holnap délelőttre megint találhatunk ki értelmes programot, amiben van sok szabad levegőn levés és elegendő mozgás, délután meg újból anyumékhoz megyünk.