így egyből lecsökkent az olvasott oldalak száma. Meg persze Lujza betegsége is hozzájárult ahhoz, hogy megakadtam a Halkirálynővel (pedig pont eljutottam ahhoz a részhez, mikor végre feltűnt a címszereplő). De ez nem akadályozott meg abban, hogy az apu-könyvtárból elhozzak négy könyvet:
- a Csupa zöldség kicsit csalódás volt, mert jó ötleteket nem adott, de azért majd olvasgatjuk Lujzával.
- A magány ismeretterjesztő könyvecske a hétköznapi pszichológia sorozatból, szakmai érdeklődés.
- Popper Péter a polcról (p)figyelt, mikor levettem, anyum hümmögött, hogy az nagyon jó, olvassam el. Nem véletlenül vettem le, nagyon nem is kellett rábeszélni, de azért jelnek vettem az ajánlását.
- a Száz év magány nagy lemaradásom. Persze a "fontos könyvek a világirodalomból, amiket még nem olvastam" listám olyan hosszú, hogy a Holdig elérne, viszont Szabados Ági Mutasd a könyvespolcod című műsorában pont felhozta irodalmi szerelmem (gy.k. Krusovszky Dénes) - akit korábban sosem hallottam beszélni, csak a könyveit olvastam. Mondjuk épp arról beszélt, hogy vannak könyvek, amiket ha nem jó időben (azaz nem kb. 15-25 éves kora között) kap el az ember, nem lesznek olyan meghatározóak az életére, s itt felsorolta a Zabhegyezőt is, ami nekem kamaszkorom egyik legmeghatározóbb regénye, viszont felnőtt fejjel tényleg teljesen más olvasni. Szóval így vágok majd bele a Száz év magányba, de sebaj, nem kell, hogy a földhöz vágjon, elég, ha jó. Én is sokszor megállapítottam már egy-egy népszerű írással kapocslatban, hogy az eltérő ízlés mellett az is okozhatta, hogy a fősodorral ellentétesen nem voltam tőlük hanyatt esve, mert rossz életkorban, rossz életszakaszban találkoztam vele. Szóval jah, egy rugóra jár az agyam Krusóéval.
Peti, ez meg speciálisan neked gyártott "vicc": Crush-ovszky Dénes. Bocsánatot kérek, és kikísérem magam.
Jáj, a száz év magánnyal a világból ki lehet kergetni. Lehet, rosszkor talált meg, de kínkeservesen olvastam.
VálaszTörlésA száz év magány - és természetesen az írója nálam mindent visz. Egyszerűen elrepített egy csuda-világba. Minden mondatába beleborzongtam. Ilyen volt még a Szerelem a kolera idején is. S persze G. G. Márquez minden megjelent könyve a polcomon sorakozik. (A viccet nem igazán értettem, de a hiba tuti az én készülékemben van.)
VálaszTörlésKombináltam az egyik kedvenc íróm nevét a te egyik kedvenc szavaddal (crush). Ne mondd, hogy nem fergeteges a humorom. (Mondjuk, ha már így magyarázni kell…) (M.)
TörlésA száz év magányt már én is el akartam olvasni, de eddig nem jutottam el odáig.
VálaszTörlés