vetkőző típus, persze tesi órák és táborok miatt nyilván öltöztünk egymás előtt a lányokkal, meg maximum ha vásárolni mentünk (na, mondjuk ez a középiskolás évek végén jött szóba).
Aztán fiúbarátokkal megint egy érdekes helyzet, simán volt, hogy gyülekezeti táborban a srácok a szobában voltak, mikor átvettük a fürdőruhát, de mondjuk egyrészt a takaró sokat takar :) másrészt ők tisztességesen a fal fele fordultak és tudtuk, hogy nem leskelődnek. (Ez az ún. bizalom.) De ez meglehetősen ritkán fordult elő: egyszer.
És akkor vannak a meleg srácok, na, ezt is hallgattam eleget, hogy jajj, hát előttük meztelenre is lehet vetkőzni, milyen jó. Sosem értettem. Miért vetkőznék meztelenre bármelyik barátom előtt? Mit számít az, hogy az adott srác meleg? Sosem volt ilyen helyzet, még Krisztiánnal sem. Jó, mondjuk ő gátlástalanul bejött az öltözőfülkébe, mikor melltartót próbáltam, hogy készen vagyok-e már. Meg én is beültem a fürdőszobába csevegni vele, miközben fürdött (zuhanyfüggöny mindent takart), de fordítva pl nem történt meg soha, mármint hogy ő ült volna a hokedlin a kád előtt én meg a kádban, engem zavart is volna ez a helyzet. Szóval a szemérmesség még vele is megvolt.
Ez csak azért jutott eszembe, mert miközben a cickómat elővéve egy kiskanálba próbálok tejet fejni, hogy belecsöpögtetve a gyógyszert beadhassuk L-nek, akkor valahogyan >mégis< jobb, hogy Pierre egy BenEflektet hoz magával bébiszitterkedni*, s nem egy JennyferLopezt.
* és tényleg képes voltam leírni ezt a szót így!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése