rendszeres napi (többszöri…) program, mondogatjuk a családtagokat, meg próbálok értelmes kis történeteket kerekíteni egy-egy fotó köré. Lujza meg rábök arra, akinek a neve érdekli, de van, hogy én kérdezem tőle, hol van dédi/apa/nagyi/mama/Pierre stb, és ő meg mutatja. Cuki.
Úgy szokta jelezni, hogy albumozni szeretne, hogy leül a szekrény elé, ahol tartjuk, hozza magával a “rücskös” (szenzoros) labdát, és kitartóan mondja, hogy “labda-labda”. Ugyanis mindkét kis albumban van labdás kép - az egyiken egy kutyusnak van olyan rücskös labdája, mint neki - ezeket is imádja kikeresgetni.
No, s miközben nézegetjük a képeket, mindig realizálom magamban, hogy 1) tök jó életem volt eddig 2) jó régóta együtt vagyunk Zebulonnal és jó sok helyen jártunk együtt 3) nem is vagyok (voltam) olyan ronda.
No, megyek is vissza “ügyeletbe”, mert Lujza befejezte a képnézegetést az apjával.
Én is szeretek fotóalbumokat nézegetni, jó dolog a nosztalgia.
VálaszTörlésIgen, pláne ha van közben egy kis ráeszmélés is arra, hogy amin anno görcsöltem, nem is volt valós félelem. Már csak tanulni kellene belőle.
VálaszTörlés