Valamelyik nap

"teljes" fél percig halál komolyan azon elmélkedtem, melyik általános iskolába kellene íratni a gyereket. Kezdek megbuggyanni. 

Szerdán petesejtleszívás. 

Nem minden bejegyzésére emlékszem,

minden bizonnyal sokra nem is emlékezhetek, minden esetre a jégen csúszkálós mindig is az egyik kedvencem volt. Hiába a felnőttesnek tűnő tartalom (vagyonosodási vizsgálat, szexuális vágy), mégis az egész annyira kisfiús. Szinte láttam magam előtt őt, öltöny-nyakkendőben képzeltem el, ahogy bámul ki az ablakon, s menekülne ki abból a helyzetből oda a hóesésbe.  

Ilyentájt, mikor vékony nyálkás, síkos réteg lepi el a járdákat, minden évben újra aktuálissá válik ez a naplórészlet. Volt jó pár alkalom, mikor én is próbáltam megőrizni az egyensúlyom, mint az a lány a posztban, és közben szidtam magam, amiért azt hittem, a magassarkú választása a bakancs helyett majd növeli a nőiességem, közben meg csak bénázok benne, és ilyen helyzetekben sokszor eszembe jutott az a pár sor, és az, hogy bosszankodás helyett akár röhöghetnék is saját magamon, mindenkinek jobb lenne. Lehet, még egy vadidegen napját is feldobnám.        

Kutyák és gazdáik,

ez az egyik kedvenc szórakozásom, mikor az ablakból kinézek. Pont rálátunk a helyi kutyaszaratóra (füves közterület, pár fa, körbe parkoló). Mókás ott állni a magasban, egy bögre forró kávéval a kezemben és nézni a szokásos párosokat. Néha a kétlábú vezeti a négylábúját, de a legtöbb esetben a helyszín miatt már inkább a négylábúak irányítanak: izgatottan húzzák a gazdit, várják, hogy végre lekerüljön a póráz és szabadon nyargalhassanak egy kicsit, meg körbejelölhessék azt a pár fát.

Vannak kedvenceim.   

Például a kiskutyás-nagykutyás lány. Mindkét eb zsemleszínű, fentről úgy tűnik, mintha a pici, tacskó-méretű lenne a domináns, nem a nagy. Nagyon kedves csapatot alkotnak, külön mókás, mikor a két kutyán még ott a póráz és két külön irányba kuporodnak, a lány meg áll középen és türelmesen próbál nem szétszakadni. Sokszor összeakadnak a pórázok, a csaj meg így próbálja felszedni a kaksit és két életvidám blökivel megközelíteni a KKKK-t. Merthogy itt annyira civilizált mindenki, hogy saját közösségi kutya kaka kuka (KKKK) áll rendelkezésre egy takaros, 15 literes, fehér festékesbödön formájában. Nem figyeltem még meg, ki takarítja, de egy ideig gyűlnek benne a különböző színes zacskók, aztán időnként újra üresen várja a nagyérdeműt.    

Kedvelem még a fekete-fehér malackutyás lányt is. A kutya bullterrier, a lány meg óvatos, mert sosem engedi szabadon az ebét az iszonyat hosszú foszöld pórázról, hanem megkötve dobálja neki a szintén foszöld teniszlabdát, a malacfejű meg boldogan ugrándozva hozza vissza. Barátságos más kutyákkal is, szoktak bandázni. Azért is bírom ezt a gazdit, mert rengeteg időt szoktak játékkal tölteni, nem csak pisi-kaki-körútra hozza le a kis fekete-fehéret. Viszont a pórázhoz való ragaszkodást nem értem. Lehet malacfej szökős típus vagy csak a gazdi túl elővigyázatos. 

Nem úgy, mint a boxeres srác! Na, az nagyon laza gyerek. Nem a boxer miatt, amit visel (ki tudja, mit van a farmer alatt), hanem a kutya fajtája miatt. Kamasz kutya lehet, olyan egy év körüli, azaz már szépen kifejlett, de a mozgása és a lelkesedésre még egy kiskölyöké. Nem is lenne ezzel baj, de még én, a nagy kutyarajongó is megilletődtem, mikor egyszer nem a fenti ablakból, hanem egészen közelről, a lenti parkolóból, kb. két méter távolságból volt szerencsém megszemlélni őkamaszságát. Ha a sötétben váratlanul odaugrik eléd egy gyönyörű, életvidám, barna boxer, az úgy önmagában is lehet kissé para, de én igazából attól ijedtem meg, mikor meghallottam a gazdája kedves hívó szavait (Gyere vissza! Gyere vissza azonnal a *rva anyád!), főleg, mivel enyhe fokú pánik érződött az ordibálásból. Azóta többször láttam őket madárperspektívából. A boxer mindig szabadon van. Továbbra sem hallgat a gazdijára.       

Na, de vissza a kedvencekhez! Ott van még a dobis kékkabátos. A kutya gyönyörű doberman, a fickó meg annyira furcsa testalkatú, hogy előbb szúrtam ki azt, mint a harci ebet. Nagyon keskeny a csípője, picike a feneke, de a dereka meg vaskos, a háta-mellkasa erős. Minderre ráerősít a tapigatyával és a kék pufidzsekivel. Szerencsre nem én vagyok a stílusrendőrség, úgyhogy a kutyája jobban érdekel: a szarató területére érve belőle is előbújik a kisgyerek, mármint a kölyök, iszonyat édes, mikor lekerül róla a póráz. A kékkabátos meg áll a terecske szélén, egy csatornafedélen, az onnan felszálló langyos levegőben didereg, miközben a kutymorgó fel-le szaladgál egy faággal. Amerre a doberman szalad, a fickó arra fordul, de nem mozdul a csatornafedélről, egyszer eskü készítek róluk egy time-lapse videót. A fickó nem igazán játszik vele (nem dobálja a botot), de legalább bőven szán időt a sétára, még az igazán hidegben is. 

Nem úgy, mint a fehér westie-s (na ő a klasszikus lusta gazda prototípusa), meg a morcos vizslás, bár utóbbi páros szerintem jár máshová is - ha már vadászkutyája van, akkor ez a minimum.  

Jó nézegetni a kutyákat, közben egyre többet tervezgetem, hogy nekünk milyen kutyánk lesz, ha egyszer kertesbe költözünk. A kiindulási alap az, hogy olyan kutyánk lesz, amilyet a menhelyen találunk, de azért vannak irányelvek: közepes- vagy nagytestű, hosszú szőrű. Nekem a régi szerelmem a drótszőrű foxterrier, mégpedig "vadon", azaz formára vágás nélkül, de foxink nem lesz. Az ír farkaskutya a legújabb találmányom, mert anyósoméknál valami olyasmi keverék van, no, hát olyat szeretnék, és az a méret pont elég is lenne, az eredeti ír farkaskutya ugyanis óriási. Számomra rettenetesen fontos, hogy a kutyám  fajtiszta legyen, de az kevésbé, hogy fajtatiszta is (hehehehe), így simán el tudnék képzelni valami édes mixet.  

Pierrék kutyája is keverék, van benne egy adag csau-csau (a nyelve hegye fekete, iszonyat cuki!), és képes vagyok minden egyes alkalommal rácsodálkozni, hogy milyen pöttöm, mert az van a fejemben, hogy hiszen csau, az meg nem a legkisebb kutya. Itt épp séta közben rendszabályozom. Pierre megtanította parancsra ülni, pacsit adni, várakozni, míg engedélyt nem kap a kennelből való kijövésre, meg még egy cirkuszi mutatványt is: ha karikát formázunk a karunkból, akkor átugorja. (Jó, persze kellően alacsonyan kell tartani a karunkat, de akkor is: tök édesen vetődik!) Tegyük hozzá, hogy hétévesen került hozzájuk, nem tanulékony kölyökként...

Nagypapám vajon örülne, ha tudná, hogy jó sorsa lett a kutyájának? Szerintem igen. Papa sosem volt egy kutyájának gügyögő típus, de minden jószágát szerette, őt is. Mikor Papa halála után új helyet kellett neki keresni, volt megkönnyebbülés, hogy Pierrék befogadják. Zebulon nyomta rájuk a lelki terrort, minden nap küldött egy képet róla valami szívet tépő szöveg kíséretében, de azért meglepett minket, mikor igent mondtak... Most meg már házi kedvenccé nevelték, olyan selymes a bundája, mint még soha, mindezt úgy, hogy kinti kutya maradt. (A lakásban kétszer járt, mindkétszer a fürdőkádban...)

Ben & Pierre sokat viszik sétálni, régen ez főleg apum elfoglaltsága volt, nem is tudom, rajta kívül mások (nagynénémék) vitték-e elégszer - nem hiszem. Ha egyszer végre lesz kutyám, akkor én is sokat akarom vinni sétálni és rendesen szeretném megnevelni. {Álmodozó sóhaj.} Mivel most alkalmas ÉS megfizethető kertes ház nincs a porondon, a gyerek-gyár viszont megint gőzerővel üzemel, ezért a kutya-projekt biztos parkolópályára kerül legalább 2-3 évig... De ami késik, nem múlik, s alig várom, hogy valaki a konyhaablakából mosolyogva nézze, ahogy a kölkömmel és a kölykömmel sétálok. 

 

Három évre

szól Öcsiék alkalmasságija, rajta a hi-va-ta-li pecsét is. Ennyi idejük van arra, hogy ők passzoljanak leginkább egy gyerkőc (vagy egy testvérpár) igényeihez. Mehet a drukk ezerrel, hogy megtörténjen az egymásra találás! Mert 3 év után - a jelenlegi törvényi változások miatt - nem fognak új engedélyt kapni, hiába az apai ösztön, meg a gondoskodási vágy, meg a lelkendező környezettanulmány. 

De most a pozitív részére kell koncentrálni és bevonzani a sikeres örökbefogadást! 

Nekem meg lassan gyártani kell a kis petesejteket a leszíváshoz - most még az előkészítő szakaszban vagyok, holnap megyek vizsgálatra. (Persze ilyenkor késik a menzesz...) Zebulon már prémium tápon van, én is tolom a vitaminokat, a körmöm sosem volt ilyen erős. Odafigyelek a szénhidrátra (azaz "letettem" a szörpöt és a csokit), nem idegeskedek (wahahahahhaha, nyilván) - amúgy jó durván beindult a meló januárban, csak kapkodom a fejem, annyi határidő, meg teendő van... 

De most, mivel épp nem munkaidő van, ezeket a gondokat szépen elengedem (holnapig megvárnak), inkább beülök a wellness-szalonba (aka lábmasszírozó) és olvasom a Hangyabolyt.    

Én nem tudok bánni a zárójelekkel,

erre már többször is felfigyeltem. Megkezdek egy zárójeles gondolatot, de aztán abba is belekerül egy zárójeles szó/mondat/gondolatív, aztán az egész végére nem teszek zárójelet... Sokszor meg rájövök, hogy amúgy is tök baromság volt zárójelezni az adott gondolatot, mert akkor minek írom le, ha nem fontos? (Persze, azért, mert hangsúlyokat csak kell jelezni valahogyan, nem?)

Zebulon, a zord főnök*:

"Nézzük át a feladatokat, aztán menjünk szánkózni!"**

* Ez van, ha mindketten otthonról dolgozunk: végighallgatjuk egymás meetingjeit, hiába a külön szoba. De legalább néha szórakoztató is. :) 

 ** Itt még van hó. 

Az oldalast hidegen,

a pudingot melegen szeretem. 

Amúgy van vajon olyan ember a világon kis hazánkban, aki 5 evőkanál cukrot tesz a doktorötker pudingporhoz? 

Én három csapottat raktam, mert szerdán a doki mondta a terheléses cukoreredményemet látva, hogy nincs gáz, de figyeljek oda jobban a szénhidrátra. Hú, én úgy figyeltem, miközben ettem, juhuuu! De jókislány is vagyok, így elköszöntem a csokitól és a szörptől, mostanában az volt talán több (karácsony meg minden...), amúgy sem tolom magamba a cukrot-fehér lisztet, én afféle húsevő vagyok (ld. oldalas). De azért tényleg tudatosabb leszek, elvégre az a fránya plusz 4 kiló se véletlenül került rám.   

Munka közben szeretek zenét hallgatni,

de csak olyat, ami nem zavar, általában Alex Rainbird valamelyik 1,5 órás indies youtube válogatását teszem be, kifejezetten jó, hogy nem ismerem a számokat, mert így van valami a háttérben, de nem kezdem el őket énekelni. :)

De azért persze három-négy meghallgatás után mindig "megakad a fülem" egy-egy dalon, ami aztán beleeszi magát az agyamba, legutóbb ezzel jártam így:

Szerelem lett kb. ötödik hallásra. Igényes, imádom a lüktetését, és az előadó együttes is szimpatikus fiatalokból áll. Na, Zebulon az ilyen típusú dalokat le szokta szólni. Jó ízlése van amúgy zenék terén (is), de sokkal szűkebb palettáról válogat, mint amilyen az enyimé.

Ha jól értettem a szűkszavú kritikáját (miután megmutattam belőlük párat, így a fenti Blue light-ot is) ezek neki csak háttérdalok, langyik, uncsik. Nyilván ezért jók munkához is, de ő arra utalt, hogy más szituációban nem is érdemes lejátszani őket, és önálló dalként nem állják meg a helyüket, szerintem meg igen és simán, bármikor tudom őket nyomatni... Oké, nekem is van speciális "harcirobogós-munkábajárós" lejátszási listám, na azok között van például ez a dal (szintén egyik kedvencem), amit először hallva azt kérdezte tőlem az én punk-rockon nevelkedett emberem, hogy miért hallgatok ilyen "zúzós zenét a pokolból". Biztos azért, mert pokoli jó.  

   

    

Ha van home office,

akkor biztos van lab office is. Ma délelőtt a vérvételi labor váróterméből nyomtam az ipart, míg vártam a terheléses cukor második csapolására. Tegnap voltam lombikos UH-n, egy teremtett lélek sem volt rajtam kívül, ilyen még sosem volt... A doki is jobban "ráért", így elszórakoztatott azzal, hogy szív alakú a méhnyálkahártyám vagy mi (mutatta a monitoron is), de azzal elvileg nincs baj, hát remélem is... Biztos, ami biztos alapon azért beújított ezzel a terheléses vércukorral, meg még egy genetikai vizsgálatra is elküldött, ezért kezdtük a mai napot a vérlaborban. 

Ha már ott voltunk, Zebulon is megcsináltatta a szokásos vizsgálatokat, márciusban úgyis lejárnak (Hepatitis, HIV, szifilisz). A doki egy új eljárást fog most alkalmazni, azaz nekem is más gyógyszert ad, és Zebulon részéről a friss anyag mellett a fagyasztott cuccost is előveszik majd (vagy csak azt, attól függően, hány petét érlelek meg). Jövő héten megint megnéz, aztán hátha ki tudja már találni, hogy mi legyen a menetrend. (Eddig mindig meg kellett várni ehhez a vérzést, így valószínű így lesz most is.)

Addig is toljuk a vitaminokat. Még nem vagyok pérmium tápon, az majd az érlelési fázistól jár. :) Viszont a dokinak említettem, hogy híztam mostanában (Zebu és anyum is megjegyezte, persze enélkül is látom, meg a mérleg is látja...), mire a doki kiröhögött és kifejezetten kérte, hogy nem menjek a Maldív-szigetekre "Rékázni". (Utána kellett néznem, hogy Lubint Léka alaklefolm tábora van ott. A doktor úr honnan tud ilyeneket? Amúgy meg lekéstem a jelentkezést, hüpp-hüpp...)

Örökbe-híradó: Pierre és Ben bementek adategyeztetésre, egy rettenetesen hűvös ügyintézőhöz kerültek, semmit se mertek tőle kérdezni. Ő fog dönteni az alkalmasságukról, amúgy a korábbi szakértői véleményeket végre megnézhették: a környezettanulmány eredményét már eddig is tudták, a pszichológiait viszont most látták először, de az is pozitív. Ilyesmiket írt a pszichológus mindkettejükhöz, hogy megvan bennük az apai ösztön, meg a gondoskodás, Ben gyakorlatias, Pierre érzékenyebb stb. A lényeg, hogy alkalmasak mindketten mindkét vélemény szerint és két gyermek elhelyezését javasolják náluk (öcsiék eleve testvérpárt szeretnének). De hogy a hi-va-tal mit fog dönteni, az ugye más kérdés. Napokon belül kiderül, hogy megkapják-e az engedélyt. Főleg úgy, hogy a legelső pillanattól kezdve párként jelentkeztek, mindenki előtt vállalták ezt a dolgot, szóval baromira nem kijátsszák a rendszert, hanem legális, törvénytisztelő és korrekt módon jártak el. Öcsi napok óta rosszul alszik, a párnára fogja, de tuti, hogy feszült emiatt, hiába mondja, hogy nem. Nem mondom nekik, de én elég pesszimista vagyok, ha akarnak, úgyis belekötnek valamibe, mondjuk hogy túl gondoskodók, vagy túl nagy a házuk... Aztán inkább én csalódjak, mint ők! :)        

Telefon

Négyéves: Gyertek ide, hozzánk!

[Ide hozzánk = ország másik fele]

Pierre: Nem lehet most, majd akkor megyünk, ha vége a vírusnak. 

Négyéves: Jó, akkor majd gyertek, ha vége, holnap este. 

A stat szerint

valaki tök sok régi bejegyzést átolvasott. Ez az! Már van három olvasóm! 

 (Szerintem Zebulon az.)

No, hogy ezt is illusztráljam:

 Pierrék ezt a bosszúajándékot kapták. 

Amit az év első napján csinálsz,

azt fogod csinálni egész évben. Tartja a mondás. Zebulon átiratában: amit az év utolsó napján csinálsz, az senkit sem érdekel, de amit az év első napján, az se.

De ha komolyan vennénk az eredetit, akkor 2021-ben ez vár ránk:

- Reggel sokáig lustálkodás (Fél kilenc!)

- Kiadós reggelizés (nyúlmájkrém és saláta)

- Kórásszal való játék

- Dokumentumfilm-nézés  a világtörténelemről (kora középkor)

- Anyumnál ebédelés (lencse és kocsonya)

- Ezer éve nem látott rokonokkal telefonálás (három nagynéni)

- Anyósoméknál pezsgővel (és szőlőlével) koccintás, aznap született rokonnak örvendezés (üdv a családban, kicsi lány!)

- Naplóelőkészítés a 2021-és évre és persze naplóírás (papír alapon - mert az is van, ha nem lenne nyilvánvaló)

- Este filmezés (Úriemberek), majd sportközvetítést nézése (darts)