mármint ez már pár hetes történet, mint mindenkinek feltűnt, nem bírok gyakran írni, nem véletlen, hogy a blogvembert se vállaltam be, nodeszóval gesztenyefesztivál volt, aminek az a lényege, hogy a szülőket bevonják a bölcsődei mindennapokba, mellesleg a kölkök akadálypályákon mennek végig, kapnak érte gesztenyét, aztán elmennek a gesztenyeboltba (ami civilben a dolgozói étkező), és vesznek játékot belőle. A játékot pedig persze mi, szülők szolgáltatjuk, régi, megunt játékokat lehetett bevinni, hogy ilyen nyakatekert módon cseréljenek gazdát a kócos pónik, a kissé karcos kisautók és alacsony presztízsű nyunyók*.
Azért mesélem ezt el, mert mikor szóltak nekünk a fesztiválról és a régi játékok felajánlásáról a bölcsis nénik, akkor jöttünk rá Zebulonnal, hogy Lujzának nincsenek játékai!
Na jó, ez így költő (lánya)i túlzás, de tényleg nem tudtunk otthon összekaparni három értelmes kacatot játékot, amit önmagunk beégetése nélkül oda tudtunk volna vinni. Úgyhogy szégyenszemre elballagtunk a legközelebbi tedi-pepco-kik Bermuda-háromszögbe, és vettünk néhány új játékot. Otthon akkurátusan kicsomagoltuk, néhányszor földhöz vágtuk (utóbbi nem igaz), és úgy vittük be. Lujza kissé zavartan leste, hogy most akkor az a póni miért nem lehet az övé (miért van, hogy minden póni gusztustalan színekben pompázik?), de mielőtt megsajnálnátok a gyermeket, gyorsan közbevetem: sokkal jobban járt.
A marokszámra begyűjtött gesztenyékért cserébe ugyanis kettő nagyon menő kirakót választott (a mi elég erőteljes szuggesztiónk** hatására), mert amúgy elég siralmas volt a felhozatal, plusz Lujza ugye már a legnagyobbak között van, szóval neki egy csörgő igazán dedós játék lenne, a könyvek sem voltak a legjobbak, az általunk felkínált póninak nyoma sem volt már - rikító sörénye minden bizonnyal hamar felkeltette valamelyik élelmes bölcsis figyelmét -, de szerencsére Zebulon vigyázó szemeit a plüssös kosárra vetette, a sok idétlen, torzonborz alak között pedig ott figyelt egy - dobpergés - plüss harkály. (Ilyen, farönk nélkül.) Kifizettük a szükséges 10 gesztenyét (már akciós volt, közel jártunk a záráshoz), és Lujza egyből magához ölelte a jószágot.
Azóta is vele alszik, cipeli mindenhová, hamar el is nevezte (kreatív módon az egyik új bölcsis társa - "anya, ő a barátnőm!" - után szabadon).
És hogy a harkály (és két puzzle) ne árválkodjon a polcon, Zebulon rávetette magát a temura, azóta özönlenek a készségfejlesztők, társasjátékok, mágneses kirakók, mesekönyvek, szerepjáték-kellékek, műanyag kígyók***. Zebu kicsit talán túl is tolta, mármint túl hamar vett elő egy-egy új játékot (kb. minden nap, szerintem elég lett volna minden héten, tovább ki is tartott volna az újdonság), de úgy volt vele, hogy most gyerek, hadd játsszon. Vagyis hadd játsszunk.
* én ezt a kifejezést továbbra sem bírom röhögés nélkül kimondani/leírni - ennyit arról, hogy felelősségteljes felnőtt ember vagyok
** itt menőzök a szókincsemmel, erre 38 évesen nem tudom leírni, hogy szuggesztió... Kajak rá kellett gugliznom, a szóban lévő t betű létezéséről nem tudtam.
*** igen, kettő kígyót (nevük: Sziszi és Szuszi) és egy csomag műrovart is kapott, utóbbiakkal tartott zenebölcsit, elrendezte őket körben és énekeltek, tegnap meg fociztak, a szöcske volt a kapus...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése