végigtoltuk a White Lotus 2. évadát, ami szerintem még jobb is, mint az első, illetve Severance (Különválás) című sorozatot is, ami rettenet érdekes alaphelyzetből indul ki: van egy munkahely, ahol a dolgozók vállalják, hogy az agyukat kettéválasztják egy műtét során, s mikor belépnek a munkahelyükre (speciális lifttel), akkor egyszerűen elfelejtenek mindent, ami "kint" történik, s viszont: a magánéletükben semmit sem tudnak a munkájukról. Az egész történet ott kezdődik, hogy új kolléga érkezik teljesen "üres aggyal", emlékek nélkül, aki az első munkanapján még a saját nevét se tudja, s nem igazán érti, hogy a kinti személyisége (az "outie"-ja) hogy volt képes ilyet tenni. A benti három öreg motoros próbál segíteni neki beilleszkedni, több-kevesebb (nyilván kevesebb) sikerrel.
Persze sorra derülnek ki furcsaságok, hogy jó kis rejtélyes sci-fi vonal is legyen, de az egésznek van egy nagyon cuki humora is. A színészek nagyon jók, persze nagy nevek is vannak (John Turturro, Patricia Arquette, Christopher Walken), de például nekem Tramell Tillman neve semmit se mondott, pedig zseniálisan hozta a karakterét, ellopva a showt. És az opening! Az az opening!
Pedig a White Lotus openingje se semmi. Milyen könnyed, pedig rettenet nyomasztó tudott lenni, s én rettenetesen élveztem a nyomasztását.
Ezek Netflixes sorozatok?
VálaszTörlésSajnos nem, mi is a torrent tékából kölcsönöztük ki. (Volt HBO és Amazon előfizetésünk is, most csak Netflix van.)
VálaszTörlés(Medea)
Köszi szépen az infót. Érdekesnek tűnik a Különválás.
Törlés