2023. október 13., péntek

A bölcsis beiratkozáskor meg kellett adni a munkahelyet,

beosztást, s persze az igazgató "néni" kérdezte, hogy miket csinálunk, szeretem-e. Mondtam, hogy adatokat hegeszünk nyolc órában, mire ő felsóhajtott, hogy jajj, az mennyire száraz munka lehet. 

Én meg, kedves olvasóim, arra jöttem rá, hogy bármennyire is száraz (mások számára), én ezt imádom csinálni. Most kellett gyorsan egy táblázatot "megszövegeznem", és olyan adrenalin-löketet adott, hogy ihaj, meg csuhaj. 

Mondjuk a jókedvhez hozzájárul, hogy ma itthonról tolom a szekeret. Lujza a bölcsiben gyógyul (folyik kicsit az orra, de szerencsére beveszik így is), Zebulon a szomszéd szobában pötyög, délután megyünk anyumnak ajándékot szerezni, és a maradék ruhapénzemet elkölteni. 

Ahogy Lujza mondaná: Hurrá-hurrá!  

2 megjegyzés:

  1. Tök jó, hogy ha szereted, amit csinálsz:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, mázli. Volt előtte elég béna munkaköröm, úgyhogy pláne tudom értékelni.

      Törlés