Jelentem,

- még nem dőlt ránk a ház. 

- Zebu stabilizálódott valamennyire, többek között azért is, mert kitaláltuk, hogy 

- főzünk együtt hétköznap is (eddig csak hétvégén főztünk), így jobban lekötjük az energiáinkat és nem marad idő beforogni. Lujzával is jobban telik az idő, én se csak tunyulok, és Zebu is tervezhet menüsort és bevásárlólistát. A szorongásos betegségek egyik rákfenéje ugyanis a jövő (mániákus) tervezgetése. Ha van egy közeli és könnyen megvalósítható cél, ami ha mégsem (úgy) teljesül, annak sincs tétje (pl. makaróni helyett rakott krumpli lesz az ebéd), az jó módszer az ezredik vészforgatókönyv túlpörgetése ellen. 

- görcsöl a hasam, s félek, visszakúszik az életembe az endometriózis. Foglaltam időpontot ahhoz a dokihoz, aki 1) endometriózissal műtött (még rezidens volt akkor), s aki 2) az ügyeletes volt, mikor harmadik trimeszter elején epegörcs után másodjára (vagy harmadjára?) mentem vizsgálatra jelezni, hogy valami nem oké, s egyből vágta, hogy ez terhességi epepangás, s nem a magnéziumadagot növelte, hanem elküldött vérvételre, majd megfelelő gyógyszert írt fel, s 3) ő volt akkor is pont bent, mikor Lujza kipottyant. Három a magyar igazság, egy magánrendelős harmincezres rákszűrés meg a ráadás. 

- már csak egy fogorvost kellene leakasztanom, aki rendbe teszi a lassan három éve totálisan elhanyagolt fogaimat. Mármint szoktam fogat mosni, csak tudom, hogy van lyukas fogam, minimum kettő, de Lujza mellett - fogorvos hiányában - lusta voltam nekikerekedni. (A régi fogorvosom, gyerekkori jó barátom elköltözött a fővárba.)

- a telefonom kezdi feldobni a talpát, ami nagy baj, mert most kezdtünk extra spórolásba Zebuval (erről talán majd írok külön), s lenne jobb helye annak a pénznek, amibe egy szifon kerül. Úgyis szifon márkájú telefont veszünk, mert az egész családnak az van, nekem sose volt android telefonom, ugyanis egy gyönyörű Nokia volt az első okostelefonom, amin windows (!) oprendszer volt... Ahhh, de szerettem azt a telefont! Édes, sárga kis Nokiám. 

- Lujzával nagyon jól telt a hétvége, csak kisebb hisztijei voltak (pl1: menni kellett fürödni, pedig még olvasni akart, de már igazából azt se akarta, mert fáradt volt; pl2: a törölközővel együtt tettem fel a pelenkázóra, s nem az apja terítette le a törölközőt a pelenkázóra, s tettem aztán rá Lujzát. Tragédia, kérem. Hívja valaki a gyermekvédelmet! Viccen kívül, kicsit féltünk a hétvégétől, mert a hétköznap esték azért elég harcosak. A bölcsi eléggé leszívja lelkileg, mármint szerintem annyira megkönnyebbül, mikor érte megyek, hogy kijön belőle az egész napi feszkó, s elég sokat nyíg, meg mindenen behisztizik, olyasmiken, mint amiket fent felsoroltam, csak még apróbb dolgokon. Ennek ellenére iszonyat ügyesen beszokott a bölcsibe, önálló, ragozva beszél, énekel, mondókázik. És mikor mondom Zebunak, hogy fáj a hasam, majd Lujza odarohan, s nyújtózkodva elkezdni simogatni a hasam a kis kezével... az fantasztikusan aranyos dolog, s a legjobb görcsoldó.