nagy dobozban voltak, egyesével gondosan színes papírba csomagolva, a színről lehetett sejteni, inkább fiúnak vagy lánynak szánta-e a meglepetést. A gyerekek körülöttem hangosan nevetgéltek, izgatottan tépték a szalagot, bontották a celofánt, dobálták a selyempapírt. Mindenki úgy örült a saját kis kincsének, mintha a személyre szabott, titkos kívánságukat küldte volna el nekik. Mintha pontosan tudná, mire vágyik egy-egy "intézetis". Küldött pakkot külön nekem is, meg Lujzának, bár a kettőnk ajándékát összecserélhette, mert az utóbbi valami számítógépes játék volt. Aztán megjelentek énekesek, akik pont ennek a játéknak a betétdalát adták elő, és még tovább emelték a vidám hangulatot, ami által egy szürreális musical-jelenetbe torkollott az egész gyereknapi (?) ünnepség.
Álom vége.
Sok hírt olvastam mostanában (is) a nevelőszülői hálózatról, szóval az meg se lep, hogy nevelőanyaként egy rakás gyerek sürgött körülöttem és örvendeztek az ismeretlen bácsitól kapott játékoknak.
Az meg már természetes - vagyis illene hozzászoknom ennyi év után - hogy a feladó ki volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése