van, hogy reggel nyolckor már veri az ajtót, és kiabálja, hogy "KI!", aztán kilenc óra körül, mikor még a szobában játszunk, mondogatja, hogy "jácci... nem-nem!", utalva arra, hogy tudja, még nincs itt az idő. (Tíz körül szoktunk indulni.)
Én is bírom a játszóteret, mert általában vannak mások is, és mindig érdekes (vicces, megdöbbentő, elszomorító) nézegetni más embereket. Nyilván lettek már ki játszis pajtik, ami azt jelenti, hogy a szülők szimpatikusnak tartják egymást és engedik csordába tömörülni a kölköket. Van Lujzának két-három délelőtti kis barátja, meg néhány délutáni, mind idősebbek, ám a délelőttiek csak max fél évvel, a délutániak már akár egy évvel is. Lujzát ez nem hozza zavarba, s simán "lebabáz" általános iskolásokat is - most próbálom tanítani neki a kislány, lány, kisfiú, fiú koncepciót, egyelőre hasztalan: valaki vagy baba, vagy néni. (A bácsi szót még nem tudja mondani.)
No, és ma történt, hogy megjelent az egyik kamasz srác, akit a szőke hajáról már megjegyeztem, meg arról, hogy múltkorában a többi srác (aka "a biciklis banda") szívta a vérét, hogy mutasson képet az új barátnőjéről, de nem volt hajlandó, hiába kóstolgatták agyba-főbe. Erre ma leült, várt, jött a leányzó is, legnagyobb megelégedésemre egy nagyon csinos és szép lány. Tök cukik voltak, Lujza persze báááámulta őket, igyekeztem elterelgetni a közelből, némi privát teret hagyva a szerelmeseknek. Nem sokra rá megjelentek a bicajosok, érezhető volt a feszültség, a pár inkább le is lépett. Nade! A srácok teljesen ki voltak akadva, hogy "az a gorilla" hogy szedett össze egy ilyen jó csajt. Meg biztos órabért fizet neki.
Legszívesebben megráztam volna a koshadt kis kamasz vállukat, hogy "Hello, nézzetek tükörbe, mielőtt legorilláztok mást!" Nyilván az irigység beszélt belőlük, de megdöbbentő, hogy a kamaszok mennyire idióták és szemellenzősök tudnak lenni, meg mennyire ferdén látnak dolgokat. Az irigyelt srác amúgy - ízlés ide vagy oda - jóképű, és ez most hülyén fog hangozni, de megfigyelésem szerint "intelligensen" ült, nem tudom ezt jobban kifejezni, valahogy áradt belőle az értelmesség. Ők meg képesek videóra venni, ha elhalad egy középkategóriásnál picit is drágább autó a játszótér utcájában, és teljes meggyőződéssel olyanokat mondani, hogy "aztaaaa milyen jó verda*, geccciii!"
Igazából persze szórakoztat az egész, remélhetően majd kinövik, de néha sajnálom Lujzát, hogy neki is ebbe kell majd belenőnie. Szerintem az én kilencvenes évekbeli gyerekkorom sokkal egyszerűbb volt. Azt is remélem, hogy majd talál magának egy "intelligensen ülő" srácot, aki nem hajlandó képeket mutogatni róla, még akkor sem, ha szétszedi miatta a falka.
* lehet nem a verda szót használták, tök mind1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése