2024. augusztus 8., csütörtök

"Ez milyen sajt?",

kérdezte Lujza. Mondtam neki, hogy az edami, amire lelkesen közölte: "Azt reszelve szeretem!" Nővérem majd leesett a székről, annyira röhögött. 


Pont előtte nap beszéltük Zebulonnal, mikor egyszerre többféle sajt is volt nyitva, s Lujza végigkóstolgatta és összehasonlította őket (melyik milyen állagú, mennyire fűszeres, milyen színű stb.), hogy nekünk gyerekkorunkban volt "a sajt", azaz a trappista, meg persze a Mackó (ami csak többé-kevésbé sajt), meg a lapka sajt, amit valami egzotikus luxusterméknek tekintettünk (és valljuk be, szintén nem a gasztronómia csúcsa). 


Nyilván örülök neki, hogy Lujzának megadhatjuk azt, hogy nem pizzafeltéten és zalai felvágotton kell felnőnie, ugyanakkor néha az is bennem van, hogy az, hogy Zebuval mi ennyire megbecsüljük a mindennapi betevő goudát és mozarellát, abból fakad, hogy gyerekkorunkban nem ismertük (nem volt rá pénz, meg nem is volt ennyire elterjedt). Maradt felnőttkorunkra felfedeznivaló, s rá se untunk. 


Az nyugtat, hogy Zebulonnal a konyhatudományunk még mindig nem a csúcskategóriát jelenti, elég hagyományos dolgokat szoktunk enni és készíteni, a vicc az, hogy Zebulon az, aki jobban szeret főzni, én kevésbé, mégis én szoktam kísérletezni (mikor hozzáférek a fakanálhoz). 


A legfrissebb ötletem a chia mag kipróbálása volt, mert bár tele van vele a net, de sosem volt bátorságom megvenni egy teljes csomaggal. Szerencsére sikert aratva ment át a próbán, Lujza szereti, pedig a legegyszerűbb "receptet" követtem: 2 ek chia mag, 2 dl tej, 1 cs vaníliás cukor (ez tegnap kimaradt, úgy is ehető) + 1 banán karikázva tálaláskor. Zebulon még nem kóstolta, de majd legközelebb nagyobb adagot csinálok, hogy neki is jusson, meg majd más ízvariációt is beújítok. Én, a konyhatündér.  

2 megjegyzés:

  1. Én nagyon szeretem a sajtot, (kivéve a pálpusztaikat) trappista, füstölt a favorit és anno sulis koromban nekünk sem volt mindig és úgy örültem, mikor anyum vett és pakolt a szendvicsbe.
    Ez a recept biztos tök fincsi. Bár még sosem ettem chia magot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes befektetni egy kisebb zacskóba, mert egy adaghoz elég 2-3 evőkanálnyi mag (és 2-3 dl tej/magtej), meg egy minimális édesítés, nem kell főzni, csak a hűtőbe tenni olyan fél napra vagy egy éjszakára. Én úgy jártam, hogy a tetején lévő magocskák kicsit szárazak maradtak, ezért érdemes átkeverni néha - mondjuk csak ezért ne kelj fel éjszaka. ^^'

      Törlés