A homlokom is

úgy kezd kinézni mint egy kamaszfiúnak. 

Zsinórban egymás után

kétszer álmodtam középiskolai osztálytársakkal, akikkel nem is voltam igazán jóban. WTF? 

- Amúgy erről jut eszembe,

hogy nagyrészt neked köszönhetem a kapcsolatomat. Nem tudom, emlékszel-e, amikor anno nálam jártál és akkor volt az az időszak, amikor D. csapta a szelet, de én hezitáltam mert nem igazán volt az esetem. És te mondtad, hogy nálatok Zebulonnal ugyanez volt, hogy nem a tipikus eseted volt, de mégis bele szerelmesedtél. És ezen felbuzdulva gondoltam, adok neki egy esélyt. Erre nesze neki, majdnem hét éves kapcsolat.

- Ennek amúgy azért örülök különösen, mert Pierre is miattam volt. Valahogy jóvá kellett tennem.

- Az miért miattad volt? Az az én balgaságom volt, fiatal és naiv voltam, nem lehet a te számládra írni. Vagy anno te beszélted őt rá? Erre már nem emlékszem

- Csak egy ártatlan “de jó segge van annak az eladósrácnak” megjegyzés volt. Fene gondolta, hogy megkeres és megtalál téged társkeresőn. De örülök neki, hogy megismertelek, még ha ilyen vargabetűvel is.

Chateltem ma Tintinnel, Pierre exével. A kedvencem az expasijai közül. (Az egyetlen, akinek Pierre törte össze a szívet és nem fordítva.) Leesett neki, hogy lebabáztunk és érdeklődött. Imádom a srácot, annyi pozitivitás és öröm árad belőle, hogy egy kis online beszélgetés is feltöltött energiával. Ő meg a L-ről küldött videón vigyorgott (utólag vettem észre, hogy sikerült pont egy olyat elküldeni, amin belógva látszik Pierre is…). Jó lenne találkozni vele valamikor, de nem fogunk. Mert hol él?

Spanyolországban. A spanyol férjével. És sajnálom, hogy olyan messze került, de örülök, hogy volt egy kis szerepem abban, hogy megtalálta a helyét (párját) a nagyvilágban. 

“Mi az az elembétékú?”

“Mi az, hogy queer?”

“Van ez a Pál Marci, ismered? Ha az mondja, hogy a férje így meg úgy, akkor ő a feleség?*”

“Ez a Fran akárkicsoda most férfi vagy nő? Ja, írják, hogy leszbikus. Akkor nő, ugye?”

“Én csak nem értem, mi az az érzékenyítés…”

Anyukám olvassa az Elle magazint. 

A zavara amúgy érthető, én konstans szemforgatások közepette lapoztam át (rendesen olvasni még nem volt időm), persze nem az LMBTQ-val volt bajom, bár ennyi érzékenyítés nekem is sok, hanem ez egy annyira más világ, annyira nem a realitások talaján áll. Nem tudok mit kezdeni azzal például, hogy kolléganő (kisgyerekes anyuka) írja a “naplójában”, hogy hétkor tököm tudja milyen olajjal öblöget a jóga edzése előtt. Ez már az a szint, hogy nem is frusztrál, mint az instán tökéletes anyát előadó “influencerek”, mert már annyira távol áll a valóságtól. Legalábbis az én valóságomtól.

* Ha háromszor nem magyaráztam már el neki korábban, akkor egyszer sem, de nem érti :) Hiába példálózom Pirrékkel, hogy nézze meg, Ben Eflekt sem túl nőies, mondjuk azért, mert férfi, csak úgy, mint a férje. No, ez meg anyum számára egy másik világ. (Teszem hozzá gyorsan: nem érti, de elfogadja, hogy van ilyen és próbálja megérteni, ami menő.)

.

Egy kamaszfiú

étvágyával táplálkozom a szülés óta. Nem gondoltam, hogy a szoptatás ennyi energiát felemészt. Írtam róla korábban, hogy a szüléssel fogytam, nos, azóta se szedtem vissza, pedig zabálok. Mérleg alapján annyi vagyok, amennyi szeretnék lenni, de a fenekem eltűnt. Az a tompor, ami még 49 kilós korszakomban is gömbölyödött. A szigorú tejmentességet elengedtem, tejtermékeket ugyan továbbra sem eszek, de tejporos, szójás dolgokat igen, ma marhahúst is ettem (csodálkoztam, miért olyan jó a rendelt Pásztor tarhonya - hát a marhacomb miatt…). Hétvégén meg hónapok óta az első rántottát is elfogyasztottam. 

Tornázni egyelőre nem tudok mikor, mármint egy normális edzést végigcsinálni. Reggelente egy gyors nyak- váll átmozgatásra futja, muszáj, hogy beleférjen, mert rettenetesen fáj a vállam. Már szülés előtt is fajt, úgyhogy nem új dolog, de L a maga öt és fél kilójával és a konstans karon ülési igényével feladja a leckét. 

Pedig segítség még mindig van: anyum jön hétközben, szombaton nővérem jött babázni (nagyon ügyesen bánik L-lel!) vasárnap meg felcuccoltunk és “átköltöztünk” Pierrékhez. Zebulon duzzogott egy sort, amiért Pierréknek mindig olyan könnyen megy L-lel (berakja a hintába, két perc múlva alszik, felöltöztetik mackóba* és végig vigyorog stb.), szerintem egyszerűen csak jó napja volt. Meg persze mindig könnyebb a kipihent, türelmes és motivált haderőnek, mint a lestrapált szülőknek. 

Közben olvassuk a szakirodalmat (Békés éjszakák, vidám nappalok), hátha az is segít. Mármint nem az olvasás, hanem valami értelmes tipp. Közben L amúgy rettentően és látványosan fejlődik, napról napra ügyesebb, elkezdte megragadni a kis játékait. Imádom, ahogy nevet, mikor énekelek neki.** Ja, és neki is van étvágya, ráadásul már öt-tíz perc alatt beporszívózza az adagját. Ha már porszívó: túlestünk az első orrporszívózáson is. Féltem tőle, de tök jó dolog, ha kap levegőt a gyereked, szóval muszáj csinálni.

* A mackó nem bemelegítő***, hanem amiben a hidegben kell hurcibálni a gyereket és színtől függően úgy néz ki benne, mint egy koala vagy jegesmedve. (Nagyon vágom a gyermekruházati szakszavakat…)

** A hangom napról napra jobb. Na ja, használni kell és akkor nem rozsdásodik be… 

*** Igenis létezik ilyen szó, hogy bemelegítő és igenis van értelme. 

 

L békésen ring

a hintájában, merthogy Pierréknél is van egy neki. Anyum ma művelődni van székes fővárosunkban, és mivel L tegnap két kötelező oltást abszolvált a kis popsijába, Zebulon nem mert minket egyedül hagyni. És mivel ő Pierréktől home office-ol, így jöttünk vele vendégségbe. Pierrék nappalija van berendezve babaszobának: itt van felállítva a hinta, amiben épp az említett ringás zajlik, Ben Eflekt dolgozóasztala a pelenkázó (mivel Ben office-ban dolgozik épp), a kanapé pedig egyben a kiságy, a szoptatós fotel és a játszószőnyeg. 

Megyek, olvasom tovább a Pierrék könyvespolcán sorakozó nevelési könyvek egyikét. 

L híradó

A székletvizsgálat eredménye:

Candyda: nincs

Bakteriális fertőzés: nincs

Bélflóra: van

Juhuuuu! 

Van továbbá nevetgélés, gőgicsélés, kontrollálatlan megmarkolása a játékoknak.

A csuda vinné már el*

a Bloggert és/vagy a telefonomat, amiért nem tudok kommentelni! Persze jellemző rám, hogy eddig csendben olvasgattam mások életét és pont akkor jön rám a kommunikációs igény, mikor nem lehet….

* Ennék durvábban fejeztem ki magam fejben, de L miatt át kell szoknom finomabb káromkodásokra és indulatszavakra. Csudi-mudiba! 

Ha anyukám megígérte,

hogy süt nekem Kossuth kiflit, akkor nyilván süt, nem is tudom, hogy fordult meg a fejemben, hogy nem. Minden esetre egy lelkes “Jissssz” kicsúszott a számon, mikor kibontottam a teletálas “Montenegrói juhtúrós rakott makaróni” dobozát. 

El vagyok kényeztetve. Másrészről anyu elég magasra rakja a ideáltipikus “jó anya” mércéjét, amit most úgy próbálok megugrani, hogy a Kossuth kiflit tejjé alakítom. 

Kórász,

akit egy darabig megsimogatni sem lehetett, majd csak a konyhában engedte, idejött hozzám a nappaliban (!), konkrétan felugrott a kanapéra és kikövetelte (!) a simogatást. Dorombolt is. Most itt ül mellettem és halkan dorombol és szerelmesen néz.

Na, már ezért megérte szülni! 

(Haha.)

Ja, hát ennyire keserű sorsa van az elsőszülöttnek a kistesó árnyékában. (Ikszdé)

Én, az óvatos duhaj,

tegnap nemcsak L székletmintáját vittem el a laborba, hanem még egy papír-írószerbe is beugrottam és válogattam 3 percet, s végül vettem egy csinos, vonalas* spirálfüzetet.

Mondjuk a füzetet is azért vettem, mert a mostani szopi-kaki napló betelt és kell új, szóval azért - nyilván - ez is L-hez köthető dolog, nem “csak úgy” történt és ki sem élveztem igazán - én balga -, mert körül se néztem az üzletben, csak és kizárólag a füzetek között, azt is sebtiben, mert anya üzemmódba voltam kapcsolva és siettem.

Viszont útközben felnőttzenét** hallgattam, szívtam a friss levegőt, jó gyors tempóban mentem, ahogy szeretek és nézegettem az embereket a villamoson. 

Visszatérve a szopi-kaki naplóra: anyum javaslatára kibővítem tisztességes babanaplóra, s a nagyon praktikus adatok (mikor hány grammot szopizott***, milyen szintűt szart****, bevette-e a vitamint) mellé élményeket, fejlődési mérföldköveket, vicces történeteket is fel fogok vésni.*****

* léccci, legalább a boltban írjátok már ki normálisan négyzetrácsosnak!

** nem pornós nyögéseset, csak kifejezetten >nem< gyerekdalokat.

*** lassan amúgy le is állunk az állandó mérlegelésről

**** tuuuuudom, egy ilyen édes kisbaba kakil, nem szarik és popsija van, nem segge. 

***** kicsit sok lett a lábjegyzet, bocsi. Legközelebb inkább számozom.

Én sosem voltam a barátai előtt meztelenre

vetkőző típus, persze tesi órák és táborok miatt nyilván öltöztünk egymás előtt a lányokkal, meg maximum ha vásárolni mentünk (na, mondjuk ez a középiskolás évek végén jött szóba). 

Aztán fiúbarátokkal megint egy érdekes helyzet, simán volt, hogy gyülekezeti táborban a srácok a szobában voltak, mikor átvettük a fürdőruhát, de mondjuk egyrészt a takaró sokat takar :) másrészt ők tisztességesen a fal fele fordultak és tudtuk, hogy nem leskelődnek. (Ez az ún. bizalom.) De ez meglehetősen ritkán fordult elő: egyszer.

És akkor vannak a meleg srácok, na, ezt is hallgattam eleget, hogy jajj, hát előttük meztelenre is lehet vetkőzni, milyen jó. Sosem értettem. Miért vetkőznék meztelenre bármelyik barátom előtt? Mit számít az, hogy az adott srác meleg? Sosem volt ilyen helyzet, még Krisztiánnal sem. Jó, mondjuk ő gátlástalanul bejött az öltözőfülkébe, mikor melltartót próbáltam, hogy készen vagyok-e már. Meg én is beültem a fürdőszobába csevegni vele, miközben fürdött (zuhanyfüggöny mindent takart), de fordítva pl nem történt meg soha, mármint hogy ő ült volna a hokedlin a kád előtt én meg a kádban, engem zavart is volna ez a helyzet. Szóval a szemérmesség még vele is megvolt. 

Ez csak azért jutott eszembe, mert miközben a cickómat elővéve egy kiskanálba próbálok tejet fejni, hogy belecsöpögtetve a gyógyszert beadhassuk L-nek, akkor valahogyan >mégis< jobb, hogy Pierre egy BenEflektet hoz magával bébiszitterkedni*, s nem egy JennyferLopezt. 

* és tényleg képes voltam leírni ezt a szót így!

Valahogy visszamentem az időben,

még a szomszéd B. néni is élt, eladóvá vált B. bácsi (egy másik szomszéd) lakása, meg még egy a házból, aminek pont ugyanolyan volt a beosztása, mint B. néniéké, mondtam neki, hogy ha megveszik, akkor sosem fogja tudni, hol van. Nevettek.

Meg voltam valami X faktor szerűben, ami dalszerzőknek szóló tehetségkutató volt és volt ott egy srác, aki kritizált egy dalt (jogosan) és próbálták beégetni, hogy akkor énekelje el ő, de el tudta énekelni tök  jól. Örültem a sikerének.

Aztán nyomokat gyűjtöttem, mint egy titkos ügynök, haverkodtam Ancsával (igen, jól olvastad), mert meg akartam akadályozni Máté halálát. Tudtam, hogy meg akarja ölni magát - az álmomban máshogyan. De annyi elég lett volna, hogy meggondolja magát, ha beszéljek vele. Szóval nyomoztam, hogy hol van az a lakás. Meg hogy hogyan néz ki Máté, ehhez Petitől próbáltam fényképeket szerezni, aki épp diavetítést tartott, de a titokban a mobilommal lefotózott képek használhatatlanul elmosódottak lettek, annyira kapkodtam és egyre inkább kétségbe estem, mert tudtam, hogy fogy az idő és aztán már annyira kifutottam belőle, hogy inkább felfedtem magam és évjárat öccsével kiabáltam, hogy segítsen, mert Máté meg fog halni, de nem hitt nekem, kinevetett. És tudtam, hogy már késő. 

Ébredés. Hajnal kettő. Ideje szoptatni.