Huh,

hétvégétől szerdáig Zebu beteg volt, először covidra gyanakodtunk, mert felmenőben van a járvány mááá megint. (Pl. Ben Eflekt is covidos, de velük nem találkoztunk.) Azóta úgy néz ki, nem korona volt, minden esetre eléggé földhöz vágta Zebut, utál beteg lenni. Volt köhögés, hasmenés, derékfájás, fejfájás, gyengeség, hőemelkedés. Bármi is volt, szerencsére mi nem kaptuk el L-lel. Vagy bika erős immunrendszerünk van, vagy még ezut fog kijönni.) Szerencsére Zebu jól van már. 

Én nagyon unom ezt a hőséget, elsősorban azt, hogy nem lehet nap közben értelmes dolgokat csinálni kint, hanem bent kell kuksolni a szobában, mert ha kiviszem L-t, egyből megég(ne) a napon. Így is, a héten egyszer felpakoltam, s én, a belvárosi lány fejemmel gondolkodva fogtam, és L-lel nekivágtunk a 25 percnyire lévő posta felkutatásának. Megtaláltuk, a levelet feladtam, L végig nézelődött, ügyes volt, de azért se a Telep, se a H. ker' nem gyalogos közlekedésre van kitalálva, pláne nem babakocsival. Egy csávó nézett is erősen ki az autójából, hogy mi az eget csinálok én babakocsival errefele. Vagy nem tudom, mit nézett. 

A játszit viszont meghódítottuk, megyünk minden nap, van, hogy többször is. (Éljen a naptej!) L csúszdázni is szokott, persze én húzom le a csúszdán, de azért nagyon élvezi. Én meg a hintázást. A babahinta mellett van egy "normál" hinta, abba szoktam beleülni és szinkronba palintázunk. Cuki, mennyire örül neki. 

Az új játékoknak is örül. Mivel 10 hónapos lett, megint kapott új játékokat, Zebu nem bír leállni, és állandóan rendel neki mindenféle bigyuszt. A játékai felét el is pakoltam, ne legyen annyi elől, majd lesz öröm, ha újra előkerülnek. 

   

Utolsó simítások

házon belül, ami egyrészt a függönyöket jelenti, másrészt a könyvespolcokat. 

Sajnos sikerült gyűrődős függönyt venni, sebaj, jó az úgy is. Egyet anyum kivasalt (egy függönyt egy órán keresztül…), a többit elfogadjuk gyűrötten. 

A könyvespolcból kettőt rendeltünk, ma nővérem és Zebu összerakták, míg én L-t távol tartottam (egyik alkalommal egy kosárnyi csipesszel - tök sokáig eljátszott vele). A kettő könyvespolc persze nem lesz elég, így kell majd venni egy harmadikat. Cserébe jól néz ki. 

Most már egészen belaktuk a lakot, az első hét olyan volt, mintha csak nyaralni lennénk valahol, most már egyre több dolgot tudok, hol van, bár még keresni kell a kapcsolókat, meg simán kimegyek a kerítéshez kulcs nélkül, benti papucsban. No, hát ezeket meg kell szokni. 

L-híradó:

Üldögél egyre ügyesebben, s egyre kevesebbet támaszkodik közben. Ennek örömére elmentünk a helyi játszira (egy darab játszótér van. A V. ker'-ben 5 perces körzetben volt négy vagy öt...), és betettük a babahintába. Egyem meg, első alkalommal olyan komoly arcot vágott, mint aki felvételi vizsgán van. Viszont már akkor is szépen kapaszkodott és ügyesen ült. Második alkalomtól fogva meg már vigyorog, mikor lökjük, ma még sírdogált is, mikor hazaindultunk, még maradni akart volna. 

Az evéssel kínlódunk, de azért itt is van fejlemény, mert úgy tűnik, hogy a tojást szeretni fogja. Talán kicsit hízott is, reggelente sikerül 1 dl hízlaló tápot megitatni vele, nap közben kb kétszeri étkezést sikerült már kiváltani, a többit szopival oldjuk meg, mondjuk azt nagyon szereti még mindig. Valahogy ki akarom logisztikázni, hogy képes legyek én főzni neki az üveges kaják helyett (vészhelyzetre jók persze), s közben L se ölje meg magát. Ja, mert persze elkezdett felkapaszkodni mindenhol, nagyon pacek módon álldogál, van, hogy csak egy kézzel kapaszkodva, csak ugye azért hajlamos elesni. Az esetek többségében ügyesen lejön négykézlábra, de nyilván 10 hónapos, meg most tanulgatja ezt a két lábon állós dolgot, szóval ott kell lenni a seggébe egész nap. Össze kellene raknunk a bababörit, s valahogy megszerettetni vele. {Hisztérikusan nevető hangok a háttérben}

No, megyek túrórudit zabálni. 

Ha van valami, amihez értek, az ez!

Jelentette ki a szomszéd.

Jelenleg mínusz négyszázezernél járunk, de bízunk benne, hogy tényleg jót akar és állja a szavát. 

A hirtelen visszalépés miatti stressz (meg a fent említett anyagi veszteség) persze nem hiányzott. Azzal biztatjuk magunkat, hogy egyébként sem tetszett nekünk a másik megoldás, és hosszú távon jobb lesz így. 

Csak szomszéd tartsa be a szavát.

A biztosító meg fizessen. (Kértünk - újabb - haladékot.)

Volt egy romantikus bája annak,

hogy az udvar végében állt egy kukoricagóré, de azért nem fog hiányozni. 

(Anyám tyúkja! Vannak még normális “jómunkás” emberek is a világon!)

Kommentbe nem akartam leírni, mert

ez leginkább rólam szól, nem terhelem vele másnak a blogját. Aztán meg hosszú is az egész, szóval:

Tök érdekes, hogy nekem valamiféle "felmentés" érzést adott, hogy annak idején (kb. ezer éve) egy pasi miatt hagytak el. Számomra maga a szakítás volt rosszabb, az, hogy mindez ki miatt történt, meg pont segített elengedni a dolgot. Az a tény szintén, hogy az exem inkább volt (van, lesz) meleg, mint bi. Velem csak azért jött össze, mert nőkben van egy esete és én pont a gyengéje voltam. 

Egy melegbuliban (khm, jah) jöttünk össze. Mikor megcsókolt, azt hittem, csak a "szokásos" cuki-csaj szindróma miatt teszi, mint korábban más pasik, aztán csak nem volt hajlandó elengedni a kezem... 

Korrekt volt, mert az elején elmondta, hogy ő nővel még sosem, viszont pasikkal van bőven tapasztalata, szexuális és párkapcsolati egyaránt. Azt is elmondta, hogy érzelmi analfabéta (ezt később a gyakorlatban is bizonyította). Végig traszparens volt, "panaszkodott", hogy velem nehezebb, mint egy pasival, mert nem tudja, hogyan kell csinálni dolgokat (elsősorban nem az ágybeli eseményekre utalt, bár arra is), de azt is elmondta, hogy milyen jó/más dolgokat él meg így mellettem. 

Aztán később, szintén egy meleg buliban, ahová együtt mentünk, megpillantott egy srácot. Szintén korrekt volt, mert egy hétre rá bevallotta, hogy bármennyire is kezd érezni valami komolyat irántam két röpke hónap elteltével, a srácba (vagyis a srác külsejébe) totál belezúgott, állandóan rá gondol, nem tudja garantálni a hűséget, és inkább szakítsunk. 

Rosszul esett, persze, de mint írtam, úgy voltam vele, hogy a srác olyan dolgot tud megadni az exnek, amit én nem, s nem az én hiányosságom miatt. Plusz csak két hónapja voltunk együtt, kötődtem már hozzá, de nem voltam szerelmes, nem volt múltunk, sem közös barátok (vagyis... nekem barátaim, neki ismerősei, volt is ebből kellemetlensége neki utólag). 

Ha ennyi lett volna, szépen elválnak útjaink, akkor nem tettem volna az érzelmi analfabétás megjegyzést, de persze nem ennyi volt. A buliból a sráccal megejtette a kalandját (zárójel megnyit: tényleg elképesztően gyönyörű fiút kell elképzelni ám, igazi izraeli import, már akinek bejön az ilyesmi, nekem bejön, nos, exnek is bejött), persze a nagy szerelem addig tartott, míg a srác le nem koppintotta egy éjszaka után (újabb zárójel: nem is voltak egy liga), s ex ki nem találta, hogy akkor velem folytatná. Mert én vagyok az élete szerelme, meg egymásnak vagyunk teremtve. Ja, persze. Szerencsére olyan 2-3 hét alatt felfogta, hogy hiába hívogat, meg küld sms-eket, meg próbálja megfektetni az akkori egyik legjobb barátomat (amivel az irántam érzett szerelmét akarta kifejezni - ne kérdezzétek, akkor se értettem, most se értem), de addig vastagon bizonyította, hogy az EQ-ja nem túl magas. 

Egy idő után már csak azért írt, hogy ugyan szóljak már rá a barátaimra, akik a szakítás óta szívatják őt, hogy álljanak le. (Amúgy mai napig nem tudom, hogy kik és mivel tettek keresztbe neki. Timonra tippelek, pedig akkor már nem voltunk jóban.) 

Ennyi a nagy sztori, egyébként mindez a tapasztalat sem tántorított el attól, hogy serényen védelmezzem biszex embertársaim. Róla annyit hallottam, hogy utánam volt még barátnője, de nem hiszem, hogy túl sokáig bírta/bírná kizárólag nő mellett. 

Aztaaaaa, de régen volt ez! Egy totál másik élet. Azért a mostani fényévekkel jobb. 

(Ez az egész nyilván nem véletlenül jutott eszembe, de véletlenül sem összehasonlítás, akkor sem, ha abból indultam ki, hogy én mennyire másként reagáltam egy ici-picit hasonló alaphelyzetben, hiszen ez egy teljesen más kapcsolat és szituáció volt, nem lehet az almát a körtéhez hasonlítani, az almát a zsiráfhoz meg pláne nem. 

Egyik este teljesen beforgattam

magam azon, hogy szaranya vagyok, mert rettenetesen bénán megy a hozzátáplálás (üveges kajákat adok neki, nem főzök, mint más normális anyák és le vagyunk maradva pl. a májjal és a tojással való ismerkedéssel), miközben pedig L ugyan átlagos hosszúságú, de nagyon vékony (statisztika szerint százból csak három baba vékonyabb nála), nem is eszik rendesen, a tejem miatt is szorongok, van-e elég, bla, bla, bla.

Ki kellene váltani a hízlaló tápot neki, amit a gasztrós doki javasolt, csak eddig húztam a dolgot, mert az meg olyan durván hangzik. (Kemón átesettek szokták azzal visszahízlalni magukat). Meg persze Zebulon és én is vékony kölkök voltunk, Zebu pláne, szóval annyira nem kellene kétségbe esnem, meg beforognom. Biztos a fáradtság teszi. 

Amúgy is mit vagyok úgy oda: L elég önállóan feltalálja magát, hogy felpörgesse a hozzátáplálást, így ma kipipálhattuk a listán a fenyőtobozt. 

Beköltöztünk,

éljenhurrá. 

Mi most fogunk először itt aludni, L már aludt egyet a szobájában, egyet meg a kertben (délelőtt meg Pierrék szőnyegén).

L rettenetesen élvezte a napot, persze neki az kell, hogy én a közelben legyek. A napokban még anyásabb lett, eddig Zebulon is tudta altatni, mostanában nála üvölt. Éljen a szeparációs szorongás.

Tud integetni, tapsolni, felkapaszkodni. 

És ma szopi közben (helyett) azt mondta, hogy cici. Kétszer is. Egyemmeg! Az első szava. :)

Azt mondtam már, hogy az új ház utcájával párhuzamos utcában laknak Ben Eflekték? Picit sem lesz majd nagybácsis a kölök… De nővérem pasijáék is közel laknak. Ma sokat segített nővérem és anyum is, előző napokban anyósom, meg Pierrék végig. Holnap apum is megnézi a házat (mivel hazaengedik a pszichiatriarol)

Kórász most így estére már mert enni, pisilni. Kezdi felfedezni az egész lakást. Lassan én is felfedeztem. :)