Karácsonykor

évek óta az a forgatókönyv, hogy a Szenteste anyuméké, oda megyünk, első napja meg anyósoméké, első pár évben próbáltuk felváltva, de anyumnak nagyon fontos a Szenteste, anyósoméknak meg az a fontos, hogy az egyik nap gyűljünk össze. Így mindenki boldog, úgyhogy ehhez tartjuk magunkat. :)

Ennivalók: elég kaja-centrikusak vagyunk, úgyhogy az utókor számára szeretném rögzíteni a menüket (lehet skippelni ezt a bekezdést azoknak, akiknek ezek a részletek nem érdekelnek): anyumnál húsleves (persze főtt hússal, zöldséggel, tormával, ahogy kell), baconbe göngyölt sajtos pulykatekercs vele sült gyümölcsökkel (körte, aszalt szilva, füge) és burgonyakrokettel, sütik (bejgli, linzer, gyümölcskenyér, pogácsa). Anyósom is kitett magáért, nagyon finom halászlevet főzött (Zebu bátyjának kérésére busából), második fogásnak pedig volt sült kacsacomb, sült csirke, töltött dagadó (mert apósom pánikot, hogy a sült nem lesz elég...), sült krumpli és ketyemátyó (gyk: majonézes sajtsaláta), süti is volt persze, a nevét nem tudom, piskótalapon grízes-pudingos krém, a tetején meg csokiréteg, meg anyósomék házassági évfordulójára (igen, karácsonykor házasodtak, fura, mi?) cukrászdából is hoztak egy nutellás tortát. Ha már kaja, akkor ideveszem a mi "elrontott" karácsonyi főzésünket is, ami idén hagyománytörő módon tökéletesen finomra sikeredett, Zebu készítette a húst (ha eddig még nem dicsekedtem volna róla: fantasztikusan főz a férjem!), mégpedig hagymás, fehérboros nyúlcombot (szintén sült krumpli járt mellé), én korábban sütöttem egy adag linzert, egy nagy adag mini-fasírtot (szerintem mini, olyan kis egybe bekapható falatkák, Zebu számára ez a normális méretű fasírt), meg a nyúllal párhuzamosan összedobtam egy kis padlizsánkrémet. 

Dekor: Mivel 24-én már délelőtt mentünk anyuékhoz (négy óra a szokásos érkezés), így nem délelőtt díszítettük fel a saját fánkat, hanem már 23-án (tök ciki :D), de jó móka volt, minden évben jó móka. Kórász is élvezte a dolgot, persze belemászott a fa közepébe, de nem borította fel az egészet - még eddig. Tettünk mindenhova mindenféle világító díszeket, menő a nappali. 24-én anyuméknál közös fadíszítés volt, az mindig jó móka, anyósoméknál már nyilván készen volt minden.

Hangulatjelentés: anyum általában síkideg szokott lenni, most is kicsit feszült volt, de pont normális szinten (állandóan izgul a kaja miatt, gondolom ezért fontos nekem is mindig, hogy mi a kaja, meg milyen lett a kaja, pedig nem is szeretek különösebben főzni, no mindegy, nem akarok ön-analizálni), apum is normális volt (nem volt eleve részeg - a járvány egyik pozitívuma, hogy a kocsmák zárva vannak, így muszáj otthon innia, ami egy jóval kontrolláltabb környezet). Anyósoméknál az volt a legjobb, hogy Zebu nagymamája kifejezetten jókedvű volt, pedig mostanában nagyon gyenge, sok fájdalma van és emiatt eléggé el van kenődve. 

Ajándékok: nagyjából mindenkit sikerült meglepni, legjobban talán anyum örült az ajándékainak, Pierréket vissza-szívattuk (pár éve kaptunk tőlük három képet, amin arisztokratának öltöztetett macskák vannak, és ki kellett tennünk a falra. (Azóta is az előszoba ékei, bárki jön hozzánk, egyből levágja, hogy nem vagyunk normálisak, lásd képi illusztráció. Szeretném külön felhívni a figyelmet arra a részletre, hogy a legfelső macskahölgynek emberi keze van.)

Úgyhogy mi is vettünk nekik most egy párnát, amin egy kispolgári macskacsalád van, és muszáj lesz a nappaliba tenniük. Wáháháháháháhá! Édes a bosszú, különösen így karácsonykor! :D

Olyan jó, hogy van még hátra a szabadságból, van mit tenni, ugyanis a mi egyik ajándékunk Zebuvel Pierréktől egy-egy festmény volt. No nem úgy, hogy ők festették (arra is volt már példa, Pierrnek kifejezetten jó érzéke lenne festeni, ha foglalkozna vele, de Ben is ügyes), hanem nekünk kell kifesteni. Olyan, mint az ovisoknak a kifestő: a vásznon előre számozott területeket kell a megfelelő számú festékkel kifesteni. Már ma szórakoztunk vele egy bő órát, eddig szórakoztató. De a lényeg nem is ez, hanem hogy én egy kis rókát fogok kapni eredményül, Zebu meg (dobpergés) Kórászt! Képesek voltak a fiúk egyedi "kifestőt" készíttetni. Nagyon menő lesz, ha egyszer elkészül (még messze vagyunk tőle). 

Zebu engem egy talpmasszírozó-készülékkel lepett meg, mert tudja, hogy mennyire imádom, meg fájni szokott a talpam, ő meg nem szeret masszírozni, állandóan meg nem hisztizheti ki az öccsétől nekem a masszázst. Én meg baromira ötlettelen ajándékokat vettem (le se írom), az a baj, hogy ami igazán jó ajándék Zebunak (és amit nem vettünk már meg alapból), az olyan százötven-kétszáz ezernél kezdődik (pl. kávéfőző, PS5 stb.). Ennyi pénzt én meglepiből nem merek eltapsolni, mert beszari vagyok (jót választok-e, jó  minőséget választok-e , biztosan örülni fog-e neki és így tovább).  

Na jó, Zebu visít, hogy menjek már ebédelni, úgyis túl hosszú lett ez a bejegyzés.