Egész jó kis karácsony volt ez,

az emlékek rögzítése végett álljon itt ez a túl hosszúra sikerült bejegyzés. 

A fát már 23-án délután feldíszítettük közösen, Lujza imádta rakni a kis gömböket, meg rendezni Kórászt, hogy ne pofozza le a már felaggatott díszeket. Aztán sütöttünk linzert, Lujza szaggatta, meg miután kisült-kihűlt, ragasztotta össze anyum sárgabarack lekvárával. Nagyon szereti, ha feladatot kap, kis sztahanovista. 

A 24-ét csendesen itthon töltöttük, nyulat sütöttünk tört krumplival, és Lujza ette magától (itthon átmegy kisbabába és sokszor etetni kell, gondolom a bölcsis önállósodás helyrebillentése végett van ez). Szundi után meg sétálni mentünk, majd jött a Jézuska. Lujza zseniálisan, faarccal bontogatta az ajándékait, amit kinyitott, arra kb. csak rápillantott, majd dobta el, s vette elő a következő csomagot... De azért örült is a "főajándékának", ami egy játék étkészlet volt (2-2 mélytányér, lapostányér, pohár, kés-villa-olló-kanál), egyből el is kezdett teríteni, meg etetni minket. A második legnagyobb sikere az új csatoknak lett. A zoknikat és body-kat rezignáltan vette tudomásul, persze az is tény, hogy csak a bontogatás kedvéért csomagoltam be őket. És ennyit kapott... Gondolkoztam rajta, hogy szegény gyerekünk, ennyi ajándékot hozott neki a Jézuska, de aztán meg úgy voltam vele, hogy ácsi, még "két oldalról" úgyis kap, meg ne erről szóljon már a dolog.   

25-én Zebulon családjához mentünk, az ott szokásos ételeket végigettük, Lujza imádta a halászlevet (amúgy is leveses típus, mint az anyja), de a sült pulykát is eszegette. A család ezen oldalával úgy szólt a megállapodás, hogy mindenkinek a saját kívánságlistája alapján 4000 forint értékben veszünk csokit, kekszet stb, és ennyi lesz. Egymás között tartottuk is, persze dédi vett külön mindenkinek apróságokat (Báty puha papucsot, Pierrék és mi Zebuval összepasszoló páros kávésbögrét kaptunk). Mi meg a nassolinavalókon felül hívtunk elő képeket Lujzáról, meg anyósomék egy Lujzás naptárat is kaptak. Lujza evés és ajándékbontás után már annyira feloldódott, hogy itt is dirigálni kezdett, előbb mindenkinek aludni kellett ("Apa! Csukd be a szemed! A másikat is!!!"), aztán mindenkinek enni adott. Ja, amúgy persze ajándék is jutott neki. Megkapta élete első barbibabáját (Zebu azóta eldugta valamelyik szekrény mélyére), meg olyan kis horgászós játékot, tudjátok, ami forog körbe, a halak nyitogatják a szájukat és ki kell őket fogni. Nem rendeltetésszerűen játszik vele (ahhoz amúgy szerintem kicsi is még), de tetszik neki. Meg egy kirakót, ahol az állatot és az eleségét kell összepárosítani. Elvitelre kaptunk tiramisut (a nyers tojás és a kávé miatt titokban toltuk be Zebulonnal, mikor Lujza már aludt.)

26-án délelőtt erőt vettem magamon és elmentem a templomba. Nem örültem, hogy pont az fog prédikálni, akinek a keze vastagon benne van abban, hogy nem szeretek már templomba járni, de az az igazság, hogy amúgy a Jóisten lelkésznek teremtette (és csak egy halvány "USA ijen=rósz" megjegyzése volt, meg a szokásos református lelkifurka-keltés, bár lehet ez minden felekezetre jellemző). Délután a Médeaoldali nagyszülőkhöz mentünk (magyarul az én szüleimhez), itt szintén a szokásos zseniális karácsonyi menü várt (gesztenyeleves; baconbe tekert pulyka tejszínesen, aszalt gyümölcsökkel és körtével összesütve krokettel; bejgli, hókifli, pogácsa, "csíkos keksz", mézes; elvitelre töltött káposzta; Lujza menüje palócleves volt, meg betolt egy almát később). Lujzának rettentően tetszett, hogy a fán van gyertya, meg hogy ő fújhatta el az alsó ágakon lévőket. Elénekeltük közösen a kiskarácsony-nagykarácsonyt, ami szintén nagy sikert aratott nála, még tapsolt is, meg esti altatónak azt kérte... Nővéremtől mindenki könyvet kért (és kapott), így bezsebeltem az új Krusovszky regényt, beállt a sorba az olvasandó könyvek közé. Mi csokikat, meg Lujzás képeket és naptárat adtunk, retttttentően kreatív, de hát biztosra borítékolható az öröm. Lujza egy halom ajándékot kapott, szintén minden külön csomagolva, hogy legyen mit bontogatnia: két kis téli dekorfigura, dekor hóember, nemezmacska (eszme értéke felbecsülhetetlen: anyum nemezetle), kettő könyv és egy kiskonyha, ami bár műanyag (szembe menve az "elveimmel"), de legalább kicsi, s jól kiegészíti a tőlünk kapott {sznobizmus bekapcsol} natúrfa tányérkészletet {sznobizmus kikapcsol}. Zebulonnal anyuéktól egy-egy csokit kértünk, s nagyjából be is tartották, nekem anyu vett még egy álomszép öröknaptárat, amit 2025-re már félre is tettem, s kicsit bánom, hogy belefogtam a {sznobizmus megint be} saját bullet journalba {sznobizmus ki}. 

Lujza mindkét nagyszülői házban remekül érezte magát, de mindkétszer összeszorult a szívem (már megint), amiért ő az egyetlen gyerek a sok felnőtt között. Zebu is mondta, hogy mikor egyik nap a Brekeke tónál sétáltunk, akkor is úgy sétált Lujza, mint egy öregember, nem mint egy gyerek. Ebben persze az is benne van, hogy Zebuval mi se vagyunk (meg a családból senki) olyan, aki nagyon vidám, harsány, extrovertált, seggén nem megülő típus. A legközelebbi ilyen Zebu unokatestvére, ő kétgyermekes anyaként is olyan, mint egy túlmozgásos kölyökvizsla, míg Zebu, Báty és Pierre már gyerekként is arról voltak híresek, hogy "olyan jó gyerekek". Mármint ha vendégségbe mentek, ültek az asztalnál és néztek ki a fejükből. Lett is belőlük három komplexusos, szorongásos felnőtt, de nicsak, ki beszél! Lujzára is az jellemző, s ez olyan egy éves korától már nyilvánvaló volt, hogy nagyon szeret messziről megfigyelni, megvizsgálni, elemezni dolgokat (embereket, helyzeteket), ezt azóta a bölcsis nénije is megerősítette. Mi ilyenek vagyunk, nyilván ő is ilyen lesz, s ez jól is van így.

Ma délelőtt állatkertbe mentünk, s elmondhatom, hogy alaposan kihasználtuk az éves bérletünket, sajnos nem jegyeztem fel, összesen hányszor mentünk oda 2023-ban. Lujza ezt a mai alkalmat is élvezte, most talán kicsit jobban, mint a tavaszi és őszi látogatások során. Szundi (és sötétedés) után meg a belvárba mentünk sétálni, megnézni a fényeket, s burgerezni (Zebu már otthon kifundálta, hogy a Zing fog minket terelni, én meg persze egyből ráharaptam a "menjünk be?" felvetésre.) Lujza itt is fantasztikusan viselkedett, türelmesen várakozott, édesen ette a hasábburgonyáját, s persze mindenkit megfigyelt. Ahogyan Zebuval mi is: imádjuk nézegetni az embereket, s kommentálni őket (néha gonoszkodva, néha érdeklődően, hogy vajon ki kinek a kicsodája). Holnap délelőttre megint találhatunk ki értelmes programot, amiben van sok szabad levegőn levés és elegendő mozgás, délután meg újból anyumékhoz megyünk.