2024. február 21., szerda

Pickwick nr 4: welk vak zou je willen geven als je leraar was?

Milyen tantárgyat tanítanál, ha tanár lennél?


Ez külön vicces így, hogy nincs pedagógus végzettségem, ennek ellenére tanítok. Jó, ez az elefántcsonttoronyban nem ritka, bár nem szerencsés: néha az az érzésem, hogy az egyetemisták nagykorú kisgyerekek, szóval jó lenne tanítás-módszertanilag is felvérteződve lenni.


Kicsiket (mármint igazi kiskorú kisgyerekeket, azaz alsósokat) nem hiszem, hogy jól tudnék tanítani, ez az egy éves tanító szakos pályafutásom alatt nyilvánvalóvá vált számomra (úgy is, hogy az ének-zene és a matematika szakra is rá akartak beszélni a tanáraim a már meglévő szakpárom mellett). 


Középiskolában társadalomismeretet szívesen tanítanék, meg irodalmat, de törit már nem (mert én normális töri helyett társadalomismeretet nyomnék minden történelmi korszaknál, ahogyan azt velem is tette a középiskolai töritanárom, ami sajátos látásmódot fejleszt ki, de az érettségin nem feltétlenül segít) 


A toronyban meg eléggé szeretem azt a tárgyat, amit épp tanítok, most legyen elég róla annyit tudni, hogy a gyakorlathoz van több köze, mint az elmélethez. Ami vicces, mert amúgy hallgatóként az elméleti tárgyakat imádtam, s amit most tanítok, ahhoz öt felsőoktatási évem alatt semmi, azaz SEMMI affinitásom nem fejlődött ki. Csak később, a PhD kényszere miatt. Viszont mivel kábé mindent magamtól kellett megértenem vele kapcsolatban (jó, az egyetemi alapok megvoltak, nem a semmiről indultam, de azért kicsit mégis), szóval szerintem ezért van, hogy jól tudom magyarázni. Jó évről évre visszahallani, hogy szerették a kurzusomat, meg végre megértették, meg merik gyakorlatban önállóan alkalmazni, amit tanítottam.    


De tudjátok: aki nem tudja, az tanítja. {Hisztérikus nevetés, ami egyre halkul, majd sírásba megy át}

2 megjegyzés:

  1. Biztos klassz tanár vagy. Szerintem a pedagógus pálya nehéz. A mai világban gyerekeket és felnőtteket sem egyszerű oktatni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Amit szeretek, azt nyilván könnyű is tanítani. A pedagógus pálya pedig baromi nehéz...

      Törlés