Az utolsó ilyen, aztán lecuppanok a témáról:

Jövünk fel a lifttel sétából, beszáll egyik kedvenc szomszéd. Örvendezik, h végre pocakon kívül is látja már L-t, majd:

- A takaró alapján kisfiú. 

- Kislány. A takaró az csak egy csel!

Mondjuk legalább röhögött (nem véletlenül az egyik kedvenc). 

Felső szomszéd is látta ma, ő emlékezett, hogy kislány, teljesen odáig volt, hogy milyen szép. (Tényleg az.) Állítja, hogy nem hallja sírni. Nagyon udvarias szomszédaink vannak. Feltette a szokásos viccesen indiszkrét kérdéseket is (jó baba-e, van-e tejem stb.), mondjuk ezekkel úgy vagyok, hogy ha valaki ezeken kiborul*, akkor ne álljon szoba senkivel.

* a napokban olvastam egy cikkel erről, h miket ne kérdezz egy kismamától/ kisgyerekestől. Kissé hópihés lelkű ember írhatta, mondom én, az introvertált. 

L-t fiúnak nézték.

Így jár az a szülő, aki nem ragaszkodik a gendernormatív öltöztetéshez. 

Mondjuk fehér alapon kék oroszlánok miért ne díszíthetnék egy lányka tipegőjét? 

L-nek egyébként sem áll jól a pink, meg a piros. Halványbarack még elmegy, de az ő színe a fehér, abban a legcukibb. Meg majd a sárga: már látom magam előtt halványcitrom ruhácskában. {Álmodozó üzemmód}

Ám mivel kaptunk három felől is egy rakat ruhát, így elsősorban azokból gazdálkodunk. És ha abból is kifogyunk, mert a méretben passzoló bodyval Dunát lehet rekeszteni, de a tipegő pont kevés, és venni kell, és az apja elszalad a boltba, és mustár alapon dínósat vesz, akkor L-nek olyanja lesz. Nem mellesleg: baromi vagány a dinoszauruszos ruhájában. Ha meg a másodunokatesóktól fiús ruhákat örökölt, így járt.

Az is igaz, hogy ma meg pont tetőtől talpig rózsaszínben volt. Az apja válogatta össze ezeket a ruhadarabokat is, mert a fürdetést mindig Zebulon készíti be, míg én szoptatok, így a tiszta body-zokni-tipegő kombináció az ő ízlését tükrözi.

Szóval ellensúlyozzuk időnként >kifejezetten< csajos napokkal a kevésbé csajosakat.

Bár, van egy olyan sejtésem, hogy L. ezt mind magasról le…

No, ennyit a divatról. 

Egy embernek több sapkája is van,

több szerepe, több identitása. Gyerek, feleség, anya, testvér. Tudományos ember, filmkedvelő, futni szerető (de lustaságból nem szokó). Konzervatív liberális. Református. Európai, magyar. És még több is, nem sorolom.

Néha ezek között az identitások között lehetnek ellentmondások, értékütközések. Ugyanazt a jelenséget más sapkát viselve máshogy lát az ember. Egy ilyen témáról lesz szó: a szivárványról.

Nem friss téma, de most jutottam el odáig, hogy elkezdjem leírni róla a véleményem. Így is több részletben sikerült,s kissé kuszán, de íme: 

Mint írtam, nem friss téma: őszi. A szeptemberi iskola és óvodakezdéssel egy időben olvastam több helyen szülői beszámolókat arról, hogy a szivárvány tabutéma lett. Csoportokat neveztek át, ovis jelet cseréltek le, dekorációs elemek tűntek el.

Azt gondolom, mindenki, akinek van meleg rokona, barátja és/vagy szimplán racionálisan gondolkodó, jóérzésű ember, az elborzad ettől. Az "ettől" alatt a melegek pedofíliával való összemosását, az LMBTQ emberek ellenségként való beállítását, az örökbefogadás ellehetetlenítését értem. 

De ha sapkát váltok, és anyaként vagy keresztyénként nézek erre az egészre, akkor dühös leszek. Nagyon. 

Mert az egésztől olyan érzésem van, mintha a szivárvány sokféle értelmezése közül az egyik győzedelmeskedne a többi felett. Mégpedig az LMBTQ szimbólum. Nem azért, mert azok a mocskos buzik agresszívan elvennék a szivárványt, mint jelképet. Hanem mert ti, szülők, pedagógusok és a keresztények lemondanak róla. 

Ti komolyan odaadjátok a szivárványt? Ez komoly? Azt a szivárványt, ami az egyik legkedvesebb eleme a gyerekrajzoknak? Emlékszem, én is imádtam szivárványt rajzolni, ahogy a többi gyerek is. Mitől féltek? Hogy leszbikus lesz az ötéves kislány, akinek szivárvány mosolyog a zokniján? A csillámpónik is vessék ki maguk közül a szivárványosat? Mi lesz a következő lépés? Az óvónéni sarokba állítja azt, aki kettőnél több színt használ? Az iskolaigazgató figyelmeztetést ad egy szivárványos hajgumiért?    

Már évekkel ezelőtt is frászt kaptam attól a hírtől, hogy valamelyik ovi/suli kerítését újra kellett festeni, mert egy helyi agyhalott jobbikosnak nem tetszett a színválasztás. Mert szivárványos volt. Basszus! Nem jut eszetekbe, hogy a kisgyerek számára a szivárvány az elsősorban egy vidám természeti jelenség? Másodsorban egy vidám természeti jelenség. És harmadsorban - ha hívő szülők gyereke - vallási szimbólum, Isten embereknek tett ígérete. De alapvetően... egy vidám természeti jelenség.

Erre most sorban nevezitek át az óvodai csoportokat, mintha a szivárvány valami lepra lenne? Komoly? Ennyire könnyen adjátok magatokat? 

Ha holnap kitalálják a travik, hogy mostantól az ő jelképük a hal, akkor azt is odadobjátok nekik? Lecsiszoljátok az összes templomi faragványt, amin hal szerepel? Betiltjátok a horgászatot? Enni is csak a libernyákok mernek majd halat? 

Milyen több ezer éves szimbólumot kukáztok még? Nem fogjátok fel, hogy ez pont az általatok annyira rettegett LMBTQ-lobbi győzelme? 

Szánalmasak vagytok. 

Követelem vissza a szivárványt! 

És nem az LMBTQ mozgalomtól kell elvenni. Köszönik, nekik megvan a sajátjuk. Nekem a vidám gyerekrajzok szivárványa kell. A WWJD karkötők szivárványa. Mert arról mi, szülők, pedagógusok, keresztények tehetünk, ha a szivárványról csak egy dolog jut eszébe az embereknek. A mi dolgunk, hogy ne csak LMBTQ szimbólum legyen, hanem maradjon a gyerekek birodalmának is a része, vagy a vallási jelképek része is. 

Vagy maradjon csupán csak egy vidám, ideológiamentes természeti jelenség. 

36 éves

leszek idén. 

(Basszus, Máté!)

Elolvastam

az Ahol a folyami rákok élnek c. regényt Delia Owenstől. Még tavaly előtt vettem nővéremnek karácsonyra, akkoriban nagyon felkapott volt, hozzám most jutott el fizikailag a könyv. 

Nem rossz, egynek érdekes volt, de pl amit sokan dicsérnek, mégpedig, hogy a könyvet olvasva megjött a kedvük a lápvidékhez, nos, nálam ez nem működött. Viszont azt sajnálom, hogy nem voltak illusztrációk. Lehetett volna a főszereplő, Kay által gyűjtött madártollakról, kagylókról, növényekről néhány kép. Akár olyan stílusban, ahogy - bocsi, kisebb spoiler - Kay elkezdi lefesteni őket.

Irodalmilag közepes szöveg volt: nem fájt olvasni, de a történet volt a hangsúlyos, nem a stílus. 

A krimi-szál szerintem gyengébb volt, mint Kay felnövés-története, de a csavar működött. Még ha elég visszássá is tette visszatekintve a cselekményeket. 

Ahogy most gondolkozom, hogy mi tetszett es mi nem, azért sok dolog inkább nem. :) 

De olvasni jól esett, esténként az a 10-30 perc, mikor mennyi, nagyon kellett. 

Vár még rám  Vonneguttól Az ötös számú vágóhíd, meg Samarago Embermása, aztán be kell izzítani az apu könyvtárat. 

Én is köszönöm azt a kis kiegészítést,

Peti, hajlamos az ember egyből rosszra gondolni. 

(Mint mikor a telefonban mondják a rokonok, hogy azért nem telefonáltak pár napig, mert >nem volt semmi baj.<)  

A blogcsend oka is sokszor valami nagy baj. Vagy pedig csak annyi történik, hogy a szürkésrózsaszín szerelmes hétköznapok eseményei nem kívánkoznak a képernyőre. Örülök, ha az utóbbi. :) 

[A kommentelés technikai akadályával még mindig küzdök…]

Mióta nincs életem,

vagyis az életem erőteljesen alárendelődik L igényeinek, azóta rákaptam a zugblogolvasásra. Erőteljesen. Egoblogokat, mivel az a kedvenc műfajom. Lehetőleg tejesen anonim bloggerektől.

Régen (tényleg régen, olyan 15-20 éve) is sok blogot olvastam, de ahogyan a való életben, úgy a blogszférában is egy sajátos szivárvány színű buborék vett körül, szóval valahogy az rögzült bennem, hogy az átlag blogger huszonéves meleg srác. Női blogokat vagy kettőt-hármat olvastam (vonal alatt majd felett K, Kékleány, Leendő szociális munkás).

Most viszont a női vonal az erősebb, persze azért, mert egy ilyen buborékba kerültem bele. Válogatás nélkül kezdtem el könyvjelzőzni az elsőre nem visszataszító blogokat. Ha rátaláltam egyre, végignéztem a linkfalat és/vagy a kommentszekciót, aztán ment a könyvjelző, újabb kommentelők vagy a követők listája…

Szóval van most itten kérem mindenféle élethelyzet és korosztály, szendvicsgeneráció, külföldön élő kisgyerekes, fiatal szingli lány ésatöbbi. Aztán akiknek megfog a stílusa, azoknál maradok. Igazán jó kikapcsolódás, miközben L rajtam alszik (még mindig testen tud a legjobban aludni, így napi legalább egyszer mellkason van, hogy ne csak 30 percet szundizzon, hanem pihenjen rendesen). 

Most azzal szórakozom, hogy szinkronba hozzam a telóm könyvjelzőit a blogom RSS feedjével. A telóm kezdi feldobni a talpát, így fontos lementeni a linkeket. 

Tudom már, miért olyan groteszk

számomra, ha valaki a (pár éves) gyerekét a féjszbúkon köszönti fel: mert az baromira nem a gyereknek, se nem a gyerekről szól, hanem arról, hogy milyen jó szülő az illető, mekkora tortát, ajándékot vett stb. 

Gáz.

Na, a sok kiságyazásnak

persze rövid alvások, nyűgösség és egy kiadós anyánalvás lett a vége. Nem baj, még nincs hat kiló. Idővel ez is egyre jobb lesz. 

L a kiságyban alszik.

Ennyi a mai hír.