Máténak

neveztem el az egyik szereplőmet, de sokat gondolkodom rajta, hogy át kellene keresztelni, mert semmi mátés nincs benne. 

De van! Az, hogy imádja a gyerekeit. Lehet ez pont elég. 

Az új regényt amúgy is direkt úgy kezdtem el írni, hogy ne legyen Hozzá köze, aztán persze mindig azon kapom magam, hogy ott rejtőzik egyik-másik karakterben. Szépen szétosztva. Így ezzel a történettel hátha nem akadok meg, mint az előzővel. 

Tegnap olvastam egy msn-beszélgetésünket 2006-ból. Szelektív az emlékezet, nekem az teljesen kiesett, hogy wéem kinyenyerészte tőlem a kézirat elejét. Egy fényképet kértem tőle cserébe. Lezajlott a vásár, a képét azóta is féltve őrzöm, megígértem neki, hogy nem mutatom meg senkinek, Zebu nem is látta, nem is örülne neki, ha látná. Mert a hülyéje persze, hogy félmeztelen képet küldött magáról. A történetem tetszett neki, erre sem emlékeztem, kérte a folytatást. Mást is kért, boldog befejezést. Azt is megígértem, aztán nem tartottam be, mert egy idő után nem tudtam tovább írni. Zavart, hogy nagyrészt az életét kopizom. Kopizom. Kopi. 

Direkt jó, hogy az újban a Karakter Máté nem wéemes, csak az apaság szempontjából. És bár kicsit csalás, mert ez már egy új történet, nem az, aminek az elejét ő is olvasta, és amire az ígéretet tettem. De a boldogságot megkapja tőlem. Kopizás nélkül, mégis Kopistul. És nem csak névnapra.