A fényképalbum-nézegetés

rendszeres napi (többszöri…) program, mondogatjuk a családtagokat, meg próbálok értelmes kis történeteket kerekíteni egy-egy fotó köré. Lujza meg rábök arra, akinek a neve érdekli, de van, hogy én kérdezem tőle, hol van dédi/apa/nagyi/mama/Pierre stb, és ő meg mutatja. Cuki. 

Úgy szokta jelezni, hogy albumozni szeretne, hogy leül a szekrény elé, ahol tartjuk, hozza magával a “rücskös” (szenzoros) labdát, és kitartóan mondja, hogy “labda-labda”. Ugyanis mindkét kis albumban van labdás kép - az egyiken egy kutyusnak van olyan rücskös labdája, mint neki - ezeket is imádja kikeresgetni. 

No, s miközben nézegetjük a képeket, mindig realizálom magamban, hogy 1) tök jó életem volt eddig 2) jó régóta együtt vagyunk Zebulonnal és jó sok helyen jártunk együtt 3) nem is vagyok (voltam) olyan ronda. 

No, megyek is vissza “ügyeletbe”, mert Lujza befejezte a képnézegetést az apjával.

A szokásos útvonal a játszi felé

egy hotel mellett halad el, aminek a parkolója, sőt az előtte levő utca is te volt autókkal. Kombik, kisteherautók, meg olyan klasszik “vállalkozó” kocsik. Full tele, ilyen sosem szokott lenni. Gondoltam, biztos valami kis konferenciát szerveztek oda. 

Nézegetem a feliratokat: klíma, klímaszerelő, klímajavítás, gáz- és klíma stb.

Értitek.

3

2

1

Klímakonferencia 

Annyi mindent írnék,

de nem teszem, bár nyilván megvan a saját véleményem a dolgokról, mármint azokról a morzsákról, amiket olvastam. 

Szívesen össze is puszilgatnálak, hátha jobb kedvre derítene, vagy legalább kellően kizökkentene-meghökkentene (engem biztosan, nem vagyok puszilkodós fajta, mégis egyből ez jutott eszembe, hogy mennyire rád férne, igaz, nem tőlem kapva).

Mindegy is, ennyit se kellene írnom, de már nyomok is a közzétételre. Címke beállítva. 

Reggelente Lujza

hihetetlen cuki és energikus módon szokott ébredni: felül, majd közli, hogy “Na!”, ami azt jelenti, hogy indulhat a nap, majd már mászik is le az ágyról egy hangos abababapappaa (=apa!) csujjogtatás közepette. Így esélyem sincs végiggondolni, milyen álomból ébredtem fel. 

Szóval ma, mikor Pierre és BenEflekt épp nálunk nagybácsiskodtak, vagy fél percig röhögtem, mire el tudtam mondani Pierrnek, hogy álmomban vadul próbáltam megakadályozni, hogy Tom Daley vele csalja meg a férjét. 

Pierre röhögve megjegyezte, hogy igazán megtisztelő az álmombeli Tom Daley-től, hogy őt nézte ki magának. Szegény BenEflekt meg megszeppenve nézett ki a fejéből, hogy mi van?! (Nem mintha bármi félnivalója lenne: Pierre-ről lehetne mintázni a monogámia és hűség szobrát.) 

Lujza velük is rettenet aranyos volt, bemutatta az új szuperképességeit (kanalazás, új szavak, bújócska, tánc), a fiúk persze ájuldoztak, milyen ügyes.

Tényleg az, basszus, elfogult vagyok, de mikor megyünk az állatkertbe, és mondja, hogy páá a pávára, meg próbálja mondani a tigris és pingvin szavakat, az baromi büszke érzéssel tölt el. Azt már megszoktam, hogy a bagolyra huhog, a lámát meglátva pedig közli, hogy láma. 

A nők igenis képesek

állva pisilni. Csak célozni nem tudunk. (Halk megjegyzés: sok férfi sem.) 

Lujza becsületére szóljon, hogy 15 hónapos lányka létére egész ügyesen [hugyozta] pipikélte telibe a mérleget*, amit mi meghatottsággal vegyes tehetetlenséggel és belenyugvással fűszerezett büszkeséggel néztünk végig. 

*Nem, még mindig nincs 10 kiló. De továbbra is jókedvű és egyedül (!) kanalazza a kis kásáit, ez a lényeg. 

Az a jó az új műzliben,

akartam kezdeni a mondatot, de semmi jó nincs benne, a markát inkább nem írom le, mindenki tudja melyik a legtipikusabb magyar műzli, nekem a kedvencem volt az áfonyás, Zebulonnak a meggyes, de most már ezek is édesítőszeresek, ami szerintem legalább olyan káros, csak nincs még róla annyi kutatás, na meg csak simán béna az ízük, ugyanúgy, mint az összes szörpnek, amit “zamatos” meg “diab” címszavak alatt adnak el, blöahhh mind, minden esetre a cukormentes műzlim elropogtatása után igen jól esett a kacsazsíros kenyérvég elfogyasztása igényesen és elegánsan a mosogató felé hajolva este fél tízkor. 

A babám babája babázik. Első felvonás.

 

(Igen, ilyen vékony az alkarom)

Szóval, az MSN-nosztalgia.

Egyrészt találtam régi archivált beszélgetéseket, az egyiknek volt a részlete a "wéemes" kutyás, amit be is másoltam pár hónapja, de a Zebulonos első beszélgetések is igen mókásak, lehet abból is vágok be pár részt majd. Vicces visszaolvasgatni, hogy hogyan indult a kapcsolatunk. 

Másrészt redditen is téma volt egyszer régen az MSN, hogy mekkora jó program volt, és persze előjött, hogy vajon miért volt jobb (másabb), mint a mai okos telefonos üzenetküldő alkalmazások. 

Az egyik - szerintem - legfontosabb jellemzője a jelenidejűség. Ami persze hátrány is, erről kicsit később írok. De előny annyiban, hogy tudod, a másik is a gép előtt ül, így lehettek (voltak) előre megbeszélt online randik, meg persze annak is megvolt a varázsa, mikor izgatottan vártunk órákon át, hogy a másik mikor jelenik meg. Emlékszem, volt több alkalom is, mikor egy sráccal az élőben menő Eurovíziós dalokat tárgyaltuk meg, kinek melyik tetszik, melyik nem, kinek szurkolunk. 

Az is jó volt benne, hogy egy kis híd volt az anonim és a névvel-arccal vállalt kommunikáció között. Sok online ismerősöm lett így, köztük nagyon sok blogger, akikkel először kommenteltünk egymás blogján, aztán MSN-eztünk, aztán bejelöltük egymást iWiW-en (!), később átvándoroltunk face-re, instára. De olyan is akadt, akit MNS-en keresztül "mutattak be". Meg persze akadt, akit chat-ről szedtem össze, s hogy legyen folytatása a beszélgetésnek, címet cseréltünk. 

Jó volt váltogatni a képeket, meg kiírta, épp milyen zenét hallgatunk (winampon!), meg volt egy csomó béna emotikon, én úgy állítottam be, hogy az iigen egy bólogató fej legyen, ez mai napig megvan, a :$ pedig a pirulós arc volt, többre nem emlékszem, pedig akkor fejből nyomtam a fejeket (hehehe). Vicces volt bökdösni egymást, akkor a másik ablaka rezegni kezdett és pittyogott. 

Izgalmas volt várni, hogy végre fellépjen az, akire annyira vártunk, de persze ez is volt nagyon rossz a jelenidejűségben: ha más volt a napirend, más volt a program, hiába vártad, hogy aktív legyen a neve a listában az illetőnek. 

Nem is tudom, miért jutott ez az egész eszembe, az eredeti posztot már jó régen elkezdtem írni, nem tudom, híva akartam kilyukadni. Lehet oda, hogy nosztalgia ide vagy oda, most tuti nem lenne idom rá, meg amúgy is kivel chatelnék. Plusz, ami a Messenger és társai vs MSN különbség, az pont az, hogy nem kell egy időben a gép előtt lenni (pedig a tabletek és okos telefonos korában jóval többet és könnyebben  vagyunk képernyő előtt), de ennek is meg van a maga varázsa, ha talál megfelelő “partnert” hozzá az illető. Imádom, hogy Pierre kedvenc* exével (blognevét már megint nem tudom) hónapok óta üzengetünk egymásnak, van, hogy napokig semmi, de teljesen olyan ez köztünk, mint egy átlag beszélgetés, onnan folytatjuk hosszabb csend után is, ahol abbahagytuk.

Tíz óra, kötelező alvás, mert bújik Lujza őrlője. 

*nekem a kedvencem, nem Pierrnek.