az első terhes ultrahangon, amit még mindig puncin keresztül* csináltak, úgy tűnik, a hasi ultrahangra (ami a filmekben is lenni szokott, és amire én is készültem) még várni kell. De ha így kapunk pontos képet (értitek: UH képet), akkor legyen így.
Nagyon ideges voltam a csirkegrillezőben (azaz a nőgyógyászati vizsgálóban: tudjátok a két lábat fel kell rakni egy olyan tartószerkezetbe, amiről nekem mindig a grillcsirke jut eszembe, csak ugye itt én vagyok a csirke), mert nem tudtam, hogy mire számítsak: ketten vannak, egy van, egy sincs. Jó helyen tapadt(ak) meg, rossz helyen tapadt(ak) meg, van ugyan petezsák, de üres, nem jó ütemben fejlődnek/fejlődik stb. Külön rossz volt, hogy Zebu nem jöhetett be, az épület előtt idegeskedett végig.
No, de a lényeg! A közel 5-6 mm-es petezsákban egy fő 2 mm-es embriócsomó figyelget, alaposan elbújva a szív alakú méhem egyik csücskében, szorosan összebújva a szikhólyaggal, ami a tápanyagot biztosítja neki. Kicsit csalódott voltam, hogy csak az egyiküknek sikerült, mert mentálisan már készítettem magam az ikrekre (mivel kettőt ültettek be), de persze örültem is, mert az a lényeg, hogy az a bizonyos egy fő 2 mm-es jól van és most jól fejlődik. Elvileg naponta 1 mm-t nő. Két hét múlva megyek újabb vizsgálatra, akkor már - reméljük! - lesz szívhang is. Basszus, ez milyen durva már, hiszen akkor is még csak kb. 1-1,5 centis lesz, és már verni fog a kis szíve!
Most, hogy eddig eljutottunk, Zebulonnal lassan fel kellene zárkózni baba-tudományból. Eddig az önvédelmi mechanizmusunk része volt, hogy nem nagyon foglalkoztunk ezekkel a dolgokkal, nincsenek baba-könyveink, meg ilyenek, mert "minek túlzottan beleélni magunkat", és kicsit még most is ott van bennünk, hogy még bármi történhet és semmi sem biztos, de már talán jó lenne utánaolvasni rendesen, hogy mikor mi történik odabent. Zebu uncsitesója el is postáz nekünk egy könyvet, meg anyuméknak is van egy jó könyve, emlékszem, gyerekkoromban imádtam nézegetni, azt is kikölcsönzöm majd az apu-könyvtárból. Másik dolog, amiben lassan lépni kell: a nőgyógyászom anno (1,5-2 éve?) mondta, hogy szeretettel vár a pozitív teszttel, de már akkor is nyugdíj előtt állt, nem tudom, vállal-e még szülést, s ha nem, akkor kit akasszak le (bár van egy doki, akit "kinéztem" magamnak).
Mindenki cukin reagált, anyum nagyon örült (ő annak is, hogy nem ikrek, mert nagyon féltett az ikerterhességtől, amúgy Zebu is megkönnyebbült, tartott ugyanis egyrészt a rizikós terhességtől-szüléstől, másrészt a szülést követő ellátás-nevelés logisztikai nehézségeitől), anyósom is örült természetesen, a tesók is, Ben még táncra is perdült, Zebu uncsitesója (aki majd a könyvet küldi, kétgyerekes anyuka) egész nap idegállapotban volt, annyira izgult értünk. A főnököm és kolléganő is vigyorogtak a délutáni meetingen, mint két érett vadalma.
* too much information?
