2014. január 3., péntek

Nem szeretek újévi fogadalmat tenni,

szerintem nincs sok értelme. Viszont azt már évek óta észrevettem, hogy visszatekintve összefolyik, hogy milyen filmeket, sorozatokat láttam egy-egy évben és hogy milyen könyveket olvastam. Úgyhogy idén megpróbálom követni a látottakat-olvasottakat. Még az is lehet, hogy néhány tv műsor is bele fog kerülni. 

Tehát, amit eddig 2014-ből kiemelnék:

Film: 
Harry Potter és a bölcsek köve. Kicsit csalódás volt újranézni az első részt, Zebulon egészen rosszul lett tőle, mármint, hogy mennyire gagyi és logikátlan. Én se ilyenre emlékeztem, nagyon gyerekes volt, időnként befigyelt egy-egy Barátok köztre oly jellemző "mutassuk még az arcát a színésznek, aki jól láthatóan túljátssza, hogy épp mit érez a karakter". És a Zebulon által felhozott logikátlanságokra sem tudtam mit válaszolni, pl. kviddics szabályai, tanárok szubjektív pontozásai, szeszélyes lépcsők, vagy hogy a tiltott rengetegbe nem szabad a diákoknak bemenni mert veszélyes, erre az iskolában éjszakai csavargással elkapott társaság azt kapja büntetésként, hogy éjszaka (!) menjenek ki a tiltott rengetegbe szörnyre vadászni tizenkét évesen, fegyvertelenül. De nagyon remélem, Zebulon kedvét nem vette el végleg az egész Harry Pottertől, mert azt terveztük, hogy végignézzük az egész filmfolyamot.

Szemfényvesztők. Na, ez az "Ógád"*kategória... Annyira tetszett a trailer, jó színészek vannak benne, annyira vártam, hogy megnézzük, elég jókat olvastam róla - persze ott rontottam el, hogy nézői véleményeket olvastam, nem kritikákat, de nem szeretek filmnézés előtt kritikákat olvasni. De aztán elég nagy csalódás volt, talán mert olyat filmet vártam, mint a Prestige (Tökéletes trükk) vagy az Ocean 's Eleven. Ehhez képest meg kaptam egy látványos lufit, elképesztően béna, "megmarom magam" típusú párbeszédekkel, ami részemről gajra** vágta az egész filmélményt. A trükkök egészen jók voltak (az első bank kirablására gondolok, meg a nyuszi a dobozban logikán alapuló rablásra), de a végső csavar nem győzött meg. Pedig úgy vágyom már egy olyan odabaszós csavarra, mint amint a Hatodik érzék, a Más világ, David Gale élete, Harcosok Klubja, vagy a már említett Tökéletes Trükk hozott. 

Könyv:
Éhezők viadala. Nagyon tetszett! Persze a film után nehezebb olvasni, mármint a kis fantáziámat eléggé lekorlátozza, hogy állandóan Jennifer Lawrence arca volt előttem (na jó, ez annyira azért nem szörnyű dolog, tekintve, hogy eléggé az egyik legkedvencebb fiatal színészem és olyan gyönyörű), na meg a Gale-t alakító
Liam Hemsworth, aki szintén egy kellemes vizuális élmény, de jobban szeretem, ha először én találhatom ki, hogyan néznek ki a szereplők. Más: ugye az nem új, hogy a könyv szinte mindig jobb, mint a film, s ez főleg annak is köszönhető (a fantázia egyénre szabottsága és korlátlan szárnyalása mellett), hogy a szerzőnek van ideje részletekbe belemenően megmagyarázni érzéseket, gondolatokat, a múltat, szereplők közti viszonyokat. A könyvben így sokkal nagyobb  hangsúlyt kap pl. Katniss családjának múltja, az anyjával való kapcsolata vagy a poszátás kitűző (kezdem azt gondolni, hogy nem véletlen, hogy pont azt kapta és attól, akitől...). De az is jobb, hogy sokkal többet szerepel benne Peeta, mármint a film alapján elég kis semmilyen, a könyvben karakteresebb, sokkal jobban "kijön", hogy mennyire szerelmes Katnissba, hogy tényleg bármit megtenne érte, és hogy milyen régóta rajong érte. (Katniss helyébe képzelve magam, a könyv alapján én egyértelműen Peetaba lennék szerelmes, a film alapján meg Gale-be...) Néhány negatív dolog: mikor elkezdtem olvasni, nem számítottam rá, hogy ennyire ponyva. Oké, gondoltam, hogy nem egy Szabó Magda, meg értem, hogy egy tizenhat éves tinilány gondolatvilágában vagyunk (ugye Katniss szemszögéből látunk mindent), de kicsit így is sok volt benne a "szitu" szintű kifejezés. Na meg a háromszavas mondatok. Tegnap a kezembe került egy füzet, amibe tizennyolc évesen kezdtem meg egy regényt, hát, hasonló stílusban, és röhögtem magamon. (Inkább be kéne fejezni és kiadni, hátha meg is filmesítik. - Csak vicc volt.) Szóóóóóval, alig várom, hogy folytassam a második könyvet, bár ugye a filmet 2013-ban már láttam, de a harmadik film előtt még el tudom olvasni a harmadik könyvet, hát lesz új szereplő és szárnyalhat a kis poszáta fantáziám. 

* Oh, Gad! 
** gallyra vág= megmetszi a fát; gajra vág= tönkretesz


 Ohh, mielőtt elfelejtem: Mindenkinek boldog új évet!!! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése