Ratkó József  Anyám

Anyám a föld alatt van; vigyázok, rá ne lépjek. Nem tudom mily alakban költi föl őt az élet. Könnyű, soványka teste nem tudom hogy mivé lett - bogárka, búza lett-e -; vigyázok, rá ne lépjek

Bevallom, én nem szeretem a zenélős játékokat,

majdnem mindnek borzalmas műhangja van, olyan igazi horror-filmbe illő. Ezt még meg is fejeli az, ha a gyermekünk ész nélkül nyomkodja, s egymásba folyik két-három gyermekdal. Aztán mikor Zebu uncsitesójáék lepasszolták nekünk a már nem használt "Mein erstes Liederbuch"-jukat, mégis csak rávettük magunkat, hogy tegyünk bele elemet - szerencsére ez nem volt elég a működéshez. L számára így is érdekes, hogy nem zenél, nézegeti a képeket, én meg mesélek róla - plusz énekelem azt, amit ismerek. A Bruder Jacobot (János bácsi), meg az Old McDonald-ot. Utóbbit szintén magyarosítva, biztosan van "hivatalos" fordítás, én a sajátomat énekelgetem neki. 

Most már oda jutottunk, hogy L rábök a képre, és néz rám, várja, hogy rázendítsek az adott dalra. Ki kéne próbálni, hogy "rosszat" kezdek el, hogyan reagál. Biztos rájönne. Hah! Ma ki is próbálom. 

Addig meg elfogadom, hogy énekeskönyvvé változtam. 

Mindig a névnapja körül kezdődik az őszi kattanás nálam (is), nyilván nem véletlenül jut eszembe ilyenkor többször, a szemem akaratlanul is megakad a 8-i névnapon is, s közeleg 28-a. 

Néha a fejemet verném a falba, amiért nem adtam meg neki a telefonszámom, mikor elkérte. Néha meg azt gondolom, jobb, hogy nem, így is túlságosan kötődöm egy vadidegenhez. Aki már nem él. Akihez annyi közöm van, hogy pár évig olvastam a blogját, meg ő is az enyémet. MNS-eztem vele vagy háromszor. Váltottunk pár e-mailt. 

Nem ismertem, de azért érdekelt a véleménye, kicsit mindig neki is írtam a kis hülye bejegyzéseimet, ő meg olvasta, kommentelt is, komolyan nem értem néha, miért, mármint azokhoz képest, akiket olvasott, akik komoly és értelmes webnaplókat vezettek, azokhoz képest én mi voltam (és vagyok még mindig, csak már ő nincs). Mégis mindig ott állt a blogom a jobb vagy bal oldalon felsorolva a többi között, és ez sokat jelentett nekem. Sokat jelent nekem. Ahogyan ő is. Egy halott, akit nem is ismertem. 

Meg lettünk népszámlálva

általam. Én voltam a kérdezőbiztos, Zebulon a bólogatóbiztos, L meg átaludta az egészet, így nem tudott tiltakozni, mikor bejelöltem, hogy beszél magyarul, pedig egy szót tud csak: "NEM!"

Na jó, tudja még, hogy:

- baba(babababbaba), 

- te [és közben mutat rám, haláli, pedig biztosan nem *úgy* gondolja]

- de(dedede)

- cici [ejtve: chichí]

- vau

- miau [ami néha egybefolyik a nem-mel]

És tud még lovacskalépteket utánozni (csettint a nyelvével), meg prüszkölni, a nyerítést még nekem kell szolgáltatni, ja, meg tud halacska hangot kiadni (tátog a szájával).  

 

Nagy nehezen elkészültem a munkával,

véééégre, elküldtem, leadtam, túl vagyok rajta. Juppppp-iiiii!

L. egyszerre három fogat növeszt, mert rájött, hogy le van maradva kicsit a kortársaihoz képest. De szerencsére ezt onnan tudom, hogy kentem az ínyét olyan zsibbasztó géllel, s éreztem, hogy szituáció van, kéremszépen, s nem onnan, hogy különösebben nyűgös lenne.

A házban 22 fok van, üzemel a fűtés, de csak akkor kapcsol be, ha 21 fok alá csökkenne a hőmérséklet - ezek szerint a szigetelés tényleg egész jó. 

A szomszéd, aki ha valamihez ért, akkor az ez, átvette az autót, most nála lesz legalább 2 hétig. Külvárosi lét autó nélkül. Kár, hogy nincs lovunk. Vissza a szomszédra: mondta Zebunak, hogy elengedi az önrészt, mire Zebu mondta, hogy szó sem lehet róla, mire szomszéd mondta, hogy márdehogynem, Zebu meg hogy szó sem lehet róla, és így tovább, szóval most nem tudom, melyikük lesz a konokabb. 

Előkert megszépült, kapott három növényt, rettenetesen kulturált lett, hála Zebu kemény munkájának. Már csak a kerítés az, ami gecironda, talán jövőre meg tudjuk csináltatni.

A kertben kész a kisház betonalapja, egy pesti banda jött, ámultak is rajta, hogy hogy az égbe talált rájuk Zebu (neten), én meg így utólag azon bámulok, hogy a fővárosból eljöttek Nyakasfalvára egy ilyen "kis" munkáért. Nagyon korrektek voltak, szépen dolgoztak, visszaadták a reményem az emberiségbe.  

Hívtunk villanyszerelőt, mert nem működött az egyik lámpa kint,

úgyhogy most egyik se működik. 

.

.

.

.

.

Na jó, csak 2,5 óra volt megcsinálnia, s végül sikerült. Nem véletlen, hogy előző tulaj nem szereltette fel azt a bizonyos lámpát, és az is tuti, hogy valami kókányolás volt (már megint). De most kis barátunk, aki már a V. ker'-ben is szépen villanyszerelt nekünk, megoldotta a problémát. A három beltéri lámpa felhelyezése már a jutalomjáték volt. Jattot bőven kapott, mert szépen dolgozik, megbízható (időben jön, szól ha mégse ér rá stb. - a mai világban ez is szempont), ráadásul még jófej is. 

Más: írnom kellene a tankönyfejezetet, a fele nagyjából megvan, de bakker, minden altatási "szünet" ezzel megy el, már nagyon unom. Arról nem is beszélve, hogy L nap közben fél órákat alszik csak, tehát olyan 2-3 x 20 percem van írni. Este meg már nincs hozzá agyam. Vasárnap kellett volna leadni, de szerencsére a "főni" is kétgyerekes anya, így megértő. Persze most is azzal kellene foglalkoznom, úgyhogy váltok is ablakot...  

Ezt most csak így itthagyom

 Az év: 2007. Nyuszifül=Liftes. 

"Ki akartam törölni az életemből, mintha sosem lett volna. Tényleg gyűlöltem, mert az könnyebb. Ösztönös öngyógyítás. Babot szedtem, s szőnyeget poroltam. Agresszív munkaterápia. Bevált. Mikor hazaértem, hidegvérrel töröltem iwiw-ről és msn-ről. Később jutott eszembe, hogy utóbbin nem tiltottam. Persze rám köszönt. Nincs veszve semmi: legjobb védekezés a támadás = bunkó voltam, veszekedést provokáltam, hisztiztem. De ő többre értékelte a barátságunkat annál, hogy így legyen vége, s megint legyőzött. Hát jó, legyen a Te akaratod szerint, s viselkedjünk felnőttek módjára: beszéljük meg.

M: Nyuszifül... egyszerűen nem normális, h sírógörcsöt kapok, ha látlak...

Nyuszifül: És akkor mit szeretnél? 

M: Nem tudom... Mert ha meg nem látlak, iszonyatosan hiányzol, akkor meg az a bajom. 

Ny: Értelek...  De nem felelhetek meg mindkettőnek...  Neked kell eldönteni… Én nagyon szeretlek, és tiszteletben fogom tartani. 

M: Szerintem most nekem kellene egy kis szünet...hogy ne lássalak. Nem tudom, mi lesz belőle, meddig bírom, de ez így nagyon nem jó. 

Ny: Rendben, ahogy gondolod. Ha ez a jó neked...akkor oké. 

M: Kincsem...szerinted nekem ez jó??? 

Ny: Gondolom ez sem, de ha ez ami célravezetőbb most...

M: Aham...És majd a buliban tegyek úgy, mintha nem vennélek észre? Úgyis megyek (nem (csak) miattad) 

Ny: Értem... hát a mostaniban nem leszek ott. 

M: Oks, ez így könnyít.

Ny:  :D 

M: Ne vigyorogj, te buzi :) … Jajj, annnyira szeretlek...:'( 

Ny: Én is. Te lotyó 

(...) 

M: Figyi... 

Ny: Egen? 

M: Most letiltalak, és töröllek... de ugye tudod, h szeretlek? 

Ny: Egen... 

M: Jó.

Ny: És meddig leszek így? 

M: Nem tudom... Amíg Mimóza fel nem lép, h megadja az msn címed :D Jajj, nem tudom...Annyiszor próbáltam már… 

Ny:  De fejből is tod sztem:) 

M:  Nem. Na jó, de. De addig gyorsan elfelejtem. 

Ny: :D Számom, megy fejből??:)

M:  Nem tudom, amúgy azt is töröltem. 

Ny:  :)  Jah tök jó:) 

M: Iwiw-ről és baráti körről is, ezeken se sértődj meg:)  Még vár rám, h töröljem a képgyűjteményem :'( 

Ny:  :)   Az egen... Te tod.

M: A pénteki után...:S Mikor 3 ember sem tudott lenyugtatni, és tesóm reggel azzal ébresztett, h mondjam meg, h ki bántott és megveri...:S 

Ny: Jön akkor ide? 

M: Nem, nem mondtam semmit, nyugi :D Nem uszítom rád, azért megölni nem akarlak :D 

Ny: Kedves...   :P 

M: Túl édes vagy ahhoz 

Ny:  :D   Bitter sweet. 

M: Meg szerény is :D 

Ny: Ühüm 

M:  Nah...Bazd már fel vmivel az agyam, úgy könnyebben tudnálak tiltani :) 

Ny: Amúgy át akartalak hívni, de innentől ez sem áll:)   :D 

M: Ok, ez egész jól kezdődik...mondj még ilyeneket. 

(...) 

M: Nah, szia 

Ny: Szia! … Meddig ?:) 

M: Nem tudom. Ameddig bírom. 

Ny: Oké:) Jó éjt! 

M: Szeretlek. 

Ny: Én is:) 

M: Szép álmokat. 

Ny: Neked is." 

Megj: amúgy nem vált be. 

Négy elültetett fa,

három apró fogacska. 

Ha már számok: Belekezdtem (újra) Máraitól az Egy polgár vallomásaiba, most talán tovább jutok, mint pár éve. Persze 3 oldal/nap tempóban sokáig fog tartani, de ezt inkább nem számolom ki. 

Van négy fánk,

ebből kettőt (díszcseresznye) már elültetett Zebu nővérem közreműködésével, s ma várható a másik kettő (gömbkőris) földbe helyezése. Kedden - ha az időjárás kegyes lesz - elkészül a betonalap a fészernek. Októberben talán fészer is lesz. 

Edit: íme a kis kawaii jappppán fűz:

Minden okés a házunk táján,

 a föld talán alakulgat, minden esetre az élet megjelent (gilik, katicák, gyomok), szóval természetanya teszi a dolgát. Meg a kalapács, amivel Zebu az agyagrögöket széttöri. Ami szerintem majdnemhogy felesleges munka, de amúgy tényleg nem bírná el a fűnyíró, plusz jó kis terápia Zebunak is. Már ha szomszéd I néni nem megy ki dumálni. Ha Zebu kimegy, persze I néni is kimegy, mert magányos és egyedül nincs óriási kerítéssel elkerítve (még). Az ember beszélget valamennyit, de azért minden egyes alkalommal nehéz, meg mi tényleg nagyon socially awkwardok vagyunk. 

L szépen üldögél, mászni tud, ha nagyon akar, de kúszni gyorsabb. Az álldogálásról nem bírom leszoktatni, mindenhova csimpaszkodik. Ügyesen eszeget, csipegeti a falatkákat és kanállal is próbálkozik. Oké, több kerül a földre, a ruhájára és a hajára, mint a szájába, de próbálkozik. Szépen lassan hízik, már 7400 gramm, de azért kikértem az újabb adag hízlaló tápot. 

Ja, és hogy kevésbé érezzem magam szaranyának, végre sikerült főznöm neki párszor. (Magunknak továbbra is menzás kaját rendelek, annyira pro még nem vagyok, és egyelőre anyagilag is jobban jövünk ki így. Nem vicc, mert a teljes adag kaját kétszerre esszük meg, így egyrészt van meleg vacsi, másrészt egy étkezés 600-700 Ft/főre jön ki.) 

Hogy azért ne érezzem magam jóanyának se, azért is teszek. Pl. mikor türelmetlen vagyok, meg nem szépen beszélek a gyerekekkel. Kórászt is csúnyán kitessékeltem egyik nap a gyerekszobából, mikor a nagy nehezen visszaaltatott L-hez odaugrott a kiságyba és felébresztette. Sose csinál amúgy ilyet, nem is értem, hogy találta ki. Azért nem kellett volna azt mondanom neki, hogy takarodjon, főleg nem indulattal. Persze azért jobban haragszom magamra, mikor L-lel vagyok türelmetlen/indulatos, mert nyilvánvaló, hogy mindig neki van "igaza", mármint jogosan sír/nyűgös valami miatt, nem hisztiből. Csak az a nyilvánvaló számomra nem mindig nyilvánvaló, és mire rájövök, hogy mi van, addigra az idegeim végére érek. (Hogyan lehet az idegek végére érni? Mindegy, már így marad, ha leírtam). 

Nővérem rendszeresen jár, persze most, hogy vége a nyárnak, már "csak" heti egyszer, ahogy anyum is. Pierrék viszont nem, mert bumburnyákok. Múltkor értetlenkedett Pierre, hogy a nagynénje miért nem megy hozzájuk soha, mikor itt vannak látogatóban Nyakasfalván. Hiszen egyértelmű, hogy szívesen látják őket, mutatnák meg nekik a kertet, házat stb. Erre kiderül, hogy azért nem szoktak átjönni Ben Eflekttel hozzánk, mert nem hívjuk őket külön. Anyám tyúkja! Azóta megbeszéltük velük, hogy ne kelljen már kérvényt benyújtani, hanem jöjjenek unokahúgozni, ha szeretnének. Főleg mivel egy utcával arrébb laknak...

Peti, neked meg egy nagy ölelést küldök így online.