2023. július 4., kedd

Kezdene visszaszippantani az elefántcsont torony,

szóval millió egy dolgom lenne, de Zebu meg most tudott jól szabit kivenni, úgy voltam vele, csapassuk, úgyis egy napos (=fél napos) kirándulásokat terveztünk, altatások után fogok tudni dolgozni (ahogyan eddig is tettem). Aztán jött az “élet”:

Először úgy tűnt, egész héten esni fog, aztán Lujza belázasodott, majd a frissen műszaki vizsgáztatott és éves szervizelt autó dobta fel a talpát.  

Eső eddig nem sok volt.

Lujza nem lázas, viszont folyik az orra és köhög, ami miatt nem tud aludni, állandóan mellette kell ülni, ami miatt se dolgozni, se pihenni nem tudok. (+ nyilván én is beteg vagyok, csöpög az orrom, faj a torkom és a fejem - biztos szegény kis Lujzám is így van)

Autót Zebu rámenősségének köszönhetően 2 órán beül megjavították, kellett is ma, mikor a dokihoz vittük Lujzát.

Azt még leírom, hogy annyira cuki volt a dokinál. Indulás előtt eljátszottuk Huba macival és Szamanta babával a vizsgálatokat: a fülesem volt a fonendoszkóp vagy mi, Huba nagyokat sóhajtott, Szamanta szófogadóan nyitotta a száját. Aztán Lujza mindezt éles helyzetben annyira ügyesen alkalmazta, hogy ő is sóhajtozott és szépen nyitotta a száját. (Minden okés vele, átlagos megfázás) 


Viszont Lujza még nem százas, én meg rohadt fáradt vagyok (meg beteg), dolgoznom kellene (olyan munkát, ami ráadásul ugye 0 Ft bevételt hoz, üdv az akadémia világában), és ugye ugrott a kikapcsolódás, csak hogy valami még pluszban frusztráljon.

Gürrrr.  

6 megjegyzés:

  1. Nézd a dolgok jó oldalát, a nyári nátha hamar elmúlik. Jobbulást mindkettőtöknek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, most meg az ürömben az örömöt keresi! :D

      Törlés
    2. :D Ha sznob lennék most azt írnám: adversae rerum undae azaz a sors változó árja. Az "árja" itt nem azt jelenti, mint a náciknál. :) Mivel azonban nem vagyok sznob, így csak azt írom: minden és mindenki változó, én is. :)

      Törlés
    3. Csak nem bírom megállni: "ha sznob lennék..." [olvassa Médea és kajánul vigyorog].

      Gonoszkodok már kicsit, ne csupán a szúnyogok szívják a véred. :P

      Törlés